Az egyház valójában a szentek és igazán hívők gyülekezete. De mivel ebben az életben sok képmutató és gonosz él közéjük keveredve, ezért a szentségekkel akkor is szabad élni, ha gonoszok szolgáltatják ki. Krisztus mondása szerint: „Az írástudók és a farizeusok a Mózes székében ülnek” stb. (Mt 23,2). Mind a szentségeknek, mind az igének Krisztus rendelése és parancsa folytán van hatóereje, még akkor is, ha gonoszok szolgálnak velük.

Elítélik a donatistákat és hasonlókat. Ezek azt tartották, hogy az egyházban nem szabad gonoszok szolgálatával élni, s úgy gondolták, hogy a gonoszok szolgálatának sem haszna, sem hatóereje nincs.

Melanchton Fülöp: Ágostai Hitvallás (1530)

I. Rész: A fő hitcikkek: VIII. Mi az egyház?

Bár Jézus Krisztusnak csak egyetlen Egyháza van, elismerjük, hogy a hívek gyülekezetei különböző helyeken vannak¸ minden ilyen gyülekezetet is Egyháznak nevezünk. Mégis, mivel vannak olyan gyülekezetek, melyek nem a mi Urunk nevében gyűlnek össze, hanem éppen azért, hogy káromolják, és szentségtörésükkel bemocskolják őt, úgy véljük, hogy arról ismerszik meg Jézus Krisztus egyháza, hogy tisztán és hűségesen hirdetik, hallgatják és megtartják az ő Szent Evangéliumát; hogy helyesen szolgáltatják ki a szentségeket, még akkor is, ha vannak tökéletlenségek és hibák, hiszen emberek közt mindig lesznek ilyenek. Azt a helyet viszont nem tekintjük Egyháznak, ahol nem hirdetik, nem hallgatják, és nem tartják meg az Igét. Márpedig a pápa előírásai szerint működő Egyházak inkább az ördög imaházai, mint keresztyén Egyházak.

Fárel Vilmos – Kálvin János:

Genfi Hitvallás (1536)

18. Egyház

Lehetetlen helybenhagynunk azt, hogy ők alkotnák az egyházat, mert bizony ez egy szálig sem igaz. Eszünkbe sem jut törődni azzal, amit ők az egyház nevében parancsolnak vagy tiltanak. Hisz Istennek hála, a hét éves gyermek is tudja, mi az egyház, ti. a szent hívők és juhok, akik az ő pásztoruknak hangját hallják. Azért a gyermekek így imádkoznak: hiszek egy szent keresztyén egyházat. E szentség nem a karingekben, nem a hosszú kabátokban és egyéb szertartásaikban vagyon, amiket a Szentírás ellenére kieszeltek, hanem Isten igéjében és az igaz hitben.

Luther Márton: Shmalkaldeni cikkek (1537)

III. A cikkek harmadik része

Az egyházról

Hisszük ugyanakkor, hogy szükséges gondosan és óvatosan körülhatárolni, hogy mi is az igaz egyház, mert igencsak visszaélnek ezzel a névvel. Isten Igéje alapján azt mondjuk tehát, hogy az nem más, mint a hívek azon közössége, akik egyetértenek ennek az Igének és az abból fakadó tiszta vallásnak a követésében, akik egész életükben az Igéből táplálkozva növekednek és erősödnek Isten félelmében, hisz szükségük van arra, hogy ebben napról-napra ha­ladjanak és tovább lépjenek; ugyanakkor, bármilyen erőfeszítéseket is tennének, szüntelenül igénybe kell venniük bűneik bocsánatát. Mindazáltal nem tagad­juk, hogy a hívek közösségében is vannak képmutatók és elvetemültek, ám az ő gonoszságuk sem töröl­heti el az egyház nevet.

Jer 7,4. 8. 11-12; Mt 3,8-10; 7,22. 24; 1Kor 3, 10-11; Mik 2,10-12; Ef 2,19-20; 4,11-12; 1Tim 3,15; 5Móz 31,12; Róm 3; Mt 13; 2Tim 2,18-20.

La Rochelle-i Hitvallás (Confessio Gallicana 1559) (27.)

