Keletkezés helye, ideje, szerzője és a hitvallási helyzet:

Az unitáriusokkal (Blandrata, Dávid Ferenc) való viták során Méliusz Juhász Péter debreceni püspök nem csak azon dolgozott, hogy ellenfeleit Erdélyben visszatérítse a református hitre, hanem a saját hatáskörébe tartozó területeken a szentháromság-tagadók nézeteit igyekezett cáfolni, hogy annak terjedését megelőzze. Míg első törekvése nem járt teljes sikerrel, addig a másiknak maradandóan érvényt tudott szerezni. Ebben volt nagy szerepe a Csengeri Hitvallásnak, amelynek egymástól eltérő datálásai léteznek, a legvalószínűbb az 1570-es esztendő. Az 1569. évi Nagyváradi Zsinat után Méliusz Báthori György birtokára, Csengerbe zsinatot hívott össze 1570. július 26-ra. A zsinaton Méliusz elnökölt, a meghívott unitáriusok nem érkeztek meg. A zsinat hitvallását szintén Méliusz írta. Némely nyugat-európai gyűjteményben ez a hitvallás tévesen lengyel hitvallásként (Confessio Polonica) szerepel.   

Fordítás: Méliusz Juhász Péter: Csengeri Hitvallás (Confessio Vera) (1570) – Forrása: A XVI. Században tartott magyar református zsinatok végzései. Összeszedte, a latin szövegűeket magyarra fordította és tájékoztató jegyzetekkel kísérte Kiss Áron porcsalmai lelkész és szatmári esperes. Magyarországi Protestáns Egylet Bp. 1881. In: Protestáns Theológiai Könyvtár. Szerkeszti: Kovács Albert. XV. Kötet. 662-674. p. 

Szöveg:

JÉZUS KRISZTUS EGYHÁZA PÁSZTORAINAK HITVALLÁSA

Melyet Csengerben kiadtak az egyetlen Istenről, aki Atya, Fiú és Szentlélek; megerősítve a héber kifejezések magyarázatával és az Isten igéjéből merített biztos szabályokkal.

 

Az egyetlen Istenről

Igazán és őszintén valljuk a Szentírás alapján, hogy az igaz Isten egy és egyedüli teremtője és megtartója mindennek. Aki magát úgy jelentette ki, hogy ő Atya, Fiú és Szentlélek.

 

Az egy Jehova háromságáról

Hisszük, hogy ez az egyetlen Isten az égben három valóság, Atya, Fiú és Szentlélek; akik noha hárman vannak önálló tulajdonságaikra és feladatkörükre nézve, mégis ez a három egy, mint az apostol bizonyítja 1Jn 5. rész.

 

Az örökkévaló Atyáról

Atyának nevezzük az Isten igéje szerint az Istent és Jehovát, akinek önmagában is élete van, létét senkitől nem vette és minden eredet nélkül való. Aki a maga személyéből, mint az ő képmását és dicsőségének fényességét az ő egyszülött Fiát öröktől fogva minden kezdet és változás nélkül szülte, aki által mindent öröktől fogva előre tudott, elrendelt és kezdetben teremtett, megtart, és a választottakat megigazítva üdvözíti, a gonoszokat pedig elkárhoztatja. 

 

Az Isten Fiáról

Hisszük, hogy Krisztus test szerint a Dávid fia, atyjafiaihoz mindenben hasonló a bűnön kívül. Hisszük és valljuk, hogy e Krisztus a „Logosz”-nál vagy Igénél fogva az Isten Fia, az Atyának egyszülöttje, az Atyával egyenlő Isten és Jehova, és hogy kezdettől fogva, minden dolog előtt a legfelségesebb szájából, mint az ő dicsőségének fényessége és az ő lényének lényege született, aki által minden lett a teremtés előtt, a teremtésben és a teremtés után.

