Keletkezés helye, ideje, szerzője és a hitvallási helyzet:

Debrecen

1561-1562

Debreceni Zsinat

Fordítás: A Debreceni Zsinat hitvallása (Brevis confessio pastorum) (1567) – Forrása: A XVI. Században tartott magyar református zsinatok végzései. Összeszedte, a latin szövegűeket magyarra fordította és tájékoztató jegyzetekkel kísérte Kiss Áron porcsalmai lelkész és szatmári esperes. Magyarországi Protestáns Egylet Bp. 1881. In: Protestáns Theológiai Könyvtár. Szerkeszti: Kovács Albert. XV. Kötet. 559-613. p. 

Szöveg:

DEBRECENI-EGERVÖLGYI HITVALLÁS
1561

1.    Az Istenről
A Szentírással megegyezően, és az igazhitű atyák helyes vallástételével, valamint a szentírásbeli igazságokkal egybehangzó hagyomány szerint valljuk: hogy az Isten, úsziájában vagyis véghetetlen, igaz, mindenható, megtartó teremtő lényegében egy; aki gondviselésével, irgalmassága, ítélete és igazsága szerint rendez mindeneket és igazgat, miként a 2Móz 2; Ézs 45; 5Móz 6; 1Kor 8 mondják. Meg nem osztott el sem különített, hanem az egy isteni lényegben, jellemző vagy meghatározó tulajdonságával lényegesen (substantialiter) megkülönböztetett személyében pedig három; tudniillik: Atya, Fiú, Szentlélek; amint mondják az 1Móz 1,18; Ézs 6,49, 53, 61; 1Jn 5; Mt 3; Lk 3. Az Úrnak Lelke van énrajtam. Hárman vannak, akik bizonyságot tesznek. 

2.    A háromság munkái

3.    Az Isten neveiről vagy elnevezéseiről

4.    Az Atya istenségéről
Az írás az Atyát nevezi Jehovának, Elóhimnak, Zebaothnak, Seregek urának és Istenének, Teremtőnek, Megtartónak, Megelevenítőnek. Ugyanezt erősítik a hitvallások, zsinatok és végzéseik.  

5.    A Fiú istenségéről
A Fiú istensége szerint, természetileg Jehova, Úr és Isten, Mindenható, Teremtő, Megtartó, Megelevenítő; mint Ézs 4; 9; 26, 35; 54; Jer 23; 33; Zof 3; Hós 1; 1Móz 32, Róm 1; 9; Jn 1; 5; 10; 1Jn 5; 2Kor 15. Jehovának, Seregek Urának, mindenek felett való Istennek, áldottnak és Örök életnek neveztetik. 

6.    Az ellenvetések cáfolata

7.    A Szentlélek istenségéről
A Lélek neveztetik Úrnak, Jehovának, Seregek urának Ézs 63; Csel 28; 1Kor 3,6; 2Kor 6. A Lélek Úr Jn 4. A Lélek Isten. Az Atyától és Fiútól származik öröktől fogva. 

8.    Az Isten és az ember megismeréséről
Az Istent lényében, háromságában és akaratában kétféleképen ismerjük meg: közönségesen megismerjük a teremtményekből, de ez az ismeret nem idvezít; különösen és bensőleg megismerjük hit által, a kijelentett igéből, a sákramentumokból, s a Szentlélek munkája és nyilatkozata által az Isten Fiában a Krisztusban és ez üdvösségre vezet. 

9.    Miként ismerjük meg az Istent a törvényből és az evangéliumból

10.    Az esetről
Az eset kétféle: a harag edényeié és kegyelem edényeié. A harag edényeinek miként minden bűnök, úgy elesésük is halálos. Az eset előtt szabadon vétkezett Ádám és nem szükségből, sem nem az Isten rendeletének kényszerítéséből. Az eset után, az újjászületés előtt vétkeznek az emberek és elesnek a megfosztatásnak szükségéből, s a bűn bilincseivel megkötöztetve, bűn alá rekesztve, mint fogoly rabszolgák egyik vétekről a másik gonoszságra vonatnak. Az újjászületés után vétkeznek a választottak, a test erőtlenségéből, a lélek küzdésével, megkísértetve a Sátán incselkedései és tüzes nyilai által. De a választottak nem eshetnek el, nem is vétkezhetnek halálosan, és sem az örök frigyből ki nem rekesztethetnek, sem pedig az Isten kegyelmét és Lelkét véglegesen el nem veszíthetik, hanem csak elnyomják gyakran a hitnek és Szentléleknek gyümölcseit a test munkái által, mint Ádám, Dávid, Péter. Ennélfogva a választottak nem vesztik el a Szentlelket ez esetben, sem halálosan nem vétkeznek, mert az Isten szövetségében vannak, az Úr alájuk teszi kezét, az Isten  magva van bennük. A harag edényei hittagadásukkal vagy végleges meg nem bánásukkal halálosan vétkeznek, és csak egy időre világosíttatván és ajándékoztatván meg Lélekkel és hittel, elesnek és leveretnek, mint Saul, Júdás. 

11.    A bűnről
A bűn kétféle: eredendő és cselekedet szerinti. Minden törvénytelenség, azaz áthágása az isteni törvénynek, és magában véve halálos. A harag edényeiben minden bűn káromlása a Léleknek, minthogy megbocsátatlanul marad. A választott szentekben, minden magában véve halálos bűn, a Krisztus érdemére való tekintetből megbocsátható. A kisdedekben eredendő bűnök vannak, a nagyobbakban eredendők és cselekedet szerintiek, és minden bűnnek zsoldja a halál. 
Mindkét féle bűnök, eredendők és cselekedet szerintiek kétféle neveket vesznek fel a kétféle edényekben, halálos vétek, Szentlélek káromlása, önkéntes bűn vagy hittagadás, végleges meg nem bánás (megátalkodottság) mind egyek és csak a megvetettekben létezhetnek. 
Más bűnök halálosak, de mégsem halálhozók, hanem káromlások az Emberfia ellen. Ezek vannak a választottakban, s megbocsáttatnak az isteni kegyelem által. 
A Szentlélek elleni bűn pedig nem azért neveztetik annak, mintha az a bűn az Atya és Fiú ellen ne volna, ami a Szentlélek ellen van. De azért neveztetik a Szentlélek káromlásának: mert a megvetettekben a bűnbocsánat okai: az Isten kegyelme, a Krisztus érdeme, a Szentlélek megszentelése makacsul visszautasíttatnak, megvettetnek, és azokra hittel nem alkalmaztatnak, de azok bűneikben mind halálig megmaradnak, lelkiismeretük ellen, a Krisztus vérének megtapodásával a Szentlélek kegyelmének megvetésével. 
Némely bűnök másoknál nagyobbak és nagyobb büntetésekre méltók. Mint a büntetéseknek, úgy a bűnöknek is fokozatai vannak, és nem egyenlők a bűnök, mint a sztoikusok költik (Mt 11).
A bűnök különböző tekintetből: vétségek és büntetések vagy megfosztatások és erőtlenségek. Vétkek az emberekre és ördögökre való tekintetből, amennyiben azok törvénytelenségek az Isten törvényei ellen. Büntetések az Istenre való tekintetből, ki vagy az elsőbb bűnöket bünteti az utóbbiakkal; vagy megfosztja az embereket az ő képétől s megbünteti őket vaksággal, sötétséggel, tudatlansággal megkeményedéssel, javaiknak a gonosz emberek által való kifosztása és elorzása által. 

12.    A bűn és eset okairól

13.    A teremtésről
A teremtés a Háromság azon munkája, mellyel Isten az Ige által alkotta az egyetemes igenjókat; az eget és földet, a lelkes és lelketlen dolgokat, az angyalokat és embereket. Egyszerre teremtett az Isten minden anyagot, mélységet. De a teremtett dolgok alakját különböző napokon alakította és osztott el rendben mindeneket. Teremtett mindent avégett, hogy lennének tükrei az ő bölcsességének, jóságának, hatalmának, isteni felségének; hogy egyetemesen hirdetnék az Isten dicsőségét és némiképpen képviselnék az Istent. (Róm 2; Zsolt 18; 118)

14.    Az angyalokról
Angyalokat teremtett, hogy legyenek szolgáló lelkek az isteni parancsolatok végrehajtására, küldöttek a választottak őrizetére és a szentek más szükségeinek angyali szolgálattal való végrehajtására. Mindnyájan kezdetben mint szellemi lények igazságba, ártatlanságban, szentségben teremtettek. Ezek közül a hittagadó angyalok, a maguk rendjét és lakhelyét elhagyva, s nem állva meg az igazságban, elestek, az alvilág kötelékeivel megkötöztetve, a pokolra taszíttattak. 
Ezek a választottaknak Isten engedelme nélkül nem árthatnak, az Úr ezek által kísérti meg a választottakat, mint Jóbot és másokat: Isten ezeket a maga hatalmával fegyverezi fel mint hóhérokat, valahányszor ezek által vakítja el, vezeti félre és keményíti meg a harag edényeit, midőn átadja az embereket a gonosz értelemre, midőn a gonoszoknak visszafizeti hibájuk bérét. 
De a gonoszoknak vagy bármely teremtménynek sem árthatnak a poklok köteleivel megkötözött ördögök isteni indítás és mennyei hatalom nélkül. Szerves élő testeket a jó vagy rossz angyalok fel nem vesznek, hanem csak a testnek árnyait. Sem közösülés, sem fogantatás az angyalokkal nem lehet, mint a szent történetek tanítják. 
Más angyalok megállottak a maguk rendjében és az igazságban, ezeket a Krisztus kegyelme már úgy megerősítette, hogy soha el ne eshessenek. 
Az ember és minden angyalok szabad akarattal teremtettek mivel az Isten képére voltak alkotva. Az Isten képe pedig azt mutatja, hogy az Isten a legszabadabb cselekvő. 
Az Isten képe és hasonlatossága, amelyre az ember teremtetett, isteni erények részesítése volt az Isten Fiában, ki az Isten képe. És az Isten képe természeténél fogva az ember szabad akarattal teremtetett, mint Tertullian és mások bizonyítják. 

