1.

 A Fiú személye 

b. Krisztus kettős természete

 

aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától

Apostoli Hitvallás

 

leszállt a mennyből és megtestesült a Szentlélektől és szűz Máriából, és emberré lett

A Konstantinápolyi Egyetemes Zsinat (381) hitvallása

 

Valljuk, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus az Istennek egyszülött Fia, tökéletes Isten és tökéletes ember, értelmes lélekből és testből. Istenségére nézve öröktől fogva az Atyától, emberi létére nézve pedig az utolsó időkben érettünk és üdvösségünkért szűz Máriától született. Istenségére nézve egylényegű az Atyával és emberi létére nézve egylényegű velünk; mivel a két természet egyesült; ezért az egy Krisztust, egy Fiút, egy Urat valljuk.

A keveredéstől mentes egyesülés értelmében valljuk a szent szüzet istenszülőnek, mert a tőle való foganás által testesült meg és lett emberré az Isten-Ige, egyesítve önmagával az ő belőle (azaz Máriából) fölvett templomot.

Tudjuk, hogy az Úrról való evangéliumi és apostoli szólásokat a teológusok részint egyesítik, mint az egy személyről szólókat; részint különválasztják, mint a két természetről valókat; és az Istenhez méltóakat Krisztus istenségére, a jelentékteleneket pedig az Ő emberi voltára vonatkoztatják.

Az Efézusi Egyetemes Zsinat (431) után elfogadott Egységformula (433)

 

A szent atyákat követve tehát mindannyian egybehangzóan tanítjuk, hogy egy és ugyanazon Fiúnak valljuk a mi Urunk Jézus Krisztust, Őt, aki tökéletes istenségében, és ugyanő tökéletes ember voltában; Őt, aki valóságos Isten és valóságos ember, értelmes lélekből és testből való; istensége szerint az Atyával egylényegű, embersége szerint, ugyanő egylényegű velünk, mindenben hasonló hozzánk kivéve a bűnt. Istensége szerint az Atyától született az örök idők előtt, ugyanő embersége szerint értünk és a mi üdvösségünkért az istenszülő szűz Máriától született a végső napokban.

Egy és ugyanazon Krisztust, az egyszülött Fiút, Urat, aki két természetben összekeverhetetlenül, változhatatlanul, megoszthatatlanul és szétválaszthatatlanul vált megismerhetővé.

Az egyesülés által nem szüntetve meg a természetek különbözőségét, sokkal inkább megtartva mindkét természet azt, ami a saját tulajdonsága, egy megjelenési módba és egy személyi valóságba sűrűsödve össze, nem két személyre osztva vagy szétválasztva, hanem egy és ugyanazon egyszülött Fiút, Isten Igéjét valljuk, az Úr Jézus Krisztust, amint hajdan szólottak felőle a próféták, és amiképpen maga Jézus Krisztus tanította nekünk, és az atyák hitvallása hagyományozta.

A Khalkédóni Egyetemes Zsinat (451) hitvallása

 

A mi Urunk Jézus Krisztus, Isten Fia, Isten és ember. Isten, aki az Atya lényegéből örök idők előtt született; és ember, aki anyja lényegéből az időben született. Tökéletes Isten, tökéletes ember, aki értelmes lélekből és emberi testből áll. Egyenlő az Atyával istenségében, kisebb az Atyánál ember voltában. Aki ugyan Isten és ember, mégsem két, hanem egy Krisztus. Egy, de nem istenségének testté válása által, hanem emberi voltának az Istenbe való felvétele által. Teljességgel egy, nem a lényegek összekeveredése által, hanem személyi valóságának egysége szerint. Mert ahogyan az értelmes lélek és a test egy ember, úgy az Isten és az ember egy Krisztus.