Akit a szövetség angyalának és Isten Igéjének neveznek, aki az utolsó időkben testet vett fel (Zsolt 2; Róm 3-4; 8-9; Zsid 1-3; 8-9; Gal 3-4; 1Tim 3). Aki mikor Isten formájában volt, az Atyával egyenlő létére megalázta magát és szolgai formát vett magára, így az egész bűnváltságot (antilytron) vagy egyenértékű díjat az örökkévaló Szentlélek erejével és hatalmával, magára vett testében megfizette. Mivel tetszett az Atyának, hogy az ő istenségének teljessége lényege szerint őbenne lakozzék, hogy általa minden megújulhasson (Ef 1; Kol 1-2; 2Kor 5).

S bárha e Krisztusnak, mint valóságos embernek, aki az ő atyjafiaihoz a bűnön kívül mindenben hasonló, testére nézve idő-szerinti származást és születést tulajdonítunk; mégis amennyiben ő az Atya egyszülöttje, az Isten alakjában létező s mint az Atya magában élettel bíró: nincsen semmi eredete és időszerű változása. Minthogy ő a Jehovától jött és örök időktől fogva küldött Jehova, az Atyának egyedüli titkos és kimondhatatlan származással született Fia (Zsolt 2; Péld 8; Mik 5; Zak 2-3; 10; Mt 1; 3; Lk 1-3; Jn 1; 3; 8; 10; Róm 1; 8-9; Fil 2).

 

A Szentlélekről

Hisszük és valljuk, hogy a Szentlélek is, aki az Atyától származik és a Fiútól küldetik a hívők szívébe: Jehova Adonaj; amint magát Ezékielnél a Szentlélek nevezi, a 2. 3. 8. 10. részekben. Akinek az egyetlen Isten tulajdonságait képező minden sajátosságokat tulajdonítjuk épen úgy, mint az Atyának és a Fiúnak. Tudniillik először nevezik Jehova Adonajnak, Istennek (Zsolt 95; Zsid 3) másodszor nevezik Jehova Istennek, aki a szíveket és veséket vizsgálja mint mindenható Isten; harmadszor teremtőnek, megtartónak, újjászülőnek és megszentelőnek (Ézs 6; 1Kor 1-3); negyedszer minden isteni ajándékok szerzőjének és osztogatójának (1Kor 12; Gal 5-6; Ef 5-6). „A lélek gyümölcse a hit, remény és szeretet” (Róm 3-4; 8; Gal 3-4). Ötödször, minthogy a próféták által jövendőt mondott, saját hatalmával apostolokat választott és küldött (ApCsel 13). E három az Atya, Fiú és Szentlélek, minthogy egyek az örök Jehova istenségben, akaratában, tanácsában és munkáiban (mint Jn 3; 5-6; 10; 14-16. mondatik) egyek az imádásban is: mert amint az Atyaisten, az ő Fia és Szentlelke nélkül, kiválasztani, teremteni, megszentelni nem képes; úgy az Atya, a Fiú és a Szentlélek nélkül imádandó Jehova Isten sem lehet.

 

Az úrvacsoráról

Úrvacsorának nevezzük a Krisztus által az ő halála emlékezetére kenyérből és borból szerzett sákramentumot. Ahogy az Isten igéjénél fogva tagadjuk a pápistás átlényegülést: úgy tagadjuk a testi és véres húsevést is, azaz, hogy a Krisztus szűztől született természetes testét az úrvacsorában testi szájjal vennénk. És hogy a kenyér lényegileg és valósággal, minden átváltozás nélkül a Krisztus teste volna, vagy hogy a kenyérbe a hit és természet szabálya ellen a Krisztus teste be lenne zárva és az úrvacsoráján a kenyérben testi szájjal mindenki venné. Mert a hitvallás és Szentírás tanítják, hogy a Krisztus teste felment a mennybe. Mert továbbá lehetetlen és a természet ellen van, hogy a befoglalt dolog az azt magába foglalónál, a behelyezett a saját helyénél nagyobb lenne, mintha a növények, fák, állatok magánál az őket magában foglaló földnél vagy világnál nagyobbak volnának; hogy az úrvacsorai kenyér Krisztus egész testét befogná, és hogy a pohár a Krisztus egész vérét magában foglalná vagy zárná. Továbbá mert a Krisztus még szavainak elmondása után is, az apostoloknak kenyeret adott és nem a maga testét, amelyet azután harmadnapra áldozott fel értünk. És Pál apostol is ezt mondja: „Valaki e kenyeret méltatlanul eszi, vétkezik az Úr teste ellen”. „A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Krisztus testével való közösség-e?” 1Kor 10-11.