15.    Az ember rendeltetése
Az ember rendeltetése, hogy az Istent lényegében és akaratában igazán megismerje, azután hogy Istenben gyönyörködjék. Istent tisztelje, segítségül hívja, és az Isten igéje szerint elébe szabott isteni munkában foglalatoskodjék, hogy legyen az isteni erények tükre (Ef 1-2). Azt az anyagot, melyből az angyalok és az okos lelkek teremtettek nem jelöli meg az írás: tehát azt haszontalan fürkészik. Némelyek azt írják, hogy világosságból alkottattak. (Ef 4; 1Móz 2)

16.    A kettős teremtésről

17.    Az Isten igéjéről

18.    Evangélium

19.    Az ígéretekről és azok betöltéséről

20.    A törvény ígéreteinek okai

21.    Az ígéretek alkalmazásáról

22.    Az ígéretek két feltételéről

23.    A törvény betöltéséről
A törvény betöltése a Krisztus; és a törvénynek s evangéliumnak minden ígéretei a Krisztusban töltetnek be. A Krisztuson kívül senkiben sem töltetik be a törvény és evangélium, hanem mindenkiben halál, bolondság, botrány van a Krisztus kegyelme nélkül. Egyedül a Krisztus kegyelme, a hit, a Szentlélek szerez életet, hatalmat, törvényt és evangéliumot a választottakban. A megvetettekben, a leplezett szívűekben minden halál és botránkozás. 

24.    Miképpen töltik be a megigazultak a törvényt

25.    Miért parancsol és kíván a törvény lehetetleneket az emberektől

26.    Krisztus és a választottak miképpen töltik be?

27.    A törvény és evangélium különbségéről

28.    A szövetségekről

29.    A szabad akaratról
A szabad akarat három rendben vehető megfontolás alá. Az eset előtt a jó és a rossz cselekvésére való tehetség teljes volt. A jó cselekvésének oka az Isten képe volt. Együtt munkáló ok mint alany, vagy alany volt a lélek szabadsága, a józan ész, a helyes akarat. A végcél volt az Isten imádása, az Istenben, örök boldogságban való gyönyörködés. A rossz cselekvésének oka volt az ember akarata és az ördög. 
Az eset után a mennyei dolgokban az Isten kegye a Fiú szabadítása és Szentlélek nélkül, szolgai az akarat. Mivel az ember az eset által a szabad akarat minden okaitól megfosztatott a mennyeiekre nézve: csak a rosszra hajlik, sötétség fény helyett, bűn és hamisság az igazság helyett, engedetlenség az engedelmesség helyett, homály az ész helyett, vakság, tudatlanság az értelem helyett, kőszív a testi szív helyett, gyűlölet az isteni és felebaráti szeretet helyett. 
Szóval csak a rosszaknak okai maradtak meg az ó emberben. Mint a hullának, kőnek és sárnak lehetetlen, hogy magától akarjon, mozogjon, okos legyen, éljen: úgy az Isten képétől megfosztott ó embernek lehetetlen érteni, akarni, cselekedni és gondolkodni azokról, melyek az Isten Lelkéé, midőn lelkes baromhoz hasonló, kő, tőke. 
A közömbös dolgokban, a természeti dolgokban, a külső fegyelem követésében tulajdonít az Írás az atyákkal együtt némi külső és polgári szabadságot az embernek, de amely Isten előtt a lélek szolgasága és bűn, hit és a kegyelem kiváltsága nélkül az újonnan nem születettekben. 
Az újjászületés után Isten kegyelme által van szabad akarat a választottakban még az isteni dolgokban is. Nevezetesen ez oknál fogva. Mert főok az isteni kegyelem és könyörületesség; érdemlő a Krisztus váltsága, alaki benső a Szentlélek megszentelése és szabadsága, s eszközlő okok az evangélium a hittel együtt, végokok az Isten tisztelése, Isten iránti hálaadás, az Isten igazsága iránti engedelmesség, új élet az isteni kegyelem magasztalása, Istenben való élet, a Sátán, bűn, test és világ elleni harc. 
Az újjászületés után az Isten kegyelméből a Szentlélek által szabaddá kész s engedelmesekké letteket, a Krisztus érdemében önként egyetértőkké teszi. Az újonnan születés előtt bűn szolgáivá lettek, a megátalkodottakat, vakokat, megkeményedetteket, engedetlen ellenfeleket kivonja a Sátán országából, a bűn tömlöcéből s kötelékeiből, s midőn a törvény alatt, a Sátán zsarnoksága alatt vannak, ülvén a halálnak országában, kivonja mint nemakarókat, engedetleneket az Isten országába, a világosságra. Az Isten országában a szabadságban, midőn tudniillik az Isten azokat mint szabadokat készeket, a jót önként cselekvőket a Szentlélek által vonja. Midőn pedig a Sátán országában vannak szolgák, tömlöcben lévő foglyok, a szolgaságból szabadságra menni nem akarók: mint szolgák és ellenségek vonatnak. Így tanítják a zsinatok és atyák. 

30.    Vajon az emberi erő együtt munkál-e az isteni kegyelemmel?

31.    Tőke-e az ember?

32.    A jónak kezdetéről, közepéről, végéről, és a jóban való állhatatosságról

33.    A választottaknak az örök életre, a megvetetteknek az örök kárhozatra való előrendeltetésökről. Predestinatio.
Az Úristen ugyanazon tömegből az eset által bűnök láncaira fűzött embereknek, a maga örök előtudásánál fogva, mely szerint előtte mindenek, úgy a múltak mint jövendők jelen vannak; a maga jótetszése szerint önmagában kiválasztott és előrendelt akiket akart az örök halálból az örök életre. De úgy intézkedett ez előrendelésben, hogy az Istenben mind az igazságnak, mind a kegyelemnek elégtétessék, az egymást csókolgató igazságnak és irgalmasságnak legyen meg a helyes aránya. Hogy akiket eleve tudott, elválasztott, és előrendelt az életre, azokat meghívja, megigazítsa, megdicsőítse örökké és idő szerint, miképpen azokat önmagában, és világteremtése előtt, örök idők előtt hívta, megigazította, megdicsőítette. 

34.    A választásnak és megigazításnak Istenben lévő és az embereken kívül eső okai előlegesen elbíráltatnak

35.    A megkeményedésről (lelki) vakságról, mi módon mondják, hogy az Isten megcsal, bűnt bűnnel büntet

36.    A megengedésről

37.    A gondviselésről
A gondviselés kétféle. Közönséges, mellyel Isten a maga teremtményeit megtartja, gondozza, igazgatja, fenntartja és táplálja, melyről szólnak a ApCsel 17. Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Jn 6: Én és az Atya munkálkodunk. Mt 10: Egy veréb sem esik a földre az ő akarata nélkül. Mt 6: Úgy ruházta azokat, felhozza az ő napját mind a jókra, mind a gonoszokra. Zsolt 136; 146: Te eledelt adsz minden állatnak. 
Különös, amellyel a teremtményeknek különösen gondját viseli, s mint az ő választottait Lelkével, kegyelmével, igéjével kormányozza, igazgatja; mint Ézs 46; 49; 54; Jer 30-32; Ez 11; 16. Az én kezeimmel formáltalak téged, az én ölemben foglak hordozni téged. Különösen gondozza és táplálja a maga egyházát, mint Lk 10; Mt 18; 28: Tiveletek leszek; Ef 5.
Gyakran a harag edényeiben is, mint más teremtményeiben, különösen munkál: forgatva az emberek rossz akaratát amerre akarja. Elrendeli gyakran az embereket, amint mondják, a büntetésekre. Én teremtettem a pusztítót a pusztításra, a gonoszt a gonosz életre, azaz úgy intéztem és rendeltem, hogy legyenek az én haragomnak szolgái a Sátánnal az emberek megbüntetésében, nem okozva azokban a vétek baját, hanem a gonoszokat önmaguktól igaz ítéletéből indítja és rendeli a büntetés bajának előidézésére. 

38.    Vajon történetesen, vakesetből vagy végzet szerint lesznek-e mindenek?

39.    Vajon a halál órája meg van-e határozva?

40.    Vajon el lehet-e kerülni a dögvészt?

41.    Az előtudásról

42.    Vajon az előtudás magával hozza-e a szükségességet?

43.    A szükségességről

44.    Az Isten akaratáról

45.    Az elhívásról
Az elhívás kétféle: külső vagy közönséges, amellyel Isten jókat és rosszakat egyformán hív a menyegzőre, a szőlőbe, hogy arra nézve, mintha nem lettek volna meghívatva, legyenek mindnyájan menthetetlenek, mint az evangélium mondja. A haragnak edényei csak kívülről külsőleg hívatnak. 
A másik elhívás belső vagy különös, vagy elővégzet szerinti elhívás, mint az Írás mondja. Ezzel az Isten az ő Krisztusban való kegyelméből egyedül a választottakat hívta örök időknek előtte és hívja e világon belsőleg és külsőleg hathatósan, mivel aki hív, ugyanaz cselekszik is. Akiket az elővégzet szerint hívott és hív, azok a kegyelem és engedelem lelkétől vonatnak, engedelmeskednek, hisznek, megigazíttatnak, megszenteltetnek, nem állnak ellene az elhívó Istennek. 
Máténál a külső elhívásról mondja: Sokan, azaz mindnyájan hívattak, de kevesen vannak a választottak. Az apostol a különösről mondja: Akiket előre elrendelt, elválasztott, azokat el is hívta a maga belső és külső elvégzése szerint.  

