Vallunk egy keresztséget a bűnök bocsánatára.

A Konstantinápolyi Egyetemes Zsinat (381) hitvallása

 

A SZENT KERESZTSÉG SZENTSÉGE

A családfő ilyen egyszerűen tanítsa reá háza népét!

Először

Mi a keresztség? - Felelet:

A keresztség nem egyszerűen víz, hanem Isten parancsába foglalt és Isten igéjével együtt használt víz.

Melyik Istennek ez az igéje? - Felelet:

Krisztus Urunk Máté evangéliuma végén ezt mondja: "Menjetek e széles világra, tanítsatok minden pogányt, és kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében.

Másodszor

Mit ad, vagy mit használ a keresztség? - Felelet:

Eszközli a bűnök bocsánatát, megszabadít a haláltól és az ördögtől, és örök üdvösséget ad mindazoknak, akik hiszik azt, amit Isten igéje és ígérete mond.

Melyik Istennek ez az igéje és ígérete? - Felelet:

Krisztus Urunk Márk evangéliumának végén ezt mondja: "Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik."

Harmadszor

Hogyan végezhet a víz ilyen nagy dolgokat? - Felelet:

Nem a víz végzi, hanem Isten igéje, amely a vízzel együtt van, és a hit, amely bízik Istennek ebben a vízhez járuló igéjében. Mert a víz Isten igéje nélkül csak víz és nem keresztség. Isten igéjével együtt azonban keresztség, vagyis az életnek kegyelemben gazdag vize és a "Szentlélekben való újjászületés fürdője", ahogyan ezt Szent Pál Titushoz írt levelének harmadik részében mondja: "Isten megtart minket az Ő irgalmából az újjászületés fürdője és a Szentlélek megújítása által, amelyet kiárasztott ránk bőséggel a mi megtartó Jézus Krisztusunk által, hogy az Ő kegyelméből megigazulva, reménység szerint az örök élet örökösei legyünk. Igaz ez a beszéd."

Negyedszer

Mit jelent ez a keresztvízbe merülés? - Felelet:

Azt jelenti, hogy a bennünk levő régi embernek naponként bűnbánattól és megtéréstől vízbe kell fulladnia és meghalnia minden bűnével és gonosz kívánságával együtt, és viszont naponként új embernek kell előjönnie és feltámadnia, hogy Isten előtt igazságban és tisztaságban éljen örökké.

Hol van ez megírva? - Felelet:

Szent Pál a Rómabeliekhez írt levelének hatodik részében ezt mondja: „Krisztussal együtt eltemettettünk a keresztség által a halálba, hogy amiképpen az Atya az Ő dicsősége által feltámasztotta Krisztust a halottak közül, azonképpen mi is új életben járjunk.”

Luther Márton: Kis Káté (1529)

 

A KERESZTSÉG.

Az általános keresztyén tanítás három főrészét már letárgyaltuk. Beszélnünk kell még arról a két szentségünkről, amelyet Krisztus rendelt, s amelyről legalább rövid formában minden egyes keresztyénnek kell adnunk valami tanítást. Enélkül ugyanis nem lehet senki keresztyén, bár sajnos ezekről a dolgokról eddig semminemű tanításban sem részesítették az embereket. Először a keresztségről beszélünk, amely által nyerjük a felvételünket a keresztyénségbe. Hogy világosabb legyen, igyekszünk ezt a kérdést rendszeresen tárgyalni, de csupán annál maradunk, ami legszükségesebb. Mert azt, hogy mi módon kell ezeket a tanainkat az eretnekekkel s egyéb bandákkal szemben érvényre juttatni s megvédelmezni, azt rábízzuk a tudósokra.

Legelőször azoknak az Igéknek az ismerete fontos, amelyeken alapszik a keresztség s amelyekhez visszanyúlik minden, amit róla mondanunk kell. Oda, ahol Jézus Krisztus Máté evangéliuma végén azt mondja: „Menjetek el széles e világra, tanítsátok meg mind a pogányokat és kereszteljétek meg őket az Atyának, Fiúnak és a Szentléleknek nevében.”

Hasonlóképpen mondja Márk utolsó fejezete: „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül. Aki azonban nem hisz, az elkárhozik.”

Ezekből az Igékből először is azt kell megtanulnod, hogy a keresztség Isten parancsa és rendelése. Abban tehát, hogy a keresztség isteni dolog, amelyet nem emberek találtak és gondoltak ki, senki se kételkedjék. Mert ahogy bízvást mondhatom, hogy a Tízparancsolat, a Hiszekegy és a Miatyánk nem emberi koponyában született meg, hanem Isten maga nyilatkoztatta ki azokat; ugyanúgy dicsekedhetem azzal is, hogy a keresztség nem emberi tákolmány, hanem maga Isten fundálta s komolyan és szigorúan el is rendelte azonfelül, hogy meg kell keresztelkednünk, vagy különben nem üdvözülhetünk. Épp azért, hogy ne gondolja senki, miszerint a keresztség valami közömbös dolog, csak annyi, mintha valaki szép, piros, új ruhát vesz magára. Ebben rejlik ugyanis a legfőbb oka annak, ami miatt a keresztséget valami kiváló, felséges és magasztos dolognak kell tartanunk. Ez az, amiért a legtöbbet hadakozunk és vitázunk, mivel a világ tele van olyan bandákkal, amelyek folyton azt harsogják: „A keresztség csak külsőség. És mert külsőség, semmi haszon nincs belőle.” Még ha annyira külsőség is! Itt van az Isten igéje és parancsa, amely elrendeli a keresztséget, megveti az alapját és igazolja. Márpedig amit Isten létesített s rendelt el, nem lehet hiábavaló, sőt inkább valami mennyei dolog, még akkor is, ha látszólag a szalmaszálnál is hitványabb. Hát ha eddig nagyra értékelhették azt, hogy a pápa bűnbocsánatot osztogatott, oltárokat és templomokat szentelt leveleivel és bulláival tisztán azért, mert szólott róluk a levele, s a bullákon az ő pecsétje állott, akkor a keresztséget joggal becsüljük sokkal fennebbre és magasabbra, mivel azt az Isten parancsolta és végre is az Ő nevében hajtják. Az igék ugyanis így hangzanak: „Menjetek el széles e világra s kereszteljetek”, de nem a saját nevetekben, hanem Isten nevében.

Mert Isten nevében megkeresztelkedni annyit jelent, hogy nem ember, hanem maga az Isten keresztel meg. Emberi kéz által történik bár, de valósággal mégis Istennek műve. Ebből aztán ki-ki megértheti azt is, hogy a keresztség magasabb rendű cselekedet, mint amit ember, vagy szent valaha is véghez vitt. Mert ugyan hol az az emberi cselekedet, amelyik nagyobb, mint Isten cselekedete?

Ezen a ponton azután ugyancsak igyekezett az ördög, hogy elvakítson bennünket hamis látszatokkal s Isten műve helyett a magunk cselekedeteihez vigyen. Mert annak csak csillogóbb a fénye, amit egy karthauzi visz végbe nagy, súlyos jócselekedetképp! Mi magunk is mindnyájan úgy vagyunk, hogy sokkal többnek tartjuk azt, amit – magunk teszünk s szerzünk meg. Ám az Írás azt tanítja: ha a világ összes szerzeteseinek jócselekedete egy halomra gyűlne, s csak úgy ragyogna is a dicsfényben, mégsem volna benne annyi nemes és jó, mint ha az Isten egy szalmaszálat felemel. Miért? Azért, mert az utóbbi esetben a személy aránytalanul nemesebb és jobb. Itt ugyanis nem az az eset, hogy a személyt a cselekedetei után becsüljük meg, hanem hogy a cselekedeteket is aszerint a személy szerint becsüljük, akitől nyerik azok a nemességüket. Ezt azonban a megromlott elme nem akarja megérteni. S mivel ezek a cselekedetek nem csillognak úgy, mint a mi cselekedeteink, semmibe se veszi őket.

Tanuld meg már most ebből a keresztség igazi értelmét s a feleletet arra, hogy mi a keresztség. Megtudjuk ugyanis, hogy az nem puszta s egyszerű víz, hanem Isten igéjébe és parancsolatába foglalt víz s ezáltal megszentelt víz s így nem is más, mint Istennek vize. Nem mintha az a víz önmagában különb víz volna a többinél. Különbbé csak azáltal lett, hogy Isten igéje és parancsa járult hozzá.

Épp azért közönséges gaztett és az ördög gonoszsága az, hogy bizonyos új lelkek gyalázzák a keresztséget; Isten igéjét és rendelését figyelmen kívül hagyják s nem néznek mást, csak a vizet, amit a kútból merítenek, s azért ily káromlástól habzik a szájuk: "Mit segíthet a lelkeken egy marokra való víz!" Igen, kedvesem, ki ne tudná azt, hogy a víz csak víz, ha a keresztségtől függetlenül beszélünk róla? Hogy merészkedsz azonban Isten rendjébe úgy belenyúlni és a legdrágább ajándékot elszakítani attól, amivel Isten összekötötte, egybefoglalta azt, s amitől elkülöníteni nem is akarja. Mert a vízben a lényeg: Isten igéje, parancsa és neve. Ez a kincs pedig mennynél-földnél nagyobb és fenségesebb.

Úgy értsd tehát a különbséget, hogy egész más dolog a keresztvíz, mint minden egyéb víz: nem a természeti alkata miatt, hanem azért, mert valami felsőbbrendű járul hozzá. Isten ugyanis az Ő dicsőségét kapcsolja hozzá, erejét és hatalmát helyezi el benne. Ezért nem csupán természetes víz az, hanem isteni, mennyei, szent és üdvözítő víz, és egész bátran még fennebb is magasztalhatnánk, ahogy csak tudjuk. De mindez az Ige folytán, amely mennyei és szent, s amelyet senki sem tud eléggé magasztalni, mert az Igében Istennek teljes ereje és hatalma benne van. Innét van az a lényege is, hogy szentségnek nevezhető, mint azt Szent Augustinus is tanította: "Az Ige hozzájárul a természeti elemhez és szentséggé lesz." (Accedat verbum ad elementum, et fit sacramentum.) Más szóval, ha az Ige az elemhez, azaz természeti mineműségéhez járul, szentség lesz belőle, azaz szent, isteni dolog és jegy.