Harmadszor azért: mert a kenyér Krisztus teste és halála emlékének neveztetik; emléknek pedig az Isten rendeletéből a szövetség jelét hívjuk. Mert ami emlékeztet, azt helyesen nevezik emléknek vagy jelnek: mint 1Móz 9. 17. mondatik. 1Kor 11; Lk 22.

Negyedik ok: mert lehetetlen, hogy a különböző fajtájú, valóságosan és természet szerint elkülönített dolgok más fajtává és alakká lehessenek a maguk lényeg szerinti alakjában s az elkülönített fajtáknak az első alakjából és lényegéből való elváltozása vagy átlényegülése nélkül, vagy pedig az alanynak más természetre változása nélkül. Miként a Mózes botja nem lett kígyóvá átváltozás nélkül, a víz nem lett vérré Egyiptomban s nem lett borrá a lakodalomban átváltozás nélkül: úgy az úrvacsorai kenyér sem lehet valósággal és lényege szerint avagy testileg a Krisztus teste és testi szájjal sem vehető, ha csak a Krisztus testévé át nem változik, elvesztve a kenyér alakját és lényegét.

Valamint kárhoztatjuk azt a pápistás őrültséget, amikor akképp bohóskodnak, hogy először a kenyér alakul át és adatik a misében azután a kenyérnek csak a járuléka, látszata marad meg, de az alatt a kenyér látható alakja alatt a Krisztus teste lappang, mert lehetetlen a járuléknak megmaradni az alany nélkül, és azon alakoknak, amelyek a dolognak lényegileg létet adtak, azaz amiért a dolgokat a maguk nevén nevezzük, megállni az ő első lényegük nélkül. Így nem lehet, hogy midőn az úrvacsorában a kenyér testi alak és egyszersmind első alany, a kenyér alakjában a Krisztus testének természetes alanya lappanghasson. Ekképpen kárhoztatjuk azoknak esztelenségét is, akik a húsevést állítják, azaz hogy testi szájjal veszik a Krisztus természetes és vérrel teli testét, minden átváltozás és átlényegülés nélkül. Mert amiképpen lehetetlen, hogy a járulék megmaradjon és vétessék az alany nélkül, mint a pápisták bohóskodnak – hogy látják ugyan a kenyér járulékát a misében, de a Krisztus testét veszik: úgy ezek a test- vagy húsevők is esztelenkednek, midőn azt álmodják, hogy a kenyeret ugyan látják és az nem is változik a Krisztus testévé, mindazáltal a Krisztus testét valósággal és lényegileg testi szájukkal veszik. Ami a hit és természet szabálya ellen van, hogy tudniillik a különböző fajták más fajtáknak alakjában lényegesen jelen lehessenek és átváltozás nélkül vehetők legyenek. Amint a víz borrá nem lehetett a lakodalomban és bor gyanánt nem is vehették a víznek borrá változása nélkül Jn 2. A pápista átlényegesítők tehát csupán névvel különböznek a testi húsevőktől, de valósággal mindenben egyeznek a sákramentum tárgyában.

 

A sákramentáriusokról, - a pusztajegy-vitatókról

Visszautasítjuk azoknak az esztelenségét is, akik az úrvacsorát üres jelnek állítják, vagy csak azt tanítják, hogy azon jelekkel csak a távollevő Krisztus emléke újíttatik meg tisztelettel. Mert amint a Krisztus Ámen, hűséges bizonyság, igazmondó, igazság és élet Jel 1,3. Mt 18,25; 1Kor 8,10 úgy az úrvacsora az Atya jelenlévő és végtelen s örök egyszülött Fiának emlékezete, aki magát, a maga javait, saját testét, vérét, azaz, az élő kenyeret és mennyei italt, a Szentlélek segélyével a kegyelem ígéretének igéjével nyújtja és adja a Krisztus evangéliumát igaz hittel elfogadó választottaknak, mint a Jn 6,14-15. verseiben taníttatik.

