Keletkezés helye, ideje, szerzője és a hitvallási helyzet: Zwingli 1522-től nyíltan fellépett a katolikus böjti gyakorlat ellen, kifogásolta a kötelező papi nőtlenséget és a szerzetességet. 1523. január 29-én került sor a zürichi tanácsházán az első zürichi hitvitára. Ezen részt vett a kétszáznál több tanácstag, és majd négyszáz lelkész, a konstanzi püspököt egy négytagú küldöttség képviselte a humanista Johannes Fabri püspöki helytartó vezetésével. Erre a hitvitára készítette el Zwingli a tanításának 67 tételből álló összefoglalását. Ez tekinthető az első református hitvallásnak. 

Fordítás:67 tétel (1523) - Fordította az eredeti svájci német és a latin nyelvű verzió alapján: Erdős Károly 1908. Első kiadás: 1908. Újra kiadta az Exodus Kiadó 2006-ban, az eredeti svájci német, német, angol és latin nyelven is a magyar fordítással együtt. 

Szöveg:

Én, Zwingli Ulrik vallást teszek arról, hogy Zürich nagyérdemű városában a theopneusztosz, azaz az Istentől ihletett Írás alapján ezt a következő 67 tételt és véleményt hirdettem és kijelentem, hogy e nevezett tételekkel védekezem és vitézkedem. És amennyiben e most érintett Írást nem helyesen érteném: elfogadom a jobb értelmű helyreigazítást, de csakis a mondott Írás alapján. 

 

1. Tévednek és Istent szidalmazzák mindazok, akik azt mondják, hogy az evangélium az egyház bizonyságtétele nélkül semmi.
2. Az evangélium summája az, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus, az Istennek igaz Fia, az Ő mennyei Atyjának akaratát nekünk kijelentette, és ártatlanságával minket a haláltól megszabadított és Istent kiengesztelte.
3. Mindazokra nézve tehát, akik voltak, vannak és lesznek, az üdvösség egyedüli útja Krisztus.
4. Aki más ajtót keres vagy mutat, az téved, sőt gyilkosa a lelkeknek és tolvaj.
5. És így mindazok, akik másféle tanokat az evangéliummal egyenlőknek, vagy annál kiválóbbaknak értékelnek, tévednek, nem tudják, mi az evangélium.
6. Mert Isten a Jézus Krisztust ígérte és rendelte is vezérül és kormányzóul az egész emberi nemzetség számára.
7. Hogy örök üdvössége és Feje legyen minden hívőnek, akik az Ő teste, amely azonban holt és semmire sem képes nélküle. 
8. Ebből következik egyfelől az, hogy mindazok, akik ebben a Főben élnek, tagok és Istennek gyermekei és ez az egyház, vagyis a szenteknek egyessége, Krisztusnak menyasszonya az egyetemes egyház (ecclesia catholica)
9. Másfelől az, hogy miképpen a test tagjai a fő kormányzása nélkül semmire sem képesek, akképpen a Krisztus testében sem tehet senki semmit az Ő Feje, Krisztus nélkül.
10. Miként az ember eszét veszti, ha a tagjai bármit is a fő nélkül művelnek, erőszakoskodnak, egymást megsebzik és egymásban kárt tesznek: éppen úgy a Krisztus tagjai eszeveszettek, egymás közt dulakodók és önmagukra oktalan rendeléseket raknak mindannyiszor, valahányszor bármi tekintetben az ő Fejük, ti. Krisztus ellen merészelnek cselekedni.
11. Ebből tehát láthatjuk, hogy az ún. egyházi férfiaknak az ő fényűzésükről, gazdagságukról, rangjukról, címeikről törvényeikről szóló hagyományaiból származik minden esztelenség, minthogy azok a Fővel nem egyeznek meg.
12. Tehát ők nem a Fő érdekében mozgolódnak (mert hiszen Isten kegyelméből vannak, akik ez idő szerint a Főt igyekeznek világosságban tisztelni), hanem azért, hogy már nem hagyják őket esztelenkedni, sőt egyedül a Főnek kellene engedelmeskedniük.
13. Mert mikor Neki engedelmeskedünk, megtanuljuk tisztán és világosan az Isten akaratát, aki az Ő Szentlelke által magához vonz és átváltoztat.
14. Annak okáért minden keresztyén ember legfőbb gondját arra fordítsa, hogy mindenütt egyedül a Krisztus evangéliuma prédikáltassék.
15. Mert ennek hivésében van a mi üdvösségünk és ennek nem hivésében a mi elkárhozásunk, mert a teljes igazság benne világol.
16. Az evangéliumból tanuljuk meg, hogy az emberek tanításai és rendelései az üdvösségre nézve semmit sem érnek.

