Keletkezés helye, ideje, szerzője és a hitvallási helyzet:

VIII. Henrik a válása és újraházasodása körüli viták hatására 1531-ben a pápának az angol egyház fölötti hatalmát megszüntette és azt magára ruháztatta, s egyúttal kimondatta a parlamenttel, hogy a vallási dogmák értelmezése, a liturgia szabályozása őt illetik meg, mint az új anglikán egyház fejét. A parlament felruházta az uralkodót az egyházi jövedelmek, birtokok és az egyházi törvénykezés jogával, úgyszintén azzal a joggal, hogy az egyházat reformálhassa, és az eretnekeket üldözhesse. 1534-től kezdve lefoglalta az egyházi birtokokat, kifosztotta a kolostorokat, Rómának nem fizette tovább az éves adókat, de a katolikus dogmákat, amelyek ellen a reformáció irányult azokat egyelőre nem bántotta. 1536-ban a Luther és Melanchton tanácsait követő Cranmer érsek kidolgozta a Tízcikkelyes hitvallást, melyből az első öt teljesen megegyezett az ágostai hitvallás tanításával (Szentírás, megigazulás, három sákramentum), a katolikus szertartásokat viszont megtartották (képek tisztelete, szentek segítségül hívása, imádság a holtakért, transsubstantiato). 1537-ben VIII. Henrik megparancsolta, hogy minden templomban legyen angol nyelvű Biblia. Üldözni kezdte a katolikusokat, de a felkelések hatására most már Rómához hű püspökökkel vette magát körül, akik még mindig azt remélték, hogy lehetséges az anglikán egyházat a kúriával kibékíteni. Az ő tanácsuk alapján fogadta el a parlament 1539-ben a véresnek is nevezett hatcikkelyes hitvallást, melyeknek immár a buzgó protestánsok és a lollardok estek áldozatul. Ebben visszaállította a hét szentséget, megerősítette a transsubstantiato-t és máglyát ígért azoknak, akik ezt tagadják, haszontalannak nyilvánította a laikusok számára a két szín alatti áldozást, tiltotta a papok, valamint a szerzetesek és a volt szerzetesek házasságát, támogatta a magánmiséket és a fülbe gyónást. A király ajánlotta továbbá a szent szűz és a szentek tiszteletét, megtiltotta a Biblia magánolvasását. VIII. Henrik halála után a 9 éves VI. Eduárd lett a király, Somerset kormányzása alatt (1547-1549) a Melanchton féle békülékeny irány érvényesült Angliában. Warwick kormányzása idején (1549-1553) viszont Genf hatása volt érezhető. 1552 novemberében készült el a 42 cikkelyes hitvallás, amely lényegileg a lutheri alapokon áll, de a sákramentumokról szóló tanítása Bucer és Kálvin tanítását tükrözi. A parlament megszavazta a régi liturgikus könyvek, képek, szobrok megsemmisítését, az oltárokat asztalokkal helyettesítették. A reformáció munkájának Tudor Mária (1553-1558) alatti megtörése I. Erzsébet (1558-1603) uralma alatt kis változtatással folytatódott. Parker érsek 1559-ben kiadott 11 cikkelye, amely részben a 42 cikkelyből való volt – rövid életűnek bizonyult. 1563 januárjában ő maga terjesztette elő a 42 cikkely revízióját a 39 cikkelyes hitvallást, amely annak rövidített és egyben kiegészített változata. A királynő áttanulmányozta a 39 cikkelyt, és a 29. cikkelyt kihúzta és az így megmaradt 38 cikkelyt adatta ki még abban az évben angol és latin nyelven. A parlament csak 1571-ben foglalkozott a hitvallás kérdésével, s ekkor elrendelte, hogy minden lelkész írja alá az úgynevezett „Erzsébet cikkelyek”. Ugyanakkor elrendelte az 1563. évi kiadás javítását, amelyen kisebb javításokat végeztek, s visszahelyezték a szövegbe a királynő által kihagyott 29. cikkelyt – így azóta az Angol Egyház hitvallása 39. cikkelyből áll. 

