Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat

Apostoli Hitvallás

 

Hiszünk… egy, szent egyetemes és apostoli egyházban

A Konstantinápolyi Egyetemes Zsinat (381) hitvallása

 

28. … Az egyház közbenjáró szolgálatának eredményessége azonban egyedül Isten jótetszésétől függ.

36. Minden igazán szívén talált keresztyén részesül a bűnhődésnek és a vétkességnek teljes elengedésében búcsúcédula nélkül is.

37. Aki csak igazi keresztyén, akár élő, akár halott, az részese Krisztus és az anyaszentegyház minden kincsének, s ezt Isten adta néki, búcsúcédula nélkül is.

Luther Márton: 95 tétel (1517): 28; 36-37.

 

Ebből következik egyfelől az, hogy mindazok, akik ebben a Főben élnek, tagok és Istennek gyermekei és ez az egyház, vagyis a szenteknek egyessége, Krisztusnak menyasszonya az egyetemes egyház (ecclesia catholica).

Zwingli Ulrik: 67 tétel: VIII. Tétel (1523)

 

Tanítják továbbá, hogy az egy anyaszentegyház minden időben megmarad. Az egyház a szentek gyülekezete, amelyben az evangéliumot tisztán tanítják és a szentségeket helyesen szolgáltatják ki. Az egyház valódi egységéhez elegendő, hogy egyetértés legyen az evangélium tanításában és a szentségek kiszolgáltatásában. De nem szükséges, hogy az emberi hagyományok, vagyis az emberi eredetű egyházi szokások és szertartások, mindenütt egyformák legyenek. Amint Pál mondja: „Egy a hit, egy a keresztség, egy az Isten és mindeneknek Atyja” stb. Ef 4,5-6.

Melanchton Fülöp: Ágostai Hitvallás (1530)

I. Rész: A fő hitcikkek: VII. Az egyház

 

Hitvallásunknak hetedik cikkét, amelyben az egyházat "a szentek gyülekezetének" mondtuk, kárhoztatták. S hozzácsatoltak egy hosszú lére eresztett fejtegetést, hogy a rosszakat nem szabad az egyházból kirekeszteni, mivel Keresztelő János (Mt 3,12) az egyházat egy szérűhöz hasonlította, amelyen búza és polyva van összehalmozva, és Krisztus (Mt 13,47) egy hálóhoz hasonlította, melyben jó és rossz halak vannak stb. Tényleg igaz, amit mondanak, hogy a sykofantának harapása ellen nincs orvosság (2) (rossz nyelvek ellen nincs védelem). Semmit sem lehet oly nagy gonddal mondani, hogy a rágalmat el lehetne kerülni. Mi épp abból az okból csatoltuk hozzá a nyolcadik cikket, hogy senki se gondolja, mintha mi a rosszakat és képmutatókat kizárnók az egyház külső közösségéből, vagy a képmutatók, vagy rosszak által kiszolgáltatott szentségektől megtagadnók a hatékonyságot. Ennélfogva ezen rágalom ellenében nincs szükség hosszú védelemre. Eléggé megvéd tőle a nyolcadik cikk. Megengedjük ugyanis, hogy a képmutatók és rosszak ez életben vegyesen találhatók az egyházban, és tagjai az egyháznak a külső hovatartozásnak jelei szerint, más szóval: az igének, hitvallásnak és szentségeknek jelei szerint, kiváltképpen ha nincsenek kiátkozva. És a szentségek nem is vesztik el hatékonyságukat azért, mivel rossz emberek szolgáltatják ki őket; ellenkezőleg: helyesen élhetünk a szentségekkel akkor is, ha azokat rosszak szolgáltatják ki. Mert Pál is megjövendöli, hogy eljő az idő, amikor az antikrisztus fog ülni az Isten templomában, más szóval: uralkodik az egyházban és hivatalokat visel (2Thess 2,4). Ámde az egyház nem csupán külső dolgok és istentiszteleti formák végett való közösség, mint más közös intézmények, hanem főképpen a hitnek s Szentléleknek a szívekben való közössége, amelynek mégis vannak külső megismertető jelei, ti. az evangéliumnak tiszta tanítása és a szentségeknek Krisztus evangéliumával egyező kiszolgáltatása. És egyedül az az Egyház neveztetik Krisztus testének, amelyet Krisztus a maga lelkével megújít, megszentel és kormányoz, miként Pál bizonyítja (Ef 1,22.23), midőn így szól: "és őtet tette mindeneknek fejévé, az Anyaszentegyháznak fejévé, amely az ő teste és teljessége annak, aki mindenekben mindeneket elvégez." Ez okból azok, akikben Krisztus semmit sem cselekszik, nem tagjai a Krisztusnak. Ellenfeleink szintén vallják, hogy a rosszak az egyháznak holt tagjai. Ezért csudálkozunk, miért támadják meg a mi meghatározásunkat, amely élő tagokról szól.

És nem is mondtunk semmi újat. Pál is ugyanily módon határozta meg az egyházat (Ef 5,25 s köv.), hogy azt meg kell tisztítani, hogy szent legyen, s hozzáteszi külső ismertetőjeleiül: az igét és a szentségeket. Ugyanis így szól: "Krisztus szerette az Anyaszentegyházat, és önmagát adta azért, hagy azt megszentelje, megtisztítván víznek feredőjével az ige által, hogy tegye azt magának dicsőséges Anyaszentegyházzá, melyben nem lesz makula, vagy sömörgőzés, vagy valami afféle, hanem hogy legyen szent és feddhetetlen." Ezt a tant majdnem ugyanazokkal a szavakkal fejeztük ki a hitvallásban. Így határozza meg az egyházat az apostoli hitvallásnak erre vonatkozó cikke is, amely annak hívő elfogadását rendeli, hogy van "egy közönséges keresztyén Anyaszentegyház." Az istentelenek azonban nem szentegyház. A következő kifejezés is: "szenteknek közössége," láthatólag azért van hozzátéve, hogy kifejezze, mit jelent az egyház, ti. a szenteknek gyülekezetét, akik egymással ugyanazon evangélium vagy tan, és ugyanazon Szentlélek közösségében vannak, aki szíveiket megújítja, megszenteli és kormányozza.