Ebben a hitben állva kijelentjük, hogy ahol nem fogadják el Isten Igéjét és nem tesznek fogadalmat az annak való engedelmességre, és ahol nem történik meg a sákramentumok kiszolgáltatása, ott tulajdon­képpen semmiféle egyház nem létezik. Ezért ítéljük el a pápista összejöveteleket, tudva, hogyan száműzik onnan Isten tiszta igazságát, hogy a sákramentumokat megrontják, kicsavarják, meghamisítják vagy teljesen tönkreteszik, ezenkívül szokásban van mindenféle babonaság és bálványimádás. Úgy tartjuk tehát, hogy aki ilyen dolgokba keveredik és azokban részesül, elválasztja és elszakítja magát Jézus Krisztus testétől. Mindemellett, mivel a pápaságban is megmaradt né­miképp az egyház halvány nyoma, és a keresztség lényege sem szűnt meg, hozzátéve, hogy a keresztség hatékonysága és ereje nem függ annak kiszolgálójától, kinyilvánítjuk, hogy az itt megkeresztelteknek nincs szükségük egy második keresztségre. Mégis, e pápás egyházban nem lehetséges úgy bemutatni a gyermekeket, hogy az abban pusztító romlás miatt ezek ott meg ne fertőztessenek.

Mt 10,14.15; Jn 10; 1Kor 3,10-13; Ef 2, 19-21; 2Kor 6,14-16; 1Kor 6,15; Mt 3,11; 28,19; Mk 1,8; ApCsel 1,5; 11,15-17; 19,4.5; 1Kor 1,13.

La Rochelle-i Hitvallás (Confessio Gallicana 1559) (28.)

A Sátán kezdettől fogva arra törekedett, hogy a maga fertelmes zsinagógáját az Isten egyházának nevével ékesítse, kegyetlen gyilkosok szívét pedig arra inge­relje, hogy az igaz egyházat és annak tagjait üldözzék, zavarják és zaklassák, amint Káin tette Ábellel, Iz­máel Izsákkal, Ézsau Jákobbal, valamint az egész zsidó papság magával Jézussal és az ő apostolaival. Ezért elsőrendűen fontos dolog, hogy biztos és nyilvánvaló jegyek különböztessék meg az igaz egyházat a tisztátalan zsinagógától, nehogy megcsalatva, egyi­ket a másik helyett fogadjuk el vagy karoljuk fel, saját kárhozatunkra. Kijelentjük, hogy sem régiség, sem bitorolt cím, sem a püspöki utódlás folyamatossága, sem egy-egy hely nevezetessége, sem valamely tév­tanítást követők többsége nem tekinthető olyan vonásnak, jegynek vagy tanújelnek, amely Jézus Krisz­tus szeplőtelen menyasszonyát amaz utálatos paráz­nától, a hitetlenek egyházától megkülönbözteti. Koraára és elsőszülöttségére való tekintettel Káin ugyan megelőzte Ábelt és Séthet; Jeruzsálem is fölötte állott a föld minden más helyének, papjai pedig Áron egyenes ági leszármazottai voltak; ugyanígy számosabbak voltak az írástudók, a farizeusok és a papok kö­vetői, mint azok, akik Jézus Krisztust és tanítását őszintén hitték és helyeselték. Mégis úgy gondol­juk, hogy senki, aki ép ésszel bír, nem nevezheti a fentebb felsoroltak egyiket sem Isten egyházának. Hisszük és valljuk, hogy Isten igaz