Azért tanítjuk minden időben, hogy a szentségeket s a többi külsőséghez kötött dolgokat, amelyeket Isten rendelt és állíttatott fel, senki se ítélje meg a durva, külső burok után, mint ahogy nagyon sokszor a diót a héja után, hanem úgy, mint amelyek Isten igéjét foglalják magukban. Mert ugyanígy beszélünk mi az atyai és anyai tisztről s a világi felsőbbségekről is. Ha csak azután ítéljük meg Őket, hogy milyen az orruk, szemük, bőrük, hajuk, húsuk és csontjuk, akkor akár törököknek vagy pogányoknak nézhetnénk őket, és bárki megengedhetné magának, hogy így szóljon: "Miért tartsak én ezek felől többet, mint mások felől?" De mert hozzájárul mindehhez a parancsolat: Tiszteld atyádat és anyádat! "így már más férfi és nő áll előttem; olyan, aki isteni méltósággal és dicsőséggel ékes és bearanyozott. Az említett parancsolat aranylánc a számára, melyet a fején visel, s amely jelzi nekem, hogy miért és mi módon kell tisztelnem azt, aki egyébként úgy áll előttem, mint aki ugyancsak húsból és vérből való.

Az Ige kedvéért, sőt még ennél is jobban kötelességed nagyon nagy becsben tartani a keresztséget, mint amelyet szavaival is, cselekedeteivel is kitüntetett Isten, s azonfelül mennyei csodákkal is megerősített. Vagy azt gondolod, csak tréfa volt, hogy mikor Krisztus megkereszteltette magát, akkor az ég felnyílt, a Szentlélek látható formában szállt le s csupa isteni méltóság és dicsőség lett nyilvánvalóvá?

Újra hangsúlyozom azért, hogy a világ minden kincséért se hagyjuk ezt a kettőt: az Igét és a vizet egymástól szétválasztani és elszakítani. Mert ha az Igét elválasztjuk, nem marad meg más, mint víz, amellyel a cselédlány főz. Az ilyen keresztvizet bátran fürdővíznek is tehet nevezni. De ha az Ige úgy társul hozzá, ahogy Isten rendelte, akkor már szentség és Krisztus szerint való keresztségről kell beszélnünk. Ezzel kész is az első tétel, amely a szent keresztség lényegéről és méltóságáról szól.

Már most tudván, hogy mi a keresztség és miképp kell róla vélekednünk, második tétel gyanánt tanulmányoznunk kell azt is, hogy mi okból s mi célból rendeltetett. Más szóval: mit használ, mit ad és mit munkál? Jobban sehonnét sem érthetjük meg ezt, mint Krisztus fent említett szavaiból: "Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül." Legegyszerűbben tehát így foglalható össze: a keresztség ereje, műve, haszna, gyümölcse és célja az, hogy üdvözítsen. Mert senkit sem keresztelünk meg azért, hogy fejedelem legyen, hanem hogy üdvözüljön, mint az Ige is mondja. Jól tudjuk pedig, hogy üdvözülni nem más, mint bűntől, haláltól, ördögtől megszabadulni, Krisztus országába jutni és vele örökké élni.

Láthatod itt újra, hogy micsoda drágának, becsesnek kell tartanunk a keresztséget, miután olyan kimondhatatlanul nagy kincsek birtokába juttat. Ez egyben ugyancsak arra is rámutat, hogy a keresztség mégsem lehet közönséges, puszta víz. Mert a puszta víz nem művelhetné az említetteket. Az Ige teszi ezeket és az a körülmény, hogy amint fennebb mondtuk, – Isten neve is benne van. Ahol pedig ott van Isten neve, ott életnek és üdvösségnek is kell lenni, úgy, hogy ezt a vizet joggal nevezzük isteni, üdvös, gyümölcshozó és kegyelmet árasztó víznek. Az Ige hozzájárulása folytán ugyanis erőt nyer arra, hogy az újjászületés fürdője legyen, ahogy Szent Pál is nevezi a Titushoz írt levél 3. fejezetében.

Amit meg a mi túl okos bölcselőink, azok a bizonyos új lelkek akarnak elhitetni, hogy egyedül a hit üdvözít, s a cselekmény és a külsőség ehhez egy cseppnyivel sem járul hozzá, arra azt feleljük: mibennünk természetesen nem munkálhatja az üdvöt semmi más, mint a hit, amiről még többet is fogunk hallani. Azt azonban nem akarják belátni ezek a vak vezetők, hogy a hitnek is szüksége van valamire, amit higgyen, más szóval valamire, amihez tartja magát, amin áll s amin a lábát megveti. Ekként csügg a hit a vízen, és hiszi, hogy a keresztségben megvan minden üdvösség és élet, nem a víz révén (amint untig eleget mondjuk), hanem azáltal, hogy Isten igéjével és rendelésével egyesül s az Ő neve kapcsolódik hozzá szorosan. Ha pedig én ilyen értelemben hiszek, mi másban hiszek, mint Istenben, mégpedig mint olyanban, Aki az Ő igéjét helyezte és plántálta bele a keresztségbe, és a külső dolgot csak azért adja elénk, hogy megragadhassuk a benne lévő kincset?

Ezek azonban annyira eszeveszettek, hogy elválasztják egymástól a hitet és azt a dolgot, amelyhez pedig a hit maga is fűződik és kapcsolódik, jóllehet külsőség az. Valóban kell is, hogy külsőség legyen, amit felfoghatunk és megragadhatunk érzékeinkkel, hogy így ez úton juttassuk a szívünkbe, aminthogy az egész evangélium is külsőségekben megnyilvánuló, szóbeli prédikáció. Egy szóval, amit Isten bennünk tesz és munkál, azt ilyen külső elrendezés mellett óhajtja munkálni. Oda, ahol Ő szól, sőt bárkinek vagy bárki által szól, oda kell nézni a hitnek mindkét szemével, és szorosan ahhoz kell tartani magát. Már most itt vannak ezek az Igék: "Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül." Mi másra vonatkoznának ezek a szavak, mint a keresztségre, vagyis az Isten rendeletébe foglalt vízre? Ebből következik, hogy aki a keresztelést elveti, az az Isten igéjét, a hitet veti el, és Krisztust, aki erre utasít és a keresztségre kötelez bennünket.

Tisztában lévén a keresztség nagy hasznával és erejével, harmadik tételként hadd lássuk most, kicsoda az, aki mindazt megkapja, amit a keresztség ad és használ. Ezt megint igen finoman és világosan fejezik ki ugyanazok az Igék: "Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül." Ez azt jelenti, hogy azt a személyt egyedül a hit teszi méltóvá, hogy hasznosan fogadhassa az üdvös, isteni vizet. A víz mellett s a vízzel magával mind olyan dolgokat hoznak elénk s ígérnek meg az igék, amelyeket nem lehet másképp magunkévá tenni, mint ha szívből hisszük. Hit nélkül semmi sem használ, még ha valami önmagában nagyon isteni és felséges kincsről lenne is szó. Azért ez az Ige: "Aki hisz" – egymagában képes minderre, úgy, hogy kizár és visszautasít minden jócselekedetet, amit mi tudnánk tenni abban a hiszemben, hogy velük érjük el és érdemeljük ki az üdvösséget. Elvégzett dolog ugyanis, hogy ami nem hit, az sem az üdvösség előmozdításához nem tud hozzájárulni, sem elfogadni nem tud abból semmit sem.

Ha pedig azt mondják, mint azt gyakran szokták: "Elvégre a keresztség maga is cselekedet; te meg azt mondod: hogy a cselekedetek nem hatnak közre az üdvösségnél? Hol marad akkor a hit?" A felelet ez: "Igen, a mi cselekedeteink nyilván semmit sem érnek az üdv megszerzésében, a keresztség azonban nem a mi cselekedetünk, hanem Istené." (Jól meg kell különböztetni a Krisztus keresztségét a "fürdővíz" keresztségétől!) Isten cselekedetei pedig üdvösek és szükségesek az üdvösséghez s nemhogy kizárnák, de egyenest követelik a hitet. Hit nélkül ugyanis Istennek egyetlen cselekedetét sem lehet magunkévá tenni. Mert azáltal, hogy a vizet magadra engeded önteni, a keresztséget még nem fogadtad el úgy, hogy használhatna is neked. Hasznod csak úgy lesz belőle, ha olyan értelemben keresztelteted meg magadat, ami szerint Isten parancsára és rendeletére s azon felül Isten nevében történik az, abból a célból, hogy a keresztvízben a megígért üdvösséget magadévá tehesd. Ilyesmit pedig sem az ököl, sem a test nem tud végbevinni, hanem azt a szívnek kell hinni.

Tisztán látható tehát, hogy itt nem általunk végrehajtott cselekedetről, hanem arról a kincsről van szó, amelyet Isten ad, a hit pedig megragad. Éppúgy, mint ahogy nem cselekedet a keresztfán függő Krisztus Urunk sem, hanem az Igében foglalt kincs, amely felkínáltatott nekünk, hogy magunkévá tegyük a hit által. Jogtalan erőszakot követnek el így azok, akik azt hangoztatják ellenünk, hogy a hit ellen prédikálunk. Holott egyedül a hitet szorgalmazzuk, mint ami annyira szükséges a keresztséghez, hogy nála nélkül sem a magunkévá tenni, sem élvezni nem lehet.