És ezen cikk szükségszerű okból vétetett fel. Mert végtelen veszedelmeket látunk, amelyek elpusztulással fenyegetik az egyházat. Végtelen az istenteleneknek sokasága magában az egyházban, akik azt elnyomják. Hogy tehát ne essünk kétségbe, hanem tudjuk, hogy az egyház mégis meg fog maradni, – továbbá, hogy tudjuk, hogy a gonoszoknak nagy sokasága dacára az egyház mégis fennáll, és hogy Krisztus megadja mindazt, amit az egyháznak ígért: a bűnök bocsánatát, a meghallgattatást és a Szentlelket; ez okból sorolja elő az apostoli hitvallásnak eme cikke azokat a vigasztalásokat. És katolikusnak mondja az egyházat, hogy senki se tartsa az egyházat egyes bizonyos nemzetek külső szervezetének, hanem inkább az egész föld kerekségén elszórt emberekből állónak, akik egyeznek az evangélium felfogásában, s ugyanazon Krisztusuk, ugyanazon Szentlelkük és ugyanazon szentségeik vannak, legyenek bár emberi hagyományaik akár azonosak, akár különbözők. És a dekrétumokban  mondja egy magyarázat, hogy a tágabb értelemben vett egyház jókat és rosszakat foglal magában; továbbá: a rosszak csak névleg, nem valóban vannak az egyházban, a jók ellenben tényleg és névleg. És ebben az értelemben sokat olvashatunk az egyházi atyáknál. Hieronymus például így szól: "Amely bűnös valamely szennyes dologgal van bemocskolva, az Krisztus gyülekezetének nevéről nem nevezhető és Krisztus alattvalójának nem mondható."

Jóllehet tehát a képmutatók és rosszak a külső szertartások szempontjából tagjai ezen valódi egyháznak, mégis fogalmának meghatározásánál azt kell egyháznak értenünk, amely a Krisztusnak élő teste, vagyis amelyik nemcsak névleg, hanem tényleg is egyház. És erre sok okunk van. Szükséges ugyanis megértetni, hogy mi tesz minket főképpen az egyház tagjaivá, mégpedig annak élő tagjaivá. Ha az egyházat úgy határozzuk meg, hogy az csupán a jók és rosszak külső szervezete, akkor az emberek Krisztus uralkodását nem fognák a szív igazságosságának s a Szentlélek adományának tartani, hanem azt csupán bizonyos szertartások és szokások külső megőrizőjének tekintenék. Továbbá mi különbség lenne a törvény népe és az egyház között, ha az egyház külső szervezet? Pál akként különbözteti meg az egyházat a törvény népétől, hogy az egyház szellemi nép, azaz nem polgári szokások által különbözik a pogány népektől, hanem Istennek valódi népe, mely a Szentlélek által újjászületett. A törvény népénél a Krisztusról szóló ígéreten kívül a testileg leszármazóknak is voltak ígéreteik a testi dolgokra, uralkodásra stb. És ezek miatt Isten népének neveztettek a köztük lévő rosszak is, amennyiben az Isten a testileg leszármazókat más népektől elkülönítette volt bizonyos külső rendeletek s ígéretek által, s amellett azok a rosszak mégsem voltak kedvesek előtte. De az ő evangéliuma nemcsak árnyékát adja az örökkévaló dolgoknak, hanem az örökkévaló dolgokat magukat: a Szentlelket és igazságosságot, amelynél fogva Isten előtt igazak vagyunk.

Ennélfogva az evangélium szerint csak azok képezik az Isten népét, akik a Szentléleknek ezt az ígéretét elfogadják. Ez az egyház Krisztusnak országa, ellentétben az ördög országával. (1) Bizonyos ugyanis, hogy a hitetlenek az ördög hatalmában vannak és az ördög országának tagjai, miként Pál tanít (Ef 2,2), amidőn így szól: "az ördög a hitetlenekben működik." És Jézus a farizeusokhoz, – akiknek bizonyára volt közösségük a külső egyházzal, azaz a törvény népének kebelében levő szentekkel, mert hisz élén állottak, áldoztak és tanítottak, így szól: "Ti az ördögatyátoktól származtok." (Jn 8,44). Így tehát az egyház – amely valóban Krisztus országa – sajátlag a szenteknek gyülekezete. Mert a hitetleneken az ördög uralkodik, és az ördög foglyai, és nem Krisztus lelke uralkodik rajtuk.

De mi szükség van több szóra e világos kérdésben? Ha az egyház, amely valóban Krisztus egyháza, különbözik az ördög országától, akkor a hitetlenek, mivel az ördög országában vannak, szükségszerűleg nem képeznek egyházat, jóllehet ebben az életben mivel Krisztus országa teljesen még nem jelentetett ki, az egyházban vannak elkeverve, és tisztséget viselnek az egyházban. De nem azért Krisztus országa az istentelenek, mivel a kijelentés még nem történt meg; mert Krisztusnak országa mindig az marad, amelyet saját lelkével éltet, akár megtörtént a kijelentése, akár el van takarva a kereszt által, miként a Krisztus, aki most megdicsőülve van, ugyanaz azzal, aki előbb keresztre volt feszítve. S ezzel egyeznek Krisztus hasonlatai, aki világosan mondja (Mt 13,38), hogy "a jó mag Isten országának fiait, a konkoly pedig az ördög fiait jelenti;" a mezőt a világgal azonosítja, nem az egyházzal. Így szól Keresztelő János a zsidóknak egész akkori nemzedékéről, és kifejezi annak bekövetkezését hogy az igazi egyház elvétetik attól a néptől. Ennélfogva ez a hely inkább ellenfeleink ellen, mint mellettük szól, mivel azt mutatja, hogy az igazi és lelki népet el kell választani a testi néptől. Krisztus akkor szól az egyház alakjáról, amikor így nyilatkozik (Mt 13,47): "Hasonló a mennyeknek országa a hálóhoz, vagy a tíz szűzhöz," és hogy e tény a hívőket meg ne botránkoztassa, azt tanítja, hogy az egyház el van lepve a rosszak sokaságától, s szintúgy azt, hogy tudomásunk legyen arról, miszerint az igének és a szentségeknek van hatásuk, még ha rosszak kezelik is őket. De amellett azt is tanítja, hogy azok a hitetlenek, habár külső jelek szerint az egyház közösségéhez tartoznak, mégsem képezik Krisztus igazi országát, s nem tagjai Krisztusnak, amennyiben ők az ördög országának tagjai. De mi nem is álmodozunk plátói államról, mint némelyek gonoszul rágalmaznak, hanem mi azt állítjuk, hogy ez az egyház létezik, és hogy azt a valóban hívők és megigazultak képezik, akik elszórtan vannak az egész világon. És hozzátesszük ismertető jeleit: az evangéliumi tiszta tant és a szentségeket. És ez az egyház valóban az igazság oszlopa. (1Tim 3,15); ez őrzi meg ugyanis a tiszta evangéliumot, és miként Pál mondja, a "fundamentumot" (1Kor 3,11), azaz Krisztusnak igaz ismeretét és a hitet. Igaz, hogy vannak köztük nagy számmal gyengék, akik a fundamentumon veszendő polyvát építenek, azaz egyes haszontalan nézeteket. Ezek azonban, mivel az alapot ki nem forgatják, egyrészt megbocsáttatnak nekik, másrészt pedig kijavíttatnak. És a szent atyáknak iratai bizonyságot tesznek arról, hogy néha ők is polyvát építettek azon az alapon, de ezek nem rontották meg hitüket. De amit ellenfeleink védelmeznek, annak legtöbbje a hitet rontja meg, mint az is, hogy kárhoztatják a bűnbocsánatról szóló hitcikkünket, melyben azt mondjuk, hogy az ember hit által nyeri bűneinek bocsánatát. Továbbá világos és veszedelmes az a tévedés, melyet ellenfeleink tanítanak, hogy az emberek bűneiknek bocsánatát a kegyelmet megelőzőleg Isten iránt való szeretettel érdemlik ki. Mert ez is az alapnak, a Krisztusnak megsemmisítését jelenti. Továbbá mi szükség lesz a hitre, ha a szentségek külső, gépies végrehajtásukkal az élvezőnek jó indulata nélkül igazítanak meg? Miként az egyháznak mindig van ígérete arra nézve, hogy mindig lesz Szentlelke, épp úgy van fenyegetése is, hogy lesznek mindig hitetlen tanítók és farkasok. Ámde sajátlag az az egyház, amelynek van Szentlelke. A farkasok és rossz tanítók, jóllehet az egyházban fenn hordják fejüket, mégsem képezik sajátlag Krisztusnak országát. Miként Lyra is bizonyítja, midőn így szól: "Az egyház nem azoktól az emberekből áll, akik egyházi vagy világi hatalomnak és méltóságnak valamely magas fokán állanak, minthogy sok fejedelem, pápa és más alsóbb rangúak hitehagyóknak bizonyultak, hanem azokból az emberekből alakul, akikben igaz ismeret s a hitnek és igazságnak vallása van." Mi egyebet mondtunk mi hitvallásunkban, mint amit itten Lyra mond?