 

Az úrvacsorában való jelenlétről

Hisszük, hogy Krisztus a választottaival mindenütt jelen van, mint az Isten Fia, mint Jehova az Atyának egyszülöttje, amennyiben e három egy, azaz egy Isten. De míg ez az Isten Fia, mint Ige-Isten, hívei között a maga jehovai istenségével és ajándékaival, melyekkel az egyszülött és elsőszülöttben természet szerint és valósággal lakozik, titkosan és lelkileg is jelen van, egyszersmind mint Atya, akképpen van jelen, miképp a szőlőtő a gallyakban s a fő a tagokban. Jn 15; 1Kor 10; 12; Ef 4-6. Amennyiben pedig ember és a maga testvéreihez mindenben hasonló – azaz a maga egyházában – jelen van lelkileg és titkosan, először az igével való egyesülésénél fogva, minthogy a mindenütt jelenvaló igével egyesült; másodszor jelen van a maga ígéreteivel, úgy egyesítve magát az istenben való hit által a választottakkal, mint a szőlőtőke egyesül a tőle távol álló és lévő venyigékkel s a fő egyesülve van az erek által a test távolabbi tagjaival. 1Kor 8; 10; Ef 1; 4-6. Így a mi szőlőtőkénk és fejünk az ember Krisztus jelen van bennünk is a maga kegyelmi ígéreteivel, mikor az élő kenyeret és mennyei italt velünk közli. Jn 6; 8; 10; 14-15; Harmadszor jelen van a maga sákramentumi intézményével avagy a Szentléleknek a választottakra kitöltésével; negyedszer a maga megváltói tisztével avagy a választottakért való közbenjárásával. 1Jn 15; 16; Zsid 1; 7; 9; 10; Mk 14; 16; Nincs viszont jelen testileg, amint jelen volt az ő anyjának méhében, Júdeában, s amint jelen volt helyileg a sírboltban is; mert felment testileg a mennybe, feltámadt, nincs itt és szükség, hogy az égben legyen ítéletnapig. ApCsel 3.

 

Az igaz sákramentumokról

A Szentírás az új szövetség minden jegyeiben e négy dolgot hozza fel. Először magát a szövetséget vagy szerződést, amely az Isten kegyelme, az Istennel való kibékülés Krisztus által, Krisztusért való ajándék a Szentlélek által, mely a választottakra hit által árad és alkalmaztatik, másodszor a dolog anyagát, melyből a sákramentumot szerezte, mint a szivárvány Noéval, a testi körülmetélkedés Ábrahámmal, a barmok és kenyér az áldozatokban, a keresztségben a víz, az úrvacsorában a kenyér, bor; harmadszor az alaki okot, mert különböző alakokban állapíttattak meg a jegyek Noéval, Ábrahámmal és a zsidó néppel, és az újtestamentumban is a keresztségben más jegyei vannak a sákramentumnak; negyedszer a végcélt, mely Istenre és az emberekre vonatkozik. Innen neveztetnek a szövetség jegyei a szerződés avagy új testamentum emlékének Isten és az emberek között; a végcél tekintetéből nevezzük a sákramentumi dolgokat jegyeknek, avagy a szövetség és kiengesztelődés jeléül rendelt emlékeknek, mint a szivárvány felállítását és a körülmetélkedést nevezik berith, azaz szövetségnek, azután ótth berith, azaz szövetség jelének 1Móz 9; 17. Így az úrvacsorában a kenyér és bor a végcélra való tekintetből emlékeztetői a Krisztus halálának, azaz figyelmeztető jelek a Krisztus halálára Mt 26; Lk 22; 1Kor 10; 11.

