Egyedül Isten teszi ezt, azaz ő prédikál, ő keresztel, ő adja a Szentlelket és a hitet. Egyedül ő munkálkodik belsőképpen a szívekben és mi ahhoz semmit nem tehetünk. Ő nem csak pont abban az időben cselekszik így, mikor mi prédikálunk, hallunk, megkereszteltetünk, külsőképpen úrvacsorát tartunk, de azelőtt és azután is, amint az az ő isteni akaratának tetszik. Isten munkáját a mi munkánkhoz nem lehet s nem szabad hozzákötni, és megkötve tartani.

Kelet-Frízlandi Hitvallás (1528) 6. artikulus

 

Elismerjük, hogy Isten Jézus Krisztusban adta nekünk az alábbiakat: először is, mivel természetünknél fogva Isten ellenségei vagyunk, és csak haragját és ítéletét érdemeljük, azonban Jézus Krisztus közbenjárásával kiengeszteli Istent és visszakerülünk az ő kegyelmébe, Jézus igazságáért és ártatlanságáért megbocsáttatnak bűneink, kiontott vére minden bűntől megszabadít és megtisztít minket.

Fárel Vilmos – Kálvin János:

Genfi Hitvallás (1536)

7. Megigazulás Jézusban

 

Az isteni kegyelemnek ilyen nagy jótéteményét, és Isten Lelkének valódi megszentelését nem érdemeink és erőnk által nyerjük el, hanem a hit által, ami kizárólag Istentől való adomány és ajándék.

I. Helvét Hitvallás (1536): 13. Hogyan közöltetik velünk a Krisztus kegyelme és érdeme, és ebből milyen gyümölcs származik?

 

Azért tehát, hogy (kellőképpen) magasztaljuk és dicsőítsük Istent, és hogy lelkünk megbékélhessen és megnyugodhasson, hisszük és valljuk, hogy minden fent említett jót csakis Isten kegyelmének és irgalmasságának köszönhetünk, tekintet nélkül saját érdemünkre és cselekedeteinkre, melyekért nem jár semmiféle jutalom, csak örök kárhozat. A mi Urunk ennek ellenére olyan kegyes volt, hogy Fiát, Jézust áldozta fel értünk, s neki tetszőnek és kedvesnek fogadja el azokat a cselekedeteinket, melyeket hittel teszünk; nem azért, mert érdemesek arra, hanem mert nem tulajdonítja nekünk azok tökéletlenségét, csak azt nézi, hogy az ő Lelke járja át azokat.

Fárel Vilmos – Kálvin János:

Genfi Hitvallás (1536)

10. Minden jó Isten kegyelméből való

 

Hisszük, hogy Isten az ő Fia elküldésével irántunk való felmérhetetlen jóságát és szeretetét mutatta meg; kiszolgáltatta őt a halálnak és föltámasztotta avégre, hogy minden igazságot betöltsön és számunkra az örök életet megszerezze.

Jn 3,16; 15,13; Róm 4,25; 1Tim 1,14-15; 1Jn 4,9.

La Rochelle-i Hitvallás (Confessio Gallicana 1559) (16.)

 

Hisszük, hogy ez a mi jóságos Istenünk, látván, hogy az ember önmagától a testi és lelki halálba siet és telje­sen nyomorúságos lett, csodálatra méltó bölcsesség­gel és jósággal megkereste és megvigasztalta az em­bert, midőn az félelemtől remegve elszaladt előle, megígérvén, hogy neki ajándékozza Fiát, aki asszony­tól fog majd születni, a kígyó fejére tapos, és üdvözíti őt.

Belga Hitvallás (1561)

17. cikkely: Az emberi nem helyreállítása Isten Fia által

 

 

- Miért nevezzük Krisztust „Isten egyszülött Fiának”, ha mi is Isten gyermekei vagyunk?

- Azért, mert egyedül Krisztus Istennek amaz örök, természet szerint való Fia, minket ellenben Isten Őérette kegyelemből fogadott gyermekeivé.

Heidelbergi Káté (1563): 33. Kérdés – felelet

 

- Mivel tehát a mi nyomorúságunkból minden érdemünk nélkül, kegyelemből szabadulunk meg Krisztus által, miért kell jót cselekednünk?

