Keletkezés helye, ideje, szerzője és a hitvallási helyzet: Oecolampadius János baseli reformátor a város reformációjának megszilárdítására 1531-ben írta meg hitvallását, amelyet halála után 1532-ben utódja Myconius Oswald átnézett és kiegészített. 1534-ben hagyta jóvá a bázeli városi tanács és kötelezte minden polgárát, hogy azt elfogadják. A Bázeli Hitvallás 1872-ig a város hivatalos hitvallása maradt.

Fordítás: Oecolampadius János (1531-ben írta, Myconius Oswald 1532-ben átnézte): Az I. Bázeli Hitvallás (1534-ben Bázel elfogadta) – Németből fordította Sándor Emese (A XVI. századi német svájci szöveget Christian Wagener írta át és értelmezte) 

Szöveg:

Bázeli Hitvallás (1534)

Keresztyén szent hitünk hitvallása, amint azt a bázeli egyház hiszi.

1. Istenről

   Hiszünk az Atya Istenben, a Fiú Istenben és a Szentlélek Istenben; az egy szent isteni Szentháromságban, aki három személy és egyetlen örök, mindenható Isten lényegére és szubsztanciájára nézve, és nem három Isten. Azt is hisszük, hogy mindent Isten teremtett (1Móz 1,1kk) az Ő örökkévaló Igéje által (Jn 1,3); azaz az Ő egyszülött Fia által (1Krón 29,11-12), és minden dolgot fenntart és megerősít Lelke által (ApCsel 2,23), azaz ereje által, ezért aztán Isten mindenről gondoskodik és mindent kormányoz, úgy, ahogy mindent meg is teremtett.

   Ebből adódóan megvalljuk, hogy Isten még a világ teremtése előtt kiválasztotta azokat, akiket az örökélet örökségével akar megajándékozni (Róm 8,29-30; 9,11-13; 11,5. 7; Ef 1,4-6).

2. Az emberről

   Megvalljuk, hogy kezdetben Isten az embert a maga képmására szentségben és igazságban teremtette (1Móz 1,17; Ef 4,24). Az ember azonban szándékosan bűnbe esett (1Móz 3,6), és ezáltal az eset által az egész emberi nemzetség megromlott, átok alá esett (1Móz 5,3; Róm 5,12-19; 1Kor 15,21. 22), a mi természetünk is úgy meggyengült (Ef 2,3), és a bűnre olyan hajlandóságunk lett (1Móz 6,5; 8,21; Jn 3,5. 6.), hogyha Isten az Ő Lelke által újjá nem teremtené az embert (Róm 3,10-12; Zsolt 142), akkor saját magától nem tudná a jót még akarni sem (Ef 2,1-3. 5.).

3. Isten gondviselése rólunk

   S bármennyire is vettetett az ember egy ilyen eset által átok alá, és lett Isten ellenségévé (Róm 5,16), mégsem vonta meg Isten az emberi nemzettségből senkitől sem a róla való gondoskodását, erről tanúskodnak a patriarchák (1Móz 121. kk; 14,19-20; 15 stb), és az ígéretek a bűneset előtt és után (1Móz 3,15; 21,15; 26,3-4. 24; 28,13-15). Isten inkább törvényt adott Mózes által és a próféták által. 

4. Krisztusról, aki igaz Isten és igaz ember

   Hisszük és szilárdan valljuk, hogy Krisztus az arra rendelt időben, Isten ígérete szerint, az Atyától nekünk adatott (Mt 1,20-21, Lk 2,10), és Isten örök Igéje testté lett (Jn 1,14; Fil 2,6-7). Ez azt jelenti, hogy az Isten Fia az emberi természettel egy személyben egyesült, testvérünkké lett, és őáltala az isteni ígéretekben mi is részesek lettünk.