egyházának álta­lunk elismert első jegye az Isten Igejenek igaz prédikálása, mely Igében Isten magát nekünk kijelen­tette, úgy amint azt a próféták és apostolok írásai nekünk tanítják. A második a Jézus Krisztus sákramentumainak helyes kiszolgáltatása, Isten szavához és ígéretéhez kapcsolva, hogy megpecsételjék és meg­erősítsék ez utóbbiakat a szívünkben. Végül az Is­ten Igéje szerint, következetesen alkalmazott egyházi fegyelem, amellyel a gonoszságot visszaszorítjuk, az erényt tápláljuk. Ahol az említett jegyek láthatóan és maradandóan megvannak (még ha csak ketten vagy hárman gyűltek is össze a tagok), ott minden kétségen kívül létezik Krisztus igaz egyháza, amelyben ő ígérete szerint jelen van. Nem a korábban említett egyetemes egyházra gondolunk, hanem a helyi gyüle­kezetre, amilyen volt Korinthusban, Galáciaban, Efézusban és más helyeken, ahol Pál kezdte el az igehirdetést, és amelyeket ő maga nevezett Isten egyházainak. Mi, akik a Skót Királyságban Jézus Krisz­tus nevét valljuk, tanúsítjuk, hogy reformált városa­inkban, mezővárosainkban és falvainkban ilyen egyházaink vannak. A mi egyházainkban ugyanis az Is­ten Igéjében, azaz az Ó- és Újszövetség kezdettől fogva kanonikusnak tekintett könyveiben található tanítás hangzik. Kijelentjük, hogy ezekben a könyvek­ben kielégítő mértékben megtalálható mindaz, amit az emberiség megváltásáról hinnünk kell. Valljuk, hogy az Írás értelmezésének joga nem illet meg sem egyetlen magán- vagy közembert, sem egyik vagy má­sik egyházat, még ha ezek némelyike személyi kiválóság vagy helyi előjog révén a többi közül ki is emel­kedik, mert ez a jog egyedül a Szentléleké, aki szerző­je is a Szentírásnak. Amikor tehát vita támad az Írás bármely helyének vagy kijelentésének helyes értelmezése, vagy az egyházban előforduló bármely vétség kiigazítása dolgában, nem annyira azt kell figyelnünk, hogy az előttünk élő emberek mit mondtak vagy tet­tek, hanem arra, amit a Szentlélek következetesen tanít a teljes Írásban, és amit maga Jézus Krisztus cse­lekedett, és nekünk cselekedni megparancsolt. Azt ugyanis mindenki elismeri, hogy Isten Lelke, aki az egységnek Lelke, semmiben sem ellenkezik önma­gával. Ha azért bármely tanító, egyház vagy zsinat értelmezése, rendelkezése vagy vélekedése ellenke­zik Isten világos szavával, mely az Ige más részében található, napnál világosabb, hogy az nem lehet a Szentlélek igaz magyarázata és értelme, még ha zsina­tok, birodalmak vagy nemzetek hagyták is azt jóvá és fogadták el. Nem merészelünk ugyanis elfogadni vagy megengedni semmilyen értelmezést, amely ellenke­zik hitünk valamely főbb pontjával, az Írásnak vala­mely nyilvánvaló helyével, vagy a szeretet szabályával.