Pszeudo-Athanasziosz „Quicumque” Hitvallása

 

Hiszem, hogy Jézus Krisztus - az Atyától öröktől fogva született valóságos Isten és a Szűz Máriától született valóságos ember - az én URAM,

Luther Márton: Kis Káté (1529)

 

… Ez azt jelenti, hogy az Isten Fia az emberi természettel egy személyben egyesült, testvérünkké lett, és őáltala az isteni ígéretekben mi is részesek lettünk. Erről a Jézus Krisztusról hisszük, hogy a Szentlélektől fogantatott, a tiszta és szeplőtelen szűz Máriától született (Mt 1,18. 20. 23; Lk 2,7) …

Bázeli Hitvallás (1534): 4. Krisztusról, aki igaz Isten és igaz ember

 

Ez az Úr Krisztus, aki Isten valóságos Fia, valóságos Isten és ember, az időben, amit Isten az örökkévalóságból erre rendelt, valóságos emberi természetet vett fel, testtel és lélekkel; úgy, hogy egy szétválaszthatatlan személyben két megkülönböztetett, össze nem elegyített természet van. Az emberi természetnek ez a felvétele azért történt, hogy Ő minket, akik halottak voltunk újra élővé és Isten örököstársaivá tegyen, ezért Ő a mi testvérünknek is bizonyult. …

I. Helvét Hitvallás (1536): 11. Az Úr Krisztusról, és arról, amit általa nyertünk

 

L Mit jelent e két mondat: Fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától?

Gy. Hogy a szűz méhében formáltatott, annak állagából, hogy igazában Dávid magvává legyen, amint a próféták jóslataikban előre megmondták, s ez a Lélek csodás titkos hatásának következménye, nem pedig férfiúval való közösködésé.

L. Tehát szükséges volt, hogy testünket felöltözze?

Gy. A legnagyobb mértékben, mivel az engedetlenséget, melyet Istennel szemben ember követett el, emberi természetben is kellett kiengesztelni. S másként közbenjáróvá sem lehetett volna Isten és ember megbékéltetésére.

L. Tehát azt mondod, hogy Krisztusnak emberré kellett lennie, hogy mintegy saját személyünkben töltse be üdvözítésünk tisztét?

Gy. Azt gondolom, mert tőle kell kölcsönvennünk mindazt, amink nincs, s ez másként nem is történhetik.

L. De miért történt Krisztus nemzetése a Szentlélek által, s mért nem a rendes természetes úton?

Gy. Mert az embernek magva teljesen megromlott, s Isten Fia nemzetésekor a Szentlélek erejének kellett közremunkálnia, hogy e romlottságtól mentes maradjon, s viszont teljes legyen tökéletes tisztasággal.

L. Ebből hát azt tanuljuk meg, hogy az, aki másokat megszentel, tiszta minden folttól, s hogy úgy szóljak, anyja méhében Istennek szenteltetett eredendő tisztasága által, s az emberi nem általános romlottsága Őt nem szennyezte be.

Gy. Így értem.

Kálvin János:

A Genfi Egyház Kátéja (1545)

A hit

 

Hisszük, hogy egy ugyanazon személyben, tudni­illik Jézus Krisztusban a két természet valósággal és elválaszthatatlanul összekapcsolódott és egyesült, mindazáltal oly módon, hogy mindkettő megmaradt a maga sajátos tulajdonságaiban. Ahogyan tehát ebben az összekapcsolódásban az isteni természet - tulajdonságát megtartva - teremtetlen, végtelen és min­deneket betöltő maradt, ugyanígy az emberi természet is megmaradt a maga végességében, hordozva saját formáját, mértékét és tulajdonságát, és noha Jézus Krisztus feltámadásában halhatatlansággal ruházta fel testét, ezzel azonban nem fosztotta meg azt természetének igaz valójától. Ily módon úgy tekintjük őt a maga istenségében, hogy nem fosztjuk meg em­bervoltától sem.

Mt 1,20-21; Lk 1,31-32. 35. 42-43; 24,38-39; Jn 1,14; Róm 1,4; 9,5; Fil 2,6-11; 3,21; 1Tim 2,5; 3,16; Zsid 5,8.

La Rochelle-i Hitvallás (Confessio Gallicana 1559) (15.)

 

Elismerjük és valljuk, hogy az isteni és emberi természetnek Jézus Krisztusban megvalósult csodálatos kapcsolata Isten örök és változhatatlan rendeléséből származik: ebből ered és ezen nyugszik a mi teljes váltságunk.

Skót Hitvallás (1560)

7. cikkely: Miért kellett a közbenjárónak

igaz Istennek és igaz embernek lennie?