Fordítás: A vallás harminckilenc cikkelye (1563) – Angolból eredetiből fordította: Motyovszki Rita – Podráczky Zsolt (Egybevetve a latin szöveggel) 2009.

Szöveg:

A vallás harminckilenc cikkelye (1563)

VIII. Henrik a válása és újraházasodása körüli viták hatására 1531-ben a pápának az angol egyház fölötti hatalmát megszüntette és azt magára ruháztatta, s egyúttal kimondatta a parlamenttel, hogy a vallási dogmák értelmezése, a liturgia szabályozása őt illetik meg, mint az új anglikán egyház fejét. A parlament felruházta az uralkodót az egyházi jövedelmek, birtokok és az egyházi törvénykezés jogával, úgyszintén azzal a joggal, hogy az egyházat reformálhassa, és az eretnekeket üldözhesse. 1534-től kezdve lefoglalta az egyházi birtokokat, kifosztotta a kolostorokat, Rómának nem fizette tovább az éves adókat, de a katolikus dogmákat, amelyek ellen a reformáció irányult azokat egyelőre nem bántotta. 1536-ban a Luther és Melanchton tanácsait követő Cranmer érsek kidolgozta a Tízcikkelyes hitvallást, melyből az első öt teljesen megegyezett az ágostai hitvallás tanításával (Szentírás, megigazulás, három sákramentum), a katolikus szertartásokat viszont megtartották (képek tisztelete, szentek segítségül hívása, imádság a holtakért, transsubstantiato). 1537-ben VIII. Henrik megparancsolta, hogy minden templomban legyen angol nyelvű Biblia. Üldözni kezdte a katolikusokat, de a felkelések hatására most már Rómához hű püspökökkel vette magát körül, akik még mindig azt remélték, hogy lehetséges az anglikán egyházat a kúriával kibékíteni. Az ő tanácsuk alapján fogadta el a parlament 1539-ben a véresnek is nevezett hatcikkelyes hitvallást, melyeknek immár a buzgó protestánsok és a lollardok estek áldozatul. Ebben visszaállította a hét szentséget, megerősítette a transsubstantiato-t és máglyát ígért azoknak, akik ezt tagadják, haszontalannak nyilvánította a laikusok számára a két szín alatti áldozást, tiltotta a papok, valamint a szerzetesek és a volt szerzetesek házasságát, támogatta a magánmiséket és a fülbe gyónást. A király ajánlotta továbbá a szent szűz és a szentek tiszteletét, megtiltotta a Biblia magánolvasását. VIII. Henrik halála után a 9 éves VI. Eduárd lett a király, Somerset kormányzása alatt (1547-1549) a Melanchton féle békülékeny irány érvényesült Angliában. Warwick kormányzása idején (1549-1553) viszont Genf hatása volt érezhető. 1552 novemberében készült el a 42 cikkelyes hitvallás, amely lényegileg a lutheri alapokon áll, de a sákramentumokról szóló tanítása Bucer és Kálvin tanítását tükrözi. A parlament megszavazta a régi liturgikus könyvek, képek, szobrok megsemmisítését, az oltárokat asztalokkal helyettesítették. A reformáció munkájának Tudor Mária (1553-1558) alatti megtörése I. Erzsébet (1558-1603) uralma alatt kis változtatással folytatódott. Parker érsek 1559-ben kiadott 11 cikkelye, amely részben a 42 cikkelyből való volt – rövid életűnek bizonyult. 1563 januárjában ő maga terjesztette elő a 42 cikkely revízióját a 39 cikkelyes hitvallást, amely annak rövidített és egyben kiegészített változata. A királynő áttanulmányozta a 39 cikkelyt, és a 29. cikkelyt kihúzta és az így megmaradt 38 cikkelyt adatta ki még abban az évben angol és latin nyelven. A parlament csak 1571-ben foglalkozott a hitvallás kérdésével, s ekkor elrendelte, hogy minden lelkész írja alá az úgynevezett „Erzsébet cikkelyek”. Ugyanakkor elrendelte az 1563. évi kiadás javítását, amelyen kisebb javításokat végeztek, s visszahelyezték a szövegbe a királynő által kihagyott 29. cikkelyt – így azóta az Angol Egyház hitvallása 39. cikkelyből áll.