Skót Hitvallás (1560) 18. cikkely: Mely jegyek különböztetik meg az igaz egyházat a hamistól? Tanítás dolgában ki lehet döntőbíró?

Mindenekelőtt hisszük, hogy Isten Igéje alapján kell figyelmesen és körültekintően eldöntenünk azt, hogy melyik az igaz egyház, hiszen manapság a világon min­den egyes szekta egyháznak mondja magát. Tehát semmiképp nem a képmutatók gyülekezetéről beszé­lünk, akik ugyan elvegyülnek a jók között az egyház­ban, de mégsem az egyházhoz tartoznak, noha test szerint abban vannak. Megkülönböztetjük ezért az igaz egyház testét és közösségét minden más szektától, akik magukat egyháznak mondják. Az igaz egyház ugyanis az alábbi jegyekről ismerhető fel: az evan­gélium tiszta hirdetése, a sákramentumokkal való he­lyes élés, amelyeket Krisztus rendelése szerint szolgál ki, az egyházfegyelem megtartása a vétkek kiigazítására. Egyszóval, mindent az isteni Ige mértékéhez iga­zit, elvetvén mindazt, ami az ellen való, végezetül egyedüli főként Jézus Krisztust ismeri el. Ily módon az igaz egyház, melytől senkinek sem tanácsos elszakadni, biztosan felismerhető. Ami pedig az egyház tagjait illeti, őket a keresztyénség jegyei, vagyis a hit alapján lehet felismerni, és arról, hogy elfogadván Jé­zus Krisztust egyedüli Megtartónak, a bűnt kerülik, az igazságot cselekszik, az igaz Istent és felebarátaikat szeretik, sem jobbra, sem balra el nem hajolnak, a tes­tet pedig indulataival együtt megfeszítik. Ámde ez a legkevésbé sem jelenti azt, hogy nem maradt bennük erőtlenség, hanem azt, hogy egész életük során harcolnak ellene a Lélekkel, és szüntelenül az Úr Jézus vérében, halálában, szenvedésében és engedel­mességében találnak menedéket, akiben hit által bűn­bocsánatukat elnyerik. Ami pedig a hamis egyházat illeti, több tekintélyt tulajdonít magának és saját taní­tásainak, mint Isten Igéjének, nem hajlandó Krisztus igéjét magára venni, sem pedig a sákramentumokat úgy kiszolgálni, ahogyan azt Krisztus Igéjében előír­ja, hanem azokhoz kénye-kedve szerint hozzátesz és elvesz, és inkább bízik az emberekben, mint Jézus Krisztusban. Üldözi azokat, akik Isten Igéje szerint szentül élnek, és akik a hamis egyházat olyan vétkei miatt, mint a kapzsiság és a bálványimádás, elítélik. Ezek alapján tehát könnyen fel lehet ismerni és meg lehet különböztetni egymástól mindkét egyházat.