46.    Az Isten kegyelme és a Krisztus érdeme mi tekintetben közönséges ígéretek?

47.    Mi tekintetben résszerintiek az ígéretek? 

48.    A megigazulásról
A megigazulás kétféle. Isten előtt és az emberek előtt. Az Isten előtti megigazulás történik csupán Isten kegyelméből, ingyen ajándékból a Krisztus érdeméért, az ő igazságának betudása és a bűnök megbocsátása által, nem tulajdonítva nekünk a bűnöket, de elfedezve azokat hittel az Isten igazságának megbizonyítására, mely egészen szenvedőlegesen a mi erőnk vagy érdemünk nélkül ajándékoztatott nékünk. 
A megigazulás okai. Fő oka a kegyelem, az Isten szeretete. A miért (azaz a szerző ok): a Krisztus érdeme. Alaki vagy belső végrehajtó: a Szentlélek munkálkodása. Eszközlő az Istenben: az Isten igéje, a választott emberben pedig: a hit, a megigazulás eszköze. A sákramentumok bizonyító pecsétek a választottak megigazulásáról. A jó cselekedetek a választottak megigazulását szükségkép követő jegyek és eredmények. 
Minthogy pedig a megigazulás a mi bűneinknek megbocsátása által, bűneinknek be nem tudása, hanem hamisságainknak elengedése által, a bűnök az isteni kegyelemmel elfedetnek, a mieink megöletnek, elrontatnak és a Krisztus igazsága a hit által ingyen ajándékból minden mi érdemünk vagy erőnk nélkül nékünk tulajdoníttatik: bizonyos, hogy az Isten, midőn minket bűnösöket, vádlottakat felment, rajtunk kívül csupán magától szenvedőlegesen választ, hív az elővégzet szerint s megigazít a mi cselekvéseink nélkül. Valamint testeink szenvedőlegesen a mi erőnk nélkül támadnak fel s teremtetésünk és mindenek teremtetése szenvedőlegesen történt: úgy midőn az Írás a megigazítást és elválasztást a lélek halálból való feltámasztásának, új teremtésnek nevezi; bizonyos, hogy a mi megigazulásunk is a Krisztus istenségének erejével és az egész háromságnak teljességéből szenvedőlegesen lesz, és hogy az Isten megigazulásunk minden okát önmagában elvégezte. Igazságtalanul cselekszenek, akik az ember akaratát az isteni kegyelem szavával való egyetértését, egyszersmind a megigazulás okává teszik, mert azok a világosságot a sötétséggel, a bűnt az igazsággal a valóság ellenére összekötni akarják. 
Az Isten a mi elménkben, akaratunkban, midőn belénk új szívet, új lelket teremtve bennünket megújít, ténylegesen magában munkál; a mi szíveink, akaratunk az újjászületés előtt szenvedőlegesen vannak az Isten újjá szüléséhez, az Isten munkálkodásához. Midőn egyetértünk, engedelmeskedik akaratunk, már az az Istené, a kegyelem Lelkével bír, amely hajtja, változtatja, megjózanodott akaratunkat. 
Lehetetlen dolog, hogy a bűnös emberek akár rossz, akár jó cselekedeteikért üdvözülhessenek a kegyelem szövetsége szerint. Mert elhatározta magát az Isten önmagában, hogy ingyen üdvözítse az övéit. A jó cselekedetek pedig nem ingyen, nem az Istenben, hanem csak az emberek erejében helyezik az üdvösség okait. 
Második az emberek előtti megigazulás. Az emberek jó tetteik által igazulnak meg, azaz bizonyíttatnak meg igazaknak lenni az emberek előtt, nem az Isten előtt. Tehát a hittel, megigazulást követő jó tettek soha sem okai a megigazulásnak, még ha a Szentlélektől eredtek is, hanem csak jegyei, bizonyításai az ingyen való megigazíttatásnak, mint Jakab mondja, hogy az emberek megigazulnak cselekedeteikből, azaz ezek által bizonyíttatik be, hogy igazak. 
A megigazítás az isteni kegyelem munkája, valamint az elválasztás és az elhívás. Tehát nem vétethetnek az erény minőségéül az emberekben. Isten előtt igazaknak neveztetnek a választottak, de nem tehetségükre nézve, mintha az igazságnak végrehajtása és oka az emberekben volna, hanem betudás és elfogadás szerint, mert elfogadja az Atya a hívőket igazakul az ő, tehetség szerint, természet szerint magában tökéletesen igaz Fiáért. Minden atya így tanít a megigazulásról.   

49.    A hitről
A hit kétféle: történelmi, vagy az egyszerű ismeret hite, amilyen az ördögöké és a gonoszoké, akik hiszik, hogy van Isten, hatalmas, igaz s bűnt büntető; ez nem igazít meg (Róm 1; Jak 2). 
A másik hit az elfogadó, mely a választottakban képződik a kegyelem előrendelete szerint a Szentlélek által a belső hallásból, és a külsőből az Isten ereje által. Ez a hit az elmében és akaratban újjá van születve: elfogadja eszközileg az Isten igéjét, az evangélium ígéreteit. Ez a hit hiszi, megállapítja a törvény és Isten igazságának ítélete szerint, hogy mindenek vétkeztek, Isten képétől megfosztattak, Isten haragjának tárgyai. Minden jó tettei, minden érdemei az embereknek Isten előtt a megigazulás ügyében csak ganéj, kár; hogy az emberek igazsága tisztátalan; Isten bírálata az emberek minden tetteit, érdemeit, erejét, gondolatait a megigazulás okától, mint sötétséget, bűnt és szennyet kizárja, bűn alá rekeszti. (Róm 8; 11; Zsolt 13; 52.)
De az evangélium szerint, vagyis az isteni kegyelem beszédével megvigasztal, a Krisztushoz vezet, az isteni kegyelem és irgalom nagyságát, sokaságát a bűnöket felülmúló bőségét magasztalja, ajánlja. Az üdvösség minden okát a Krisztus kegyelmébe helyezi. Elfogadja a kegyelem ígéreteit, megmutatja, hogy a Krisztusért a Krisztus igazságában ingyen igazulnak meg az emberek. Ez az igétől és a kegyelem ígéretétől el nem szakad. 
Ezzel a hittel hajtatja végre a Szentlélek az igaz bűnbánatot, a szeretetet, jó cselekedeteket, reményt; ez a jóban, a kegyelem uralma alatt mindvégig megmarad. Az embernek semmit, egyedül a kegyelemnek tulajdonítja az üdvnek és életnek minden okát; ez forrása és alapja minden erénynek. Szerveit illetőleg: ez a hit az Isten kegyelmét, a Krisztus érdemét az ige mint eszköz által elfogadja. Hiszi, hogy a mi lelkeink a Krisztus testével, Isten igéjével, az isteni kegyelemmel, Lélekkel megeleveníttetnek, tápláltatnak. Csak azokat hiszi, amelyek az igében és Isten ígéretében foglaltatnak, az Isten igéjén kívül nem csapong, semmit nem hisz.  

50.    A választottak kettős hitéről
A hitet a választottakban a Szentlélek szerzi, rész szerint a rendes hallás és igehirdetés által, részint pedig rendkívül az isteni kegyelem által a belső hallásból gerjeszti azt a titkos iskolában a választottakban, mint a választott kisdedekben, akik hisznek a Krisztus bizonysága szerint. Mt 18. és másokban, akik a külső igét nem hallhatták. Így tanít az írás az atyákkal.
Miért is, midőn a szenteknek a vallásos hit előtti cselekedetei a közönséges hallás folytán dicsértetnek, úgy kell értenünk, hogy azok a Szentlélek által ezen hitből származtatnak. Mert Istennek sem tetszik hit nélkül. Mikor tehát némelyeknek cselekedetei és némely kisdedek Istennek tetszenek, bizonyos, hogy azok az elválasztás és hitnél fogva tetszenek; mikor pedig az mondatik róluk, hogy hittek, akkor a Szentlélek a vallás elfogadásáról és a titkos hit nyilvánulásáról szól. Hitt, azaz elfogadta a vallás jeleit, kinyilatkoztatta a Szentlélektől előbb támasztott rejtett hitét. Ezt az atyák a Zsid 11 után a reménylett dolgok valóságának és a nem látott dolgokról való meggyőződésnek nevezik. 
Mert a hitnek valósága áll a reménylendő dolgok ígéretében. S bizonyos megmutatása vagy bebizonyítása azoknak, amelyek nem láthatóak. Mert meggyőzi a választottak szívét a Szentlélek által, hogy azok, amelyeket hiszen, igazak, és hogy azokat a választottak az ő fejükben a Krisztusban már bírják is. A hit többi jelentéseit elhagyjuk, mert az gyakran véleményt, vallástételt, csodatételre való erőt is jelent. 

51.    A hit és cselekedet érdeméről
A hitnek érdeme, hogy legyünk igazak, hívek, éljünk az Úrban a minket megelőző isteni kegyelemből származik, s a kegyelemnek és Krisztus érdemének ajándéka. Mert a Krisztus nekünk igazságot, életet érdemelt, az Isten kegyelme pedig megajándékozott azzal. Az a szeretet pedig, mely a törvényt betölti a jó és igaz cselekedetekkel együtt hasonlóan a hit érdeme, azaz gyümölcse és eredménye a hitnek. 