 

Angolból eredetiből fordította: Motyovszki Rita – Podráczky Zsolt (Egybevetve a latin szöveggel) 2009.

 

I. A Szentháromságban való hitről

Egy élő és igaz Isten létezik, aki örökkévaló, testetlen, születetlen, részekre oszthatatlan, változhatatlan, végtelen hatalommal, bölcsességgel és jósággal rendelkezik, Ő minden látható és láthatatlan dolog megalkotója. Ebben az istenségben egyesül három személy, egy lényegből, erőből és örökkévalóságból: az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

 

II. Az Ige, vagy Isten Fia

A Fiú, aki az Atya igéje; és öröktől fogva az Atyától, az igaz és örökkévaló Istentől származik, aki egy lényeg az Atyával. Szűz Mária méhében vette fel az emberi természetet, az ő lényegéből, hogy a két teljes és tökéletes természet, amit istenségnek és emberségnek mondunk, egyesüljön egy személyben, szétválaszthatatlanul egy Krisztus, aki igaz Isten és igaz ember, aki szenvedett, megfeszítették, meghalt, és eltemették, az Ő Atyja értünk feltámasztotta. Ő nem csak az eredendő bűn miatt, hanem az emberek összes bűne miatt áldozta fel magát.

 

III. Krisztus Pokolra szállása

Mivel Krisztus meghalt értünk és eltemették, hinnünk kell azt, hogy alászállt a Pokolra.

 

IV. Krisztus feltámadása

Krisztus feltámadt a halálból, újra testet öltött, húsból és csontból, valamint az emberre jellemző vonásokból, felemelkedett a mennybe, ott ül, amíg vissza nem tér, hogy ítéletet tartson az emberek felett az utolsó napon.

 

V. A Szentlélekről

A Szentlélek, aki az Atyától és a Fiútól származik, az Atyával és a Fiúval egy lényeg, fenség és dicsőség, igaz és örökkévaló Isten.

 

VI. A Szentírás elegendő az Üdvözüléshez

A Szentírás tartalmaz mindent, amire az üdvözüléshez szükség van, tehát, ami nem olvasható benne, az nem várható el egyetlen embertől sem.

A Szentírás alatt azokat a kanonikus könyveket értjük, melyeknek eredetében az Egyház soha nem kételkedett.

Mózes első könyve, Mózes második könyve, Mózes harmadik könyve, Mózes negyedik könyve, Mózes ötödik könyve, Józsué könyve, Bírák könyve, Rúth könyve, Sámuel I. könyve, Sámuel II. könyve, Királyok I. könyve, Királyok II. könyve, Krónika I. könyve, Krónika II. könyve, Ezsdrás I. könyve, Ezsdrás II. könyve (Nehémiás könyve), Eszter könyve, Jób könyve, Zsoltárok, Példabeszédek, A prédikátor könyve, Énekek éneke, A próféták könyvei.

Az Új Testamentum összes könyve, mivel ezeket egyházilag hitelesnek tartjuk. Valamint egyéb könyvek, melyeket az Egyház az élet és az emberi viselkedés irányítása miatt használ, például a következők:

Ezsdrás III. könyve, Ezsdrás IV. könyve, Tóbiás könyve, Judit könyve, Eszter könyvének többi része, Bölcsesség könyve, Jézus, Sirach fia, Baruch, a próféta, A három gyermek éneke, Zsuzsanna története, Bél és a sárkány, Manassé imája, Makkabeusok I. könyve, Makkabeusok II. könyve.