   Erről a Jézus Krisztusról hisszük, hogy a Szentlélektől fogantatott, a tiszta és szeplőtelen szűz Máriától született (Mt 1,18. 20. 23; Lk 2,7), szenvedett Pontius Pilátus alatt, megfeszítették és meghalt a mi bűneinkért (Mt 20,28; 6,2 Róm 5,6-8; 1Kor 15,3-4; 1Pt 2,2. 4.), és saját maga feláldozásával Istennek a mi mennyei Atyánknak a mi bűneinkért és minden hívő bűnéért eleget tett és minket vele kiengesztelt (Zsid 9,14. 15. 26. 28; 10,10. 12. 14; Róm 9; 1Pt 3,18), s halálával diadalmaskodott, s legyőzte a világot, a halált és a poklot (Jn 16,11. 33; Fil 2,9-11, 2Kor 2,4. 15). Miután testét eltemették leszállt a pokolba, harmadnapon feltámadt a halottak közül (1Kor 15,14), és miután így elégszer megjelent (Mk 16,19, Lk 24 vége), testestől, lelkestől felment a mennybe (ApCsel 1,9-11). Ott ül, hogy ítélkezzen az Ő jobbján (Mt 26,34; Ef 1,20-22; Kol 3,1), azaz Istennek, az ő mennyei Atyjának a dicsőségében (Zsid 1,13; 10,12; 12,2), innen jön el ítélni élőket és holtakat, ő küldte el tanítványainak, amint megígérte a Szentlelket, akiben ugyanúgy, mint az Atyában és a Fiúban hiszünk (ApCsel 2,7). 

5. Az egyházról

   Hisszük az egy, szent, keresztyén egyházat (Mt 16,18; Ef 1,22-23; 5,25-27), azaz a szentek egyességét, a hívők lélekben való összegyülekezését, amely szent és a Krisztus menyasszonya (Jn 3,29; 2Kor 11,2; Ef 5,4; Zsid 12,22-23), amelynek azok a tagjai, akik őszintén megvallják, hogy Jézus a Krisztus, az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit (Jn 1,29), és akik ezt a hitüket a szeretet cselekedetei által meg is  erősítik (Gal 5,6).

   Ebben az egyházban vannak bizonyos sákramentumok is, mégpedig a keresztség (Mt 3,11; 28,19; ApCsel 2,41-42; 16,15. 33; Kol 2,12): az egyházba való felvételre; és az úrvacsora (Mt 26,26-29; Mk 14,22-25; Lk 22,19; 1Kor 11,23-26), az azt követő élet elrendelt idejében a hit és a testvéri szeretet tanúsítására, amint azt a keresztségben megígértük.

   Ez a keresztyén egyház kötelezi magát, hogy az egység által a szeretet és a béke szövetségét megtartja (Róm 12,9-10; Jn 15,12. 17; 1Jn 3,11. 14. 16. 23; 4,7. 8. 20. 21.), ezért semmilyen közösséget nem vállal a szektákkal és a szerzetesrendekkel, amelyek a napok, az ételek, a ruházat és az egyházi ceremóniák megkülönböztetésén alapulnak.

6. A mi urunk vacsorájáról

   Megvalljuk, hogy az Úr Jézus az ő szent vacsoráját azért szerezte, hogy az ő szent szenvedéseire hálaadással emlékezzünk, és hogy a halálát hirdessük (Lk 22,19; 1Kor 11,23), valamint a keresztyén szeretetről és az igaz hit egységéről tanúskodjunk (1Kor 10,16-17).

   S ugyanúgy, ahogy a keresztségben, melyben a bűneinktől mosatunk meg, amit jóllehet egyedül az Atya, a Fiú és a Szentlélek Isten végezhet el, mégis az egyház szolgái által kínáltatik fel, s a víz valóságos víz marad. Ugyanúgy az úrvacsorában is, amelyben nekünk az Úr kenyerével és italával s az úrvacsora igéivel együtt Krisztus igazi testét és igazi vérét kínálja fel az egyház szolgái által – mégis a kenyér kenyér és a bor bor marad.

   Azonban szilárdan hisszük, hogy Krisztus maga áldja meg a hívő lelkek eledelét az örök életre, mivel ez egy lelki eledel, ezért ezt a hívő lélek kell, hogy élvezze (Jn 6,35. 47-58.). És hogy a mi lelkünk a megfeszített Krisztusban való igaz hit által, Krisztus testét és vérét eszi és issza, azaz a lelket táplálja, az lesz erős és hatalmas, elégedett és vidám, és bátor minden dologra, mint a testi tápláléktól a test, és az ember a Krisztus lelki testének lesz a lelki tagja. Így mi, az Ő teste, mint a mi egyetlen fejünknek tagjai Őbenne élünk, és Ő mibennünk él, ezáltal mi az utolsó napon általa és Őbenne örök örömre és üdvösségre támadunk fel. (Jn 11,25) Ezért megvalljuk azt is, hogy Krisztus az Ő szent vacsorájában mindent, amit igazán hiszünk, valósággá tesz. (Ef 1,22-23; 4,15; 5,23; Kol 1,18-19.)