 

XVII. (Az evangéliumból tanuljuk meg a pápáról,) hogy Krisztus egyedüli örök főpap. Ebből megérthető, hogy akik magukat főpapoknak tartják, azok Krisztus dicsősége és hatalma ellen törekszenek, sőt Őt gyalázzák.

 

XVIII. (Az evangéliumból tanuljuk meg a miséről,) hogy Krisztus egyszeri önfeláldozása örök, maradandó érvényű és eleget tevő áldozat minden hívő bűnéért; amiből következik, hogy a mise nem áldozat, hanem csak az áldozatra való visszaemlékeztetés – és mintegy jegye annak a váltságnak, amelyet Krisztus irántunk tanúsított.

 

XIX. (Az evangéliumból tanuljuk meg a szentek közbenjárásáról,) hogy Krisztus az egyedüli közbenjáró Isten között és miközöttünk.

XX. (Az evangéliumból tanuljuk meg a szentek közbenjárásáról,) hogy Isten mindent megad nekünk a Krisztus nevében; amiből következik, hogy nekünk Krisztuson kívül soha senki más közbenjáróra nincs szükségünk.

XXI. (Az evangéliumból tanuljuk meg a szentek közbenjárásáról,) hogy ha egymásért a földön könyörgünk, azt olyan módon cselekedjük, hogy bizodalmunk legyen az iránt, miszerint nekünk mindent egyedül Krisztus által ad a mennyei Atya.

 

XXII. (Az evangéliumból tanuljuk meg a jó cselekedetről,) hogy Krisztus a mi igazságunk, amiből megértjük, hogy a mi cselekedetünk annyiban jó, amennyiben Krisztusé, de amennyiben a miénk, annyiban nem igaz, sem nem jó. 

 

XXIII. (Az evangéliumból tanuljuk meg a papi javakról,) hogy Krisztus e világ javait és pompáját megveti; ebből következik, hogy akik az Ő nevében gazdagság után kapkodnak, Őt szerfelett gyalázzák, mivel Őt saját fukarságuk és csalárdságuk palástjául használják.

 

XXIV. (Az evangéliumból tanuljuk meg az ételtilalomról,) hogy egy keresztyén sincs kötelezve azokra a cselekedetekre, amelyeket Isten nem parancsolt, ha szinte bármikor bármi eledellel él is bárki. Ebből azt tanuljuk meg, hogy a sajtra és vajra vonatkozó papi rendelet római hebehurgyaság.

 

XXV. (Az evangéliumból tanuljuk meg ünneplésről és búcsújárásról,) hogy az idő és a hely van alárendelve a keresztyén embernek, nem pedig az ember a helynek és időnek. Ebből azt tanuljuk meg, hogy azok, akik az embereket helyhez és időhöz kötik, a keresztyéneket szabadságuktól fosztják meg.

 

XXVI. (Az evangéliumból tanuljuk meg, csuháról, jegyekről,) hogy semmi sem gyűlöletesebb Isten előtt, mint a képmutatás, tehát tanuljuk meg, hogy az emberek előtt való bármi színeskedés súlyos képmutatás és gonoszság. Ilyen fajta dolgok a csuklyák, a jegyek, pilis [ahogy Sztárai Mihály nevezte a tonzúrát] és a többi.

 

XXVII. (Az evangéliumból tanuljuk meg, a szerzetrendekről és szektákról,) hogy minden keresztyén a Krisztusnak atyjafia és egymásnak testvére; senkit tehát e földön atyának nevezni nem kell. Ezzel dugába dőlnek a szerzetesrendek, a szekták, a csoportosulások és más effélék.