Íme ez az a három tétel, amit erről a szentségről tudnunk kell. Nevezetesen, hogy a keresztség Isten rendelése, amelyet a legnagyobb becsben kell tartanunk. Ez egymagában is elég, noha egészen külsőség is. Éppúgy, mint annál a parancsolatnál: "Tiszteld atyádat és anyádat!" – a rendelet tisztán a látható húst és vért állítja szemünk elé, de mégsem a húst és a vért, hanem Isten parancsolatát tiszteljük azokban, amiket ez a parancsolat magában foglal, s ezért a parancsolatért hívjuk a testet is atyánknak és anyánknak. Ezen mód áll az ügy a keresztségnél is. Ha nem lenne több a kezeink között, mint ezek az Igék: "Menjetek el és kereszteljetek" stb. – akkor is el kellene fogadnunk s eleget tennünk neki, minthogy Isten rendelése. De nem csak a parancs és rendelés áll előttünk, hanem az ígéret is. Épp azért a keresztség még sokkal felségesebb lesz számunkra, mint bármi, amit Isten egyebütt megparancsolt és elrendelt. Összegezve mindezt: a keresztség annyira tele van vigasztalással és kegyelemmel, hogy menny-föld nem foghatja fel. Nagy művészet azonban a léleknek mindezeket elhinni. Mert nem a kincsben van a hiba, hanem a hit hiányos, amely azokat megragadja és biztos kézzel tartja. A keresztséggel kapcsolatban azért van elég tanulni és gyakorolnivalója egész életére minden keresztyénnek. Mindig elég tennivalót ad az a keresztyénnek, hogy erősen higgye, amit a keresztség ígér és hoz: az ördögnek és halálnak legyőzését, a bűnök bocsánatát, Isten kegyelmét, az egész Krisztust és az egész Szentlelket minden adományával együtt. Egy szóval a gazdagsága oly túláradó, hogy természetes eszünkkel vizsgálva bizony joggal kételkedhetnénk, vajon igaz lehet-e mindez. Gondold csak el ezt az esetet: Volna valahol egy orvos, aki tudná a módját, hogy az emberek ne haljanak meg, vagy ha meg is halnak, hamarosan megint megelevenedjenek és azután örökké éljenek. Hogy hullatná és záporoztatná oda a világ az összes aranyát, úgyhogy a gazdagok miatt senki sem férhetne ahhoz az orvoshoz! Nos itt a keresztségben mindenkinek az ajtaja elé viszik azt a kincset és orvosságot, amely elnyeli a halált és minden embert életben tart.

Úgy kell a keresztséget tekinteni és hasznunkra fordítani, hogy az erősítsen és vigasztaljon minket, ha a bűn és a lelkiismeret szorongat. Mondjuk ilyenkor azt: "De hisz én mégis csak meg vagyok keresztelve! Ha pedig meg vagyok keresztelve, akkor enyém az ígéret, hogy üdvözülnöm kell és testem-lelkem elnyeri az örök életet!" Mert azért történik a keresztségben mind a kettő, az is, hogy a testemet leöntik, mint amelyik nem tud mással érintkezésbe jutni, csak a vízzel, meg az is, hogy felhangzik az Ige, amit viszont a lélek tud megragadni. Mivel pedig a kettő: a víz és az Ige egy keresztség, tehát mindkettőnek: a testnek és a léleknek egyaránt üdvözülni kell és örök életet nyerni. A lélek az Ige által, amelyben hisz, a test pedig azért, mert össze van kapcsolva a lélekkel és a keresztséget is megkapja, már amennyire megkaphatja. Nincs azért a keresztségnél nagyobb kincs testünk és lelkünk számára. A keresztség által leszünk szentekké és üdvözülőkké, amit egyébként meg nem szerezhetne számunkra a földön semmiféle életmód vagy jócselekedet.

Legyen ez elég a keresztség lényegéről, hasznáról és felhasználási módjáról, mint aminek a tudása mindenképp szükséges.

A gyermekkeresztség.

E helyen azonban felmerül az a kérdés, amelyikkel az ördög zavarja a világot a maga serege által. Ez a gyermekkeresztség. Vajon a gyermekek is hisznek és joggal keresztelhetők meg? Erre röviden azt tanácsoljuk: Az egyszerűbb hívő hárítsa el magától ezt a kérdést és bízza a tudósokra. Ha azonban felelned kell, akkor a következők alapján felelj: Hogy a gyermekkeresztség Krisztusnak tetszik, az eléggé kitűnik az Ő saját cselekedeteiből: nevezetesen, hogy Isten sokakat tett szentté és ajándékozott meg a Szentlelkével, olyanokat, akik gyermekkeresztségben részesültek. Manapság is nem egynél érezzük közülük, hogy a Szentlélek munkál bennük, akár tanaikat, akár életüket nézzük. Ugyanígy Isten kegyelméből nekünk is megvan az az adományunk, hogy tudjuk az Írást magyarázni s Krisztust felismerni, ami a Szentlélek nélkül nem volna lehetséges. Pedig ha Isten nem fogadná el a gyermekkeresztséget, az ilyeneknek nem adna Szentlelket, sőt annak még egy kis darabját sem! Egyszóval akkor régi időtől fogva mindmáig nem lett volna a földön egy keresztyén sem. Mivel pedig Isten az Ő Szentlelkének adásával igazolja ezt a keresztséget, amint azt egyes atyáknál, mint Szent Bernátnál, Gersonnál, Husz Jánosnál és másoknál, akik gyermekkorukban vették fel a keresztséget, ugyancsak érezzük, és mivel a keresztyén Anyaszentegyház is fennáll mind e világ végezetéig, kénytelenek e kérdés firtatói elismerni, hogy a gyermekkeresztség kedves Istennek. Mert Isten nem mondhat ellent önmagának, hazugságot, csalást nem támogathat, kegyelmét és Lelkét nem adná ilyesmihez. Szinte ez a legjobb és legerősebb bizonyíték az egyszerű és tanulatlan lelkek számára. „Hiszek egy keresztyén Anyaszentegyházat; szenteknek közösségét” stb. – ezt a hitcikket senki el nem veszi tőlünk, se föl nem forgatja!

Ez alapon mondjuk továbbá, hogy a főhangsúly nem azon van, hogy akit így megkeresztelnek, hisz-e vagy se, mert az még nem teszi jogosulatlanná a gyermekkeresztséget. Ellenben Isten igéjén és parancsolatán fordul meg minden. Ez kissé kiélezetten hangzik, de azon alapszik, amit mondtam, hogy a keresztség nem más, mint víz és Isten igéje egymás mellett és együtt. Azaz, ha az Ige társul a vízzel, akkor a keresztség jogos, még ha a hit nem társul is hozzá. Mert a hitem nem létrehozza a keresztséget, hanem csupán elfogadja. Az tehát nem teszi helytelenné a keresztséget, hogy valaki nem fogadja és nem használja fel helyes módon, mivel mint mondám, a keresztség nem a mi hitünktől, hanem az Igétől függ.

Ha például még ma hozzánk jönne egy ravaszsággal és gonosz szándékokkal eltelt zsidó, s mi teljes komolysággal megkeresztelnénk, azt nem kevésbé kellene ugyanolyan helyes keresztségnek mondanunk. Mert ez esetben is együtt volt a víz az Isten igéjével, habár az illető nem fogadta is úgy, ahogy kellene. Épp úgy van ez, mint ha méltatlanul mennek az úri szentvacsorához; azért azok is az igazi szentséget kapják, jóllehet nem hisznek.

Látod tehát, hogy azokból a bizonyos bandákból való lelkeknek az ellenvetése semmit sem ér. Mert, mint mondám, ha a gyermekek nem is hinnének, ami nem áll (miként bebizonyítottuk), a keresztség maga hiánytalan, és nincs rá szükség, hogy bárki is újból megkeresztelkedjék. Mint ahogy az úrvacsora sem csorbul meg azzal, hogy valaki gonosz szándékkal járul hozzá, és megengedhetetlen volna, hogy a visszaélés miatt még ugyanazon órában újból vegye, mintha az imént nem kapta volna magát a valóságos szentséget. Ez a szentség legnagyobb meggyalázását és káromlását jelentené. Hogy jutunk mi arra, hogy Isten igéje és rendelése helytelenné és érvénytelenné váljék azért, mert mi helytelenül élünk vele?

Azt mondom azért, ha eddig nem hittél, higgy most és mondd: „A keresztség ugyan igazi volt, én azonban sajnos nem fogadtam azt helyes módon.” Mert nekem is és mindazoknak, akik megkeresztelkednek, így kell szólnunk Isten előtt: „Jövök Hozzád az én hitemmel és mások hitével is, de mégsem építhetek arra, hogy én hiszek és hogy értem sokan imádkoznak. Arra építek, hogy a keresztség a te Igéd és a te parancsod. Éppúgy, ahogy a szentvacsorához sem a saját hitem alapján, hanem a krisztusi Ige alapján járulok; hogy jómagam erős vagyok-e vagy gyenge, annak eldöntését Istenre bízom. Azt azonban tudom, hogy Ő maga hív, hogy menjek, egyem és igyam stb. és hogy testét és vérét ajándékozza nekem. Ezek pedig nem fognak hazudni, se megcsalni.”

Így járunk el a gyermekkeresztségnél is. Elvisszük a gyermeket abban a tudatban és reményben, hogy az hisz. Kérjük, hogy Isten adja meg neki a hitet. De nem ezen az alapon kereszteljük meg, hanem egyedül azon, hogy ezt Isten megparancsolta. Miért ezen az alapon? Azért, mert tudjuk, hogy Isten nem hazudik. Én meg az én felebarátom, egy szóval: minden ember tévedhet és csalhat, Isten igéje azonban nem tévedhet.

Elbizakodott, ostoba lelkek tehát azok, akik így okoskodnak és következtetnek: „Ahol hit nincs, ott a keresztség sem lehet igazi.” Éppúgy, mintha ezt állítanám: „Ha nem hiszek, akkor Krisztus semmi.” Vagy egy más példa: „Ha én nem engedelmeskedem, akkor az atya, anya s a felsőbbség semmi.” Hát helyes az a gondolkodásmód, hogy ha valaki nem teszi azt, amit kellene, akkor rá nézve az a dolog nem is létezik és semmit nem jelent? Kedves lélek, fordítsd ezt inkább az ellenkezőjére s okoskodj inkább így: „Éppen az is a keresztség jelentőségét és igazát bizonyítja, hogy az emberek nem fogadták helyesen.” Mert ha az önmagában nem lenne igaz dolog, akkor nem lehetne vele visszaélni és vétkezni vele kapcsolatban. Azzal találkozunk itt is: „Abusus non tollit, sed confirmat substantiam.” Azaz: „A visszaélés nem veszi el a dolog lényegét, hanem megerősíti.” Mert az arany akkor sem kevésbé arany, ha egy céda nő hordja sok bűn és gyalázat mellett.