52.    A reményről

53.    A szeretetről

54.    A jó cselekedetekről
A jó cselekedetek okozatilag az Isten kegyelmének, érdemileg a Krisztus érdemének, alakilag a Szentléleknek, eszközileg az igaz hitnek gyümölcsei. Így szólnak az atyák. 2Kor 12-13; 1Kor 15.
Ezek a jó cselekedetek minket az Isten előtt nem igazítanak meg, hanem csak bizonyítják a törvénnyel együtt, hogy igazak vagyunk, és pecsétei vagy erősségei a kegyelemből lett megigazulásnak, mint Róm 3-4; Jak 2. mondják. És Jakab is a cselekedetek által való megigazulást nem veszi az igazság betudásául vagy felmentésül, hanem csak az igazságnak a jó cselekedetek által való bebizonyításául az emberek előtt. Mert az apostol a Róm 3-4; 8-10; Gal 2-3 kijelenti, hogy lehetetlen, miszerint az erőtlen bűnösök a cselekedetekből, akár jók akár rosszak legyenek is azok, megigazulhassanak az Isten előtt. Mert a törvény jó, a törvény cselekedetei jók, mindazáltal a test erőtlen és vétkes s nem igazulhat meg az Isten előtt, nemcsak azért, mert a test nem képes magát a törvénynek alávetni és a törvényt saját erejével tökéletesen betölteni, hanem inkább azért, mert az Isten elhatározta, hogy a választottakat ingyen, az emberek ereje nélkül, csak magában és magáért ajándékból igazítja meg, választja el és dicsőíti meg, s ad azoknak örök életet, hitből a kegyelem szövetsége szerint. 
Mert a  kegyelem, mely a választottakat ajándékból igazítja meg, az emberek minden érdemét, jó és rossz tetteit kizárja mint okot a megigazulásból; és e kegyelem elítél minden tettet, amely a hitet és az isteni kegyelmet megelőzte. Sőt még azokat a jó cselekedeteket, szeretetet is, melyeket a Lélek a megigazultakban a megigazulás után munkál, kizárja mint érdemlő okát a megigazulásnak; hanem szükségessé teszi, megkívánja szükségképpen a megigazulás után azon jó tetteket, melyek a hitet és Isten kegyelmét követik mint az isteni mag gyümölcsei és az igazság pecsétjei és eredménye (Róm 3-4; 10; 1Jn 3-4). 

55.    A jó cselekedeteknek és szeretetnek, bűnbánatnak és reménynek, vagyis minden jóknak oka a választottakban

56.    Az alamizsnáról (kegyelmi adományról)
A kegyadomány háromféle: első a megigazító és belső. Ez az Isten kegyelme, Krisztus érdeme, a Szentlélek megszentelése, ez a lélek eledele, mely az éhező lelket megszenteli, megtisztítja. Ez könyörületességnek és igazságnak neveztetik (Lk 11; Mt 23). Erről mondatik: Adjatok alamizsnát és azonnal mindenek megtisztulnak. Az alamizsna eltörli a bűnöket. A lelket megelégítő kenyér a Krisztus, a lélek szomjúságát eloltó víz az Isten kegyelme, a Szentlélek. 
A másik a Szentlélek gyümölcse a jó cselekedetek, szeretet. Ez az emberek előtt törli el a vétkeket és tisztít meg, nem az Isten előtt. 
Harmadik a gonoszok adománya, azaz szánakozása. Ez az Isten előtt, hit nélkül bűn, beszennyez, kárhoztat. (Róm 14; Fil 3; Tit 1; 3; Ézs 59) 

57.    A kegyelemről
Ez a szó kegyelem különféle értelemben vétetik. Kegy és kegyelmesség helyett még a pogányok is használják. Azután használják az Isten jótetszése, szeretete és könyörületessége helyett. Ef 1-2; Róm 3; 7. Harmadszor használják a Krisztus érdeme, engedelmessége vagy elégtétele helyett. Róm 3; 5; 6. Bővölködött az Isten kegyelme az egy ember Jézus Krisztus kegyelmében. Itt a kegyelem vétetik először az Isten könyörületességéért, mely végrehajtó oka az üdvnek, a másik helyen a Krisztus érdeméért az üdv érdemlő okáért. A Krisztus kegyelmében; azaz megtart az Isten az ő kegyelméből, a Krisztus kegyelméért, azaz érdeméért, váltságáért, engedelmességéért. 
Negyedszer veszik a bűnbocsánat helyett, a Szentlélek ajándéka helyett és a könyörületesség vagy a Krisztus érdemének eredménye helyett, így a Szentlélek gyümölcsei és maga a Szentlélek s az Isten minden ajándékai helyett a választottakban. Kegyelmet nyertünk a kegyelemért, azaz az Isten kegyelmességéért és a Krisztus érdeméért. Bűnbocsánatot nyertünk és minden üdvösséges jókat. Tehát az üdv okáért és eredményéért veszik. 1Kor 15; 1Tim 1-2: Isten kegyelméből vagyok ami vagyok, az Isten kegyelméből vagy jó tetszéséből. A kegyelem amely én velem volt. Ne oltsátok ki a kegyelmet, azaz a Szentlélek ajándékait. Zsolt 58. Az atyák így magyarázták a kegyelem szót.

58.    Miért nevezik a megigazulás végrehajtó és érdemlő okát kegyelemnek?

59.    Miért adatik az üdv ingyen?
Először az Isten végzésénél fogva. Mert az Isten elvégezte, hogy minket ingyen üdvözít. Továbbá, mert az elválasztásnak, teremtésnek és megigazításnak végcélja, tudniillik az örök élet – az Isten dicsőségének magasztalása – ingyen adatik, és azt az Istenre kell vonatkoztatnunk és nem a mi érdemeinkre. A Róm 5-6; 8; Ef 1-2-ben a dicsőség és a kijáró tisztelet az isteni kegyelemnek tulajdoníttatik. 
Harmadszor, hogy legyen erős az ígéret, legyen erős az új szövetség, melyben Isten a maga törvényeit szíveinkbe beírja. Ő végzi el a cselekedeteket mi bennünk (Ez 11; 36; Jer 31; Ézs 26; Zsolt 60; 73).
Negyedszer, hogy a hit meg ne hiúsuljon, sem pedig szívünk és lelkiismeretünk, üdvösségünk felől való bizonytalanság s kételkedés által ne zavartassék, hanem legyen nyugodt. Midőn a törvény és cselekedeteink minket rémítenek, s meg nem erősítenek, mint akik az üdvre elégtelenek, s önmagukban tisztátalanok vagyunk; Róm 4-5: ha megigazulunk, a hitben nyugalmat találunk; Ef 3; Jn 2-3. 
Ötödször, hogy az Isten tökéletessége és mindenhatósága felmutattassék. Azért veszi magának az üdv minden részét összevéve, hogy amint a mi erőnk nélkül teremthetett, úgy meg is tarthasson (Ézs 40-41; 43). Fil 1-2: Aki elkezdte bennünk a jót, ugyanaz el is végzi. Ézs 50; 55; 59: Nem rövidül meg az Isten keze. Ézs 46: Én alkottam és hordozni fogom.

60.    Mit zár ki a kegyelem? 
Kizárja a törvény cselekedeteit, mint okokat, a mi cselekedeteinket, érdemeinket, a kegyesek és angyalok minden áldozatos tényeiket mint okokat, s a hitet megelőző cselekedeteket. A hitet pedig mint az üdv eszközét, és azokat a cselekedeteket, amelyek a megigazulás eredményei s hitből lesznek a Szentlélek által, nem úgy zárja ki mint az üdv jelét és eredményét, hanem kizárja mint érdemlő okot.  

61.    Az érdemekről

62.    A bűnbánatról
Az igaz bűnbánat Istenhez térés a mi bűneinkből és veszedelmünkből, mely Isten kegyelméből, a választottakban hit által munkálkodó és az Isten ismeretére vezérlő Szentlélektől és a bűnök valóságos megbánásából származik, hogy az isteni kegyelem dicsősége magasztaltassék mi általunk. (Ef 1; Hós 14)
A bűnbánatnak szerző oka az isteni kegyelem. Érdemlő oka a Krisztus, alaki oka a Szentlélek; eszközlő: a hit és az ige; végoka az új engedelmesség. Midőn pedig a bűnbánat által újjászületés, új teremtés és megváltozás jő létre, ez történik a cselekedetek, bűnök és érdemek megöldöklésével, a magunk, a bűnök s a világ megtagadásával stb (Mt 16; Mk 8; Róm 5-6; Jer 1; 30; Zsolt 31; 51). Továbbá történik megelevenítés, megújulás, új szív, új Lélek adása, akaratunk megjavítása által, midőn a Szentlélek a kegyelem által megelevenít, megújít. Ekképpen a hit az igaz bűnbánatnak főrészét teszi s az isteni kegyelemmel és Isten igaz ismeretével kútfeje a bűnbánatnak. 
A hitből szükségképpen következnek (mert hitből és isteni kegyelemből lesznek) a töredelem, bűnvallás, új engedelmesség. Mert ha a hitet a töredelmesség és a bűnvallás megelőzik, azok bűnök: minthogy lehetetlen, hogy az okot (azaz a hitet és isteni kegyelmet) az eredmények megelőzzék, tudniillik töredelmezés, bűnvallás és jócselekedetek. Mert a mi hitből nincsen, bűn az (Róm 14). Az Istenhez közeledőnek hinnie kell (Zsid 11-12). Semmi bűnbánat, semmi cselekedet nem tetszik hit nélkül. Minélfogva hibáznak, akik a töredelmet, bűnvallást elébe helyezik a hitnek, az eredményt annak okának. Senki sem bánhatja meg bűnét, nem hihet, nem térhet meg, jócselekedetet nem vihet véghez, ha csak az Isten kegyelmével, Lelkével belülről nem vonja. Egyedül az Isten munkája a megtérés, hit, jócselekedetek művelése a megigazulás után (Zsolt 70; 73; 80; 84; Jer 30). Téríts meg minket Uram és mi megtartatunk (Jn 6). Senki sem jöhet énhozzám, hanem ha az Atya vonja őt. Költött, hamis bűnbánat az, amelyben nincs hit, új engedelmesség, mely nem isteni kegyelemből van, hanem külső és tettetett könnyekből, böjtből, testi gyakorlatokból áll; mint a pápisták és más zsoldosoké. Tehát a hit a bűnbánat oka, kútfeje, nem azután következő része vagy eredménye.   