- Azért, mert Krisztus, miután vére árán megváltott, Szentlelke által meg is újít minket az Ő hasonlatosságára avégre, hogy egész életünk folyásával megmutassuk Isten iránt való háládatosságunkat az Ő jótéteményéért és így Isten dicsőíttessék általunk; továbbá azért is, hogy a mi hitünk felől annak gyümölcsei által mi magunk is bizonyosakká legyünk  és istenes életünkkel felebarátainkat is megnyerjük  Krisztusnak.

Heidelbergi Káté (1563): 86. Kérdés – felelet

 

II. Isten életre való eleve elrendelésének oka egyes egyedül az Ő jótetszésében van és nem a hit, vagy az állhatatosság, vagy a jócselekedetek, vagy más dologban, ami beoltaná az embert az eleve elrendeltek közé.

VII. Az emberiség egészére nem osztható szét, nem tehető közössé, nem ruházható át az üdvözítő kegyelem, amely megmenthetné őket, ha akarnák.

Lambeth Tételek – 1595

 

- Értem már a törvényt; mondd meg azt is, mi az Evangélium?

- Örömüzenet Isten kegyelméről és velünk való megbékéléséről, melyben az Úristen biztat minket, hogy bűnünk miatt ne essünk kétségbe, mert nekünk ő már a Krisztusban kegyelmes Atyánk, és bűnünket megbocsátva, minden javaiban részesíteni akar a Krisztusban való igaz hit által.

Siderius János: Katechizmus (1597) 33. Kérdés - felelet

 

El kell ítélnünk azokat, akik azt állítják, hogy minden ember üdvözül az általa követett törvény vagy felekezet által, amelyet követ, mintha az egyetlen feltétel csak az lenne, hogy igyekezzen a természet törvényéhez és világosságához szabni életet. A Szentírás ugyanis a mi üdvösségünk egyedüli feltételeként a Jézus Krisztus nevét teszi elénk.

Senki sem jöhet Krisztushoz, csak akinek ez megadatik, akit az Atya vonz. Nem minden embert vonz úgy az Atya, hogy az a Fiúhoz jöjjön. Nincs is a kegyelemnek olyan mértéke biztosítva minden ember számára, hogy örökéletre jusson.

Ír Hitvallás (1615) Krisztus kegyelmének közlése (31-32)

 

Akiket Isten megigazít, azokat meg is szenteli, úgy, hogy hitüket mindig követik a megtérés és a jócselekedet.

A megtérés Isten ajándéka, a mi által a hívők szívében kegyes bánkódás támad amiatt, hogy Istent az Ő kegyelmes Atyjukat megbántották korábbi vétkeikkel, azzal az állhatatos elhatározással együtt, hogy a jövőben Istenhez ragaszkodnak, és új életben járnak.

Habár a jócselekedetek, melyek a hitnek gyümölcsei, és a megigazulást követik, nem jelenthetnek bűneikért való elégtételt, sem Isten bizonyos ítéletét ki nem bírhatják mégis kedvesek Isten előtt, aki Krisztusban elfogadja azokat, és az igaz és élő hitből származnak, amelyet róluk ismerhetünk fel, mint fát a gyümölcséről.

A jócselekedetek, amelyekben Isten népének járnia kell, olyanok, amelyeket Ő parancsolt a Szentírásban, és nem amelyeket emberek találtak ki saját eszükből vak buzgóságukban és imádatukban, Isten Igéjének parancsa nélkül.

Az újjászületett ember nem tudja ebben az életben tökéletesen betölteni Isten törvényét. Ugyanis mindnyájan sok dologban vétkezünk; és hogyha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mibennünk, magunkat csaljuk meg, és az igazság nincsen mibennünk.

Nem minden gonosz bűn, amit keresztsége után akarattal követ el az ember, számít a Szentlélek elleni megbocsáthatatlan bűnnek. Ezért nem lehet megtagadni a megtérés lehetőségét azoktól, akik keresztségük után vétkeznek.

Az önkéntes jócselekedetekről, melyek Isten parancsolatai mellett vagy felett állnának – s amelyeket fölös jócselekedeteknek (supererogatio) is neveznek –, csak elbizakodottsággal és minden kegyesség híján lehet tanítani. Ezekkel ugyanis az emberek azt állítják, hogy nem csupán azt nyújtják Istennek, amit kötelesek, hanem azon felül is tesznek valamit.