 

VII. Az Ótestamentum

Az Ótestamentum nincs ellentétben az Újjal, Jézus mindkettőben örök életet kínál az embereknek, Ő az egyetlen közvetítő Isten és ember között, hiszen Istenből és emberből van.

 

VIII. A három hitvallás

A három hitvallást, a niceai, az athanasiusi és az apostoli hitvallást el kell fogadni, és hinni kell bennük, mert a Szentírás parancsait tartalmazzák.

 

IX. Az eredendő bűn

Az eredendő bűn nem Ádám követése, hanem az a bűn és romlottság, amely abból fakad, hogy az ember Ádámtól származik, így nagyon messzire került az eredendő tisztaságtól, és természetéből adódóan a gonosz irányítja. Az emberi vágy mindig ellentétben áll a lélekkel, így minden ember, aki erre a világra születik, Isten haragját és kárhozatát érdemli. Ez a romlottság megmarad a további leszármazottakban is, ahol a vágyakozás, görögül phronema szarkosz, nem Isten törvényei szerint való. És bár nem kárhoznak el azok, akik hívők és megkeresztelkednek, az Apostol azt mondja, hogy a vágyakozásnak bűnös természete van.

 

X. A szabad akarat

Ádám bukása után az ember olyan állapotba került, hogy saját maga erejéből és jó cselekedeteivel nem tud felkészülni Isten elhívására. Nem tudunk olyan dolgokat tenni, melyek Isten számára kellemesek és elfogadhatóak. Isten Jézus általi kegyelme nélkül nem tudunk jót tenni, és amikor jót teszünk, Ő munkálkodik bennünk.

 

XI. Az ember megítélése

Isten előtt nem a saját érdemeink miatt számítunk igaznak, hanem a mi Urunk és Megváltónk Jézus Krisztusban való hitünk által. A hit általi ítélkezés egy nagyon üdvös tanítás, amint ez a Szentbeszédben megtalálható.

 

XII. A jó cselekedetek

A jó cselekedetek, melyek a hit gyümölcsei ugyan nem teszik jóvá bűneinket és el kell viselnünk Isten szigorú ítéletét, mégis kedvesek és elfogadhatóak Isten számára, és létrehoznak egy igaz, élő hitet.

 

XIII. Az ítélet előtti cselekedetek

A Krisztus kegyelme nélkül végrehajtott cselekedetek nem kedvesek Istennek, mivel nem a Jézus Krisztusba vetett hitből erednek, és ezek a cselekedetek nem vezetik el az embert a kegyelemhez, ezek a tettek nem úgy születnek, ahogyan azt Isten elrendelte, és valószínűleg bűnös eredetűek.

 

XIV. A túlbuzgóság cselekedetei

Ezekkel a cselekedetekkel az emberek kijelentik, hogy nemcsak azt nyújtják Istennek, amit megkövetelnek tőlük, hanem többet is megtesznek a kedvéért annál, mint ami szent kötelességük. Mert Krisztus azt mondta: Amikor megtettél mindent, amit parancsoltak neked, még akkor is haszontalan szolga vagy.

 

XV. Csak Jézus bűn nélküli

Krisztus mindenben hasonlít hozzánk, a bűn az egyetlen kivétel, amitől Ő mentes, mind testben, mind lélekben. Ő a folt nélküli bárány, aki feláldozta magát, hogy megváltsa a világot a bűnöktől, Ő bűn nélküli volt. Azonban mi, bár megkeresztelkedtünk és újjászülettünk Jézusban, mégis vétkezünk sok mindenben, és ha azt mondjuk, nem vagyunk bűnösek, becsapjuk magunkat és nincs igazunk.

 

XVI. Bűn a megkeresztelés után

Nem minden, keresztelés után elkövetett bűn van a Szentlélek ellen, és megbocsáthatatlan.  Ezért a bűnbánat nem tagadható meg azoktól, akik a keresztelés után bűnbe esnek. Miután befogadtuk a Szentlelket, eltérhetünk a kegyelemtől, amit kapunk, bűnbe eshetünk, és Isten kegyelméből újra felemelkedhetünk és megjavíthatjuk életünket. Ezért elítélendőek azok, akik azt mondják, hogy nem vétkezhetnek, míg itt élnek, vagy nem fogadják el, hogy megbocsáttatik azoknak, akik igazán megbánják.