 

 

Hisszük, hogy e fogantatással a Fiú személye elválaszthatatlanul egyesült és összekapcsolódott az em­beri természettel, annyira, hogy Istennek nincs két Fia, sem két személy, hanem a két természet egy sze­mélyben egyesült és mindkettő megtartotta jellegze­tes tulajdonságait. Tehát egyrészt az isteni természet­nek megmaradt az öröktől fogva tartó, nem teremtettségi tulajdonsága, sem napjainak kezdete, sem, életének vége nincs, betölti az eget és a földet, másrészt az em­beri természet sem veszítette el sajátosságait, hanem teremtett maradt, napjainak kezdete van, természete véges, és az igazi test összes tulajdonságát megtartot­ta. Bármennyire is halhatatlanná tette Krisztus az emberi természetet feltámadásával, mégsem változtatta meg annak valódiságát, hiszen a mi üdvösségünk és feltámadásunk is az ő testének valóságos voltától függ. Továbbá ez a két természet egy személyben oly módon egyesült, hogy még a halál sem választhatta szét őket. Az tehát, amit a haldokló Krisztus Atyjának fel­ajánlott, valóságos, a saját testéből eltávozó emberi lélek volt, de isteni természete mindvégig egyesülve maradt emberi természetével még akkor is, amikor a sírban feküdt. Továbbá az istenség akkor sem szűnt meg benne lenni, amikor rövid ideig nem nyilvánult meg, például benne volt gyermekkorában is. Ezért valljuk, hogy ő valóságos Isten és valóságos ember. Valóságos Isten, mert hatalmával legyőzte a halált, és valóságos ember, mert erőtlen teste szerint elszen­vedte a halált érettünk.

Belga Hitvallás (1561)

19. cikkely: A két természet lényegi avagy személyes egysége Krisztusban

 

A Fiú, aki az Atya Igéje; és az Atya egyszülöttje, igaz és örökkévaló Isten, aki egylényegű az Atyával. Az áldott Szűz méhében vette fel az emberi természetet, az ő emberi lényegét, így a két teljes és tökéletes természet, amit istenségnek és emberségnek mondunk, egyesült egy személyben, szétválaszthatatlanul egy Krisztusban, aki igaz Isten és igaz ember,

Az Anglikán Egyház 39 Cikkelye (1562):

2. Az Igéről, vagyis Isten Fiáról, aki valóságos emberré lett

 

- Milyen közbenjárót és szabadítót kell hát keresnünk?

- Olyant, aki valóságos és igaz (nem bűnös) ember; és mégis hatalmasabb minden teremtménynél, azaz egyszersmind valóságos Isten is.

Heidelbergi Káté (1563): 15. Kérdés – felelet

 

- Mit tesz az, hogy „fogantaték Szentlélektől, születék szűz Máriától”?

- Azt, hogy Isten örök Fia, aki igaz és örök Isten és az marad, Szűz Máriának testéből és véréből a Szentlélek munkája által valóságos emberi természetet öltött magára avégett, hogy Dávidnak valóságos magva is legyen, aki atyafiaihoz mindenben hasonlatos, kivéve a bűnt.

Heidelbergi Káté (1563): 35. Kérdés –felelet

 

- Nincsen-e velünk Krisztus mind e világ végezetéig, amint ezt nekünk megígérte?

- Krisztus valóságos ember és valóságos Isten. Emberi természete szerint nincs többé e földön, de istenségére, fenségére, kegyelmére és Lelkére nézve soha sem távozik el tőlünk.

Heidelbergi Káté (1563): 47. Kérdés – felelet

 

- Nem válik-e el ilymódon egymástól a Krisztusban való két természet, ha az emberi természet nincs mindenütt ott, ahol az isteni természet ott van?

- Semmiképpen nem, mert az isteni természet megfoghatatlan és mindenütt-jelenvaló lévén, ebből szükségképpen következik, hogy magára öltött emberi természetén kívül is létezik, de ugyanakkor abban magában is benne van és vele személy szerint egyesülve marad.