A kenyér és bor magukban és természetesen minden pápistás vagy húsevési változás nélkül, melyről a pápisták álmodoznak, test és új szövetség vagyis szent és titkos közösség a Krisztus testével a Krisztus rendelése és elnevezése szerint, de testi átalakulás nélkül, mint feljebb mondtuk. Mert a jelek nem lényegét, hanem csak nevét veszik fel a jelzett dolgoknak. 1Móz 9; 17; 1Kor 10; Lk 22. A szivárvány és a körülmetélkedés most szövetségnek, majd jelnek és az úrvacsorában is az elem most kenyérnek, majd a Krisztus testének neveztetik. 1Kor 10-11. De nem változik a kenyér Krisztus testévé, hanem felveszi a test nevét és a bor a vérét s nem lényegét avagy természetét a Krisztus testének és vérének, amint a pápisták álmodoznak.

 

Az örökkévalóságról

Az örökkévalóság is különféleképpen értelmezhető. Először az Istenre vonatkozóan, valahányszor az Istennek, Atyának, Fiúnak és Szentléleknek tulajdonítják, jelent kezdet, vég és változás nélküli örökkévalóságot: Te Jehova örökkévalóságban lakozol. Te Jehova Isten vagy örökké. (Ézs 9; 57) Másodszor használják a Krisztus Fiúi leírására és végtelen természetének, erejének és hatalmának vagy születésének kifejezésére, mint Péld 8; Bölcs 7-9; Ez 24. Öröktől fogva mindenek előtt teremtett engem. Mik 5. Az ő kijövetele öröktől fogva, örök időktől fogva van. Ézs 9. Krisztus az Isten Fia, erős Isten, örökkévalóság Atyja. Azaz, szerzője az örök szövetségnek és testamentumnak, üdvnek, igazságnak, és oka az örökéletnek. Zsid 1; 9; 13. A szövetség angyala, a Krisztusban megerősített testamentum. Az örök testamentum a Krisztus vérével megpecsételtetett. Örök eredményt, üdvöt, életet, testamentumot vagy örök szövetséget tulajdonít az Isten Fiának, az Atyától adatott egyszülöttnek, a végtelennek és örökkévalónak. Amilyen az eredmény, olyan az ok. De a Krisztustól eredő váltság, üdv, testamentum, örökkévaló; tehát a Fiú örökkévalóság Atyja, azaz örökkévaló, végtelen Isten mint az Atyja. Ézs 9. Harmadszor mondatik a folytonos időről, azaz arról a keretről, amelyben a világ teremtetett; a napokról, amelyeken a világ alkottatott. Ezért mondatik: Elválasztott minket örök időknek előtte, azaz a teremtés két napja előtt, a teremtés előtt, öröktől fogva elválasztott. Ef 1; 2; 3; 5; 2Tim 1-3. Negyedszer mondatik a kegyesek végtelen üdvéről és a gonoszok kárhozatáról. Amelyeknek noha a választottakban és harag edényeiben kezdete van, mindazáltal már a váltságnak és kárhozatnak vége nem lesz.

 

A gyermekkeresztségéről

Tanítjuk, hogy az egyháznak felajánlott minden kisgyermeket, akik nem kutyák és nem malacok, az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevébe meg kell keresztelni, minthogy az ígéret és a jelzett dolog vagy a szövetség a választottak gyermekeire is tartozik, amint a körülmetélkedés sákramentuma a gyermekeknek is rendeltetett. (Róm 5; 6; Kor 15; Kol 5)