   A Krisztus természetes, valóságos, emberi lényéből adódó testét, amely a tiszta szűz Máriától született, értünk szenvedett és felment a mennybe (ApCsel 1,9-10; 7,55-56) nem zárjuk be az Úr kenyerébe és italába. Ezért nem is imádjuk Krisztust a kenyér és a bor jegyeiben, amelyeket mi általában Krisztus teste és vére sákramentumának nevezünk. De imádjuk Őt a mennyben az Atyaisten jobbján (Kol 3,1-2; Zsid 1,3; 10,19-20; ApCsel 5), ahonnan eljön majd ítélni élőket és holtakat (2Tim 4,1).

7. Az egyházi átok alkalmazásáról

   Mivel Krisztus egyházába a gyom is belekeveredik, ezért Krisztus hatalmat adott az egyházának, hogy az ilyen gyomot, ha ezek tűrhetetlen bűnök és vétkek által, az Úr parancsa ellenére előmerészkednek, kiátkozza (Mt 18,15. 18; 1Kor 5,3; 2Tessz 3,6. 14; 1Tim 1,19), hogy az egyház a saját lényegét, amennyire lehetséges, hibátlanul megőrizze. Ezért van szüksége egyházunknak a kiátkozásra.

   A keresztyén egyház azonban csupán a jobbulás érdekében átkoz ki (2Kor 2,6. 11; 1Tim 1,20). Ezért a kiátkozottakat, miután botrányos életükkel felhagytak, és életüket megjobbították, újra örömmel visszafogadja.

8. A felsőbbségről

   Isten a felsőbbségre, az Ő szolgájára is rábízta, a kardot és a legfőbb külső hatalmat, hogy védje a jókat, s bosszút álljon és megbüntesse a gonoszokat (Róm 13, 1-4; 1Pt 2,13-17). Ez a tiszt a pogány felsőbbségre kezdettől fogva rá volt bízva, mennyivel inkább rá van ez bízva a keresztyén felsőbbségre, Isten igazi helytartóira. Ezért minden keresztyén felsőbbségnek, akik közzé mi is szeretnénk tartozni, arra kell fordítania minden lehetőségét, hogy alattvalói között Isten neve meg legyen szentelve, az Ő hatalma növekedjen, és a vétkek valóságos kiirtásával, az ő akarata szerint éljenek.

9. A hitről és a cselekedetekről

   Megvalljuk a bűnök bocsánatát, Jézus Krisztusban, a megfeszítettben való hit által (Mt, 2, - a latin fordítás itt a Mt 20,25-öt idézi- Mk 10,45. 52; Lk 7,48. 50; Jn 3,15. 16. 36; 5,24; 6,28-47 stb. Róm 3,21-28; Gal 2,16). Még ha ez a hit kétségkívül a szeretet cselekedetei által mutatkozik is meg, tűnik elő és így válik bizonyossá, bűneink megigazítását és elégtételét mégsem a cselekedeteinkért kapjuk (Róm 3,27-28; 10; Gal 2,16. 21; Ef 2,8-16), amelyek a hit gyümölcsei, hanem csakis egyedül az Isten bárányának kiontott vérében való igaz hit és bizalom által. Mert őszintén megvalljuk, hogy Krisztusban adatott meg nekünk minden, a megigazulás, a szentség, a megváltás, az út, az igazság, a bölcsesség és az élet (1Kor 1,30-31; Róm 8,32; Ef 2,9-10; Jn 14,6). Ezért a hívők cselekedetei nem a bűneik elégtételére történnek, hanem csakis azért, hogy ők ezzel Istennek, az Úrnak nagy jótételéért, amit irántunk Krisztusban tanúsított, bizonyos mértékben hálát adjanak. A hála a kapott jótétemény viszonzásában mutatkozik meg, nos, Istent nem lehet megjutalmazni, mert neki semmiben sincsen hiánya, bármennyire is igyekszünk. Ez a hit és a szeretet cselekedete. A hit bennünk mutatkozik meg, a szeretet az embertársunkban.