 

XVII. Eleve elrendelés és kiválasztás

Az eleve elrendelés Isten örökkévaló terve, ezért a világ teremtése előtt elhatározta, hogy megszabadítja a kárhozattól azokat, akiket az emberek közül Krisztusban kiválasztott, és elhozza nekik Krisztus által az örökkévaló üdvösséget, megtisztelve őket ezzel. Ezért azok, akik meg vannak áldva Isten nagyszerű jutalmával, Istennek terve van velük, az Ő Lelke dolgozik bennük, ők a kegyelem által engedelmeskednek az elhívásnak, feloldozást nyernek, Isten fiaivá fogadja őket. Isten egyetlen Fia, Jézus Krisztus mására lettek teremtve, jó cselekedetekben járnak, és Isten kegyelméből örökkévaló boldogsághoz jutnak. Az eleve elrendelés és a Krisztusban való kiválasztás kimondhatatlan jólétet jelent, ezek a személyek érzik magukban Krisztus Lelkének munkálkodását, ami elnyomja vágyaikat és földi gondolkozásukat, elméjüket mennyei magasságokba emeli. Ezzel megalapítja és megerősíti a Krisztuson keresztül elérhető üdvösség hitét, felizzítja az Isten iránti szeretetet. Tehát azoknak az embereknek, akikből hiányzik Krisztus Lelke, az Isten eleve elrendeléséről szóló tanítás veszélyes lehet, mivel a gonosz vagy kétségbeesésbe, vagy nyomorúságba taszítja őket. Isten ígéreteit olyan bölcsen kell fogadnunk, ahogyan azok a Szentírásban vannak leírva, és cselekedeteinkben Isten akaratát kell követnünk.

 

XVIII. Csak Krisztus nevében nyerhetünk örök üdvősséget

Elítélendőek azok, akik azt állítják, hogy mindenkit az a közösség (szekta) ment meg, ahová tartoznak, ezért annak szentelik életüket. A Szentírásban azt találjuk, hogy csak Jézus Krisztus mentheti meg az embereket.

 

XIX. Az egyház

Krisztus egyháza hívő emberek gyülekezete, ahol Isten szavát hirdetik és a szentségeket megfelelően szolgáltatják ki, ahogyan Jézus elrendelte. Ahogyan Jeruzsálem, Alexandria és Antiochia egyháza tévedett, úgy tévedett a római egyház is, nem csupán az élettel és a szertartásokkal, hanem a hittel kapcsolatban is.

 

XX. Az egyház hatalma

Az egyháznak hatalma van meghatározni a szertartásokat és hitvitákban dönteni. Törvénytelen az egyháznak bármit elrendelni, ami Isten szavával ellentétben áll. Ezért, bár az egyház a Szentírás tanúja és betartója, nem rendelhet el semmit, ami ellentétben áll vele.

 

XXI. Az egyetemes zsinatok hatalma

Ezek a zsinatok csak a vezetők parancsára hívhatóak össze. Mivel olyan emberekből áll, akik közül nem mindenkit irányít a Szentlélek és Isten szava, tévedhetnek, még olyan dolgokban is, melyek Istenre vonatkoznak. Ezért azok a dolgok, melyeket ők rendelnek el, hogy az üdvösséghez szükségesek, nem rendelkeznek hatalommal, hacsaknem bizonyított, hogy a Szentírásból való.

 

XXII. A Purgatórium

A római tanítás a Purgatóriumról, a bűnbocsánatról, az istentiszteletről, az imádatról, az ereklyékről, a szentekhez való könyörgésről téves, a Szentírásban semmi alapja nincs, Isten szava ellen való.