Ír Hitvallás (1615) A megszentelődés és a jócselekedetek (39-45)

 

A hívők ebben az életben nem képesek tökéletesen felfogni e tevékenység mikéntjét; egyelőre be kell érniük azzal, hogy Isten kegyelme által mindössze azt tudják és érzik, hogy szívükkel hisznek és szeretik Megváltójukat.

Dordrechti Kánonok (1618-1619):

3-4. Fejezet. XIII. Cikkely. Az ember megromlott állapotáról, és arról, hogy miként van lehetősége Isten felé fordulni

 

Így tehát a hit Isten adománya, mégpedig nem abban az értelemben, hogy az ember akaratán múlna annak Istentől való elfogadása, hanem abban, hogy a hit valósággal az ember birtokába jut, Isten ténylegesen beléleheli és eltölti vele. Nem is úgy áll a dolog, hogy Isten csupán a hitre való képességet juttatja az embernek, a hittel való egyetértést vagy a hit alapján való cselekvést pedig még külön ezután, az ember akaratától várja, hanem éppenséggel úgy, hogy mind a hinni akarást, mind magát a hivést az viszi végbe az emberben, aki mind az akarást, mind magát a cselekvést is munkálja, s aki végtére is mindenben mindent véghezvisz.

Dordrechti Kánonok (1618-1619):

3-4. Fejezet. XIV. Cikkely. Az ember megromlott állapotáról, és arról, hogy miként van lehetősége Isten felé fordulni

 

Isten senkinek sem tartozik megadni ezt a kegyelmet. Mert ugyan mivel tartozna annak, akinek nem áll módjában, hogy bármit is előbb adjon őneki, hogy aztán visszakaphassa? Avagy mivel tartozna annak, akinek önnön bűnén és csalárdságán kívül semmiféle tulajdona nincs? Úgyhogy aki elnyeri ezt a kegyelmet, az egyedül Istennek adhat örökkévaló hálát (és hálát is kell érte adnia); aki pedig nem nyeri el, az vagy egyáltalában nem törődik e szellemi dolgokkal, és önmagában leli örömét, vagy nem törődve semmivel, hiábavalóan kérkedik azzal, ami nem is az övé. Azokról viszont, akik külsőleg hívőnek mutatkoznak és láthatólag feddhetetlen életet élnek, az apostolok példája nyomán kedvezően kell ítélnünk és beszélnünk, a szív belső útjai ugyanis kifürkészhetetlenek számunkra. Azokért pedig, akik még nem elhívottak, Istenhez kell imádkoznunk, aki a nem létezőket is meglévőkként hívja elő. Semmiképpen nem szabad azonban gőgösködnünk velük szemben, mintha önmagunkat megkülönböztettük volna tőlük. 

Dordrechti Kánonok (1618-1619):

3-4. Fejezet. XV. Cikkely. Az ember megromlott állapotáról, és arról, hogy miként van lehetősége Isten felé fordulni

 

Annak megfelelően azonban, hogy az ember a bukás után sem szűnik meg ember lenni – amiképpen értelemmel és akarattal van felruházva –, a bűn tehát, amelyben az egész emberi nemnek része van, az emberi természetet nem törölte el, jóllehet eltorzította és szellemi értelemben elpusztította, így az újjászületés isteni kegyelme sem mintegy karóval és doronggal ösztönzi az embereket, s nem szünteti meg saját akaratukat és rájuk jellemző tulajdonságaikat, továbbá nem is erőszakkal kényszeríti akaratukat, mintha csupán kényszeredetten cselekednének, hanem szellemi értelemben megeleveníti, meggyógyítja és javítja, s egyszerre hatékony és kellemes módon hajlítja maga felé, úgy, hogy ahol eddig teljhatalmat gyakorolt a test érdekeinek megfelelő szembeszegülés és ellenállás, ott most a Léleknek való könnyű és tiszta engedelmesség kezd uralkodni, s e folyamatban akaratunk valódi, szellemi természetű megújulása és szabadsága nyilvánul meg. Ennélfogva csakis azt mondhatjuk, hogy ez a csodálatos mester, minden jónak a készítője tevékenykedik bennünk és általunk, s hogy az ember nem reménykedhet abban, hogy szabad akaratával kikerülhet a bukás állapotából – hogyan is kerülhetne ki belőle éppen azzal, amellyel önmagát, amikor tőle függött a döntés, romlásba vitte?!