10.  Az utolsó ítéletről

    Hisszük, hogy lesz utolsó ítélet, amikor a test feltámad, akkor mindenki meg fog állni Krisztus, a bíró előtt, annak megfelelően, hogyan viselkedett itt ebben az életben (Mt 24,30; 25,31-46; 2Tim 4,1. 8). Mégpedig az örök életre, ha igaz hitből, hamisítatlan szeretettel, a hit gyümölcseit teremte, ezek az igazságosság cselekedetei. És az örök tűzre, ha hit nélkül, vagy színlelt hittel, szeretet nélkül jót[1] vagy rosszat tett (Róm 2,5-10; 2Kor 5,10; Jn 5).

11.  A megparancsoltról és a meg nem parancsoltról

    Megvalljuk, hogy ugyanolyan módon, mint ahogy senki sem parancsolhat meg dolgokat, amit Krisztus (Mt 17,5; Lk 9,35; 5Móz 18,18-19; ApCsel 7,37-ben így halljuk) nem parancsolt meg, ugyanúgy senki sem tilthatja meg azt, amit Ő nem tiltott meg. Ezért a fülbegyónást, a negyven napos böjtöt, a szentek ünnepnapjait és az ehhez hasonlókat, amiket emberek hoztak be, meg nem parancsoltnak tartjuk, ezzel szemben a papok házasságát pedig meg nem tiltottnak.

    És még sokkal kevésbé engedheti meg valaki azt, amit Isten megtiltott (Ő mondja: Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, 3Móz 18,2. Az 5Móz 10,17-ben így szól Mózesen keresztül: Az Úr a ti Istenetek, az istenek Istene, és Úr minden urak felett, egy nagy Isten, hatalmas és rettenetes, stb. Ezért amit Ő megtiltott, ki akarná azt az Ő teremtményei közül megengedni.). Ezért a meghalt szentek segítségül hívását és imádását, a képek tiszteletét és felállítását, és az ehhez hasonlókat elvetjük. A meghalt szentekről megvalljuk, hogy Istennél vannak, Krisztussal uralkodnak az örökkévalóságban, azért mert Krisztust szóval és cselekedettel megvallották, mint üdvözítőjüket, megváltójukat és igazságukat, anélkül, hogy emberi érdemre vártak volna. Ezekért mi is áldjuk és dicsérjük őket, mint azokat, akik Istentől kegyelmet kaptak, és most öröklik az örök birodalmat, de mint Isten és Krisztus tiszteletére. És ezzel szemben senki sem tilthatja meg azt, amit Isten megengedett. Ezen oknál fogva meg nem tiltottnak tartjuk az étel hálaadással való fogyasztását (1 Tim. 4,1-5).

12.  Az újrakeresztelők tévedései ellen

    Világosan ki akarjuk jelenteni, hogy mi az ilyen idegen tévtanítást, amit ez a csőcselék több más átkozott véleménye és gonosz vélekedése között mond: hogy a gyerekeket, akiket mi az első egyház apostolainak szokása szerint (ApCsel 2,38-39; 1Kor 1,16.), és azért, mert a keresztség a körülmetélés (Kol 2, 11-12.) helyett van, megkeresztelünk – nem kereszteli meg. Továbbá, hogy semmi esetre sem szabad esküt letenni, még akkor sem, ha ezt az Isten dicsősége és a felebarát szeretete megkövetelné. Esküt lehet tenni a maga idejében, mert Isten megengedte az Ószövetségben, az újban pedig nem tiltotta meg Krisztus. Sőt Krisztus és maguk az apostolok is tettek esküt. És hogy a felsőbbség nem lehet keresztyén. A felsőbbség igazán csak akkor felsőbbség, ha valóban keresztyén. S minden más tévtanításaikkal együtt, amelyek Jézus Krisztus tiszta és egészséges tanításával szemben állnak, nemcsak hogy nem fogadjuk el, hanem mint szörnyűséget és istenkáromlást elvetjük.

Végül hitvallásunkat alá kívánjuk vetni a Bibliába foglalt isteni írásnak, s készek vagyunk arra, hogy minket bárki a Szentírás alapján valami jobbról meggyőzzön, mert mi minden időben, Istennek és az Ő szent igéjének, nagy hálával engedelmeskedni akarunk.

Készült tanácsülésünkön, szerdán, január 21. napján, Krisztusnak, a mi egyetlen üdvözítőnk születése utáni 1534. esztendejében.

Heinrich Ryhiner, Basel város írnoka.