Heidelbergi Káté (1563): 48. Kérdés – felelet

 

(Krisztus igaz Isten.) Hisszük továbbá és tanítjuk, hogy Istennek Fiát, a mi Urunkat, a Jézus Krisztust öröktől fogva eleve elrendelte és kijelölte az Atya e világ megváltójának. Hisszük azt is, hogy ő nemcsak akkor született, mikor Szűz Máriától testet öltött magára, sem nem csupán e világ fundamentumának felvettetése előtt, hanem az egész örökkévalóság előtt, mégpedig az Atyától, kibeszélhetetlen módon. Mert Ézsaiás azt mondta: Az ő nemzetségét kicsoda beszélhetné meg? (Ézs 53,8). – Mikeás pedig: Az ő származása eleitől fogva, öröktől fogva van (Mik 5,2) – Mert János is azt mondja az evangéliumban: Kezdetben vala az Ige; és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige (Jn 1,1). – Ezért a Fiú istensége szerint egyenlőképpen örökkévaló és egylényegű az Atyával, valóságos Isten (Fil 2,11), nem elnevezés vagy fiúvá fogadtatás vagy bizonyos felmagasztaltatás révén, hanem lényegénél és természeténél fogva, amint ugyancsak János apostol mondta: Ez az igaz Isten és az örök élet (1Jn 5,20). Pál apostol is így beszélt: A Fiút tette mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette, aki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget (Zsid 1,2 sk). – Mert az evangéliumban maga az Úr is ezt mondta: Most te dicsőíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal a dicsőséggel, amellyel bírtam tenálad a világ létele előtt (Jn 17,5). Mert az evangéliumban másutt is írva található: meg akarták őt ölni a zsidók, mivel az Istent saját Atyjának mondotta, egyenlővé tévén magát az Istennel (Jn 5,18).

(Szekták.) Utálattal elvetjük tehát Ariusnak és minden arianusnak az Isten Fia elleni kárhozatos tanítását, különösen pedig a spanyol Servet Mihálynak és minden követőjének káromlásait, amelyeket Isten Fia ellen a Sátán általuk mintegy a pokolból hozott elő és szemérmetlenül és istentelenül hinteget szerte a világba.

(Krisztus valóságos ember, akinek valóságos teste van.) Hisszük és tanítjuk, hogy az örökkévaló Istennek ugyanez az örökkévaló Fia embernek fiává is lett, Ábrahám és Dávid magvából, nem férfiúnak indulatából, mint Ebion mondta, hanem úgy, hogy a legtisztább módon a Szent Lélektől fogantatott és a mindenkor Szűz Máriától született, ahogy azt nekünk tüzetesen elmagyarázza az evangéliumi történet (Máté 1). Pál apostol is ezt mondja: Nem angyalokat karolt fel, hanem az Ábrahám magvát karolta fel. János apostol szintén így beszél: Valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől. Tehát Krisztus teste nem volt jelenésszerű, sem mennyből aláhozott test, mint ahogy Valentinus és Marcion képzelődött róla. (Krisztusban értelmes lélek volt.) Továbbá a mi Urunk Jézus Krisztusnak a lelke nem volt érzékelés és értelem nélkül való, ahogy Appolinaris gondolta, sem a teste lélek nélkül való, ahogy Eunomius tanította, hanem értelmes lelke és érzékelő teste volt és ez érzékek által szenvedésének idején valóságos fájdalmakat állott ki, amint erről maga is bizonyságot tett mondván: Felette igen szomorú az én lelkem mind halálig (Máté 26:38). És: Most az én lelkem háborog (Jn 12:27).

(Két természet van Krisztusban.) Megkülönböztetünk tehát a mi Urunkban, a Jézus Krisztusban két természetet vagy lényeget, egy istenit meg egy emberit (Zsid. 2) és azt mondjuk, hogy ezek úgy kapcsolódtak össze vagy egyesültek egymással, hogy sem egymásba nem olvadtak, sem össze nem zavarodtak, sem össze nem elegyedtek, hanem megtartván természetük sajátságait egy személyben egyesültek, vagy kapcsolódtak össze. (Nem két, hanem egy Krisztus van.) Így hát egy Úr Krisztust imádunk, nem kettőt; egyet, mondom, aki valóságos Isten és ember és aki isteni természete szerint az Atyával, emberi természete szerint pedig velünk emberekkel egylényegű és hozzánk mindenben hasonló, kivéve a bűnt (Zsid. 4:15). (Szekták.) Mint ahogy utálattal elvetjük azt a nestori tanítást, mely az egy Krisztusból kettőt csinál és személyének egységét felbontja, ugyanúgy teljességgel kárhoztatjuk Eutychesnek és a monothelétáknak vagy monophysitáknak őrültségét, akik az emberi természet tulajdonságait kiküszöbölik Krisztus személyéből.