Belga Hitvallás (1561) 29. cikkely: Az igaz egyház jegyei

(Az egyház az élő Isten háza.) Istennek ezt az egyházát nevezzük az élő Isten házának, mely élő és lelki kövekből épült és a mozdíthatatlan Kősziklán nyugszik, azaz azon a Fundamentomon, melyen kívül mást senki nem vethet. Ezért nevezi azt az apostol az igazság oszlopának és erősségének is (1Tim 3,15).

(Az egyház nem téved.) Nem is téved az egyház, amíg megáll a Krisztus-Kősziklán és az apostolok meg a próféták fundamentumán. Viszont nem csoda, ha téved, valahányszor elhagyja azt, aki egyedül az igazság. (Az egyház szűz és Krisztus jegyese.) Hívják még az egyházat szűznek is és Krisztus jegyesének, mégpedig egyetlen és szerelmes jegyesének. Pál apostol ugyanis ezt mondja: Eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy mint szeplőtlen szüzet állítsalak a Krisztus elé (2Kor 11,2). (Az egyház juhnyáj.) Ezékiel (34. r.) és János apostol (10. r.) juhnyájnak is hívja az anyaszentegyházat egy pásztor, a Krisztus alatt. (Az egyház Krisztus teste.) Végül pedig Krisztus testének is hívjuk, mert a hívek Krisztus élő tagjai az Ő fősége alatt. (Az anyaszentegyháznak egyedül Krisztus a feje.) A fő az, ami a test fölé kiemelkedik és ahonnan a testbe élet árad; annak szelleme kormányozza a testet mindenben és belőle fakad a test növekedése és gyarapodása. Éppen ezért a testnek egyetlen feje van és az hozzáillik a testhez. Tehát az anyaszentegyháznak nem lehet semmiféle más feje, mint a Krisztus. Mert valamint az egyház lelki test, úgy szükség, hogy magához illő lelki feje is legyen és más lélek nem kormányozhatja, mint a Krisztusé. Pál is azt mondja: Ő a feje a testnek, az egyháznak: aki a kezdet, elsőszülött a halottak közül, hogy mindenekben Ő legyen az első (Kol 1,18). Ugyanő másutt így szól: A Krisztus feje az egyháznak, és ugyanő megtartója a testnek (Ef 5,23). Másutt ismét ezt mondja: Ő a feje az anyaszentegyháznak, mely az Ő teste, teljessége Őnéki, aki mindeneket betölt mindenekkel. (Ef 1,22 sk). Továbbá: Mindenestől fogva nevekedjünk Abban, aki a fej, a Krisztusban, akiből az egész test, szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztetvén növekedést vesz (Ef 4,15 sk). Nem helyeseljük tehát a római papságnak azt a tanítását, mellyel az a maga főpapját a földön hadakozó közönséges anyaszentegyház egyetemes pásztorává, legfőbb fejévé, sőt Krisztus valóságos helytartójává teszi, aki, amint ők mondják, a hatalom teljességével bír az egyházban és legfőbb uralma van felette. (Krisztus az egyház egyetlen pásztora.) Azt tanítjuk ugyanis, hogy Krisztus az Úr és egyetlen egyetemes pásztor, valamint az egyetlen főpap az Atya Isten előtt és az egyházban ő tölti be a főpapnak vagy pásztornak minden tisztét a világ végezetéig. (Helytartó.) És ezért nem szorul helytartóra, hiszen arra csak távollevőnek van szüksége. Krisztus azonban jelen van az egyházban és annak éltető feje. (Nincs semmiféle elsőbbség az egyházban.) Ő pedig az apostoloknak és azok utódainak szigorúan megtiltotta az elsőbbséget és az uralkodást. Mindazok tehát, akik ennek a világos igazságnak ellene mondanak és ellene szegülnek és a Krisztus egyházába másféle kormányzó hatalmat vezetnek be, ki nem látja, hogy azokat inkább azok közé kell sorolnunk, akikről Krisztus apostolai jövendöltek, mint Péter (2Pt 2) és Pál (ApCsel 20, 2Kor 11 és 2Thess 2 és más helyeken is). (Nincs anarchia az anyaszentegyházban.) De ha megtagadjuk is az egyház Rómában székelő „fejét”, azért semmiféle fejetlenséget vagy zűrzavart nem hozunk be Krisztus egyházába, minthogy azt tanítjuk, hogy az egyháznak az apostoloktól ránk hagyott kormányzata elégséges nekünk arra, hogy kellő rendben tartsuk azt. Nem volt az egyház akkor sem, abban a régi időben sem fejetlen vagy rendezetlen, míg efféle római fej nélkül volt, pedig ma azt mondják, hogy az tartja fent a rendet az egyházban. Nem a rendet tartja fent, hanem a maga zsarnokságát és az egyházba behozott romlottságot, közben pedig akadályozza, ellenzi és amennyire rajta múlik, meghiúsítja az egyház kellő reformációját. (Viszálykodások és vitatkozások az egyházban.) Azt vetik ellenünk, hogy amióta elszakadtunk a római egyháztól, azóta különféle szakadások és visszavonások vannak a mi egyházainkban, és ezért azok nem is igazi egyházak. Mintha bizony a római egyházban sohasem lettek volna ellentétes irányzatok, soha semmiféle visszavonások és versengések a hit dolgaiban, mégpedig nem annyira a tudósok katedráin, mint inkább a szent szószékeken a nép füle hallatára. Elismerjük ugyan, hogy az apostol ezt mondta: Az Isten nem a visszavonásnak, hanem a békességnek Istene (1Kor 14,33). És: Amikor irigykedés, versengés és visszavonás van köztetek, vajon nem testiek vagytok-e? Mégsem tagadható, hogy az Isten ott volt az apostoli egyházban és hogy az apostoli egyház igaz egyház volt, ha voltak is benne viták és elvi ellentétek. Megfeddi ugyanis Péter apostolt Pál apostol, Pállal pedig Barnabás nincs egy véleményen (Gal 2,11 skk). Súlyos vita támad az antiochiai gyülekezetben, olyanok között, akik pedig egy Krisztust prédikáltak, amint azt feljegyzi Lukács evangélista az Apostolok cselekedeteiben (15. rész). Voltak mindig az egyházban súlyos elvi harcok és az egyház leghíresebb tanítói nem csekély dolgokban különböző véleményen voltak, de azért e vitatkozások ellenére is megmaradt az egyház egyháznak. Mert úgy tetszik Istennek, hogy az anyaszentegyházban levő viszálykodásokat is felhasználja nevének dicsőségére, az igazság megvilágítására és hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek.