63.    Az üdv, élet és egyház alapjáról

64.    Az egyházról
Az egyház kétféle. Az igaz egyház látható gyülekezete azon választottaknak, elhívottaknak, újjászületetteknek, hívőknek és megigazultaknak, akik megtartják az üdv alapját a Krisztust és a tudomány alapját, a próféták és apostolok tudományát, helyesen és törvényesen élnek a sákramentumokkal, kárhoztatják minden istentelen hagyományait az embereknek, harcolnak az Antikrisztussal, bűnnel, világgal; vitézkednek az ő fejük a Krisztus alatt, megtartva a hitet, jó lelkiismeretet; kiknek gyülekezetében vannak a képmutatók mint juhok közé vegyült farkasok az utolsó napig. Feje, alapja az igaz egyháznak a Krisztus és az a Krisztus tudományára és hagyományára van alapítva. 

65.    Az igaz egyház ismertető jegyei
Az igaz egyház megmarad Isten örök szövetségében, az Isten lelke és igéje nem vétetik el az igaz egyháztól (Ézs 54; 56). A Krisztusra és a Krisztus tudományára van az építve, kárhoztatja az emberi hagyományokat; hallgatja a Krisztust és Isten igéjét s megőrzi az Isten beszédét, elferdítetlenül él a sákramentumokkal, az üdvösség okát s minden részét Isten kegyelmében, a Krisztus érdemében s nem az emberek érdemeiben helyezi; harcol az Antikrisztussal, hadat folytat a bűnnel, világgal, gonoszsággal és Sátánnal, megmarad a hitben mindvégig, vannak jó tettei, melyek bizonyságot tesznek hitéről. Ez az egyház az örök elővégzet szerint gyakran láthatatlan, azaz a választottak gyakran kívül vannak a látható gyülekezeten (Jn 10-11; Ézs 1; 3.).
A választás jelei szerint és amennyiben a választottak elhívandók és megelevenítendők, a látható gyülekezetben vannak (Róm 8). Feje és egyetlen alapja az igaz egyháznak egyedül a Krisztus. Jegyese is az igaz egyháznak egyedül a Krisztus (Hós 2). A pápa vagy az Antikrisztus sem nem jegyese, sem nem feje, sem nem alapja az egyetemes (katholikus) egyháznak: hanem mint nagyravágyó parázna, magát az Isten fölébe emeli, Krisztus szűz aráját megfertőzteti (Mt 24; 2Thessz 2). 

66.    A hamis egyházról
A hamis egyház az Antikrisztus csoportja, mely a rossz szellemek tudománya, emberek hagyományai, saját cselekedeteik felett az ördög nevében van összegyűjtve, mely az Isten igéjét és a sákramentumokat azok saját céljuk és hasznuk ellen visszatartva, hadat folytat az igaz egyházzal, kárhoztatja Krisztus intézményeit nyíltan vagy titokban. Megtartva a bálványokat és más szennyeket s gonoszságokat az Isten igéje ellen, nem az Isten, hanem az emberek tudományával és találmányaival akarja tisztelni az Istent. Nem hallgatja az Isten igéjét, hanem üldözi az igaz tanítókat, mint az apostolok, próféták és a Krisztus üldöztettek a Sátán és az ő tagjai, az Antikrisztus egyháza által. Ez az egyház az ördögnek hisz, az igazságot utána teszi saját költeményeinek, a zsinatoktól és emberek tekintélyétől függ, nem az Isten igéjétől. Az üdvöt nem az isteni kegyelemben és a Krisztus érdemében, hanem a törvényben, saját érdemeiben és az emberi találmányokban helyezteti. A szerzeteseknek, jezsuitáknak felekezeteit, az Áron-féle áldozároknak ábrázolatait megtartja; gonosz lelkeknek áldozik. (Mt 13; 1Tim 4; Jel 7; 12-13; 18; Ézs 29)

67.    A vallástételről (bűnvallásról, gyónásról)

68.    A feloldozásról és kulcsok hatalmáról
A bűnvallás és felmentés egymásnak kölcsönösen ellenébe tétetnek. A feloldozás tehát kétféle. Magánfeloldozás az Isten előtt, lelkész előtt, és felebarátunk előtt. Isten azoknak, akik bűneiket hitből vallják meg és kérnek bűnbocsánatot, a Krisztusért minden vétkeiket okozatilag megbocsátja és őket ígérete szerint felmenti. Az egyházi szolga a kulcsok hatalmánál fogva az evangélium szava szerint csak a hívőknek bocsát meg a Jézus Krisztusban, és az Isten kegyelmi ígéretét hittel elfogadókat szabadítja fel a Krisztus nevében, oldja fel a választott hívő bűneit, azaz bizonyítja az evangéliumi szolgálat részéről, hogy a hívőknek a Krisztusban ingyen, Isten kegyelméből megbocsáttatnak bűneik (Mt 6; 16; 18; Jn 20). 
A keresztyén atyafi, midőn megsértetik felebarátjától, ha a sértő atyafi tőle szívből bocsánatot kér, a sérelmet megbocsátja és kibékül az ő atyjafiával. (Mt 5; Jk 2; Ef 4-5)
A nyilvános feloldozás áll az evangéliumi szolgálatban. A kegyelem evangéliuma szerint hirdetik a lelkipásztorok, hogy a hívőknek a Krisztusban ingyen megbocsáttatnak bűneik, a hitetlenek pedig elkárhoznak; amint ezt Krisztus és az apostolok is cselekedték (ApCsel 2; 4-5; Jn 5-6). Az egyház a kiközösítettet felmenti, midőn azt az egyház közösségébe visszaveszi.  

69.    A kulcsokról

70.    A kedvezményekről (indulgentia)
 
71.    Az elégtételről

72.    A tisztítótűzről

73.    A sákramentumokról
A sákramentumok jegyei a hit igazságának, mint a kegyelem ígéreteihez kötött függelékek, pecsétek, az Isten irántunk való kegyelmének bebizonyítására és a hit megerősítésére s az Isten ígéretének szíveinkben való elpecsételésére. A kötést, a kegyelem ígéreteit pedig mindenkor megelőzik a sákramentumok, melyekkel az ígéretek pecsét módjára megpecsételtetnek. S kétfélék: ószövetségiek és újszövetségiek. Az ószövetségi sákramentumok voltak a körülmetélkedés és tulajdonképpeni áldozatok. Más a természeti dolgokban helyezett jegyek, mint a szivárvány, páska bárány nem tulajdon értelemben vett sákramentumok; szent dolog jegyeinek neveztetnek, mert isteni dolgokra vitetnek. 

74.    A sákramentumok részei
A sákramentumnak két része van, amint hogy az ember is szellemi és testi részből áll. A jegy testi dolog, érzékelhető, földi anyagból, mely az ember testi részének szolgál, a hit megerősítésére. Ami jegyezve van, az szellemi és mennyei dolog és ez adatik az ember szellemi részének, tudniillik a léleknek hit által az ígéretben. 

75.    A sákramentumok különbsége

76.    Az újtestamentumi sákramentumokról, minő tulajdonképpen és rendszerint kettő van

77.    Micsoda rokonság, egyesség, összeköttetés van a jegy és a jegyeztetett dolog között?

78.    A kettős keresztségről
A belső keresztség a Krisztus vérének fürdője, mely Isten kegyelméből, a Krisztus igazságában, a Szentlélek megújítása által elmossa, eltörli a mi bűneinket, s újjászüli az újonnan adott Lélekkel szíveinket. Ezt nevezzük tűznek és Léleknek. erről mondja Ez 16; Ézs 4; 12; Zak 13; 1Pt 3 hogy megtartatunk a keresztség által. 
A külső keresztség vízzel való megmosás, mely meg van szentelve a Szentháromság nevében. Ez a bűnök bocsánatának, azaz a belső keresztségnek külső jegye. Ezzel kereszteltetünk meg a bűnbocsánat megpecsételésére, azaz bizonyságára a bűnök bocsánatának és a mennyei jóknak. A sákramentumok nem alkalmazásai a sákramentum tárgyának vagy a jegyeztetett dolgoknak: mert ez alkalmazás a Szentlélek munkája hit által az ígéretben. Az ige az üdv alkalmazásának eszköze. A sákramentumok bizonyító pecsétek a kegyelemnek, üdvnek és bűnbocsánatnak alkalmazása felől hit által. 