A Szentírás a keresztelés (baptismus = bemerítés) nevet különféleképp használja. Először a választottak nyomorgattatásáról és keresztjéről, mint Mt 20: Megkeresztelkedhettek-e a keresztséggel, amellyel én megkereszteltettem? – azaz elviselhetitek-e azt az örök keresztet, avagy azokat a végtelen büntetéseket. Másodszor a keresztségnek mondják az újjászületést és az újjászületés okát, a Szentlelket és tűzet, avagy az isteni kegyelem teljességét: Ő tűzzel és Lélekkel keresztel majd. Hacsak valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az életre. (Mt 3; Mk 1; Jn 1; 3.) Harmadszor a keresztséget tekintik az újjászületés és belső fürdő jeléül, amely Krisztustól rendeltetett az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevébe. (Mt 28.) Negyedszer mondják a Krisztus keresztségéről vagy Krisztus nevéről, a bűnbocsánatról és megtérésről, mint Mt 3: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztus nevébe, a bűnök bocsánatára, azaz térjetek meg, hogy a Krisztusért vehessétek a bűnbocsánatot és a Szentléleknek ajándékát. Ötödször mondják a vallás és keresztyén hitvallásról. ApCsel 10: Vajon megtilthatja-e valaki a vizet, hogy ezek megkeresztelkedjenek, kik a Szentlelket vették, miképpen mi is? És parancsolá Péter, hogy keresztelkedjenek meg a Krisztus nevébe. Itt először a víz keresztsége, másodszor a Lélek és tűz keresztsége, harmadszor a Krisztus nevében való keresztség fejtetik meg. Megkereszteltettek a Jézus nevébe. Azaz először az Atya, Fiú és Szentlélek nevébe, megkereszteltettek vízzel; azután felvették és elfogadták a Krisztus nevét. (Gal 3; 1Kor 3.) Valakik a Krisztusban megkeresztelkedtetek, Krisztust öltöztétek fel. Hatodszor használja a Szentírás a mosakodás és közönséges fürdő helyett. Judit 12. Megkeresztelte (megmosta) magát Judit a forrásban. Mk 1. A zsidók nem esznek, míg meg nem keresztelkednek (mosdanak).

 

A törvényről

A törvényt a bűnök megfeddésére, az evangéliumot a bűnbocsánat hirdetésére kell prédikálni. Mert a bűnöket sem lehet megfeddeni a törvény nélkül. Tehát a maga céljából hirdetni kell mind a törvényt, mind az evangéliumot.

 

Az egyházi szertartásokról

Mindazon tisztességes és kegyes szertartásokat, amelyek Isten igéjével megegyeznek, az Isten dicsőségére és az egyház épülésére szolgálnak, úgymint a szentírásból szerkesztett éneket értelemmel, lélekkel és szívvel énekeljük, és megvetjük azon oktalanokat, akik ezeknek ellentmondanak, vagy a gyülekezetben értetlen nyelven külön énekelnek, avagy az egekig felordítoznak, mint Baál papjai (1Kor 14).

 

A lelkipásztorok ruházatáról

Minthogy a Szentírásban, sem az Ó, sem az Újszövetségben nincsenek semmi szabályzattal, alakkal vagy mértékkel körülírva vagy meghatározva az egyház szolgáinak közhasználatú ruhái: esztelen és kegyetlen dolog, hogy azokat, akik Istentől minden teremtmény örököseivé és uraivá tétettek, a ruházatban, babonás étkezésben és ivásban szolgákká tegyük. Mindezek tehát a tisztességnek, illemnek és szükségnek megfelelő legyenek, és ezekben a szent középszert kell a körülményekhez képest megtartani. Minden szélsőséget, s a fényűzést, kevélységet, botrányokat, tisztátalanságot, fösvénységet és a természetnek nem szolgáló, nem kedvező dolgokat pedig el kell kerülni. (1Kor 6; 14-15)

 

A templomokról

A templomokat és a választottak összegyülekezéseinek helyeit, eltávolítva azokból a képeket és a képeknek, oltároknak, ordítozásoknak pápistás szennyeit, átvettük. Ezekkel is visszaéltek a baálosok, mert semmi teremtmény nincsen e földön, amivel a gonoszok vissza ne éltek volna. De a visszaélés nem törli el a dolog lényegét, azaz nem kell azért megvetnünk Istennek önmagukban jó teremtményeit, mert azokkal visszaéltek a gonoszok.

 

A lelkipásztorok táplálásáról és díjazásáról

A Szentírás és a természet tanítja, hogy méltó a munkás a maga eledelére és bérére; tehát gonoszul bolondoskodnak, akik azt kiáltozzák, hogy a Krisztus igaz szolgáinak nem kell bért adni, mint azt az új eretnekek a barátokra hivatkozva mesélik, akik noha a juhokkal nem egyezkednek, mindazáltal azoknak húsát megnyúzván, bőrüket lehúzzák, mint Jn 10; 11; Jer 23,3. a Szentlélek a hamis prófétákról mondja. Ez 14; Ézs 58.