Megállapíthatjuk tehát, hogy a keresztség mindenkor helyes és teljes érvényében fennáll még akkor is, ha csupán egyetlen embert keresztelnének meg, s ez az egy sem hinne igazán. Mert Isten rendelkezését és Igéjét emberek nem másíthatják s nem változtathatják meg. Ezek a rajongók azonban oly elvakultak, hogy Isten igéjét és parancsát nem látják, és a keresztséget és a felsőbbséget nem tekintik többre, mint a patakban vagy a kannában levő vizet, avagy mint a többi közönséges embert. És mivel sem hitet, sem engedelmességet nem látnak, azt gondolják, hogy sem a keresztség, sem a felsőbbség önmagukban nem érnek semmit. Itt valami titkos, lázító ördöggel van dolgunk, amely szívesen letépné a koronát a felsőbbség fejéről, hogy az emberek aztán lábukkal tapossák. Azonfelül Istennek minden művét és rendelkezését felforgassák s tönkretegyék. Ezért kell ébereknek és felfegyverkezetteknek lennünk. Ne engedjük magunkat elterelni az Igétől, sem eltántorítani. Ne engedjük, hogy a keresztség csupán egyszerű jellé törpüljön, mint a rajongók képzelik.

Végezetül tudni kell azt is, hogy mit jelent a keresztség, és hogy Isten miért éppen ilyen külső jelet és cselekményt rendel ehhez a szentséghez, amellyel mi elsősorban vétetünk fel a keresztyénségbe. A cselekmény, vagy külső eljárás az, hogy vízbe merítenek, amely elborít bennünket, s azután abból újból kiemelnek. Ez a két mozzanat a víz alá merülés, meg az abból való kijövés jelzi a keresztség erejét és munkáját, amely nem más, mint az óember megölése, s utána az új ember feltámadása. Ennek a kettős folyamatnak egész életünkön keresztül folyni kell mibennünk. Mégpedig úgy, hogy a keresztyén élet nem lesz más, mint a naponkénti keresztség, amelyet egyszer elkezdettünk s azután mindvégig gyakorolnunk kell. Szüntelenül szükség van ugyanis arra, hogy folyton kiseperjük, ami az óemberből való és helyébe jöjjön az, ami az újé. De hát mi is az óember? Az, ami Ádámtól velünk született, dacos, gyűlölködő, irigy, tisztátalan, fösvény, lusta, gőgös, sőt hitetlen, mindenféle bűnnel átitatott, s amiben semmi jó sincsen. Ha pedig immár a Krisztus országába jutottunk, mindennek naponként alább kell szállni, hogy minél tovább élünk, annál szelídebbek, türelmesebbek, alázatosabbak tegyünk, a fösvénységet, gyűlöletet, irigységet, gőgöt minél jobban letörjük.

Ez a helyes használata a keresztségnek a keresztyének között, ezt jelenti a vízbe való keresztelés. Ha pedig ez nem megy végbe, hanem az óembert nyakló nélkül szabadjára eresztik, úgyhogy folyton erősebb lesz, akkor az azt jelenti, hogy az illetők nem használták ki a keresztséget, sőt annak egyenesen ellene cselekedtek. Mert akik Krisztuson kívül vannak, nem tehetnek mást, minthogy naponként gonoszabbak lesznek, mint a közmondás mondja s amint igaz is: Mindig rosszabbak, s ha napjaik hosszabbak, annál gonoszabbak! Ha tavaly büszke és fösvény volt valaki, az az idén még sokkal büszkébb és fösvényebb. Úgyhogy a bűn az ifjúságától kezdve vele nő s fejlődik az emberrel. A kis gyermeknek még nincs jelentékenyebb bűne, de amikor felnő, rakoncátlan lesz és tisztátalan. Érkezzék csak be a férfikorba, csőstül árasztják el a legsúlyosabb bűnök, minél tovább él, annál jobban.

Azért a helyzet az, hogy feltartóztathatatlanul ront elő az óember a maga természetével mindenütt, ha nem védekezünk ellene a keresztség erejével s meg nem fékezzük. Viszont ha valaki keresztyénné lett, akkor naponként alább száll mindaddig, amíg végre el is tűnik. Ezt jelenti a keresztségbe való belemerítkezés és a naponként újból való feltámadás belőle. Így tehát a külső jel nem csak azért van, hogy erőteljesen váltson ki valami hatást, hanem hogy valamit még azon felül is jelezzen. Ahol pedig a hit meghozza a maga gyümölcseit, ott ez nem csupán üres jelzés, hanem maga a cselekedet is társul hozzá. De ahol hit nincs, ott tényleg csupán meddő jel marad az egész.

E pontról szétnézvén láthatod, hogy a keresztség mind belső erejével, mind azzal, amire utal, magában foglalja a harmadik szentséget is, amit bűnbánat néven emlegetnek, ami valójában nem más, mint a keresztség. Mert mi mást jelenthetne a bűnbánat, mint az óember komoly megtámadását és az új életbelépést? Azért, ha bűnbánatban élsz, akkor benne vagy a keresztségben, amely nemcsak rámutat az új életre, hanem munkálja is, megkezdi azt és ösztönzi. Ebben nyersz kegyelmet, Szentlelket és erőt ahhoz, hogy az óembert elfojthasd, s hogy az újember előjöjjön és megerősödjék.

A keresztség érvénye azért egyszer s mindenkorra fennáll. Ha valamelyikünk elszakadt is tőle és bűnbe merült is, mindig visszatérhetünk hozzá úgy, hogy az óembert újból leigázzuk. De vízzel nem szabad s nem kell újból megkeresztelkednünk. Mert ha százszor meríttetnénk is vízbe magunkat, az sem jelentene többet, mint az egyszeri keresztség, amelynek hatálya és jelentése fennáll és megmarad. A bűnbánat tehát nem más, mint visszatérés és érintkezésbe lépés a keresztséggel, hogy az ember ismételje, és gyakorlatba vegye azt, amit előbb elkezdett, de azután abbahagyott.

Azért hangoztatom ezt, hogy senki ne essék abba a hiedelembe, amiben sokáig voltunk, rémképekkel gyötörve magunkat, hogy a keresztségnek vége, hogy annak már semmi hasznát sem vehetjük, ha újból visszaestünk a bűnbe. Ide vezet, ha az ember nem lát többet a keresztségben, mint csupán egyszer történt emberi cselekvést. Voltaképpen ez adott okot arra is, hogy Szent Jeromos így ír: „A bűnbánat az a második deszkaszál, amellyel kell kiúsznunk és megmenekülnünk hajónk törése után, amely hajóba lépünk, s amelyen tesszük utunkat attól fogva, hogy a keresztyénséghez csatlakoztunk.” Ez a mondás a keresztség használatát annyira kikapcsolja, mintha annak már semmi áldását sem vehetnénk. Épp azért ez a kifejezés, vagy legalább is értelmezés, melyet ehhez fűztek, nem helyes. Mert nem a hajó törik össze, hiszen az, mint kimutattuk, Isten rendelése és nem a mi munkánk. Az azonban gyakran megtörténik, hogy mi elcsúszunk s kiesünk a hajóból. Ha pedig valaki kiesik, legyen azon, hogy újból odaússzék, a hajóba belekapaszkodjék, míg megint bejuthat, s azon folytassa útját, mint annak idején kezdte.

Mindenki láthatja milyen felséges dolog a keresztség, amely megszabadít minket a nyakunkon ülő ördögtől, Isten sajátjává tesz, fékezi és elveszi a bűnt, viszont erősíti az új embert, s azután mindig fennáll és megmarad, míg e nyomorúság völgyéből az örök dicsőségbe jutunk.

Úgy kell azért hordani a keresztséget mindegyikünknek, mint a mindennapi ruhát, amelyben járunk-kelünk folyton, hogy mindenikünk mindenkor a hitben és annak gyümölcseiben találtassék, hogy az óembert fékezzük s az új emberben növekedjünk. Mert ha keresztyének akarunk lenni, akkor gyakorolni is kell azokat a cselekedeteket, amelyekkel a keresztyén nevet kiérdemeljük. Ha valaki kiesik ebből a foglalatosságból, térjen vissza hozzá. Mert, amint Krisztus, a kegyelemnek a királyi széke, amiatt nem távozik és nem gátolja meg az újból Őhozzá való járulásunkat, hogy mi vétkezünk, így megmarad minden kincse és adománya is. Ha tehát egyszer a keresztségben reánk háramlott a bűnök bocsánata: akkor az fennáll napról-napra, amíg csak élünk, más szóval, amíg csak nyakunkon ül az óember.

Luther Márton: Nagy Káté (1529)

 

A keresztségről azt tanítják, hogy szükséges az üdvösséghez, és Isten a keresztség által kegyelmét adja. Továbbá, hogy a gyermekeket meg kell keresztelni. Mikor ezeket a keresztség által Istennek felajánljuk, Isten őket kegyelmébe fogadja.

Elítélik az anabaptistákat, akik helytelenítik a gyermekkeresztséget és azt állítják, a gyermekek keresztség nélkül üdvözülnek.