De talán ellenfeleink az egyháznak oly meghatározását követelik, amely szerint az az egész földkerekségnek legmagasabb külső egyeduralma, melyben a római pápának korlátlan hatalommal kell bírnia s amely felett senkinek sem szabad vitatkoznia vagy véleményt mondania. Ennélfogva csinálhat hitcikkeket, eltörülheti a Szentírást tetszése szerint, rendelhet isteni tiszteleteket s áldozatokat, hozhat törvényeket, aminőket akar, törvények alól tetszése szerint feloldhat és felmenthet, legyenek azok isteni, kánoni vagy polgári törvények; a császár s az összes királyok Krisztus meghagyásából tőle kapják hatalmukat és az uralkodás jogát, s azt a kifejezést, hogy az "Atya mindeneket neki alávetett," szerintük úgy kell értelmezni, hogy ez a jog a pápára ruháztatott át. Eszerint a pápának az egész földkerekség urának kellene lennie, teljhatalommal kellene bírnia testi és szellemi dolgokban a világ összes országai, az összes magán- és közügyek felett, s mind a két fegyverrel kellene bírnia: úgy a lelkivel, mint a testivel. Ámde ez a meghatározás, mely nem Krisztus egyházának, hanem a pápás birodalomnak meghatározása, nem csak a kánontudósoktól ered, hanem Dániel prófétától is (11,30 s köv. versekben).

Ha mi az egyházat ekképpen határoznók meg, bizonyára méltányosabb bíráink lennének. Mert sok, mértéket nem ismerő istentelen irat létezik a római pápa hatalmáról, s ezek miatt soha senkit nem vádoltak. Egyedül minket sújtanak, mert hirdetjük Krisztus azon jótéteményét, hogy a Krisztusban való hit alapján, s nem a pápa által kigondolt szertartások által nyerjük a bűnbocsánatot. De Krisztus, a próféták és az apostolok egészen másként határozzák meg Krisztus egyházát, mint amilyen a pápai uralom. S nem szabad azt a pápákra vonatkoztatni, ami az igazi egyházra vonatkozik, hogy ti. ők az igazságnak oszlopai lennének, s hogy ők nem tévednek: mert ugyan melyik közülük törődik az evangéliummal, vagy tartja azt olvasásra méltónak? Sőt sokan nyíltan kigúnyolják az összes vallásokat, s ha valamit helyesnek találnak, az csak olyasmi lehet ami az emberi értelemmel egyezik; a többit mesésnek és a poéták tragédiáihoz hasonlónak állítják. Ez okból mi a Szentírás alapján azt véljük, hogy az egyház tulajdonképpeni értelemben véve azoknak a szenteknek gyülekezete, akik igazán hisznek Krisztus evangéliumában, és vették a Szentlelket. Emellett azonban bevalljuk, hogy a külsőségeiben látható egyházban ez életben sok képmutató és rossz ember van a jók közé keverve, és ezek a külsőségekben való közösség alapján az egyháznak tagjai, és azért hivatalt is viselhetnek az egyházban. A szentségeket sem fosztja meg hatályosságuktól az, hogy méltatlanok szolgáltatják ki őket, mert ők Krisztus személyiségét képviselik az egyház meghívása alapján; nem képviselik a saját személyiségüket, miként ezt Krisztus bizonyítja (Lk 10,l0): "aki rátok hallgat, énrám hallgat." Amikor Krisztus igéjét hirdetik, amikor a szentségeket kiszolgáltatják, Krisztus képviseletében és őhelyette szolgáltatják ki. Erre tanít minket Krisztus idézett szava, hogy meg ne botránkozzunk az Úr szolgáinak méltatlan voltán.

De a hitvallásban elég világosan szólottunk arról, hogy mi helytelenítjük a donatistákat és wycleffitákat, akik azt tanítják, hogy az emberek vétkeznek, ha a szentségeket az egyházban érdemetlenektől elfogadják. Ez a jelen alkalommal elégnek látszott az egyház általunk adott fogalmának védelmére, és nem látjuk át, hogy mikor a tulajdonképi értelemben vett egyház Krisztus teste, mily más módon kellett volna meghatároznunk, mint ahogy meghatároztuk. Az ugyanis kétségtelen, hogy a hitetlenek az ördög országához és testéhez tartoznak, aki őket űzi és fogva tartja. Ez a déli napfénynél is világosabb, de ha ellenfeleink folytatják rágalmazásaikat, nem lesz terhünkre terjedelmesebben válaszolni.