 

XXVIII. (Az evangéliumból tanuljuk meg, a papok nősüléséről,) hogy mindaz, amit Isten megengedett, vagy meg nem tiltott, helyes, tehát a házasság tisztességes minden emberre nézve.

XXIX. (Az evangéliumból tanuljuk meg, a papok nősüléséről,) hogy mindazok, akiket egyházi férfiaknak neveznek, vétkeznek, hogyha a házassággal nem óvják magukat abban az esetben, ha meggyőződtek arról, hogy Isten megvonta tőlük azt az adományt, hogy tisztaságban éljenek.

 

XXX. (Az evangéliumból tanuljuk meg, a tisztasági fogadalomról,) hogy akik tisztaság fogadalmat tesznek, balgatagul és gyermek módra túlontúl sokra vállalkoznak. Akik tehát ilyen fogadalmakat tesznek, természetesen a jámbor emberekre utaznak.

 

XXXI. (Az evangéliumból tanuljuk meg, az egyházi átokról,) hogy egy magános ember sem sújthat egyházi átokkal senkit, hanem csak az egyház, ti. azoknak a közössége, akik között az egyházi fegyelem méltóképpen megvan, egyetemben az őrállóval, azaz a lelkipásztorral.

XXXII. (Az evangéliumból tanuljuk meg, az egyházi átokról,) hogy egyedül az közösíthető ki, aki nyilvános botrányt okoz.

 

XXXIII. (Az evangéliumból tanuljuk meg, a jogtalanul elidegenített javakról,) hogy a jogtalanul elidegenített jószágot nem a templomoknak, zárdáknak, szerzeteseknek, papoknak, apácáknak, hanem a szegényeknek kell adni, ha az igazi tulajdonosnak vissza nem adható.

 

A hatóságról.

XXXIV. Az ún. egyházi hatalmasság pompájának semminemű alapja nincs a Krisztus tanításában,

XXXV. Ámde a világi hatalom ereje és erőssége Krisztus tanításán és tényén nyugszik.

XXXVI. Mindaz tehát, amit az ún. egyházi állam, mint jogot és jogvédelmet mintegy saját magáénak tüntet fel, a világi hatalom tulajdona, ha ugyan ez keresztyén akar lenni.

XXXVII. Ennek tartozik engedelmeskedni is minden keresztyén kivétel nélkül.

XXXVIII. Csakhogy ám ez ne parancsoljon az Isten ellenére.

XXXIX. Annakokáért a világi hatalom minden törvényének egyezni kell az Isten akaratával, tehát védelmeznie kell az elnyomottat, még ha ez nem emelne is panaszt.

XL. Csakis a világi hatalom végeztethet ki jogosan, ő is csupán azokat, akik nyilvános megbotránkoztatást okoznak (de ezt Isten haragjának felgerjesztése nélkül tegye), vigyázván arra, hogy vajon Isten nem másképpen parancsol-é.

XLI. Ha helyes tanácsot és segedelmet nyújt azoknak, akikről majd Isten előtt számot kell adnia, úgy ezek is kötelesek neki életükkel, vagyonukkal segítségül lenni.

XLII. De ha hűtlenül és Krisztus parancsa ellenére sáfárkodnék, Isten hírével elmozdítandó.

XLIII. Szóval annak az országa a legjobb és legszilárdabb, aki egyedül Istennel uralkodik, viszont azé a leggonoszabb és legingatabb, aki a saját önkénye szerint cselekszik.

 

Az imádságról.

XLIV. Isten igaz imádói lélekben és igazságban hívják Őt segítségül az emberek előtt való minden lárma nélkül.

XLV. A képmutatók azért művelik az ő cselekedeteiket, hogy az emberek lássák őket. Jutalmukat meg is kapják ugyanazon időben.

XLVI. Ebből tehát következik, hogy az áhítat nélkül és bérért való templomi éneklés, vagyis inkább gajdolás vagy hírvágyból, vagy haszonlesésből történik.

 

A megbotránkoztatásról.

XLVII. Az ember inkább szenvedje el a testi halált, mintsem hogy egy keresztyén embert megbotránkoztasson, vagy megbecstelenítsen.