79.    A keresztség jelentése
Először jelenti a mi tisztátalanságunkat, hogy mi a bűneink által ellenségeivé lettünk Istennek, szükségünk van a kibékülésre, megtisztulásra. Továbbá megmutatja, hogy mi Istennel ingyen kibékülve vagyunk. Harmadszor, hogy miért békültünk ki az Istennel. És tanít a Krisztusban. A keresztelésbeli eljárás, a kibékülés módja és oka felől a következő négyet jelenti. A víznek kitöltése s a kisded megmosása jelenti, hogy Krisztus miértünk kiontott vérével a mi bűneink el vannak mosva. A megkeresztelendő lehajtása, hogy Krisztus értünk vett fel testet, szenvedett, meghalt, a mi bűneink megfeszíttettek, eltemettettek a Krisztusban (Róm 6; Kol 2-3). A megkeresztelendő felemelése, hogy Krisztus feltámadott a mi megigazulásunkra. Róm 4; 1Kor 15; hogy mi Krisztussal a lélek és a test halálából feltámasztattunk új életre. A megkeresztelendőnek a megmosatás utáni betakarása és felöltözése jelenti, hogy felöltöztük Krisztus igazságát és az új életet, s a kegyelembe befogadtattuk (Róm 6; Kol 2). Negyedszer megmutatja, hogy a halál és megelevenítés által újjászülettünk víztől és Lélektől (Jn 3; Mt 3). Ötödször, hogy megszabadultunk a sötétség hatalmából, Isten országában vagyunk, felvétetve Isten örök szövetségébe. Hatodszor Istenről bizonyítja a Krisztusban tett kötéseket és elköteleződéseket. Isten kötései: Az újjászületettek az Atyaistent, - és senki mást az ÚR Jézus Atyján kívül, - ismerjék meg igaz Istennek, aki egy lényeg, személyében három; és őt lélekben és igazságban imádják. Aztán, hogy a váltság bére Isten kegyelméből csak Krisztus váltságában van kifizetve. Az üdvösség teljessége, minden oka és része, Krisztusban van. Harmadszor, hogy az újjászületettek Krisztus fegyvereivel felfegyverkezve, a hitben megerősödve, Isten Igéjében kijelentett akaratát cselekedjék, vezérlő és kormányzó Szentlélek vezetését kövessék, az Isten országa ellenségeinek, bűnnek, halálnak, ördögnek, világnak és kívánságoknak álljanak  ellen. Mert mindezeknek hatalmától fel vannak szabadítva Krisztus által (1Jn 2; 5; 2Pt 2; 5; Róm 5-6; 8; Gal 5). Tehát a keresztség nem kötés vagy ellentmondás, vagy kötelezés; hanem csak Isten kötésének, vagy Krisztus ellentmondásának vagy kötelezésének bizonysága, melyet az ÚR a mi nevünkben Istennek tett. Így van feljegyezve a kötelezés ezen módja (1Pt 3; Zsid 6; Gal 3). A halottakért keresztelni azt teszi, hogy a keresztséggel bizonyíttatik a léleknek a bűnből való feltámadása, és a testeknek vagy testnek a feltámadása Krisztus által. A symbolum részeit megbíráljuk és megmagyarázzuk a keresztségben. A Szentlélekkel együtt megtiltjuk az Ige és sákramentumok, keresztség és úrvacsora kiszolgáltatását az asszonyoknak és törvényesen nem választott, nem elhívott, és fel nem avatott személyeknek. Amint Pál is az 1Tim 2-ben, és az 1Kor 14-ben megtiltja. A bábák keresztelését elvetjük, azon hamis vélemény miatt, hogy a külső megmosás által üdvözülnek, anélkül pedig elkárhoznak a meg nem keresztelt kisdedek. Azok is hibáznak, akik az anyaméhben a még meg nem született kisdedeket megkeresztelik. A nő, ha szent se merjen keresztelni. Senki se merjen, hacsak nem pap, keresztelni.
Azokat is hibáztatjuk, akik a tanítás és igehirdetés tisztét teljesíteni merészkednek, a sákramentumok kiszolgáltatásának hatalmáról pedig azt költik, hogy az őket meg nem illeti. Azt vélik, hogy ami nagyobb, az szabad, ami pedig kisebb, nem szabad. Holott az írás a prófétálás és prédikálás tisztét fölé helyezi a keresztelés tisztének, s nagyobb dolog prédikálni, mint sákramentumokat szolgáltatni. A keresztség jegye nem ismételtetik, hanem jelentése újíttatik meg.  

80.    A Krisztus, János és az apostolok keresztsége

81.    Vajon a meg nem kereszteltek elkárhoznak-e?
Mindazok, akik nincsenek megkeresztelve, tűztől és Szentlélektől a Krisztus belső fürdőjében, elvesznek, még ha külsőleg megkeresztelkedtek is, mint harag edényei. De a választottak, még ha külsőleg nem kereszteltettek is meg hirtelen haláluk miatt; mindazáltal bensőleg megkereszteltetnek a Szentlélektől tűzzel a Krisztus érdemében és Isten kegyelmében. Erről mondatik: Hogyha valaki nem születik víztől és Lélektől, - azaz Istennek a Krisztus érdemében való kegyelméből, a Szentlélek belső megtisztítása által, - nem üdvözül.  

82.    Közlik-e a kegyelmet s adnak-e üdvöt a sákramentumok?
A sákramentumok külső jegyei, mint veszendők, elvesznek, mint Krisztus mondja a Jn 16-ban. Üdvöt nem adhatnak s a kegyelmet nem közölhetik, hanem csak bizonyságot tesznek az isteni kegyelemről és Krisztusban való üdvösségről, mely az ígéretben lelkileg közöltetik a választottakkal. Így tanítja az Írás Jn 1; 16: Én vízzel keresztelek, a Messiás tűzzel és Lélekkel keresztel. Az atyák mannát ettek és meghaltak. Júdás megette a sákramentumot és elveszett. 

83.    Az úrvacsoráról
Az úrvacsora földi és mennyei dologból álló sákramentum a Krisztus szenvedésének és halálának emlegetésére, a mi hitünk megerősítésére és lelkünk mennyei táplálékának, Krisztussal és a Krisztus egyházával való közösségünknek és egyesülésünknek kiábrázolására (1Kor 10-11; Mt 26; Jn 6). 
Az úrvacsora sákramentumának lényege: először a jegy a kenyér és bor; ezt nevezik alapnak. A jelzett dolog, vagy a sákramentum tárgya: a Krisztus teste és vére, vagy az újszövetség, azaz a Krisztus testének és vérének hatálya: bűnbocsánat, Szentlélek ajándékozása, kibékülés. Az értelemhasogatók végnek, célnak nevezik. Az alkalmazás, a jegyeknek a Krisztus emlékének kijelentésére való fordítása, azaz maga az alak és az úrvacsorának törvényes rendeltetése. 
Ezek szükségképpen megkívántatnak az úrvacsora lényegére. Mert valamint lehetetlen, hogy testünknek és lelkünknek állománya és anyaga ugyanaz legyen; avagy hogy a mennyeiek vagy szellemiek a testiekkel ugyanazon egy anyagból valók lehessenek: éppen úgy lehetetlen, hogy a jegy és jelzett dolog: a kenyér és a Krisztus teste ugyanaz legyen lényegében és anyagában. Mert a sákramentum lényege megsemmisülne, ha a kenyér Krisztus testévé lenne anyagában valóságos alakjában. Mert az igaz sákramentumnak két megkülönböztetett és különféle anyagból és alakból kell állnia. Mint ezen mondatok igazolják: a kenyér test, a pohár vagy bor új testamentum, a körülmetélkedés frigy, a Krisztus szikla, szőlőtő, bárány. Ennélfogva tagadjuk a pápista átlényegülést. Tagadjuk azt is, hogy az úrvacsora jegyei a kenyér, bor, pohár valósággal lényegileg a jelzett dolgok, tudniillik test, vér, és új testamentum lennének, mert ezt tanítani egyre megy az átlényegüléssel. Mert egy megkülönböztetett dolog lényegileg nem lehet más alakká, és más fajtává, ha csak másik fajtának lényegével és alakjával nem bír. Ez egyedül az átlényegülés által lehet. A kenyér lényegileg nem a Krisztus teste, ha csak a kenyér a Krisztus testének lényegével, anyagával és alakjával nem bír. Tehát a lényegítők és átlényegítők ugyanazok, és a testevők az ellentmondások zavarába esnek. A jegynek a jelzett dolgokkal egyesülése a rendeltetés és név közlésével lesz. A jegyek, kenyér és bor csak a neveit veszik fel a jelzett dolgoknak, tudniillik a testnek és vérnek, nem lényegét, nem alakját a jelentés ábrázolásáért; felveszik továbbá a jelzett dolgok neveit e jegyek azért, hogy e jelzett dolgok mennyei, szellemi és titkos jelenlétét és közlését az ígéretben a léleknek hit által jegyezzék; mert valamiképpen a jegyek testileg jelen vannak, a szájjal és testtel mint jelenlévők közöltetnek: úgy a jelzett dolgok a Krisztus teste és vére a mi lelkünk (nem testünk) előtt az ígéretnél fogva hit által szellemileg valósággal jelen van és adatik a választott hívőknek. 
A gonoszok csupán a jegyeket veszik, nem lévén hitük, amely által a jelzett dolgokat lehet venni. A választott hívők az ígéretben a jegyet a jelzett dolgokkal együtt veszik, mert két kézzel, a test és lélek szájával, tudniillik hittel bírnak. 
Jelen van Krisztus, a Krisztus teste és vére, és testének valóságos jelenvaló közöltetése létesül az úrvacsorában, hanem szellemileg az ígéretben – és jelen van az újonnan született léleknek hit által; nincs jelen a kenyér által a kenyérben, a kenyér alatt, hanem az ígéret által és az ígéretben. Nem testileg közöltetik a Krisztus teste a testtel, hanem szellemileg a lélekkel. Krisztus nem mondta, hogy legyen testté a kenyér, hanem azt mondta: ez az én testem. Testének nevével jelezte meg a kenyeret. Az atyák mind így tanítják. 
Balgaságot beszélnek azok, akik az úrvacsorát csodának nevezik és az átlényegülést s a test jelenlétét a csoda természetével védelmezik, holott igen különbözik a sákramentum a csodától, mind fajtájára, mind lényegére nézve. Másként fogad a szűz a Szentlélektől, s másként bárány, szőlőtő és szikla, féreg, oroszlán és bűn a Krisztus.  