Ellenfeleink a 7. cikknek azt a részét is kárhoztatják, amelyben azt mondottuk, hogy az egyház igaz egységéhez elegendő az evangélium tanában és a szentségeknek kezelésében való egyenlőség, és nincs szükség arra, hogy mindenütt egyforma emberi hagyományok, vagy szokások s emberek által létesített szertartások legyenek. Itt különbséget tesznek egyetemes és részleges szertartások között, és helyeslik hitcikkünket, amennyiben azt a részleges szertartásokra értjük, de elvetik, amennyiben az egyetemesekre vonatkozik.  Nem értjük egészen, mit akarnak ellenfeleink. Mi az igazi, ti. a szellemi egységről szólunk, amely nélkül a szívben hit, vagy a szívnek igazságossága Isten előtt nem létezhetik. Ehhez – a mi állításunk szerint – nincs szükség hasonló emberi szertartásokra, legyenek azok akár egyetemesek, akár részlegesek, mert a hitnek igazságossága nem bizonyos hagyományokhoz kötött igazságosság, miként a törvény igazságossága a mózesi szertartásokhoz volt kötve, mivel a szívnek ezen igazságossága szíveket éltető tulajdonság. Ennek az éltetésnek semmit sem használnak az emberi hagyományok, akár egyetemesek, akár részlegesek, s nem is a Szentléleknek művei, miként a szüzesség, békességtűrés, istenfélelem, a felebarátok szeretete és a szeretetből származó jó cselekedetek. Nem csekély okok indítottak bennünket e hitcikknek felvételére. Köztudomású ugyanis, hogy sok ostoba nézet csúszott be a hagyományokról az egyházba. Egyesek azt vélték, hogy az emberi hagyományok szükséges szertartások a megigazulás kiérdemléséhez. És azután vitatkoztak afelett, hogy miképp történt az, hogy az Istent oly nagy változatossággal tisztelik, mintha bizony azok a külső formaságok istentisztelet volnának, és nem inkább a külső rend fenntartására szolgáló rendeletek, melyeknek a szív megigazulásához, vagy Istennek tiszteletéhez semmi közük sincsen, s amelyek majd esetlegesen, majd valamely helyeselhető (megengedhető) okokból különböznek egymástól. Továbbá megtörtént, hogy egyes egyházak másokat az ilyen hagyományok miatt mint pl. a húsvétnak megtartása, képek és hasonló okok miatt kiközösítettek. Innét van, hogy egyes tapasztalatlanok azt gondolták, hogy a hit vagy a szívnek igazságossága Isten előtt nem létezhet ezen hagyományok nélkül. Erről a kérdésről ugyanis sok ügyetlen irat létezik a summistáktól és másoktól.

De amint nem sérti az Egyház egységét a napoknak és éjszakáknak különböző terjedelme, akként nem sértik – véleményünk szerint – az egyháznak igaz egységét az emberektől megállapított különböző szertartások sem. Azért mégis barátai vagyunk annak, hogy a béke kedvéért az egyetemes szertartások megtartassanak, miként mi is egyházainkban örömest megtartjuk a miserendet, a vasárnapot és más kiválóbb ünnepnapokat. S a legnagyobb örömmel felkaroljuk a hasznos és régi rendeleteket, kiváltképpen hogyha fegyelmezést foglalnak magukban, amelynek segítségével a népet és a tudatlanokat szoktatni és oktatni lehet. De most nem afelett vitatkozunk, hogy vajon hasznos-e azokat a békesség vagy testi haszon kedvéért megtartani. Másról van szó. Arról folyik ti. a vita, hogy vajon az emberi hagyományok megtartása szükséges szertartás-e az Isten előtt való megigazuláshoz? Ez a veleje ennek a vitatkozásnak és csak ennek eldöntése után lehet eldönteni: vajon az egyház igaz egységéhez szükséges-e, hogy mindenütt egyforma szertartások legyenek? Mert ha az emberi hagyományok nem szükséges szertartások az Isten előtti igazságosság megszerzésére, akkor ebből következik, hogy lehetünk igazak és Isten fiai, még ha egynémely hagyományok (szertartások) nálunk hiányzanak is, amelyek másutt el vannak fogadva. Úgy pl., ha a német ruházat formája nem szükséges istentisztelet az Isten előtt való igazságosság megszerzésére, következésképpen lehetnek egyesek igazak, Isten fiai és Krisztus egyháza, ha nem német, hanem francia ruhát viselnek is.

Világosan tanítja ezt Pál a Kolossei levelében (2,10), midőn így szól: "senki azért titeket ne kárhoztasson az ételért vagy italért, vagy az ünnepnapra vagy a holdnak napjára, vagy a szombatokra nézve, melyek a következendő dolgoknak árnyékai, de a valóság a Krisztusé." Továbbá a 20. versben: "Annakokáért, ha meghalván a Krisztussal, megszabadultatok e világnak betűitől; miért terhelitek magatokat ceremóniákkal, mintha e világban élők volnátok? Azok mondják: ne egyed, ingyen meg se kóstold, ingyen se illesd, melyek mind elvesznek azokkal való élés által, melyek embereknek hagyományából és tudományából vannak." Ez ugyanis a nézete: Minthogy a szív igazságossága szellemi s szíveket éltető, és mivel bizonyos, hogy az emberi hagyományok nem éltetik a szívet és nem művei a Szentléleknek, mint pl. a felebarátoknak szeretete, a szüzesség stb., és mivel végül nem oly eszközök, melyek által Isten hívésre indítja a szíveket, mint pl. az ige és az Istentől rendelt sákramentumok, hanem oly dolgok használata, amelyek a szívre semmiben sem vonatkoznak, s melyek használat által elvesznek: ez okból nem kell róluk azt gondolni, hogy az Isten előtt való megigazulás végett szükségesek. És ugyanilyen értelemben szól a Róm 14,17-ben: "Mert az Isten országa nem ételben, nem italban áll, hanem igazságosságban, békességben és a Szentlélek által való örömben." Ámde nincs szükség sok bizonyíték idézésére, midőn lépten-nyomon találkozunk velük a Szentírásban, és mi legtöbbjét összeszedtük a hitvallás utolsó cikkeiben. S ennek a vitás kérdésnek főpontját kevéssel későbben ismételnünk kell, ti. azt, hogy vajon az emberi hagyományok szükséges szertartások-e Isten előtti megigazulásunkhoz, vagy sem? S ott terjedelmesebben fogunk róla vitatkozni.

Ellenfeleink szerint az egyetemes szertartásokat azért kell megtartanunk, mivel közfelfogás szerint az apostoloktól erednek! Ó, vallásos emberek! Az apostoloktól kapott szertartásokat akarják megtartani, de az apostolok tanát nem!

Úgy kell ítélnünk ezen szertartásokról, amint az apostolok a saját irataikban ítélnek felettük. Az apostolok pedig korántsem akarták azt a hitet felkölteni bennünk, hogy az ily szertartások által megigazulunk, s hogy ily szertartások szükségesek az Isten előtti megigazulásra. Az apostolok nem akarták ily teherrel terhelni a lelkiismeretet, s nem akarták az igazságosságot és bűnt a napok, ételek és hasonló dolgok megfigyelésétől s megtartásától függővé tenni. Ellenkezőleg (1Tim 4,1) Pál az ilynemű nézeteket az ördögök tanításának nevezi. Ennélfogva az apostolok akaratát és véleményét irataikból kell kikeresnünk, s nem elég az ő példájukra hivatkoznunk. Megtartottak bizonyos napokat, de nem azért, mert megtartásuk szükséges volt a megigazulásra, hanem azért, hogy tudja a nép, mely időben kell összejönnie. Megtartottak másnemű szertartásokat is, s a leckék rendjét, valahányszor összejöttek. S amint az történni szokott: egyet-mást megtartott a nép az atyák szokásaiból is, amelyeket az apostolok némi módosítással az evangélium történetéhez alkalmaztak, mint pl. a húsvétot s pünkösdöt, hogy ne csak tanítás által, hanem ezen példák adása által is emlékeztessék az utódokat a legfontosabb eseményekre.