(Az igaz egyház jegyeiről vagy ismertető jeleiről.) Egyébként, ahogy nem ismerünk el az anyaszentegyházban más főt, mint a Krisztust, éppen úgy nem ismerjük el, hogy akármelyik egyház, amelyik magát igaz egyháznak adja ki, csakugyan igaz egyház. Ellenben azt tanítjuk, hogy az az igaz egyház, amelyben az igaz egyház jegyei, vagyis ismertető jelei megtalálhatók, elsősorban az Isten igéjének helyes vagy tiszta hirdetése, amint az ránk maradt a próféták és apostolok könyveiben, akik mindenkit Krisztushoz vezetnek, aki az evangéliumban így szólt: Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem, és én örök életet adok nékik. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak attól: mert nem ismerik az idegenek hangját (Jn 10,27 skk). És akik ilyenek az egyházban, azokban egy hit van és egy Lélek, és ezért csak az egy Istent imádják, egyedül őt tisztelik lélekben és igazságban, egyedül őt szeretik teljes szívükből és minden erejükből, egyedül őt hívják segítségül az egyetlen közbenjáró és szószóló, a Krisztus által Krisztuson és a benne való hiten kívül semmiféle igazságot és életet nem keresnek. Mivel Krisztust ismerik el az anyaszentegyház egyedüli fejének és fundamentumának és erre a fundamentumra helyezkedve naponta bűnbánatban megújulnak, türelemmel hordozzák a rájuk rakott keresztet, sőt színlelés nélküli szeretet által Krisztus minden tagjával összekapcsolódva bebizonyítják, hogy ők Krisztus tanítványai, megmaradván a békesség és a szent egység kötelékében. Egyszersmind részesülnek a Krisztustól rendelt és az apostoloktól továbbadott sákramentumokban, mégpedig úgy élnek velük, ahogy az úrtól vették. Ismeretes ugyanis mindenki előtt Pál apostolnak az a mondása: Én az Úrtól vettem, amit néktek előtökbe is adtam (1Kor 11,23 skk). Ezért elítéljük azokat az egyházakat, mint a Krisztus igaz egyházától idegeneket, melyek nem olyanok, amilyeneknek az elmondottak szerint lenniük kellene, akárhogyan kérkednek is püspökeik apostoli utódlásával, egységükkel és régiségükkel. Sőt azt parancsolják nekünk az apostolok, hogy kerüljük a bálványimádást és fussunk ki Babilonból és ne közösködjünk vele, hacsak nem akarunk Isten csapásaiban is vele közösködni (1Kor 10,14, 1Ján 5,21, Jel 18,4, 2Kor 6,14 skk).

(Az Isten egyházán kívül nincs üdvösség.) A Krisztus igaz egyházával való közösséget pedig annyira becsüljük, hogy azt valljuk, nem élhetnek az Isten színe előtt azok, akik az Isten igaz egyházával nem vállalnak közösséget, hanem elszakadnak tőle. Mert mint ahogy Noé bárkáján kívül nem volt más menekvés, amikor a világ elpusztult az özönvízben, hisszük, hogy éppenúgy nincs bizonyos üdvösség Krisztuson kívül, aki magát az egyházban adja a választottaknak. És ezért azt tanítjuk, hogy akik élni akarnak, azoknak nem szabad elszakadniuk a Krisztus igaz egyházától.