 

XXIII. Szolgálat a gyülekezetben

Törvénytelen bárkinek nyilvánosan igét hirdetni, vagy szertartást végezni a gyülekezetben anélkül, hogy törvényesen megbízták volna ezzel. Olyan emberek adhatnak erre utasítást, akik erre fel vannak hatalmazva.

 

XXIV. Úgy beszélni a gyülekezetben, hogy az emberek megértsék

Isten szava és az ősi egyházak szokása ellen való az emberek számára érthetetlen nyelven beszélni, imádkozni és szertartást végezni.

 

XXV. A szentségek

A Krisztus által elrendelt szentségek nem csupán a keresztyén emberek hitvallásának jelképei, hanem Isten jó akaratának felénk való bizonysága, és látható jele, amivel dolgozik bennünk és megerősíti a belé vetett hitünket. Krisztus két szentséget rendelt el az Evangéliumban, a keresztséget és az úrvacsorát. A többi szentség: a bérmálás, a bűnbánat, a házasság és az utolsó kenet nem az Evangélium szerinti szentségek. Ezek nem azonos természetűek a keresztség és az úrvacsora szentségével, mivel Isten nem rendelte el azok szertartását. Krisztus nem azért rendelte el a szentségeket, hogy csupán megfigyeljük őket, hanem azért, hogy megfelelően használjuk, részesei legyünk. Csak akkor van érdemleges hatásuk, ha méltóképpen élünk velük. Akik méltatlanul használják őket, kárhozatra jutnak.

 

XXVI. A lelkipásztorok gyarlósága, mely nem gátolja a szentségek hatását

Bár az egyházban a gonosz néha keveredik a jóval, és munkálkodik az istentiszteleteken, mindazáltal a lelkészek nem saját nevükben beszélnek, hanem Krisztuséban, szolgálatukat használhatjuk arra, hogy halljuk Isten szavát, és befogadjuk a szentségeket. Gyarlóságuk nem befolyásolja Krisztus parancsainak hatását, és nem akadályozza meg azt, hogy megkapjuk Isten ajándékait, még akkor is, ha bűnös emberek adják át. Az egyház azonban megtalálja a gyarló lelkipásztorokat, és ha bizonyíthatóan bűnt követtek el, lemondatják őket.

 

XXVII. A keresztség

A megkeresztelés nem csupán a hitvallás jele, amitől a keresztyén emberek különböznek azoktól, akik nem keresztyének, hanem az újjászületést is jelenti, azt, hogy a megkeresztelés által az egyházba kerülünk, ezzel bűneink bocsánatának ígéretét kapjuk, Isten gyermekei leszünk, a Szentlélek látható jeleként a hit megerősödik, és a kegyelem növekszik azáltal, hogy Istenhez imádkozunk. A csecsemők megkeresztelését meg kell tartani, hiszen ez igen üdvös Krisztus számára.

 

XXVIII. Az úrvacsora

Az úrvacsora nemcsak annak a szeretetnek a jele, amelynek a keresztyének között lennie kell, hanem azt a szentséget jelenti, hogy Krisztus megváltott minket halálával. A kenyér Krisztus testét jelképezi, a kehelyben pedig jelképesen az Ő vére van. Az átváltozás (a kenyér és a bor átváltozása) nincs bizonyítva a Szentírásban, ellentétben áll a Biblia szavaival, és sok babonára ad okot.

Krisztus testéből csak akkor részesülünk a vacsorán, ha előtte megfelelő lelkiállapotba kerültünk. Krisztus testéből a hit által részesülünk. Az úrvacsora szentségét Krisztus rendelése szerint nem kell őrizni, körbe hordozni, felmutatni, vagy imádni.

 

XXIX. Azok a gyarlók, akik nem részesülnek Krisztus testéből az úrvacsora által

A gyarlók és azok, akik nem élnek igaz hittel, bár testileg és láthatóan (ahogy Ágoston mondja) szájukba veszik Krisztus testének és vérének szentségét, mégsem részesülnek belőle, hiába eszik és isszák ennek a nagyszerű dolognak a szentségét.