Hogy ha e példákat úgy adták át, mint a megigazuláshoz szükségszerűeket, miért változtattak később a püspökök épp ezekben sokat? Hogy ha e szertartások isteni jogon alapultak, nem volt szabad emberi tekintéllyel megváltoztatni azokat.  A húsvétot a niceai zsinat előtt különböző időben tartották, s ezen eltérés a hitet nem sértette. Azután kezdtek más számítást, amely szerint a mi húsvétunknak nem szabad egybeesnie a zsidók húsvétjának idejével. Ámde az apostolok azt rendelték, hogy az egyházak a zsidók közül áttért testvérekkel együtt tartsák a húsvétot. Ez okból egyes nemzetek ezen szokáshoz szívósan ragaszkodtak a niceai zsinat után is, s a zsidó időt tartották meg. Az apostolok azonban az ő határozatukkal nem akarták a gyülekezeteket kényszeríteni, amint azt szavaik bizonyítják. Határozatuk ugyanis azt rendeli, hogy senki se gondoljon azzal, hogy a testvérek a húsvét megtartásánál esetleg nem helyesen tartják be az időt. A határozat szavai megvannak Epiphaniusnál, s így hangzanak: "Ne számítsátok az időt (hogy mikor kell tartani a húsvétot), hanem tartsátok meg, amikor a körülmetéltségből való atyátokfiai megtartják; velük együtt tartsátok meg, és hogyha ők tévednek, ti azzal semmit se törődjetek." – Azt írja Epiphanius, hogy e szavak egy a pascháról (húsvét ünnepe) szóló apostoli rendeletben olvashatók, s ezekből az okos olvasó könnyen meggyőződhetik arról, hogy az apostolok meg akarták semmisíteni a népnek balga felfogását egy pontosan meghatározott időnek szükségszerűségéről, amidőn tiltják attól, hogy a netáni számításbeli tévedéssel foglalkozzék. Azután bizonyos "audiánusok" a Keleten, így nevezve hitirányuk alapítójáról, ezen apostoli határozat értelmében azt tanították, hogy a paschát a zsidókkal egyszerre kell megtartani. Ezeknek cáfolásában dicséri Epiphanius a határozatot, és azt mondja róla, hogy semmit sem tartalmaz, amiben a hittől vagy egyházi szabálytól különböznék, és gyalázza az audiánusokat, hogy a határozatot nem helyesen értelmezik, s oly értelmet tulajdonítanak neki, aminőt mi, hogy ti. az apostolok nem tartották fődolognak, mely időben tartatik meg a húsvét, hanem azt akarták, hogy mivel a zsidók közül egyes kiváló atyafiak áttértek, s a maguk szokásához ragaszkodtak, az egyetértés miatt a többiek is ezek példáját kövessék. S az apostolok igen bölcsen intették az olvasót, hogy ők sem az evangéliumi szabadságot el nem törlik, sem a lelkiismeretre kényszert nem gyakorolnak, amennyiben hozzáteszik, hogy nem kell vele törődni, ha van is a számításban tévedés.

Sok ilyfajta dolgot lehet a történelemből összegyűjteni, amiből kitetszik, hogy az emberi rendeletek különfélesége nem sérti a hitnek egységét. De hát szükség van a vitatkozásra? Ellenfeleink egyáltalán nem értik, mi a hitből való megigazulás és mi a Krisztus országa, ha azt tartják, hogy szükség van egyforma rendszabályokra ételekben, napokban, ruházatban és hasonló dolgokban, amelyekre nincs isteni parancsolat. Lássátok csak a mi ellenfeleinket, mennyire vallásosak! Az egyház egységéhez szükséges egyforma rendszabályokat követelnek, holott az úrvacsora élvezetére vonatkozó krisztusi rendeletet ők maguk változtatták meg, mely pedig azelőtt egyetemes rendszabály volt. Hogyha az egyetemes rendszabályok szükségszerűek, miért változtatják meg ők maguk éppen Krisztus vacsorájának rendeletét, amely nem emberi, hanem isteni eredetű? De erről a vitatárgyról alább még többször kell majd szólanunk.

A 8. cikket egészében elfogadták, amelyben ti. azt valljuk, hogy képmutatók és rosszak is keverten vannak az egyházban, és hogy a szentségeknek van hatásuk, még ha rossz szolgák által szolgáltatnak is ki, mivel ezek a szolgák Krisztus helyett szolgálnak, s nem képviselik a maguk személyét ezen mondás alapján (Lk 10,l6): „aki titeket hallgat, engemet hallgat.” A vallástalan tudósokat ott kell hagynunk, mivel ezek nem szolgálják Krisztus személyét, hanem antikrisztusok. És Krisztus így szól (Mt 7,15): „Őrizkedjetek a hamis prófétáktól.” Pál pedig (Gal 1,9.): „ha valaki néktek hirdet valamit azon kívül, amelyet vettetek: átok legyen.”

Egyébként Krisztus intett minket az egyházról szóló hasonlataiban, hogy sem a papok, sem a nép magánhibái által okozott sértések miatt ne idézzünk elő szakadásokat, miként a donatisták cselekedtek bűnös módon.

Azokat ellenben, akik azért idéztek elő szakadásokat, mivel tagadták, hogy a papoknak szabad földbirtokkal vagy egyéb tulajdonnal bírni, lázítóknak nevezzük. Mert a tulajdonjog világi rendelkezés alá esik. A keresztyéneknek pedig szabad a világi intézkedéseket felhasználni épp úgy, mint ezt a levegőt, ezt a napfényt, ételt s italt. Mert miként e dolgok természete és a csillagoknak meghatározott mozgása valóban Istennek rendelése és az Isten által tartatnak fenn: akként a törvényes polgári rend is valóban Istennek rendelése s Isten tartja azt fenn és védelmezi az ördög ellenében.