84.    A kenyér test

85.    A Krisztus jelenlétéről
Az egész Krisztus személy szerint a teljes Szentháromsággal együtt, létezését, hatalmát és kegyelmét tekintve mindent betöltve mindenütt jelen van. Jelen van Krisztus istenségének természetére és hatályára nézve, mert Jézus isteni természete végtelen. 
Emberi testének természete és tulajdonsága szerint helyileg tekintve, helyének megváltoztatásával felment a mennybe, ül egy bizonyos helyen. Krisztus test szerint az Isten jobbján meghatározott helyet foglal el. 
Az ember Krisztus testére nézve kétféleképpen van jelen. Először erejével, hatályával és szellemi egységével és közösségével, mint a szőlőtő a venyigékben, s a fej jelen van az erek által a tagokban természeti erejének részesítésével. Így a Krisztus teste az újjászületett lélekben, az ígéret szerint a Szentlélek segedelme folytán az igaz hit által szellemileg valósággal jelen van. Továbbá személye egységére nézve, amennyiben a test és Ige egy lény, egy végtelen személy. Amennyiben pedig nem egy az Igével tudniillik természetében, tulajdonságában: nincsen jelen. De amennyiben egy az Igével, tudniillik személyes egyesülésében, a váltság hatályában és érdemében: ennyiben a test a Logosszal jelen van a választottakban. 

86.    Mi a kenyérrel való természetes részesülés a Krisztus testében?
    
87.    Milyen szólásmód ez: Ez az én testem? S a Krisztus testének evéséről

88.    Miként tanítják Cyprian, Ambrus, Theofil és Kryzosztom, hogy a sákramentum elemeinek természete elváltozik?

89.    Az úrvacsora edényei

90.    Az oltárok, ároni öltözetek

91.    Az egyházi éneklésről
A szentírásban szerkesztett énekeknek lelki versezeteknek, zsoltároknak, dicsénekeknek a szentek gyülekezetében szívvel-lélekkel, valamint a gyülekezeten kívül is szívvel, hit által Isten kegyelmével való éneklését mind a hallgatók, mind maguk az éneklők épülése és oktatása tekintetében helyben hagyjuk, mint az isteni tisztelet részét az egész Szentírással együtt. Valamint a patriarkák, próféták, Dávid, Krisztus és az  apostolok a gyülekezetben, az ÚR templomában, a régi egyházzal együtt megtartották az ének használatát. Dávid zsoltárai, Mózes énekei kiválólag erre a célra szerkesztettek.
Az éneklésben pedig három kívántatik meg. Először, hogy az Írásból merített kegyes énekeket énekeljünk, józanon, szerényen és épületesen. Másodszor, hogy szívvel-lélekkel a jelenlévőknek érthetően ismert nyelven énekeljünk, hogy a hallgatók tanulhassanak és okulhassanak, mint az apostol 1Kor 14 parancsolja. Harmadszor, hogy lélekben és igazságban kellemesen és a naép hitbeli épülésével énekeljünk Isten magasztalására és dicsőítésére, mint a Kol 3; Ef 5 mondja Pál. Az atyák mindnyájan és némely a zsinatok és végzések is a jelzett helyek felöl azt tanítják, hogy így kell énekelnünk. Megvetjük mint haszontalan babonát és rút balgaságot a pápistáknak s a hozzájuk hasonlóknak énekét, akik nem érett idegen nyelven, stentori hanggal, magasan harsognak, s Pál bizonyságaként így szólnak a gyülekezetben, mint idegenek és esztelenek. Mert azt parancsolja az apostol, hogy mérsékelten, alázatos hangon s minden nép és nyelv közt a nemzeti nyelven a nemzeti nyelven hirdessük az Igét és énekeljünk. Azok is hibáznak, akik az éneklésben részvételt megtagadják, hanem csak hang nélkül akarnak szívükben mormolni, midőn az Úrnak Lelke azt parancsolja, hogy lélekkel, azaz szóval, értelemmel, oktatólag és intően zengedezzünk és énekeljünk. Hallgatással pedig senki a gyülekezetben nem taníthat. A hitformák. Mind világi, mind más szent énekeket énekelünk. A hívek énekei pedig hasonlóak a figyelmes olvasáshoz, minő az ősegyházban is az apostolok idejében szokásos volt, mint a görögök zenéje és az írók határozott bizonyításai igazolják. Az angyalok, próféták, Krisztus, az apostolok énekeltek.

92.    A böjtről

93.     Az emberi hagyományok

94.     A példákról

95.    A miséről és áldozatról

96.     Az egyik jegynek a világiaktól való megvonásáról

97.     Vajon szabad-e mindennap venni?

98.    A szokásról és törvényekről

99.    Az áldozatról

100.    A papságról

101.    A papok áldozatáról

102.    Az áldozat és sákramentum különbségéről

103.    A szüzességről és nőtlenségről

104.    A herélteknek három faja van

105.    A fogadásokról

106.    A házasságról

107.    Az elválás okairól

108.    Mely korban nősüljenek

109.    A papok házasságáról

110.    A (nő) rablókról

111.    A játékról, táncról, látványos mulatságokról

112.    Az eretnekekről

113.    A hatóságokról
A hatóság Isten rendelése a jók védelmére és a rosszak írtására.

114.    A törvényes hatóság kötelességéről
Minthogy minden hatalmasság Isten rendelése: tartozik a hatóság a maga kötelességeit a természet és Isten törvénye szerint végrehajtani, mindent rendesen és semmit rendetlenül nem cselekedni, függve Isten szavától, s az isteni természeti törvényeket tartva cselekedetei zsinórmértékéül.
Legyen tehát első kötelessége, hogy első cselekedeteit a törvény szabályához alkalmazza, törvénytelenül a jog és törvények ellen semmit ne tegyen. Aztán legyen őre a parancsok mindkét táblájának. Gondoskodjék, hogy az Istennek Igéje jól hirdettessék az ő hatalma alatt; büntesse a káromlót s hamis esküvőket, rontsa le a bálványokat, a szerzetek, barátok, zárda-szűzek mint szajhák bordélyházait. Mint Józsafát, Jéhu, Ása, Joás, Józsiás, Ezékiás s a többi királyok művelték. Vegye be a mennyi tudományt, csináljon törvényt és igazságot, védje a jókat és büntesse a rosszakat. Róm 12; Zs2.24.82; Ézs 1.2.5.8; 5M 1.7. A király olvassa törvény könyveit. 1Kr 10; Pld 20.21.29; 1Kir 8.
Harcoljanak (a fejedelmek) a hazáért és ügyeljenek fel annak védelmére. Az akadémiákat és iskolákat, melyek az Ige veteményeskertjei, az ország közjövedelméből gondozzák.
Veszítsék el a gonosztevőket, rablókat, oltsák ki a zsiványbandákat, büntessék testi hatalommal a megcáfolt makacs és igazságnak nem engedő eretnekeket. 3M 19; 5M 13.17.18, Zak 13; Ez 13.12.19. Az igazságot gyakorolja a fejedelem, ha a jókat oltalmazza, igazságtalanul cselekszik, ha nem védi a hazát és jókat.
Ne pusztítsák ki és ne rabolják el erőszakkal törvénytelenül amaz isteni parancs ellenére: Ne lopj! az alattvalók örökségét és birtokait, miként Ákháb, hanem elégedjenek meg saját fizetésükkel, az adó és más illetékekkel. Mert valamint a magányos embernek nem szabad Isten törvénye ellen elrabolni mások javait, úgy a hatóságnak sem szabad. A törvényes adón felül semmit sem szabad kicsikarni. Lk 3; 1Kro 22; Ézs 1.3.5.28; Mik 7. Feddi az Úr a fejedelmeket, kik lehúzzák a szegények bőrét és elnyelik alattvalóikat, mint a kenyeret. Róm 13.
Ne tiltsák el a hatóságok alattvalóikat a mennyei legeltetéstől s tápláléktól, sőt parancsolják meg, hogy kerüljék a bálványozó miséket és hallgassák Isten beszédét. A henye püspökök és érsekeknek ne osszák szét az ország jövedelmét, hanem fordítsák azt az Úr egyházának épületére, a kegyes és szent egyházi szolgáknak kedvezzenek. Az ország véghatárai védőinek adják meg igazságos zsoldjaikat. A zsinatok azt parancsolják, hogy a fejedelmek töröljék el a bálványokat. a parázna misegyártókat az Antikrisztusi gonosz tisztelet módját, s hogy gondoskodjanak, miszerint Isten beszéde helyesen hirdettessék, az emberi hagyományok eltöröltessenek.

115.    Mivel tartoznak az alattvalók a hatóságoknak
Tisztelettel, félelemmel, adóval és illetékkel bérükből és vagyonuk jövedelméből; engedelmességgel, hűséggel az Úr szerint mindenekben. Mindazokban, amiket az Isten ellen nem parancsol a hatóság, engedelmeskedni kell annak. De ha valamit a természeti törvény, avagy az Isten dicsősége és törvénye ellen parancsol: abban a hatóságnak sem kell engedelmeskedni. Mert inkább kell félni Istentől, mint az emberektől. Róm 13; 1Pt 2; Lk 3; 5; 20; Mt 22. 