(Az egyház nincs a jegyekhez kötve.) Mindamellett a felsorolt jegyekkel nem szorítjuk olyan szűk körre az egyházat, hogy tanításunkkal kizárjuk belőle akár azokat, akik nem élnek a sákramentumokkal – nem mintha nem is akarnának vagy megvetnék azokat, hanem inkább mert valamilyen elháríthatatlan okból kénytelenek akaratuk ellenére tartózkodni tőlük vagy nélkülözni őket; akár azokat, akikben némelykor megfogyatkozik a hit, de nem alszik ki vagy nem szűnik meg egészen; akár azokat, akikben gyarlóságból való bűnök és tévelygések találhatók. Tudjuk ugyanis, hogy volt Istennek egynéhány kedveltje a világon Izráel országán kívül is. Tudjuk, hogy mi történt Isten népével a babiloni fogságban, ahol hetven évig voltak áldozatok nélkül. Tudjuk, mi történt Péterrel, amikor megtagadta Krisztust, és hogy mi szokott történni napról napra Isten választott híveivel, mikor megtévednek és gyengék. Tudjuk továbbá, hogy milyenek voltak az apostolok idejében a galaták és a korinthusiak egyházai, amelyeket sok súlyos bűnnel vádol az apostol és mégis Krisztus szent egyházainak hívja őket. (Az egyház némelykor kihaltnak látszik.) Sőt néha az is megesik, hogy Isten igaz ítéletével megengedi, hogy Igéjének igazsága, a közös hit és az igaz istentisztelet úgy elhomályosuljon és megrendüljön, hogy úgy látszik, mintha az egyház kihalt volna és nem állna fenn többé, amint az Illés próféta és mások idejében történt. De azért vannak Istennek ebben a világban ilyen sötét időkben is igaz imádói, még hozzá nem is kevesen, hanem hétezren és még többen (1Kir 19,18, Jel 7,3 skk). Mert az apostol is így kiált fel: Megáll az Istennek erős fundamentuma, melynek pecsétje ez: Ismeri az Úr az övéit stb. (2Tim 2,19). Ezért az egyház láthatatlannak is nevezhető, nem mintha azok az emberek volnának láthatatlanok, akikből áll ez az egyház, hanem azért, mert a mi szemeink elől el van rejtve, egyedül az Isten előtt ismeretes és mint ilyen gyakran kivonja magát az emberi megítélés alól. (Nem mindenki az egyházból való, aki az egyházban van.) Viszont nem mindenki szent és nem mindenki élő és igaz tagja az egyháznak, aki az egyházhoz számláltatik. Van ugyanis sok képmutató, aki külsőképpen hallgatja az Isten igéjét és a sákramentumokat nyilvánosan magához veszi és úgy látszik, hogy Istent is egyedül a Krisztus által hívja segítségül, hogy Krisztust vallja az ő egyetlen igazságának, hogy Istent tiszteli, a szeretet szolgálatait gyakorolja és a megpróbáltatások közepette egy ideig türelemmel kitart, de belül a Lélek igazi megvilágosításának, a hitnek és a szívbeli tisztaságnak és a mindhalálig való állhatatosságnak híjával van. Hogy valójában milyenek, az végül többnyire ki szokott derülni. János apostol ugyanis ezt mondja: Közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók, mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna (1Jn 2,19). És míg kegyességet színlelnek, jóllehet nem az egyházból valók, mégis odaszámláljuk őket, amint a hazaárulókat is, míg le nem leplezik őket, a polgárok közé szokták sorolni és amint konkoly és polyva is található a búza között, vagy golyvák és daganatok is találhatók az egyébként ép testen, holott valójában inkább betegségei és éktelenségei a testnek, mintsem igazi tagjai. Ezért Isten egyházát helyesen hasonlítja Jézus a gyalomhoz, amely mindenféle fajta halat összefog, és a szántóföldhöz, amelyen konkoly és búza található (Mt 13,47 skk, 13,24 skk). (Ne ítéljünk meggondolatlanul és idő előtt.) Itt nagyon kell óvakodni attól, hogy idő előtt ne ítéljünk és ne próbáljuk kizárni, elvetni vagy kigyomlálni azokat, akiknek a kizárását vagy elvetését az Úr nem akarja, vagy akiket az egyház kára nélkül nem közösíthetünk ki. Viszont arra is éberen vigyázni kell, hogy míg a kegyesek mélyen alusznak, az istentelenek erőre ne kapjanak és kárt ne okozzanak az anyaszentegyháznak. (Az egyház egysége nem a külső szertartásokban áll.) Azt tanítjuk továbbá, hogy gondosan szem előtt kell tartani, miben rejlik leginkább az egyház igazsága és egysége, nehogy meggondolatlanul szakadásokat támasszunk, vagy melengessünk asz egyházban. Nem a külső szertartásokban és rendtartásokban áll az, hanem inkább az egyetemes keresztyén hit igazságában és egységében. Az egyetemes keresztyén hit pedig nem emberi törvényekben szállt reánk, hanem a Szentírásban, melynek rövid összefoglalása az Apostoli hitvallás. Ezért olvasunk arról, hogy a régieknél különböző szertartások voltak, de ebben szabadságuk volt és soha senki sem gondolta, hogy ez megbontja az egyház egységét. Azt mondjuk tehát, hogy a dogmákban és a Krisztus evangéliumának igaz és egyező hirdetésében és az Úrtól világosan rendelt szertartásokban áll az egyház igazi egyetértése. Ebben a dologban leginkább Pál apostolnak azt a mondását emeljük ki: Valakik annak okáért tökéletesek vagyunk, ilyen értelemben legyünk: és ha valamiben másképpen értetek, az Isten azt is ki fogja jelenteni néktek: csakhogy amire eljutottunk, ugyanabban egy szabály szerint járjunk, ugyanazon értelemben legyünk (Fil 3,15 sk).

II. Helvét Hitvallás (1566): XVII. fejezet:

Az Isten közönséges és szent egyháza

és annak egyetlen feje

- Melyek azok a külső eszközök, melyek által Krisztus közbenjárásának javait közli velünk?

- A külső és rendes eszközök, amelyek által Krisztus közbenjárásának javait közli egyházával, az összes rendelése, különösen az Ige, a sákramentumok és az imádság, amelyek hatékonyan működnek a választottak üdvösségére.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 154. Kérdés – Felelet