Dordrechti Kánonok (1618-1619):

3-4. Fejezet. XVI. Cikkely. Az ember megromlott állapotáról, és arról, hogy miként van lehetősége Isten felé fordulni

 

Amiként pedig Isten mindenható tevékenysége, amellyel természeti életünket létrehozta és fenntartja, szintén nem zárja ki, hanem éppenséggel megkívánja azon eszközök használatát, amelyek révén az ő végtelen bölcsességének és jóságának jeléül, saját erényét kívánta gyakorolni, éppen így e természetfölötti, sokat magasztalt tevékenysége, amellyel újjáalkot bennünket, semmiképpen sem zárja ki vagy oldja fel azt a parancsot, hogy az evangélium eszközével éljünk; azzal, amelyet Isten arra rendelt, hogy az újjászületés csírája és a lélek tápláléka legyen. Ezért ugyanúgy, ahogy az apostolok és az őket követő hittudósok , akik Isten kegyelmével kapcsolatban jámborul arra tanították a népet, hogy dicsőítsék őt, és hogy szorítsák vissza minden gőgjüket, nem szűnvén meg törődni az evangélium szent intéseivel s az Ige, a szentségek és a hittudomány tanulmányozásával, ugyanígy tehát most is távol álljon az egyház hittudósaitól és tanítóitól, hogy kísérteni merészeljék Istent azáltal, hogy elválasztják azt, amiről Isten úgy látta jónak, hogy mással nagyon is összekapcsolt legyen. A kegyelem ugyanis az intések révén jut el hozzánk, s feladatunkat azzal az eszközzel végezzük el könnyebben, amely által a bennünk tevékenykedő ISTEN jótéteménye is ragyogóbbá válik, s műve a legkívánatosabb módon kerül beteljesedésre. Egyedül őt illeti hát a dicsőség mind az eszközökért, mind ezen eszközök üdvözítő gyümölcseiért és foganatáért mindörökké. Ámen.

Dordrechti Kánonok (1618-1619):

3-4. Fejezet. XVII. Cikkely. Az ember megromlott állapotáról, és arról, hogy miként van lehetősége Isten felé fordulni

 

Miután a Zsinat kifejtette az igaz hitvallást az ember megromlott állapotáról, és arról, hogy miként van lehetősége Isten felé fordulni, elutasítja azoknak a tévelygéseit,

Akik azt tanítják, hogy „A kegyelem, amelynek révén Isten felé fordulunk, nem más, mint könnyed figyelmeztetés, avagy [– ahogy mások értelmezik –] az ember megtérésre való ösztönzésének legnemesebb módja, s leginkább az az intés van összhangban az emberi természettel, amely javaslatok formáját ölti; semmi nem zárja ki továbbá, hogy az emberi lelkek akár egyszerű erkölcsi kegyelem folytán váljanak szellemivé; sőt biztosak lehetünk benne, hogy Isten csakis az erkölcsre hivatkozva eszközli ki az akarat beleegyezését, s éppen ebben áll az isteni tevékenység hathatóssága, amely által felülmúlja a Sátán munkáját: Isten ugyanis örök javakat nyújt számunkra, a Sátán viszont csupán időlegeseket.” Ez ugyanis teljességgel pelagianus gondolkodásmód, s ellentétes az egész Írással, amely a Szentlélek más, messze hathatósabb és istenibb ösztönzési módját is ismeri az említetten kívül azokat illetően, amelyek szerepet játszanak az ember megtérésében: Ez 36,26: „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek.” stb.

Dordrechti Kánonok (1618-1619):

3-4. Fejezet. VII. Anatéma.