 

XXX. Mindkét szín

Az Úr kelyhét nem szabad megtagadni senkitől sem, az Úr szentségének mindkét részét fel kell kínálni minden keresztyén embernek.

 

XXXI. Krisztus áldozata a kereszten

Krisztus vállalta a vezeklést az egész világ összes bűnéért, legyen az eredendő, vagy mostani, és nincs más mód a bűnök megváltására ezen kívül.

 

XXXII. A lelkészek házassága

Isten törvényei nem rendelik el a lelkészek számára, hogy egyedülállóak legyenek, és ne házasodjanak meg. Tehát számukra és minden keresztyén férfi számára törvényes a házasság.

 

XXXIII. A kiközösített személyek

Azt a személyt, akit az egyház vádjai alapján kiközösítettek, a hívőktől távol kell tartani, amíg nyíltan megbánást nem tanúsít, és egy arra jogosult bíró vissza nem engedi.

 

XXXIV. Az egyház hagyományai

Nem szükséges, hogy a hagyományok, és szertartások mindenhol teljesen megegyezzenek. Megváltoztathatóak úgy, hogy megfeleljenek Isten szavainak. Minden egyháznak joga van megváltoztatni, eltörölni szertartásokat úgy, hogy minden a tanítást szolgálja.

 

XXXV. A szentbeszédek

A Szentbeszédek második könyve, melynek részei a cikkely alatt olvashatóak, isteni tanításokat tartalmaznak. A Szentbeszédek előző könyvét, mely VI. Edvárd idejében készült szintén olvasni kell a lelkészeknek úgy, hogy az emberek megértsék.

A bálványimádás veszélyei

Az egyház megtisztítása

Jócselekedetek

A torkosság és részegség elítélése

A ruházkodás

Az imádságok

Az imádság helye és ideje

A közös imádságokat és szentségeket ismert nyelven kell közvetíteni

Isten szavának tisztelete

Alamizsnaadás

Krisztus születése

Krisztus kínszenvedése

Krisztus feltámadása

Krisztus szentségének befogadása

A Szentlélek ajándékai

A keresztútjáró napokra

A házasság

A bűnbánat

A tétlenség, haszontalanság elítélése

A lázadás elítélése

 

XXXVI. A püspökök és lelkészek felszentelése

Az érsekek, püspökök, lelkészek, diakónusok felszenteléséről szóló könyv, melyet először VI. Edvárd idejében alkottak és a parlament is megerősítette, tartalmaz minden, a felszenteléshez szükséges dolgot, és nem tartalmaz semmi olyat, ami istentelen. Ezért azok, akik a könyv szertartásai szerint vannak felszentelve Edvárd király uralkodásának második évétől mostanáig, vagy ezután lesznek felszentelve ezen szertartások által, azok megfelelően, jogszerűen vannak felszentelve.

 

XXXVII. A világi elöljárók

A királynőnek van legfőbb hatalma az Angol Birodalomban mind egyházi, mind világi téren előforduló esetek megítélésében. A római püspöknek nincs hatalma az Angol Birodalomban.

A Birodalom törvényei halállal büntetik azokat a keresztyén embereket, akik szörnyű, súlyos bűnöket követnek el.

A keresztyén embereknek elöljáróik utasítására kötelező fegyvert fogni, és a háborúban szolgálni.

 

XXXVIII. A keresztyén emberek vagyona

A keresztyén emberekre nem jellemző a gazdagság és a vagyon, amivel az anabaptisták tévesen dicsekszenek. Ha valaki ilyenekkel rendelkezik, lehetőségei szerint alamizsnát kell adnia.

 

XXXIX. A keresztyén ember esküje

A hiábavaló, meggondolatlan ígéretek tilosak a keresztyének számára, azonban a keresztyén vallás nem tiltja azt, hogy az ember esküt tegyen, amikor az elöljáró azt kéri tőle a hitről vagy jótékonyságról.