Melanchton Fülöp: Ágostai Hitvallás (1530)

I. Rész: A fő hitcikkek: IX. A keresztség

 

A 9. cikket, amelyben a keresztségnek az üdvösségre való szükségszerűségét, a gyermekkeresztséget, s annak nem haszontalan, hanem szükséges s üdvözítő voltát valljuk, helyeslik. S minthogy nálunk az evangéliumot Isten jó akaratából tisztán és szorgalmasan tanítják, azon jó hasznunk is van belőle, hogy a mi egyházainkban semmiféle anabaptisták nem keletkeztek, mivelhogy népünk az Isten igéje által ama tolvajoknak istentelen s pártütő szakadása ellen védelmezve van. És amint az anabaptistáknak többi más tévedéseit kárhoztatjuk, úgy azt is, amelyben a kicsinyek keresztelésének hasznosságát elvitatják. Mi ugyanis egész bizonyosnak vesszük azt, hogy az üdvígéret a kicsinyekre is vonatkozik. S nem vonatkozik azokra, akik Krisztus egyházán kívül vannak, ahol sem ige, sem szentségek nincsenek, mivel Krisztus országa csak az igével és szentségekkel együtt létezik. Ennélfogva tehát a kicsinyeknek megkeresztelése szükséges, hogy az üdvígéret az ő sajátjukká is tétessék Krisztus ezen meghagyása szerint (Mát 28,19): "Kereszteljetek minden népeket." Amint mindenkinek nyújtatik az üdv, úgy a keresztség is mindenkinek nyújtatik: férfiaknak, nőknek, gyermekeknek, csecsemőknek. Hogy a csecsemőket keresztelni kell, az világosan következik abból, hogy az üdv a keresztséggel adatik. Másodszor nyilvánvaló, hogy az Isten helyesli a kisdedeknek keresztségét, s így az anabaptisták gonoszul gondolkoznak a gyermekkeresztség kárhoztatásában. Hogy pedig az Isten a gyermekkeresztséget helyesli, mutatja az, hogy az Isten az így keresztelteknek Szentlelkét adja. Mert ha ezen keresztség haszontalan dolog volna, senkinek sem adatnék a Szentlélek, senki sem üdvözülne, s végül semmiféle egyház sem léteznék. Egyedül ez az egyetlen ok képes a jó és kegyes lelkűeket eléggé megerősíteni az anabaptisták áldatlan és rajongó nézetei ellen.

Melanchton Fülöp: Ágostai Hitvallás Apológiája (1531)

IX. Cikk: A keresztségről

 

Világosan ki akarjuk jelenteni, hogy mi az ilyen idegen tévtanítást, amit ez a csőcselék több más átkozott véleménye és gonosz vélekedése között mond: hogy a gyerekeket, akiket mi az első egyház apostolainak szokása szerint (ApCsel 2,38-39; 1Kor 1,16.), és azért, mert a keresztség a körülmetélés (Kol 2, 11-12.) helyett van, megkeresztelünk – nem kereszteli meg. … S minden más tévtanításaikkal együtt, amelyek Jézus Krisztus tiszta és egészséges tanításával szemben állnak, nemcsak hogy nem fogadjuk el, hanem mint szörnyűséget és istenkáromlást elvetjük.

Bázeli Hitvallás (1534): 12. Az újrakeresztelők tévedései ellen

 

A keresztség – mint fentebb elmondtuk és megmagyaráztuk – az Úr rendelése szerint az újjászületés fürdője, melyet az Úr az Ő választottainak egy látható jeggyel az egyház szolgája által kínál és mutat be. Ebben a szent fürdőben a mi gyermekeinket is megkereszteljük, mert méltánytalan volna, hogy azokat, akik tőlünk, mint Isten népétől születtek az Isten népének közösségétől megfosszuk. Ők ugyanis az Isten igéje szerint arra rendeltettek, és róluk sejthetjük, hogy Isten választottai.

I. Helvét Hitvallás (1536): 22. A keresztségről

 

A keresztség külső jel, mellyel a mi Urunk azt bizonyítja, hogy gyermekeivé és fiának, Jézusnak tagjaivá fogad minket. A keresztségben megjelenik a mi bűneinktől való megtisztulás, amit Jézus Krisztus vére által nyerünk el; és a mi testünk megöldöklése, amit az ő halálában nyerünk el, hogy benne élhessünk az ő Lelke által. S mivel gyermekeink is részesei Isten szövetségének, bizonyosak vagyunk afelől, hogy helyesen szolgáltatjuk ki nekik e külső jelet.

Fárel Vilmos – Kálvin János:

Genfi Hitvallás (1536)

15. Keresztség

 

A keresztség nem egyéb, mint Isten igéje vízben az Ő rendelése szerint, vagy mint Pál mondja (Ef 5,26): az igében való fürdő. Augustinus írása szerint pedig: Az ige az elemmel egyesül és így lesz szentséggé.

Épp azért nem értünk egyet sem Tamással és a dömésrendi barátokkal, akik az Igéről (Isten rendeléséről) megfeledkeznek, s azt mondják Isten bizonyos szellemi erőt rejtett a vízbe, amely erő a vízzel lemossa a bűnt. De nem értünk egyet Scotussal és a mezítlábas barátokkal sem, akik viszont azt tanítják, hogy a keresztség az Isteni akarat segédkezésével mossa le a bűnt, vagyis, hogy a bűn lemosása éppenséggel nem az Ige avagy a víz, hanem kizárólag Isten akarata által megy végbe.

Luther Márton: Shmalkaldeni cikkek (1537)

III. A cikkek harmadik része

A keresztségről

 

Azt tartjuk, hogy a gyermekeket meg kell keresztelni, mert nekik is szól a Krisztus által való váltság ígérete, és az egyház köteles azt nekik is nyújtani.

Luther Márton: Shmalkaldeni cikkek (1537)

III. A cikkek harmadik része

A gyermekkeresztségről

 

L. Hogy mindkettőről tisztább ismeretet szerezhessünk, vegyük őket külön! Először is mi a keresztség értelme?

Gy. A keresztségnek két része van, mert egyrészt a bűnbocsánatot, másrészt a lelki újjászületést ábrázolja.

L. Miben hasonlít a víz e dolgokhoz? Hogyan ábrázolhatjuk őket?

Gy. A bűnbocsánat egy neme a megmosatásnak, ami által lelkünk megtisztul foltjaitól, s a víz is éppen így mossa el a testnek szennyét.

L. Mit mondhatunk az újjászületésről?

Gy. Az újjászületés kezdete természetünk megöldöklése, végcélja pedig az, hogy új teremtmények legyünk, s így a halált ránk nézve az jelképezi, hogy fejünkre vizet öntenek, az új életet pedig az, hogy nem maradunk abban végképp elmerülve, hanem egy pillanatra ugyan, mint a koporsóba, alászállunk, de újra felmerülünk.

L. Azt gondolod, hogy a víz a lélek fürdője?

Gy. Semmi esetre. Ezt a tisztességet nem szabad elrabolni Krisztus vérétől, mely azért ömlött, hogy eltörölje minden mi szennyünket, s Isten előtt tisztává és mocsoktalanná tegyen. S ennek a megtisztításnak gyümölcsét akkor vesszük el, mikor ama szent vérrel a Szentlélek meghinti a mi lelkünket. A szentség mindezen dolognak megpecsételése.

L. De hát azt gondolod, hogy a víz nem egyéb, mint a megmosatásnak képe?

Gy. Azt gondolom, hogy kép, de az általa kiábrázolt valóság vele a legszorosabb összefüggésben van. Mert Isten nem csal meg minket, ha ajándékokat ígér. Ezért biztos, hogy a keresztségben Isten bocsánatát és az új életet ajánlja nekünk, és mi ezeket fogadjuk el.

L. Mindenkire kiárad-e a kegyelem különbség nélkül?

Gy. Sok balga ember elzárkózik előle oktalanul, haszontalanná teszi önmagára nézve. Csak a hívek veszik el gyümölcsét. De ez legkevésbé sem változtatja meg a szentség természetét.

L. Az újjászületés honnan származik?

Gy. Krisztus halálából s egyúttal feltámadásából, mert Krisztus halálában oly erő van, hogy bennünk az ó-embert megfeszíti, természetünk bűnös voltát eltemeti, hogy többé ne uralkodjék felettünk. Viszont az újjászületés áldása az, hogy új életre kelünk, s Isten igazságának akarunk engedelmeskedni.

L. Hogyan hárulnak ránk mind e javak a keresztség által?

Gy. Úgy, hogy Krisztust öltözzük magunkra s az Ő lelkét vesszük, ha a keresztségben felajánlott ígéreteket nem utasítjuk vissza, s tesszük ezáltal gyümölcstelenekké.

L. Mit kell tennünk, hogy helyesen éljünk a keresztséggel?

Gy. A keresztséggel való helyes élés hiten és bűnbánaton alapul. Lelkünk hite szilárd legyen afelől, hogy ha Krisztus vére minden szennytől megtisztít, Istennek tetszünk, aztán érezzük, hogy az Ő lelke lakozik bennünk, magyarázzuk ezt mások előtt tetteinkkel, s gondolkodjunk szüntelenül arról, hogy a testet meggyilkoljuk, s Isten igazságának engedelmeskedjünk.

L. Ha a helyes keresztséghez mindez megkívántatik, hogyan lehet, hogy gyermekeket keresztelünk?

Gy. Nem szükséges, hogy a keresztséget mindig hit és bűnbánat előzze meg. Azoktól kívánja meg Isten mindkettőt, kik koruknál fogva úgy a hivésre, mint a bűnbánatra képesek. Tehát elég, ha a gyermekek felserdülésük után mutatják ki keresztségük gyümölcsét.

L. Be tudnád bizonyítani, hogy ez állításod nem képtelenség?

Gy. Ha feltesszük, hogy Isten mindent ésszerűen rendelt el, akkor igen. Mózes és az összes próféták azt tanítják, hogy a körülmetélés a bűnbánatnak jegye, tanúsítja ezt Pál is, s mégis látjuk, hogy a gyermekeket is részesítették benne.

L. De hát ugyanazon oknál fogva, mely a körülmetélésnél fennforgott, kell a keresztségre is bocsátanunk a gyermekeket?

Gy. Éppen azon oknál fogva. Mert Isten azon ígéreteket, melyeket egykor Izrael népének adott, most az egész világra kiterjesztette.