(Krisztus isteni természete nem szenvedett, sem emberi természete nincs jelen mindenütt.) Tehát egyáltalában nem tanítjuk azt, hogy Krisztusban az isteni természet szenvedett, vagy hogy Krisztus emberi természete szerint még mindig itt van ezen a világon, sőt mindenütt jelenvaló. Mert nem is gondolunk és nem is tanítunk olyasmit, hogy Krisztus testének a valósága a megdicsőüléstől kezdve megszűnt vagy istenivé lett, sőt hogy úgy lett istenivé, hogy testi-lelki tulajdonságait levetkőzte, teljesen isteni természetűvé változott át és csak egylényegűvé lett. (Szekták.) És ezért semmiképpen sem helyeseljük, sem be nem vesszük Schwenkfeldnek és a hozzá hasonló csácsogóknak szellemtelen szellemességeit és erre a dologra vonatkozó bonyolult, homályos és önmaguknak ellenmondó fejtegetéseit és nem vagyunk az ő követői.

…

II. Helvét Hitvallás (1566): XI. fejezet:

Jézus Krisztus igaz Isten és ember,

a világ egyetlen üdvözítője

 

Hisszük, hogy Krisztus test szerint a Dávid fia, atyjafiaihoz mindenben hasonló a bűnön kívül. Hisszük és valljuk, hogy e Krisztus a „Logosz”-nál vagy Igénél fogva az Isten Fia, az Atyának egyszülöttje, az Atyával egyenlő Isten és Jehova, és hogy kezdettől fogva, minden dolog előtt a legfelségesebb szájából, mint az ő dicsőségének fényessége és az ő lényének lényege született, aki által minden lett a teremtés előtt, a teremtésben és a teremtés után.

Akit a szövetség angyalának és Isten Igéjének neveznek, aki az utolsó időkben testet vett fel (Zsolt 2; Róm 3-4; 8-9; Zsid 1-3; 8-9; Gal 3-4; 1Tim 3). Aki mikor Isten formájában volt, az Atyával egyenlő létére megalázta magát és szolgai formát vett magára, így az egész bűnváltságot (antilytron) vagy egyenértékű díjat az örökkévaló Szentlélek erejével és hatalmával, magára vett testében megfizette. Mivel tetszett az Atyának, hogy az ő istenségének teljessége lényege szerint őbenne lakozzék, hogy általa minden megújulhasson (Ef 1; Kol 1-2; 2Kor 5).

S bárha e Krisztusnak, mint valóságos embernek, aki az ő atyjafiaihoz a bűnön kívül mindenben hasonló, testére nézve idő-szerinti származást és születést tulajdonítunk; mégis amennyiben ő az Atya egyszülöttje, az Isten alakjában létező s mint az Atya magában élettel bíró: nincsen semmi eredete és időszerű változása. Minthogy ő a Jehovától jött és örök időktől fogva küldött Jehova, az Atyának egyedüli titkos és kimondhatatlan származással született Fia (Zsolt 2; Péld 8; Mik 5; Zak 2-3; 10; Mt 1; 3; Lk 1-3; Jn 1; 3; 8; 10; Róm 1; 8-9; Fil 2).

Méliusz Juhász Péter: Csengeri Hitvallás (1570) Az Isten Fiáról

 

- Miért kell a Közbenjárónak egyszerre Istennek és embernek lennie?

- Azért, hogy így mindkét természetben részesülve, a békességet munkálja, az Isten végzését érthesse, és isteni hatalmával minden ellenségünket legyőzhesse; embersége szerint pedig, a mi bűneinkért szenvedjen, és nyomorúságainkat átérezve, tudjon rajtunk könyörülni.