Melanchton Fülöp: Ágostai Hitvallás Apológiája (1531)

VII-VIII. Cikk: Az Egyházról

 

Hisszük az egy, szent, keresztyén egyházat (Mt 16,18; Ef 1,22-23; 5,25-27), azaz a szentek egyességét, a hívők lélekben való összegyülekezését, amely szent és a Krisztus menyasszonya (Jn 3,29; 2Kor 11,2; Ef 5,4; Zsid 12,22-23), amelynek azok a tagjai, akik őszintén megvallják, hogy Jézus a Krisztus, az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit (Jn 1,29), és akik ezt a hitüket a szeretet cselekedetei által meg is  erősítik (Gal 5,6). …

Bázeli Hitvallás (1534): 5. Az egyházról

 

Valljuk, hogy felépül és összegyűjtetik az élő kövekből, amelyek erre az élő sziklára épültek, egy szent, egyetemes egyház, valamennyi szentnek a közössége és gyülekezete, amely Krisztus menyasszonya és jegyese, amelyet az Ő vére által megtisztított, és végezetre az Atyának hibátlanul, teljesen szeplőtelenül mutat majd be.

És jóllehet Krisztusnak ez az egyháza és gyülekezete egyedül Isten szeme előtt nyilvánvaló és ismert, mégis vannak külső jegyek:

• a szertartások és rendszabályok, amelyeket Krisztus maga szerzett és rendelt el,
• és az Isten igéje,
• valamint egyfajta általános, nyilvános és elrendelt fegyelem,

amelyek által nem csak láthatóvá és megismerhetővé válik az egyház, hanem annak összegyűjtésére és felépülésére is szolgálnak, úgy hogy ezek nélkül a dolgok nélkül ehhez az egyházhoz tartozónak nem számítható senki (a szabályos esetről szólva, és eltekintve az Istenről kinyilatkoztatott különleges szabadságtól).

I. Helvét Hitvallás (1536): 15. Az egyházról

 

Mindazokat, akik magukat az egyház szent közösségéből és társaságából kiszakítják, s attól elkülönülnek; idegen, istentelen tanításokat vezetnek be az egyházba, vagy ilyenek hívéül szegődnek, - az ilyen tévelygést korunkban leginkább az újrakeresztelők mutatják, - amikor az egyház intésére és a keresztyén tanításra nem hallgatnak, és nem követik azt, hanem az egyház botránkoztatásában és tévútra vezetésében makacsul meg akarnak maradni és kitartanak viszálykodásukban és tévedésükben, - a felsőbb hatalom által meg kell büntetni, és el kell fojtani, hogy Isten nyáját  tévtanításukkal ne mérgezzék és meg ne sebezzék, vagy be ne szennyezzék.

I. Helvét Hitvallás (1536): 26. Azokról, akik hamis tanítással Krisztus egyházában szakadást idéznek elő, vagy abból kiválnak és gyülekezetet alapítanak

 

L. Miért mondod az egyházat szentnek?

Gy. Mivel Isten azt, akit elválasztott, megigazítja, szentté, ártatlan életűvé teszi, hogy benne dicsősége tündököljön. Ezt akarja Pál is, midőn figyelmeztet, hogy Krisztus az egyházat, melyet megváltott, megszentelte, s dicsőségessé, mocsoktalanná tette.

L. Mit jelent az egyetemes vagy katholikus elnevezés?

Gy. Azt jelenti, hogy amint minden hívőnek egy a feje, úgy egy testté is kell forrniuk, hogy az egész földön csak egy egyház legyen.

L. Mit jelent az, amit folytatólag a szentek egyessége felől mondtál?

Gy. Ez magyarázza meg világosabban az egyház tagjai között levő egyességet. S egyúttal ez érteti meg velünk azt is, hogy Istennek az egyházzal közölt minden jótéteménye közös haszna s üdve minden hívőnek, mert a szentek egymással közösségben vannak.

L. De tökéletes-e a szentség, melyet az egyháznak tulajdonítasz?

Gy. Míg a világban harcol, természetesen nem, mert gyakran erőtlenségekkel kell küzdenie, s a vétkek maradványaitól mindaddig nem tisztul meg egészen, míg teljesen össze nem forr Krisztussal, fejével, aki megszenteli.

L. Megismerhetjük-e az egyházat úgy is, ha nem hiszünk benne?

Gy. Istennek van ugyan látható egyháza is, melyet ő bizonyos ismertető jelekkel látott el; de itt voltaképpen azok gyülekezetéről van szó, akiket titkos kiválasztásával vett fel az üdvösségbe. De ezt szem teljességgel nem láthatja, jel nem mutatja.

Kálvin János:

A Genfi Egyház Kátéja (1545)

A hit

 

Amiképpen hiszünk az egy Istenben, aki Atya, Fiú és Szentlélek, akképpen hisszük állhatatosan azt is, hogy kezdettől fogva volt, van és a világ végezetéig lesz egyház, vagyis az Isten által kiválasztott emberek társasága és sokasága, akik őt igazán imádják és befo­gadják a Jézus Krisztusban való igaz hit által, aki en­nek az egyháznak egyetlen feje. Az egyház Jézus Krisztus teste és menyasszonya; katolikus, azaz egye­temes, mivel magában foglalja a minden korból, min­den országból, nemzetből és nyelvből való választottakat, mind a zsidók, mind a pogányok közül, akiknek szoros közösségük van Istennel az Atyával, és az ő Fiával Jézus Krisztussal, a Szentlélek megszentelése által. Ezért az egyház nem akármely közönséges emberek társasága, hanem a szentek közössége, akik a mennyei Jeruzsálem polgáraiként részesei az egy Is­ten, az egy Úr Jézus, az egy hit és az egy keresztség felbecsülhetetlen jótéteményeinek. Ezen egyházon kívül nincs sem élet, sem örök boldogság. Elutasítjuk tehát azon szentségtörő állításokat, amelyek sze­rint ha valaki méltányosság és jogosság szerint el, üd­vözül, bárminemű hitet is valljon. Mert amiképpen Jézus Krisztuson kívül nincs sem élet, sem üdvösség, akképpen nem is részesül ezekben senki, csak akit az Atya adott az ő Fiának, Jézus Krisztusnak, és akik idejében őhozzá jönnek, valljak tanítását és hisz­nek benne. Ezek közé számítjuk a hivő szülők gyer­mekeit is. Az egyház láthatatlan és csak az Isten ismeri, aki egyedül tudja, kiket választott ki; magában foglalja az elhunyt kiválasztottakat, akiket közön­ségesen a győzelmes egyháznak nevezünk; azokat, akik meg élnek és harcolnak a bűn és a Sátán ellen, valamint azokat is, akik ezután fognak élni.