L. De hogyan következteted ebből, hogy jegyet is kell használnunk?

Gy. Ha valaki jól szemügyre veszi a dolgokat, látja, hogy az szükséges. Mert Isten ezzel a törvényével nem úgy tett részesévé azon kegyelemnek, melyet azelőtt Izraelnek felajánlott, hogy egyúttal e kegyelem homályosabb, vagy részben csekélyebb lett ránk nézve. Sőt az Izraelnek felajánlott kegyelmet még fénylőbben és tündöklőbben árasztotta ki ránk.

L. Azt gondolod, hogy ha a gyermekeket kizárnók a keresztségből, akkor Isten kegyelme vallana kárt Krisztus eljövetele által?

Gy. Bizonyos, hogy így van. Mert ha megszűnik a jegy, mely oly hatásosan bizonyította Isten irgalmasságát s erősíttette az ígéreteket, megszűnnék egy nagy vigasztalás, melyet a régiek élveztek.

L. Azt gondolod hát, hogy ha Isten az Ószövetségben magát a kisdedek atyjának mutatandó, azt kívánta, hogy az üdvösség ígérete testükre látható jeggyel felrovassék, akkor méltatlan dolog, ha Krisztus megjelenése következtében a hívek kevesebb erősítést nyernek, amennyiben egyrészt ugyanazon ígéret áll fenn velünk szemben, másrészt pedig Isten irántunk való jóságának tisztább jegyét adta Krisztusban?

Gy. Azt gondolom. Továbbá, mivel bizonyos, hogy a keresztség ereje és - hogy úgy szóljak - lényege, a kisdedekkel közös, ezért nyílt igazságtalanság történnék velük, ha tőlük megtagadnók a jegyet, mely az igazságnál mégis alsóbbrendű.

L. Mi feltétel alatt kell hát keresztelni a gyermekeket?

Gy. Biztosaknak kell lennünk, hogy a hívek magvának ígért áldásnak örökösei, s így egykor, midőn felnövekednek, keresztségük igaz jelentését megismervén, elveszik és megtermik annak gyümölcsét.

Kálvin János:

A Genfi Egyház Kátéja (1545)

A szentségekről

 

Csak a mindenik egyházban közös két sákramentumot valljuk, melyek közül az első, a keresztség, azért adatott, hogy a fiúvá fogadtatásunkról tanúskodjék, hisz ezzel oltatunk be Krisztus testébe azért, hogy az ő vére megmosson és megtisztítson, majd pedig hogy Lelke által megújítson a szent életre. Továbbá azt tartjuk, hogy jóllehet csak egyszer kereszteltettünk meg, az abban jelzett haszon egész életünkre érvényes avégre, hogy állandó pecsétünk legyen, hogy Jézus Krisztus lesz mindenkor a mi igazságunk és szentségünk. És noha ez a hit és bűnbánat sákramentuma, mindemellett - mivel Isten befogadja egyházába a kisgyermekeket szüleikkel együtt - azt tartjuk, hogy Jézus Krisztus hatalmánál fogva a hívektől született kisgyermekeket meg kell keresztelni.

Mt 3,11; 19,14; Mk 1,4; 16,16; Lk 3,3; ApCsel 13,24; 19,4; 22,16; Róm 4; 6, 3-4. 22-23; 1Kor 7,14; Ef 5,26; Tit 3,5.

La Rochelle-i Hitvallás (Confessio Gallicana 1559) (35.)

 

Hisszük és valljuk, hogy Jézus Krisztus, aki a törvény vége, vére ontásával minden olyan további vérontás­nak véget vetett, melyet az emberek bűneik miatt áldozatként és elégtételként felajánlhatnak vagy fela­jánlanak. Eltörölte a körülmetélkedést, mely vér ál­tal történt, helyette a keresztség sákramentumát sze­rezte, mely minket Isten Anyaszentegyházának tag­jává tesz, és elválaszt minden más néptől és minden idegen vallástól, hogy teljesen annak szenteljük magunkat, akinek jegyét és ismertető jeleit magunkon viseljük. Ez mintegy bizonyosság számunkra, hogy ő örökre a mi Istenünk és kegyes Atyánk marad. Meg­parancsolta azért, hogy az övéi mind tiszta vízzel ke­resztelkedjenek meg az Atyának, a Fiúnak és a Szent­léleknek nevében, ezzel jelezvén, hogy amint a ránk öntött vagy a megkeresztelt testét elöntő víz külsőleg lemossa a test szennyét, úgy Krisztus vére a Szent­lélek által ugyanazt cselekszi bensőleg a lélekben, vagyis azt meghinti és a bűnöktől megtisztítja, min­ket pedig újjászül a harag fiaiból Isten gyermekeivé. Ezt azonban nem maga a víz cselekszi, hanem Isten Fiának kiontott drága vére, aki olyan számunkra, mint a Vörös tenger, melyen át kell kelnünk, hogy a Fáraó, azaz az ördög zsarnokságából kivonulhassunk és Ká­naán lelki földjére beléphessünk. Ennélfogva ami az egyházi szolgákat illeti, ők szolgálják ki nekünk a sákramentumot, vagyis a látható jegyet, ám a mi Urunk ajándékozza nekünk azt, amit ez a sákramentum jel­képez, ajándékait: láthatatlan kegyelmét, lemossa és megtisztítja lelkünket minden szennytől és gyarló­ságtól, megújítja és vigasztalással tölti el szívünket, igaz bizodalmat nyújt atyai jóindulata iránt, hozzáse­gít, hogy felöltözzük az új embert és levetkőzzük az óembert. Ezért hisszük, hogy minden embernek, aki azon fáradozik, hogy örök életre jusson, ki kell szol­gáltatni ezt a keresztséget, amit azután nem kell meg­ismételni, minthogy megszületni sem tudunk kétszer. Ám a keresztség nemcsak addig használ, amíg a víz ránk árad és rajtunk marad, hanem életünk egész ide­jére kihat. Elítéljük tehát az anabaptisták tévedését, akik nem elégedtek meg az egyetlen és egyszeri ke­resztséggel, és ezenkívül kárhoztatják a hívő szülők gyermekeinek megkeresztelését is. Mi viszont hisszük, hogy őket meg kell keresztelni és a szövetség jelével meg kell pecsételni, úgy amint egykor Izrael­ben körülmetélték a gyermekeket, ugyanazon ígéretek alapján, amelyeket a mi gyermekeink is kaptak. Krisztus nem kevésbé ontotta vérét a felnőttek megtisztítására, mint a gyermekekére, tehát azt a jelt vagy sákramentumot, melyet Krisztus érettük is szerzett, meg kell kapniuk, ahogyan az Úr megparancsolta a törvényben, hogy Krisztus halálának és szenvedé­sének sákramentumát az újszülötteknek is kiszolgál­ják, felajánlva érettük a bárányt, mely Jézus Krisztus sákramentuma volt. Továbbá, amit a zsidó népnek a körülmetélkedés nyújtott, azt nyújtja a mi gyermeke­inknek is a keresztség. Ezért van az, hogy Pál a ke­resztséget Krisztus körülmetélésének nevezi.

Belga Hitvallás (1561) 34. cikkely: A keresztség

 

A megkeresztelés nem csupán a hitvallás jele, amitől a keresztyén emberek különböznek azoktól, akik nem keresztyének, hanem az újjászületést is jelenti, azt, hogy a megkeresztelés által az egyházba kerülünk, ezzel bűneink bocsánatának ígéretét kapjuk, Isten gyermekei leszünk, a Szentlélek révén láthatóvá válik és megpecsételődik, hitünk megerősítést nyer, és a kegyelem növekszik azáltal, hogy Istenhez imádkozunk. A fiatal gyermekek megkeresztelését az egyházban meg kell tartani, hiszen ez igen üdvös Krisztus intézménye számára.

Az Anglikán Egyház 39 Cikkelye (1562): 27. A keresztségről

 

- Mimódon emlékeztet és biztat téged a szent keresztség afelől, hogy Krisztusnak a keresztfán való egyetlenegy áldozata javadra szolgál?

- Oly módon, hogy a vízzel való külső megmosást maga Krisztus szerzette és egyben azt ígérte, hogy az Ő vére és Lelke az én lelkem tisztátalanságát, azaz minden bűnömet olyan bizonyosan elmossa, amilyen bizonyosan megmosattam külsőképpen a vízzel, amely a test tisztátalanságát szokta elmosni.

Heidelbergi Káté (1563): 69. Kérdés – felelet

 

- Mit jelent Krisztus vérével és Lelkével megmosatni?

- Azt jelenti, hogy Istentől elnyerjük bűneink bocsánatát az Ő kegyelméből a Krisztus véréért, amelyet Ő a keresztfán való áldozatában érettünk kiontott. Továbbá, hogy a Szentlélek megújít  és a Krisztus tagjává szentel bennünket, hogy a bűnnek egyre jobban meghaljunk és istenes, feddhetetlen életet éljünk.

Heidelbergi Káté (1563): 70. Kérdés – felelet

 

- Hol ígérte Krisztus, hogy Ő minket vérével és Lelkével olyan bizonyosan megmos, amint megmosattunk a keresztség vizével?

- A keresztség szereztetése alkalmával; midőn így szólt: „Elmenvén tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. Aki hiszen és megkeresztelkedik, üdvözül; aki pedig nem hiszen, elkárhozik.” Ez az ígéret ismétlődik meg akkor is, midőn a Szentírás a keresztséget „újjászületés fürdőjének” és „a bűnök elmosásának” nevezi.

Heidelbergi Káté (1563): 71. Kérdés – felelet

 

- Tehát maga a keresztség vizével való külső megmosás elmossa a bűnöket?

- Nem, mert egyedül a Jézus Krisztus vére és a Szentlélek tisztít meg bennünket minden bűnünktől.

Heidelbergi Káté (1563): 72. Kérdés – felelet

 

- Miért nevezi hát a Szentlélek a keresztséget „újjászületés fürdőjének” és a „bűnök elmosásának”?