Siderius János: Katechizmus (1597) 41. Kérdés - felelet

 

- Ki Isten választottainak Megváltója?

- Isten választottainak egyetlen Megváltója az Úr Jézus Krisztus, aki Isten örökkévaló Fiaként emberré lett, és így egy személyben, de két megkülönböztethető természetben Isten és ember volt, és továbbra is az mindörökké. (1Tim 2,5; Jn 1,14; Róm 9,5; Zsid 7,24)

Westminsteri Kiskáté (1646) 21. Kérdés – felelet

 

2. Isten Fia a Szentháromság második személye, aki igaz és örök Isten, az Atyával egylényegű és egyenlő, aki amikor az idők teljessége eljött, magára vette az emberi természetet, minden lényeges tulajdonságával és általános gyengeségével együtt, de bűn nélkül. A Szentlélek ereje által, Szűz Mária méhében, az ő lényéből fogantatott. Ily módon két teljes, tökéletes, megkülönböztethető természet – az isteni és az emberi – kapcsolódott össze Jézus személyében szétválaszthatatlanul, változástól, keveredéstől vagy összeolvadástól mentesen. Ő tehát egy személyben valóságos Isten és valóságos ember, mégis egy Krisztus, az egyetlen közbenjáró Isten és ember között.

3. Az Úr Jézust, akinek emberi természete ily módon egyesült az istenivel, az Atya megszentelte és Szentlélekkel felkente minden mértéket meghaladó módon. Őbenne van a bölcsességnek és az ismeretnek minden gazdagsága. Tetszett az Atyának, hogy Krisztusban lakozzon az egész teljesség mindvégig, hogy mint szent, ártatlan, szeplőtlen, valamint kegyelemmel és igazsággal teljes – tökéletesen képes legyen a közbenjáró és a kezes szolgálatának az elvégzésére. Nem ő ragadta magához ezt a tisztséget, hanem az Atya hívta el erre, aki minden hatalmat és ítéletet neki adott és elrendelte, hogy mindezeket gyakorolja.

7. Közbenjáró munkájában, Krisztus mindkét természete szerint cselekszik. A természetek mindegyike azt teszi, ami annak sajátja, mégis a személyi egységéből adódóan azt, ami megfelel egyik természetének, a Szentírás olykor a másik természet által meghatározott személynek tulajdonítja.

Westminsteri Hitvallás (1647): 8. Fejezet: A közbenjáró Krisztusról

 

- Miért volt szükséges, hogy a Közbenjáró Isten legyen?

- Azért volt szükséges, hogy a Közbenjáró Isten legyen, hogy fenntartsa és megakadályozza, hogy az emberi természet Isten végtelen haragja és a halál hatalma alá süllyedjen. Továbbá azért, hogy szenvedéseit, engedelmességét és közbenjárását értékessé és hatékonnyá tegye, valamint hogy eleget tegyen Isten igazságának és megnyerje jóindulatát, megvásároljon egy különleges népet magának, nekik adja a Lelkét, legyőzze összes ellenségüket és örök üdvösségre jutassa őket.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 38. Kérdés – Felelet

 

- Miért volt szükséges, hogy a Közbenjáró ember legyen?

- Azért volt szükséges, hogy a Közbenjáró ember legyen, hogy felmagasztalhassa természetünket, engedelmeskedhessen a törvénynek, szenvedhessen és közbenjárhasson értünk természetünkben és hogy megindulhasson erőtlenségeinken. Továbbá azért, hogy részesülhessünk a fiúvá fogadásban és hogy bizalommal, bátran és szabadon járulhassunk a kegyelem trónusához.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 39. Kérdés – Felelet

 

- Miért volt szükséges, hogy a Közbenjáró Isten és ember legyen egy személyben?

- Azért volt szükséges, hogy a Közbenjáró, aki majd megbékíti Istent és az embert, önmaga Isten is és ember is legyen egy személyben, hogy Isten értünk elfogadhassa a mindkét természetnek megfelelő cselekedeteket, mi pedig támaszkodhassunk azokra, mint egy személy cselekedeteire.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 40. Kérdés – Felelet