Skót Hitvallás (1560) 16. cikkely Az egyház

 

Hisszük és valljuk az egy katolikus, azaz egyetemes Anyaszentegyházat, mely szent gyülekezet, minden igaz keresztyén hívő közössége, akik teljes üdvössé­güket az egy Jézus Krisztusban várják, mint akiket megmosott vérével, megszentelt és megpecsételt Lelkével. Ez az egyház a világ kezdetétől fogva fennáll, és megmarad egészen annak végezetéig; ez abból tűnik ki világosan, hogy Krisztus örök király, aki nem lehet alattvalók nélkül. Az Anyaszentegyházat, ám­bár némelykor az emberek szemében kicsinynek és csaknem megsemmisültnek látszik, Isten mégis óvja a világ dühétől, amiként például Akháb veszedelmes idejében Isten megtartott magának hatezer embert, akik nem hajtottak térdet a Baálnak. Ennélfogva az Anyaszentegyház nincs valamely helyhez kötve, vagy korlátozva, és nem kapcsolódik bizonyos személyekhez sem, hanem az egész világra kiterjed és kiárad; mindazonáltal szívvel és akarattal összekapcsolódik és egy­ségben van, egy és ugyanazon Lélekben, a hitnek erejénél fogva.

Belga Hitvallás (1561) 27. cikkely: Az egyetemes egyház

 

Hisszük, hogy azért mert ez a szent közösség és gyülekezet a választottaknak közössége és rajta kívül nincs üdvösség, egyetlen, bármilyen rendű és rangú ember­nek sem kell attól elszakadnia, hogy önmagával meg­elégedve külön éljen, hanem mindenkinek egyaránt ehhez kell csatlakoznia, és ezzel egyesülve kell meg­maradnia. Őriznie kell az Anyaszentegyház egységét, alá kell vetnie magát tanításának és fegyelmének, fel kell vennie Jézus Krisztus igáját, és mint ugyanazon testnek közös tagja a testvérek épülését kell szolgálnia; ki-ki az Istentől kapott ajándékai szerint. Avégre pedig, hogy ez jobban megtartassék, minden hívőnek kötelessége Isten Igéje szerint távol tartani magát azoktól, akik az Anyaszentegyházon kívül vannak, és csatlakoznia kell ehhez a közösséghez, bárhol is alapí­totta légyen azt Isten, még akkor is, ha ezt ellenzik a hatóságok és a fejedelmek rendeletei, és ha netán ezért halált, vagy más testi fenyítést kellene is el­szenvednie. Tehát aki elszakad ettől az igaz egyház­tól, avagy nem csatlakozik hozza, Isten törvénye ellen vét.

Belga Hitvallás (1561) 28. cikkely: A szentek közössége az igaz egyházzal

 

Krisztus látható egyháza hívő emberek gyülekezete, ahol Isten szavát hirdetik és a szentségeket megfelelően szolgálják, ahogyan Jézus elrendelte. Ahogyan Jeruzsálem, Alexandria és Antiochia egyháza tévedett, úgy tévedett a római egyház is, nem csupán az élettel és a szertartásokkal, hanem a hittel kapcsolatban is.

Az Anglikán Egyház 39 Cikkelye (1562): 19. Az egyházról

 

(Egy ország polgárai.) Ezek mind egy ország polgárai, ugyanazon Úr és ugyanazon törvények alatt élnek és minden áldásban egyaránt részesülnek. Ezért nevezte ezeket az apostol a szentek polgártársainak és az Isten cselédeinek (Ef 2,19), szenteknek nevezve a földön élő híveket, akiket Isten Fiának vére megszentelt (1Kor 6,11). Bizonyára ezekre kell értenünk az Apostoli hitvallás ama cikkelyét: „Hiszek egy közönséges keresztyén anyaszentegyházat, szenteknek egyességét." (Csak egy közönséges anyaszentegyház van minden időben.) És minthogy mindig csak egy Isten van, egy közbenjáró Isten és ember között, a Jézus Krisztus, aki az egész nyájnak egy pásztora, e testnek egy feje, végül pedig egy Lélek, egy üdvösség, egy hit, egy testamentum vagy szövetség, ebből szükségképpen következik, hogy csak egy anyaszentegyház van.

(Egyetemes egyház.) Ezt azért hívjuk katholikusnak, azaz közönségesnek, mert egyetemes és kiterjed a világ minden részére és minden időkre, és sem helyhez, sem időhöz nincs kötve. Elítéljük tehát a donatistákat, akik az anyaszentegyházat Afrikának nem tudom milyen szögletébe szorították be. De nem értünk egyet a római klérussal sem, akik szinte vásári kikiáltók módjára csak a római egyházat hirdetik egyetemesnek. (Az egyház részei vagy fajai.) Szétválik ugyan az egyház különféle részekre vagy megjelenési formákra, nem azért, mintha önmagában megoszlott vagy meghasonlott volna, hanem inkább azért, mert a benne levő tagok különböző állapota miatt mutat ilyen különbséget. (Hadakozó és diadalmaskodó egyház.) Egyik ugyanis a hadakozó, másik pedig a diadalmaskodó egyház. Amaz még e földön hadakozik és küzd a testtel, a világgal és e világ fejedelmével, az ördöggel, a bűnnel és a halállal, ez pedig a hadi szolgálatból már elbocsátva a mennyben ül diadalt előbb említett és most már legyőzött ellenségein és ujjongva örvendez az Úr színe előtt. De azért ez a kettő közösségben vagy kapcsolatban van egymással. (Rész-egyházak.) A földön hadakozó egyház sok-sok részegyházból áll, ezek azonban valamennyien a közönséges anyaszentegyház egységébe tartoznak. Ez az egyház másképpen alakult a törvény előtt a patriarcháknál, másképpen Mózes alatt a törvény szerint és megint másképpen Krisztus által az evangélium szerint. (Két nép.) Általában két népről van szó: egyfelől az izraelitákról, másfelől a pogányokról, illetve azokról, akik a zsidók és a pogányok közül gyűjtettek egybe az egyházba. Testamentum szintén kettő van: ó és új. (Az ó- és az újszövetség népének ugyanaz az egyháza.) Mégis mindezek a népek egy társaságot alkottak és alkotnak, egy üdvösségük van egy Messiásban, akiben mintegy egy testnek a tagjai egy fő alatt kapcsolódnak össze, mindnyájan egyazon hitben, és ugyanabban a lelki eledelben és italban részesülnek. Jól tudjuk azonban, hogy különbözők voltak az idők, különbözők a megígért és a megadott Messiásra vonatkozó sákramentumok és hogy a szertartások eltöröltetése után nekünk tisztább világosság fénylik, bőségesebb ajándékokat kapunk és teljesebb a szabadságunk.

II. Helvét Hitvallás (1566): XVII. fejezet:

Az Isten közönséges és szent egyháza

és annak egyetlen feje

 

Egyetlen egy katolikus egyház létezik (amelyen kívül nincsen üdvösség), amelybe beletartozik a szentek egyetemes társasága, amely a múltban, jelenben és jövőben volt, van és lesz egy testnek egységében, egy fő alatt, aki a Krisztus Jézus. Ennek egyik része – győztesként már – a mennyben van, másik része – harcosként – itt a földön. És mivel ennek az egyháznak egyes- egyedül csak az Isten által üdvösségre kiválasztott, Szentlelke ereje által újjászült emberek lehetnek a tagjai, akiknek számát egyedül Isten ismeri: ezért nevezzük katolikus, azaz egyetemes és láthatatlan egyháznak.