XLVIII. Aki együgyűségből vagy tudatlanságból, ok nélkül botránkozik, azt nem szabad beteg, vagy alacsony állapotban hagyni, hanem erősíteni kell őt, hogy ne tartsa bűnnek, ami nem bűn.

XLIX. Nem tudok nagyobb megbotránkoztatást, mint azt, hogy nem engedik a papoknak, hogy feleségük legyen, de megtűrik, hogy pénzért ágyasokat tartsanak. Szégyen, gyalázat.

 

A bűnbocsánatról.

L. Egyedül Isten bocsátja meg a bűnt, egyedül az Ő Fia, a mi Urunk Jézus Krisztus által.

LI. Aki a bűnbocsátást teremtménynek tulajdonítja elvonja Istentől a tisztességet és annak adja, aki nem Isten. Ez valóságos bálványozás.

LII. Annálfogva a gyónás, amely a pap, vagy a felebarátunk előtt történik, nem tekinthető bűnbocsánatnak, hanem tanácskérésnek.

LIII. A kiszabott bűnbánati cselekmények, kivéve az egyházi fegyelmet, emberi hagyományból származnak, nem törlik el a bűnt, csupán másoknak az elrettentésére szabják ki azokat.

LIV. Krisztus hordozta a mi fájdalmainkat és terhünket. Aki hát a bűnbánati cselekményeknek tulajdonítja azt, ami egyedül Krisztusé, téved és szidalmazza az Istent.

LV. Aki a megtérő ember bármely bűnének megbocsátását megtagadná, az nem Istennek, sem nem Péternek, hanem az ördögnek helyettese volna.

LVI. Aki némely bűn csakis pénzért bocsát meg, az Simonnak és Bálámnak társa és voltaképpen az ördög követe.

 

A tisztító tűzről.

LVII. Az igaz Szentírás semmit sem tud az ez élet után való tisztító tűzről.

LVIII. Az elhunytak felett való ítéletet egyedül az Isten ismeri.

LIX. És mennél kevésbé engedte meg nekünk az Isten, hogy arról tudjunk, annál kevésbé kell nekünk keresni azt, hogy arról tudjunk.

LX. Nem helytelenítem, ha az ember a halottakkal törődik és Istenhez fohászkodik, hogy azok iránt kegyelmet tanúsítson. Ámde arra nézve időt megállapítani (pl. egy halálos bűnre hét esztendőt) és haszonért hazudni – nem emberi, hanem ördögi dolog.

 

A papságról.

LXI. A felszentelésről, amelyet a papok az utóbbi időkben találtak ki, a Szentírás semmit sem tud.

LXII. A Szentírás nem is ismer más papokat, mint azokat, kik az Isten igéjét hirdetik.

LXIII. Ezek iránt tiszteletadást parancsol, ti. hogy szükséges ellátásukról gondoskodjanak.

 

A visszaélések megszüntetéséről.

LXIV. Akik tévelygésüket beismerik, azokat nem kell meglakoltatni, hanem engedni kell, hadd haljanak meg békességben és azután az egyháznak szánt javukat keresztyénileg kell rendezni.

LXV. Akik tévelygésüket beismerni nem akarják, azok majd számolnak az Isten előtt; tehát a testükön nem kell erőszakoskodni, kivéve ha olyan iszonyú módon viselkednének, hogy azt mellőzni nem lehetne.

LXVI. Minden elöljáró buzgón alázza meg magát és egyedül Krisztus keresztjét állítsák fel, ne a pénzes ládát. Vagy elpusztulnak, mert a fejsze a fának gyökerére vettetett.

LXVII. Ha valaki értekezni kíván velem a papbérről, tizedről, kereszteletlen gyermekekről, bérmálásról: készséggel ajánlkozom a feleletre.

Itt ne merészeljen senki se vitatkozni álokoskodással, vagy emberi fortéllyal, hanem járuljon a Szentíráshoz, hogy az legyen a bíró (foras cares! az Írás az Isten lelkét leheli), hogy az igazságot vagy megtaláljuk, vagy, hogyha – amint remélem – megtaláltuk, megtartsuk. Ámen.

Adja Isten, hogy úgy legyen.