- Isten nem nagy ok nélkül szól eképpen. Ugyanis nemcsak arra akar ezzel tanítani minket, hogy mint a test tisztátalanságát a víz, úgy a mi bűneinket a Krisztus vére és Lelke mossa el , hanem, mi több, ez által az isteni zálog és jegy által bizonyosakká is akar tenni afelől, hogy bűneinktől lelkiképpen ugyanolyan bizonyosan megtisztulunk , amilyen bizonyosan megmosattunk a látható vízzel.

Heidelbergi Káté (1563): 73. Kérdés – felelet

 

- Meg kell-e keresztelni a kisdedeket is?

- Meg; mivel ugyanis ők is éppúgy beletartoznak Isten szövetségébe és egyházába, mint az idősebbek  s mivel Isten a Krisztus vére által a bűnből való váltságot és a hitet munkáló Szentlelket éppúgy ígéri  nekik is, mint az idősebbeknek, ennélfogva a keresztség által, mint a szövetség jegye által, a keresztyén anyaszentegyházba őket is be kell avatni és a hitetlenek gyermekeitől meg kell különböztetni, amint ez az ószövetségben a körülmetélés  által történt, amelynek helyébe Krisztus az újszövetségben a keresztséget szerzette.

Heidelbergi Káté (1563): 74. Kérdés – felelet

 

(A keresztség szereztetése.) A keresztséget Isten szerezte és ugyanő szentelte meg. Először János keresztelt, aki Krisztust a Jordán vizébe bemerítette. Innen szállt az apostolokra, akik maguk is vízzel kereszteltek. Ezeknek kifejezetten megparancsolta az Úr, hogy az evangéliumot hirdessék és kereszteljenek az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében (Mt 28,19). Péter is a zsidóknak, mikor azt kérdezték tőle, mit cselekedjenek, azt felelte az Apostolok cselekedeteiben: Keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát (ApCsel 2,37 sk). Ezért nevezték el némelyek a keresztséget Isten népe felavató jegyének, minthogy ezáltal avattatnak fel Isten számára Isten választottai.

(Egy a keresztség.) Csak egy keresztség van Isten egyházában és elég is egyszer megkeresztelkedni vagy Isten számára felavattatni. Megmarad pedig az egyszer felvett keresztség egész életünkben és örökre szóló megpecsételése a mi fiúvá fogadtatásunknak. (Micsoda a keresztség?) Ugyanis Krisztus nevében megkeresztelkedni annyit tesz, mint beíratni, beavattatni és felvétetni az Isten fiainak szövetségébe, családjába és örökségébe; sőt már most Isten nevével, azaz Isten gyermekének neveztetni, valamint megtisztulni a bűnök szennyétől és megajándékoztatni Isten különböző kegyelmi ajándékaival az új és szent életre. A keresztség tehát emlékezetünkben tartja és megújítja Istennek azt a roppant nagy jótéteményét, melyet az emberi nemzetséggel cselekedett. Mert mindnyájan a bűnök szennyében születtünk és a harag fiai vagyunk; az Isten azonban, aki irgalomban gazdag, megtisztít bennünket bűneinktől ingyen, az Ő Fiának vére által és Őbenne fiai közé fogad, sőt szent szövetséggel magához köt és különböző ajándékokkal gazdagít, hogy új életet élhessünk. Mindezeket a keresztség pecsételi meg. Mert belül újjászül, megtisztít és megújít bennünket az Isten a Szent Lélek által, kívül pedig a legnagyobb ajándékok megpecsételését kapjuk a vízben, amely azokat a felséges jótéteményeket egyben jelképezi és mintegy szemléltetve elénk állítja. (Vízzel keresztelkedünk meg.) És ezért keresztelkedünk meg, azaz mosatunk meg vagy hintetünk meg látható vízzel. A víz ugyanis eltisztítja a szennyet, feléleszti és felfrissíti az elbágyadt és a hőségtől szenvedő testeket. Isten kegyelme pedig ugyanezt teszi a lelkekkel, még pedig láthatatlanul vagy lelkiképpen.

(Mire kötelez a keresztség?) Elválaszt továbbá bennünket Isten a keresztség sákramentumával minden más vallástól és néptől és önmagának szentel tulajdonul. Mi tehát amikor megkeresztelkedünk, megvalljuk hitünket és Isten iránti engedelmességre, testünk megöldöklésére és új életre kötelezzük magunkat, és így beíratunk Krisztus szent seregébe, hogy egész életpályánkon harcoljunk a világ, a Sátán és a saját testünk ellen. Beiktat továbbá bennünket a keresztség az egyház egy testébe, hogy az egyháznak minden tagjával szépen, ugyanegy vallás és kölcsönös szolgálat egyességében éljünk.

(A keresztség formája.) Hisszük, hogy a keresztségnek az a legtökéletesebb formája, amellyel Krisztus maga megkeresztelkedett és amelyet gyakoroltak az apostolok. Nem gondoljuk tehát, hogy a keresztség tökéletesítésére szükségesek volnának azok a dolgok, melyeket később az egyházban emberi találmányként hozzátettek és gyakoroltak. Ilyen természetű dolog az ördögűzés, valamint az égő gyertya, olaj, só, nyál és hasonló dolgok használata, mint például az is, hogy a keresztséget minden évben kétszer több szertartással megszentelik. Mi ugyanis hisszük, hogy az egyház egyetlen keresztsége az Isten első szerzésében megszenteltetett és megszenteltetik az Ige által és most is Isten első áldása által hathatós.

(A keresztség kiszolgáltatója.) Tanítjuk, hogy az egyházban a keresztséget asszonyok vagy bábák nem szolgáltathatják ki. Pál ugyanis kirekesztette az asszonyokat az egyházi szolgálatokból, a keresztség pedig az egyházi szolgálatok közé tartozik.

(Anabaptisták.) Elítéljük az anabaptistákat, akik azt mondják, hogy nem szabad megkeresztelni a hívők újszülött csecsemőit. Tesszük ezt azért, mert az evangéliumi tanítás szerint ezeké az Istenek országa és benne vannak Isten szövetségében. Miért ne adnók hát meg nekik az isten szövetségének a jelét? Miért ne avassuk fel a szent keresztség által azokat, akik Isten tulajdona és benne vannak az Ő egyházában? Elítéljük az anabaptistákat más tanításaik miatt is, melyeket Isten igéjével szemben vallanak. Nem vagyunk tehát anabaptisták és nincs velük az ő dolgaikban sem közösségünk.

II. Helvét Hitvallás (1566): XX. fejezet:

A szent keresztség

 

Tanítjuk, hogy az egyháznak felajánlott minden kisgyermeket, akik nem kutyák és nem malacok, az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevébe meg kell keresztelni, minthogy az ígéret és a jelzett dolog vagy a szövetség a választottak gyermekeire is tartozik, amint a körülmetélkedés sákramentuma a gyermekeknek is rendeltetett. (Róm 5; 6; Kor 15; Kol 5)

A Szentírás a keresztelés (baptismus = bemerítés) nevet különféleképp használja. Először a választottak nyomorgattatásáról és keresztjéről, mint Mt 20: Megkeresztelkedhettek-e a keresztséggel, amellyel én megkereszteltettem? – azaz elviselhetitek-e azt az örök keresztet, avagy azokat a végtelen büntetéseket. Másodszor a keresztségnek mondják az újjászületést és az újjászületés okát, a Szentlelket és tűzet, avagy az isteni kegyelem teljességét: Ő tűzzel és Lélekkel keresztel majd. Hacsak valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az életre. (Mt 3; Mk 1; Jn 1; 3.) Harmadszor a keresztséget tekintik az újjászületés és belső fürdő jeléül, amely Krisztustól rendeltetett az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevébe. (Mt 28.) Negyedszer mondják a Krisztus keresztségéről vagy Krisztus nevéről, a bűnbocsánatról és megtérésről, mint Mt 3: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztus nevébe, a bűnök bocsánatára, azaz térjetek meg, hogy a Krisztusért vehessétek a bűnbocsánatot és a Szentléleknek ajándékát. Ötödször mondják a vallás és keresztyén hitvallásról. ApCsel 10: Vajon megtilthatja-e valaki a vizet, hogy ezek megkeresztelkedjenek, kik a Szentlelket vették, miképpen mi is? És parancsolá Péter, hogy keresztelkedjenek meg a Krisztus nevébe. Itt először a víz keresztsége, másodszor a Lélek és tűz keresztsége, harmadszor a Krisztus nevében való keresztség fejtetik meg. Megkereszteltettek a Jézus nevébe. Azaz először az Atya, Fiú és Szentlélek nevébe, megkereszteltettek vízzel; azután felvették és elfogadták a Krisztus nevét. (Gal 3; 1Kor 3.) Valakik a Krisztusban megkeresztelkedtetek, Krisztust öltöztétek fel. Hatodszor használja a Szentírás a mosakodás és közönséges fürdő helyett. Judit 12. Megkeresztelte (megmosta) magát Judit a forrásban. Mk 1. A zsidók nem esznek, míg meg nem keresztelkednek (mosdanak).

Méliusz Juhász Péter: Csengeri Hitvallás (1570) A gyermekkeresztségéről

 

- Mi a keresztség?

- Jézus Krisztustól szerzett sákramentum, vagyis szent jegy, amely a vízzel való megmosás által jön létre. Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevében a mi újjászületésünk és bűnünk bocsánata bizonyságára és hogy a pogányoktól, a keresztyének ezzel megkülönböztetést nyernek.

Siderius János: Katechizmus (1597) 45. Kérdés - felelet

 

- Miért mondod sákramentumnak a keresztséget?

- A szövetségkötésre nézve, amely a keresztségben jön létre: mert latinul sakramentum-nak hívják az eskünek azt a formáját, amellyel a katonák uruknak zászlajára és hűségére felesküsznek.

Siderius János: Katechizmus (1597) 46. Kérdés - felelet

 

- Mit fogad Isten a kisgyereknek a keresztségben?

- Azt, hogy nekik mindenben kegyelmes Atyjuk lesz, bűnüket megbocsátja, és minden javaiban a Krisztus által részesíti őket.