Az egyes külön egyházak a látható egyházak igen nagy számban léteznek (ide soroljuk azokat, amelyek vallást tesznek a Krisztusba vetett hitükről, és élnek a külső üdveszközökkel). Ezekben több-kevesebb őszinteséggel Isten Igéjét tanítják Krisztus rendelése szerint, a sákramentumokat kiszolgáltatják, a kulcsok hatalmával élnek; ezeket az egyházakat többé- kevésbé tisztáknak kell tartanunk.

A látható egyházban a gonosz mindig keveredik a jóval, sőt olykor a gonoszok felülkerekednek az Ige és a sákramentumok szolgálatában. Mégis, mivel ezt nem a saját nevükben, hanem a Krisztus nevében teszik, és az Ő küldése és hatalma által szolgálnak, szolgálatuk igénybe vehetjük mind az Ige hallgatásában, mind a sákramentumokban való részesülésünkben. Gonoszságuk miatt sem Krisztus rendelésének ereje, sem az Isten ajándékaiban közölt kegyelem nem kevesbedik meg azok számára, akik hittel és helyesen fogadják a nekik kiszolgáltatott sákramentumokat, amelyek Krisztus rendelése és ígérete folytán hathatósak, még hogyha gonosz emberek is szolgáltatják ki azokat. Mindenesetre hozzátartozik az egyházi fegyelemhez, hogy a gonosz szolgák dolgainak utánanézzenek, hogy vádat emeljenek, akik ismerik vétkeiket, és végül, ha hibásaknak találtatnak, őket igaz ítélettel szolgálatuktól megfosszák.

Ír Hitvallás (1615) Az egyház és az evangélium külső szolgálata (68-70)

 

1. A katolikus, vagyis egyetemes egyház, amely láthatatlan, mindazokból a választottakból áll, akiket a múltban, a jelenben és a jövőben Isten  egybegyűjtött és egybe fog gyűjteni az egyház feje, Krisztus uralma alatt. Ez az egyház Krisztus jegyese, teste és annak teljessége, aki betölt mindent mindenekben.

2. Az egész világon azok alkotják a látható egyházat, amely katolikus, azaz egyetemes is az evangélium szerint (tehát nem korlátozódik egyetlen nemzetre, mint azelőtt, a törvény idején), akik az igaz vallást gyakorolják, gyerekeikkel együtt. Ez az egyház az Úr Jézus Krisztus királysága, Isten háza népe és családja, amelyen kívül nincs más lehetőség az üdvösségre.

3. A látható egyetemes egyházra bízta rá Krisztus az Isten szolgálatát, kijelentéseit és rendeléseit a szentek ebben az életben való összegyűjtése és tökéletesítése céljából egészen a világ végéig. Ígérete szerint jelenléte és Szentlelke által erre alkalmassá teszi őket.

4. Ez az egyetemes egyház néha jobban, máskor kevésbé látható. Az egyedi gyülekezetek, amelyek ennek az egyetemes egyháznak tagjai, többé-kevésbé tiszták, oly mértékben, amilyen mértékben az evangélium tanításait tanítják és elfogadják, vallási szabályait betartják, az istentiszteleteket pedig többé - kevésbé tisztán végzik-e.

5. A földön legtisztább gyülekezetek is keverednek és tévednek, egyesek pedig annyira megromlottak, hogy többé nem Krisztus egyházai, hanem a Sátán zsinagógái. Mégis mindig lesz egyház a földön, amely Istent az ő akarata szerint imádja.

6. Az egyháznak nincs más feje csak az Úr Jézus Krisztus. Még a római pápa sem lehet az semmilyen értelemben sem; ellenkezőleg, ő az Antikrisztus, a bűn embere és a kárhozat fia, aki mindenek fölé emelkedik az egyházban Krisztusnak és mindannak ellenében, amit Istennek neveznek.

Westminsteri Hitvallás (1647): 25. Fejezet: Az egyházról

 

1. Minden szent, aki Krisztussal, az ő fejével egyesült a Szentlélek és a hit által, közösségben van vele az ő kegyelmében, szenvedéseiben, halálában, feltámadásában és dicsőségében. Egymással szeretetben egyesülve a szentek részesülnek egymás kegyelmi ajándékában, és kötelesek mindazon közösségi és személyes kötelezettségek elvégzésére, amelyek az ő kölcsönös javukat szolgálják úgy belsőleg, mint külsőleg.

2. A hitvalló szentek kötelessége fenntartani a szent gyülekezést, az istentiszteleti közösséget, és olyan lelki szolgálatok végzése, amelyek egymás építését segítik elő. Ugyanakkor a külső dolgokban egymást segíteniük kell különböző képességeik és szükségleteik szerint. Ahogyan Isten készíti az alkalmakat, ezt a közösséget ki kell terjeszteni mindazokra, akik az Úr Jézus nevét bármely helyen segítségül hívják.

3. A szentek Krisztussal való közössége, semmiképpen sem teszi őket az Ő isteni lényegének részeseivé, sem Krisztussal egyenlővé semmilyen tekintetben. Ilyet kijelenteni istentelen és káromló dolog. A szentek egymással való közössége nem veszi el és nem sérti az egyes ember tulajdonjogát, javait és vagyonát.

Westminsteri Hitvallás (1647): 26. Fejezet: A szentek közösségéről

 

- Mi a látható egyház?

- A látható egyházat azok alkotják, akik minden korban és mindenütt a világon az igaz vallást gyakorolják, gyermekeikkel együtt.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 62. Kérdés – Felelet

 

- Melyek a látható egyház különleges kiváltságai?

- A látható egyház kiváltsága, hogy Isten különlegesen törődik vele és kormányozza, megvédi és fenntartja minden korban, összes ellensége ellenére is, valamint élvezi a szentek közösségét, az üdvösség közönséges eszközeit, és Krisztus által az összes tagja részesül a kegyelem felajánlásában az evangélium szolgálata révén, mely arról tanúskodik, hogy bárki, aki hisz őbenne, üdvözül, és ő senkit sem küld el, aki hozzá jön.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 63. Kérdés – Felelet

 

- Mi a láthatatlan egyház?

- A láthatatlan egyház mindazokból a választottakból áll, akik egybe voltak, vannak és lesznek gyűjtve az egyház feje, Krisztus vezetése alatt.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 64. Kérdés – Felelet

 

- Milyen különleges előnyöket élveznek a láthatatlan egyház tagjai Krisztus által?

- A láthatatlan egyház tagjai Krisztuson keresztül élvezik a vele való egyesülést és közösséget, kegyelemben és dicsőségben.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 65. Kérdés – Felelet