116.    A kétféle hatóságokról

117.    Szabad-e a hatóságoknak az ország fennálló rendeletei ellen elvenni az alattvalók javait?

118.    Szabad-e a hatóságoknak elhanyagolni kötelességüket?

119.    Szabad-e egyházi hivatalt bitorolni a hatóságoknak?

120.    Szabad-e engedelmeskedni a javainkat kifosztó hatóságoknak?

121.    Szabad-e engedelmeskedni a javainkat kifosztó hatóságoknak?

122.    Az ítéletekről

123.    A püspök kötelességéről

124.    Számold el a püspökök kötelességeit

125.    Hogyan nevezik a fel nem vigyázó, nem tanító, hanem miseszolgáltató és áldozó püspököket?

126.    A kegyesek templomairól

127.    A bálványokról, oltárokról, képekről

128.    A szentek tiszteletéről

129.    Az Isten tiszteletéről

130.    Az Isten és szentek segítségül hívásáról

131.    A közbenjáróról
Krisztust mindkét természetére nézve valljuk közbenjárónknak, tekintetbe véve a váltság végtelen okait és érdemeit; de a megváltás tisztében több hatályt tulajdonítunk az istenségnek, mint az erőtlen testnek; jóllehet a Fiú a szabadítást a testben, szolgai formában hajtotta végre; a halál, szenvedés, szájjal és kézzel való könyörgés a testre illenek. Ezért, ha a változó esetleges behatásokat, helyzeteket vesszük tekintetbe, mint sírni, meghalni, fennszóval imádkozni: a közbenjárás szolgai állapotnak, a testnek tulajdoníttatik s nem az Igének, a Logosznak. De, ha tekintjük a halál és szenvedés érdemét, hatályát: több ereje van abban az istenségnek, mint a testnek. Valljuk, hogy Krisztus, istensége szerint, függetlenül nem közbenjárója magának, nem megváltó, valamint a szolgai állapotot illetőleg sem: hanem viszonylagosan, mireánk nézve neveztetik közbenjárónak, szolgai állapotában. A mi javunkra imádkozik, értünk jár közben, értünk kiált, a mi nevünkben aláztatik meg, miértünk lesz bűnné, átokká. 
Tehát a közbenjárói hivatás nem törli el Krisztusnak az Atyával való egyenlőségét. Mint Pál mondja a Fil 2-ben. Ő mégis az egy közbenjáró, megváltó, a mi védelmezőnk, ülvén az Atyaisten jobbjára (1Pt 2; Róm 8).
A szentek nem közbenjárók, nem közvetítők; szűz Mária sem közbenjáró. Mert a megváltó és közbenjáró hivatalát egyetlen teremtmény sem tölthette be. Tudniillik eleget tenni az Isten igazságának, eltörölni a bűnt, haragot, halált, betölteni a törvényt, megújítani mindent, új eget, új földet teremteni, felkölteni a választottak lelkét a bűnökből és minden testet halottaiból (Jn 5). Ámbár pedig a Krisztus most földi viselettel, térden állva, kiterjesztett kezekkel, könnyek között s fennhangon nem imádkozik, mint szolgai  állapotában e földön: de most is megjelenik Isten színe előtt, közbenjár, mindkét természete, örök áldozata erejének Isten előtt való bemutatásával (Róm 8; Zsid 7; 9). Valamint azelőtt is így járt közben, amikor még a testet fel nem vette, Így tanítja az apostol és Krisztus Jn 16. részében. Így tanítják az atyák is mindnyájan. 

132.    Miképpen mondatik, hogy a Háromság s hogy a Fiú megvált, kibékít?

133.    Miképpen közbenjáró a Krisztus?

134.    A halottak megítéltetéséről (suffragium)

135.    A keresztről

136.    A lélekről

137.    Az orgona hangszerről

138.    A keresztyéni szabadságról

139.    A közömbös dolgokról (adiaphora)

140.    A zsinatokról

141.    Kell-e kételkednünk elválasztatásunk, üdvösségünk, megváltatásunk és örök életünk felől, s hogy vajon az Isten fiai és örökösei vagyunk-e?

142.    Az igazságról (justitia)

143.    Az evangéliumi igazságról

144.    Mi különbség van a megigazulás, újjászületés, igazság betudása, bűnbocsánat és megszentelődés között

145.    A sákramentumok szerzésének és alkalmazásának rendjéről

146.    Vétetnek-e azért a jegyeztetett dolgok magában a sákramentumok kiszolgáltatásának tényében

147.    Honnan van a sákramentumok ereje?

148.    Vajon a sákramentumok alkalmazások-e?

149.    Vajon a hit, vagy Szentlélek, avagy a sákramentumok eszközlik-e a Krisztusnak mi velünk való közöltetését, vagy a mi közöltetésünket a Krisztussal?

150.    A Krisztus teste nekünk, avagy értünk adatik-e?

151.    Micsoda közösséget jelent a kenyér?

152.    Vajon eltörli-e a visszaélés a sákramentum erejét?

153.    Vajon magánlag, s a betegeknek is és csak az egyik szín alatt osztandó-e az Úrvacsora?

154.    Milyen a jelenlét az úrvacsorában, lényeges, testi vagy titkos?

155.    A jegyek és jegyeztetett dolgok kiszolgáltatásáról

156.    A hit tartozik-e a sákramentum lényegéhez?

157.    Miért hogy a legtulajdonabb értelemben vett és testvér vagy egyetemes sákramentum csak kettő volt az ótestamentumban, tudniillik a körülmetélkedés és áldozat, s az újtestamentumban is csak kettő: a keresztség és úrvacsora?
Ahogy a szövetség kettő: ó és új, s az Isten igéje, a törvény és evangélium is az Istenben lévő két fő tulajdonság, tudniillik az igazság és irgalmasságnál fogva kétféle: s az ószövetség és törvény az Isten igazságának hírnökei; az újszövetség és evangélium az Isten irgalmasságának beszédei és hírnökei, úgy azon két tulajdonság mérsékleténél fogva, azaz az igazságnak és irgalmasságnak a Krisztus érdeméért és váltságáért vagy elégtételéért Istenben egymással való kölcsönös csókolódzásánál fogva (Róm 3; Ef 1; Zsolt 84), azokra az ígéretekre, melyek mindkét testamentumban tétettek, kétféle bélyeg vagy két pecsét tétetett; hogy megpecsételje a Krisztus elégtételéért felettünk kiegyenlíttetett igazságnak és irgalmasságnak ígéreteit a mi lelkeinkben. 

158.    Vajon az igazság és irgalmasság különböznek-e és harcolnak-e egymással az Istenben

159.    Az Isten cselekedeteiről

160.    A vétek és büntetésbeli rosszak kétféle indokáról

161.    A Krisztus cselekedeteiről

162.    A pokolra szállásról

163.    A Krisztus pokolra szállásáról

164.    Van-e a zsinatoknak hatalma a Szentíráson kívül és ellen azt határozni, amit akarnak?

165.    Honnan kell megítélni a tudományt?

166.    Az éji kísértetekről, boszorkányokról, kóborgó lelkekről vagy megnyomókról

167.    A lidércről

168.    Az igézésről

169.    A sorsvetésekről, jövendölésekről, jeljóslatokról

170.    Mit lehet megbizonyítani a mértannal?

171.    Az atyák költött limbusáról, a lelkek menhelyéről

172.    A Krisztus és szentek ereklyéiről

173.    A tanítás és sákramentumok kiszolgáltatásának módjáról

174.    A temetésről

175.    Az ünnepekről

176.    A kiközösítésről

177.    Az eljárás módja

178.    A kiközösítendők büntetése

179.    Idő (a kiközösítés tartama)

180.    Az egyházi szolgák felavatásáról és hívásáról

181.    A halálról

182.    Vajon tudnak-e a holtak valamit?

183.    A gyermekszülők és új jegyesek bevezetéséről

184.    A keresztyén tudomány eredetéről, tekintélyéről és biztos voltáról

185.    A tudomány bizonyossága ezekben áll

186.    A tökéletességről

187.    Tehát nem bűntelenek a szentek e földön

188.    A végről

189.    Vajon a lopás, uralkodó bűnök és a test hibái elválasztják-e a házastársakat?

190.    Miképpen büntettetik a nős paráznaság?

191.    Mikor mind a két fél, férj és nő parázna, lehet-e elválás?

192.    A megdicsőült test természetéről és tehetségeiről

193.    Egyenlő lesz-e az öröm és dicsőség az örök életben?

194.    A háborúról és bosszúállásról

195.    Az oltalomról

196.    A bűnnek és büntetéseknek elengedéséről

197.    Vajon hibázhat-e az egyház?

198.    Az utolsó ítéletről

199.    A Krisztus országáról és közbenjárói hivataláról

200.    A feltámadásról

201.    Az első ember eset előtti állapotáról

202.    Az uzsoráról

203.    Az interesről

204.    Szabad-e tulajdon vagyonnal bírni?

205.    A látogatás

206.    Az imádságról

207.    Mik kívántatnak az imádkozásra

208.    Vajon szabad-e az ellenségek ellen és az ellenségekért imádkozni?

209.    Szabad-e megsérteni a hadi szövetséget?

210.    Szabad együtt harcolni a törökkel?

211.    Vajon a házastársakat hittel és csupán a lelkészeknek kell-e egybekötni?

212.    Miért nem veszhetnek el a választottak?

213.    Vajon szabad-e a keresztyénnek minden szükség nélkül, sőt még a szükségben is sákramentumot venni a gonosztól, eretnekektől, Antikrisztus katonáitól és meghallgatni azok beszédét?

214.    Az Úr parancsolatainak felosztása

215.    Vajon üdvözülnek-e a fattyú gyermekek?

216.    A kegyesek fiai szentek-e?

217.    Az örök életről

218.    Ellenkezik-e az ó- és újtestamentum, mint a Manicheusok hasztalanul állítják?

219.    A boszorkányról

220.    Az atyák többnejűségéről