 

Miután a Zsinat kifejtette az igaz hitvallást az ember megromlott állapotáról, és arról, hogy miként van lehetősége Isten felé fordulni, elutasítja azoknak a tévelygéseit,

Akik azt tanítják, hogy „Az ember megelevenítésekor Isten nem alkalmazza azokat a mindenható képességeit, amelyekkel hathatósan és megmásíthatatlanul a hitre és a megtérésre bízhatná az ember akaratát; ámde, miközben a kegyelem mindama eszköze megadatik az embernek, amellyel Isten a megtérés útját egyengeti, mégis ellenállhat – és a valóságban ez gyakorta meg is történik – Istennek és a Léleknek, akik a megelevenedésre buzdítják, és azt akarják, hogy magát elevenítse meg; sőt, oly mértékben képes az ellenállásra, hogy éppenséggel megakadályozza önnön megelevenítését, és így mindvégig a saját hatalmában marad, hogy megeleveníttessék-e vagy ne.” Ez ugyanis egyenértékű azzal, mintha Isten kegyelmének teljes hathatósságát száműznénk az ember megtéréséből, és a mindenható Isten tevékenységét alávetnénk az ember akaratának; szembeszáll továbbá az apostolok szemléletével is, akik azt tanítják, hogy „Hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája szerint” (Ef 1,19). Valamint, „a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, és töltsön meg titeket teljesen a jóban való gyönyörködéssel és a hit minden erejével” (2Thessz 1,11). Továbbá, „Az ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való” (2Pt 1,3)

Dordrechti Kánonok (1618-1619):

3-4. Fejezet. VIII. Anatéma.

 

Miután a Zsinat kifejtette az igaz hitvallást az ember megromlott állapotáról, és arról, hogy miként van lehetősége Isten felé fordulni, elutasítja azoknak a tévelygéseit,

Akik azt tanítják, hogy „A kegyelem és a szabad akarat részleges okok, amelyek együttesen vezetnek a megtérés kezdetéhez; nem igaz, hogy a kegyelem ok-okozati viszony tekintetében megelőzi az akaraterőt. Isten csupán akkor segíti hozzá az emberi akaratot a megtéréshez, amikor már maga az emberi akarat is megmozdul és elhatározásra jut.” E hittételt ugyanis a pelagianusok kapcsán egyszer már elítélte az akkori egyház, az apostol alapján: „nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené” (Róm 9,16). Valamint, „ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál?” (1Kor 4,7). Végül: „Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően” (Fil 2,13).

Dordrechti Kánonok (1618-1619):

3-4. Fejezet. IX. Anatéma.

 

- Kieshetnek-e az igazi hívők a kegyelem állapotából tökéletlenségeik miatt és a számos kísértés és bűn miatt, amelyek elborítják őket?

- Az igazi hívők, Isten változhatatlan szeretete, valamint az ő rendelete és szövetsége miatt, mely szerint állhatatosságot ad nekik, továbbá Krisztussal való elválaszthatatlan egységük, az ő folytonos közbenjárása érettük, valamint a Lélek és az isteni mag bennük maradása miatt, sem teljesen, sem véglegesen nem eshetnek ki a kegyelem állapotából, hanem Isten erejéből megtartatnak az üdvösségre hit által.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 79. Kérdés – Felelet

 

- Lehet-e tévedhetetlen bizonyosságuk az igazi hívőknek afelől, hogy a kegyelem állapotában vannak, és abban ki is tartanak az üdvösségig?

- Azoknak, akik igazán hisznek Krisztusban, és igyekeznek jó lelkiismerettel járni előtte, rendkívüli kijelentés nélkül, hit által, mely ráépül Isten ígéreteinek igazságára, valamint a Lélek által, aki képessé teszi őket, hogy meglássák magukban azokat a kegyelmeket, melyekre nézve az élet ígéretei adattak, és aki tanúságot tesz a lelkükkel együtt, hogy Isten gyermekei közé tartoznak, tévedhetetlen bizonyosságuk lehet afelől, hogy a kegyelem állapotában vannak, és ki is tartanak abban az üdvösségig.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 80. Kérdés – Felelet

 

- Minden hívő mindenkor bizonyos afelől, hogy a kegyelem állapotában van és hogy üdvözülni fog?

- Mivel a kegyelem és üdvösség felőli bizonyosság nem tartozik a hit lényegéhez, az igazi hívők hosszú ideig várakozhatnak, mielőtt azt megkapják. Miután azt megtapasztalták, a bizonyosság gyengülhet és meg is szakadhat, különböző betegségek, bűnök, kísértések és elhagyatottság miatt. Mégis soha nem maradnak Isten Lelkének jelenléte és támogatása nélkül, hogy ne süllyedjenek a teljes kétségbeesésbe.