Siderius János: Katechizmus (1597) 47. Kérdés - felelet

 

- Mit fogad a gyermek Istennek?

- Azt fogadja, hogy nem akar soha más Istent ismerni azon kívül, mint akinek nevében megkeresztelkedett, annak zászlaja alatt hűen akar vitézkedni, és hűségében végig megmaradni.

Siderius János: Katechizmus (1597) 48. Kérdés - felelet

 

- Miből áll a keresztség?

- Vízből, ahogy szemünkkel látjuk: mert minden sákramentumban két dolognak kell lenni: külső látható jegynek, és belső láthatatlan dolognak, amelyet a külső jegy példáz.

Siderius János: Katechizmus (1597) 49. Kérdés - felelet

 

- Mit jelképez a keresztségben a víz?

- Jézus Krisztus vérét, és annak drága hasznát: hogy csak az mosott meg minket minden bűnünktől, ahogy a víz a külső szennyet is elmossa, és a rútat széppé teszi.

Siderius János: Katechizmus (1597) 50. Kérdés - felelet

 

- Miért kell az Atyának, a Fiúnak, és a Szentléleknek nevében megkeresztelkednünk?

- Azért, hogy ebből megértsük a mi üdvösségünk rendjét és módját, hogy minket az Atya Isten az ő Fiáért vesz csak kegyelmébe, és az ő Szentlelkével szül újjá az örök életre.

Siderius János: Katechizmus (1597) 51. Kérdés - felelet

 

- Mi a keresztség célja és haszna?

- Először, ez megkülönböztet minket a pogányoktól, akik nem ismerik Krisztust, és semmit sem tudnak az üdvösségük felől. Másodszor, bizonyossá tesz az újjászületésünk felől. Harmadszor, biztat minket az Isten kegyelme, és bűnünk bocsánata felől; hogy amilyen biztosan látjuk, hogy a vizet a fejünkre öntötte Isten szolgája, szintén olyan biztosan elhiggyük, hogy a Krisztus kedvéért minden bűnünk megbocsáttatott. Negyedszer, megmutatja a mi állapotunkat, hogy kik voltunk ezelőtt, és most kik vagyunk, és a jövőben mivé leszünk majd.

Siderius János: Katechizmus (1597) 52. Kérdés - felelet

 

- Hogyan hat a keresztség?

- Mert: először elénk adja, hogy mi az eredeti szentségben, amelyben Isten teremtett, nem maradhattunk meg, hanem a bűn sarába keveredtünk (Róm 3). Másodszor, azt jeleníti meg, akinél megtaláljuk ezt az üdvösséget adó fürdőt tudniillik, az egyetlen Jézus Krisztust, aki az ő vérével mosott meg minket minden bűnünktől (1Jn 1.). Harmadszor, elénk tárja, hogy milyen sokba került Krisztusnak a mi üdvösségünk; aki nem arannyal, vagy ezüsttel, hanem az ő drága vérével váltott meg minket (2Pt 1.). Negyedszer, emlékeztet minket küldetésünkre és hivatásunkra; hogy mind a Krisztus jóságát megbecsüljük, mind pedig magunkat; ha már megfürdettek, és tiszta inget adtak ránk, ne térjünk vissza a fertőbe és okádásba, amint Péter írja (2Pt 2,22; Péld 26,11.).

Siderius János: Katechizmus (1597) 53. Kérdés - felelet

 

A keresztség nem csupán külső jele vallástételünknek, és nemcsak egy megkülönböztető jegy a keresztyének és nem- keresztyének között, hanem sokkal inkább az egyházba való befogadtatásunknak a sákramentuma, mely megpecsételi újjászületésünket (következésképpen megigazulásunkat, örökbefogadásunkat és megszenteltetésünket), amely van a Jézus Krisztussal való közösség által.

A gyermekkeresztséget, mint az Isten Igéjével megegyező gyakorlatot, meg kell őrizni az egyházban.

A keresztség kiszolgáltatásánál valós okok alapján el kell törölni az ördögűzést, az olajjal való megkenést, a sózást, a köpést és a víznek babonás megszentelését. A sákramentum ezek nélkül is teljes és tökéletes, Megváltónk, a Krisztus rendelése minden szándékának és céljának megfelel.

Ír Hitvallás (1615) A keresztség (89-91)

 

- Mi a keresztség?

- A keresztség egy sákramentum, amelyben az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében történő vízzel való megmosatás jelzi és megpecsételi a Krisztusba való beoltatásunkat, a kegyelmi szövetség javaiban való részesedésünket és azt, hogy az Úrhoz tartozunk. (Mt 28,19; Róm 6,3-4)

Westminsteri Kiskáté (1646) 94. Kérdés – felelet

 

- Kinek kell kiszolgáltatni a keresztséget?

- A keresztséget nem szabad kiszolgáltatni senkinek, aki nem tartozik a látható egyházhoz, egészen addig, amíg meg nem vallja nyilvánosan a Krisztusba vetett hitét és a felé való engedelmességét. Azonban a látható egyház tagjainak a gyerekeit meg kell keresztelni. (ApCsel 2,41; Mk 16,16; Kol 2,11-12; 1Pt 3,21; Róm 6,3-5)

Westminsteri Kiskáté (1646) 95. Kérdés – felelet

 

1. A keresztség Jézus Krisztus által elrendelt újszövetségi sákramentum nemcsak azért, mert általa a megkeresztelt személy ünnepélyes befogadást nyer a látható egyházba, hanem azért is, mert ez számára a kegyelmi szövetségnek, a Krisztusba való beoltásának, újjászületésének, bűnei bocsánatának, és a Jézus Krisztus által Istennek szentelt, megújult életének jegye és pecsétje. Ezt a sákramentumot, Krisztus saját rendelése szerint az ő egyházában fenn kell tartani a világ végéig. 

2. Ebben a sákramentumban vizet kell használni külső elemként, mellyel a megkeresztelendőt az evangélium hirdetésére törvényesen elhívott lelkipásztor megkereszteli az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében.

3. A megkeresztelendő személyt nem szükséges alámeríteni a vízbe. A keresztséget helyesen szolgáltatják ki az illető személy vízzel való leöntése vagy meghintése által.

4. Nem csak azokat kell megkeresztelni, akik Krisztus iránt való engedelmességben a hitüket ténylegesen megvallják, hanem azoknak a szülőknek a kisgyermekeit is, ahol egyik vagy mindkét szülő hitben él.

5. Habár nagy bűn megvetni vagy elhanyagolni ezt a rendelkezést, mégis a kegyelem és üdvösség nincsenek elválaszthatatlanul ehhez kapcsolva, mintha nélküle egyetlen személy sem születhetne  újjá, vagy nem üdvözülhetne, vagy hogy a megkereszteltek minden kétséget kizáróan újjászületettek lennének.

6. A keresztség hatékonysága nincs hozzákötve ahhoz az időponthoz, amikor azt kiszolgáltatják, mégis e rendelkezés helyes használata által Isten nem csak kínálja a megígért kegyelmet, hanem a Szentlélek által valóságosan felmutatja és adja is mindenkinek (akár felnőttek, akár csecsemők) oly módon, hogy ez a kegyelem a megkeresztelt sajátjává válik Isten akaratának tanácsa szerint, az általa kijelölt időben.

7. A keresztség sákramentumát mindenkinek csak egyszer lehet kiszolgáltatni.

Westminsteri Hitvallás (1647): 28. Fejezet: A keresztségről

 

- Mi a keresztség?

- A keresztség egy újszövetségi sákramentum, amelyben Krisztus elrendelte az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében történő vízzel való megmosatást, hogy az a Krisztusba való beoltatásunknak, a bűnök bocsánatának az ő vére által, a Lelke általi újjászületésnek, továbbá az örökbefogadásnak és az örök életre való feltámadásnak legyen a jele és pecsétje. Ezáltal a megkeresztelt személyek ünnepélyes befogadást nyernek a látható egyházba, és megkezdik a teljesen és egyedül az Úrnak odaszentelt, nyíltan felvállalt új életüket.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 165. Kérdés – Felelet

 

- Kinek kell kiszolgáltatni a keresztséget?

- A keresztséget nem szabad kiszolgáltatni senkinek, aki nem tartozik a látható egyházhoz és így az ígéret szövetségén kívül álló idegen, egészen addig, amíg személyesen vallást nem tesz Krisztusba vetett hitéről és iránta való engedelmességéről. Azonban azok a kisgyermekek, ahol egyik vagy mindkét szülő vallást tesz Krisztusba vetett hitéről és iránta való engedelmességéről, ebből a szempontból a szövetségen belül vannak, és így megkeresztelendők.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 166. Kérdés – Felelet

 

- Hogyan kell gazdagítanunk a keresztségünket?

- A szükséges, de gyakran elhanyagolt kötelességünket keresztségünk megerősítésével kapcsolatban egész életünk során teljesítenünk kell, különösen kísértések idején, és amikor jelen vagyunk mások keresztelésénél. Ez a kötelesség az, hogy komolyan és hálásan elgondolkozunk a keresztség természetén, és azon a célon, amelyért Krisztus rendelte azt, továbbá a kiváltságokon és javakon, amelyeket ezáltal nekünk adományozott és megpecsételt, valamint az ekkor tett ünnepélyes fogadalmunkon; továbbá meg kell alázkodunk bűnös romlottságunk miatt, valamint amiatt, hogy híjával vagyunk keresztségünk kegyelmének, és azzal és elkötelezettségeinkkel ellentétes módon járunk; fel kell növekedünk a bűnök bocsánatának bizonyosságára, és minden más áldáséra, amely ebben a sákramentumban pecsételtetett el számunkra; erőt kell merítünk Krisztus halálából és feltámadásából, akibe kereszteltettünk, a bűn megöldöklésére és a kegyelem megelevenítésére. Ezenkívül igyekeznünk kell hit által élni, szentségben és igazságban, mint akik átadtuk magunkat Krisztusnak, továbbá testvéri szeretetben járni, hiszen ugyanazon Lélek által mindnyájan egy testté kereszteltettünk.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 167. Kérdés – Felelet