 

A bűn okáról

Ahogyan lehetetlen, hogy az egymással ellentétes és egymást kölcsönösen lerontó dolgok a velük ellenkezőnek szerző és alaki okai lehessenek; amint a világosság nem oka a sötétségnek, és a melegség a hidegségnek (Zsolt 5; 46; 61, 66; 80; 84; 114, 135), úgy lehetetlen, hogy az Isten, aki világosság, jogosság, igazság, bölcsesség, jóság és élet, oka legyen a sötétségnek, bűnöknek és hazugságnak, tudatlanságnak, vakságnak, gonoszságnak és halálnak; hanem mindezeknek okai a Sátán és az emberek. Mert amiket az Isten megtilt, és amik miatt kárhoztat, azokat ö maga sem műveli (5Móz 32).  

 

Az Isten nem személyválogató

Amint az, aki az egyenlően munkálkodóknak egyenlő bérét igazságosan megadja és aki az érdemteleneknek kegyelemből önként ajándékoz amit akar, az nem személyválogató: így az Isten, midőn a halált és kárhozatot, mint a bűnnek zsoldját, minden azt érdemlőre egyenlően elhozza, - önigazsága és törvénye szerinti tartozásánál fogva, - igazságosan cselekszik. Ellenben midőn az érdemteleneknek a Fiúért kegyelme teljéből és szabad akaratából igazságot és életet ajándékoz, nem személyválogató. Amint megmondatott: Vedd fel, ami a tiéd, és amit megérdemeltél, és menj el. Avagy nem szabad-e nékem az enyémmel azt tennem, amit akarok? Avagy a te szemed azért gonosz-e, mert én jó vagyok? (Mt 20).

 

A Közbenjáróról

Krisztusról, az Isten és ember Fiáról valljuk, hogy Ő egészen, mind a két természeténél fogva, igaz Melkisédek, Főpap, Király, Közbenjáró, Üdvözítő, Megváltó a következő okoknál fogva:

1. Igazságának és kegyelmének mértékénél fogva, amennyiben a végtelen igazságnak és a bűnért büntető törvénynek testi halálával s az örökkévaló Szentlélek erejével és hatalmával eleget tett; továbbá amennyiben a választottakat megelevenítő isteni kegyelemnek is ugyanazon Igének és isteni egyszülött fiúságának mindenhatóságával eleget tesz, a Krisztusban öröktől fogva megtörtént kiválasztás által. (Ef 1)
2. A teljes bűnváltság, vagyis azon egyenértékű bérnél fogva, mely szerint a Közbenjáró a választottakért az üdvösség díját tökéletesen lefizetheti, hogy tudniillik az emberek bűnéért testben meghalhat. Azután, hogy a bűnt, halált, ördögöt, poklot, a törvény átkát leronthatja, az Isten elveszett képét pedig, az életet, igazságot, Isten bölcsességét visszaállíthatja, megelevenítheti és mindeneket megújíthat a maga istenségének erejével és hatalmával. (Róm 3; 4; 8; 2Kor 3; 5; Kol 1-2; Ef 1, 3)
3. Mert szó szerint Közbenjárónak nevezik az Isten halhatatlan egyszülött Fiát, azaz az igaz Istent, az örök életet, azaz a halhatatlan Jehovát, az örök nagy és mindörökké dicsőítendő Istent, a maga hatalmával és erejével megváltó nagy Istent. (1Kor 1;3; Kol 1; Zsid 1; 7; 9; Zak 1; 3; 10; 13; 14; Hós 1-3; 12) Ugyanezt a Közbenjárót Isten és ember között nevezik az ember Jézus Krisztusnak.

Tehát az Isten dicsőségének, igazságának, igazságosságának, istenségének lerombolói és az emberek közbékéjének ellenségei azok, akik tagadják, hogy az a Krisztus, - aki Istennek az Atyától származott egyszülött Fia és valóságos ember, - a mi Közbenjárónk. Lk 1-2. Mert lehetetlen, hogy az Isten dicsősége is az égben tökéletessé lehessen, az Isten Fia, - az igaz istenember és igaz ember nélkül. Róm 1; 3; Kol 1-2; Ef 1; 3.