Isten igaz imádói lélekben és igazságban hívják Őt segítségül az emberek előtt való minden lárma nélkül.

A képmutatók azért művelik az ő cselekedeteiket, hogy az emberek lássák őket. Jutalmukat meg is kapják ugyanazon időben.

Ebből tehát következik, hogy az áhítat nélkül és bérért való templomi éneklés, vagyis inkább gajdolás vagy hírvágyból, vagy haszonlesésből történik.

Zwingli Ulrik: 67 tétel (1523): XLIV-XLVI. Tétel

 

Amint megvallottuk már, üdvözülésünket és minden jót egyedül Istentől várjuk és reméljük Jézus Krisztus közbenjárásával. Azt is valljuk, hogy minden szükségünkben könyörögnünk kell Istenhez Jézus Krisztusért, mert ő a mi közbenjárónk, szószólónk, aki elvezet hozzá. Egyben el kell fogadnunk, hogy minden jó tőle származik, ezért hálával tartozunk neki. Ugyanakkor tartózkodunk attól, hogy a szentek közbenjárását kérjük, mert ez emberek által kitalált, a Szentírásnak ellentmondó babona, s abból a bizalmatlanságból fakad, hogy Jézus Krisztus közbenjárása nem lenne elegendő.

Fárel Vilmos – Kálvin János:

Genfi Hitvallás (1536)

12. Egyedül Istenhez könyörgünk, és Jézus közbenjárását kérjük

 

- Miért szükséges a keresztyéneknek imádkozni?

- Azért, mert ez a legfőbb része annak a háládatosságnak, amelyet Isten tőlünk kíván. Továbbá, mert Isten az Ő kegyelmét és Szentlelkét csakis azokkal közli, akik ezt Őtőle őszinte fohászkodásban szüntelenül kérik,  és ezért neki hálát adnak.

Heidelbergi Káté (1563): 116. Kérdés – felelet

 

Hallottuk már, hogy mit kell tennünk és hinnünk, hogy a legjobb és legboldogabb élethez juthassunk. Most következik a harmadik rész, hogy mimódon kell imádkoznunk. Mivel úgy áll a helyzet, hogy nincs egy ember sem, aki a Tízparancsolatot tökéletesen meg tudná tartani, még ha mindjárt megkezdődött is benne a hitélet; s minthogy a világgal és a saját testünkkel összejátszva az ördög is ellenszegül minden hatalmával: mi som szükségesebb, minthogy Isten fülét folytonosan foglalkoztassuk, kiáltsunk hozzá és könyörögjünk, hogy adja meg, tartsa meg és sokasítsa meg nálunk a hitet s a Tízparancsolat betöltését, viszont távolítsa el mindazt, ami utunkba áll s akadályoz bennünket. De hogy azt is megtudjuk, mit kell imádkoznunk és miképpen, amint látni fogjuk, a mi Urunk Krisztusunk maga tanított meg minket az imádkozás módjára és szavaira.

Mielőtt azonban magának a Miatyánknak részletes magyarázatába fognánk, felette szükséges, hogy előzőleg magára az imádkozásra intsük és buzdítsuk az embereket. Ahogy azt Krisztus és az apostolok is tették. És elsősorban is azt kell jól megérteni, hogy az imádkozásra Isten parancsa kötelez bennünket. A második parancsolatban ugyanis ezt hallottuk: Ne vedd hiába Isten nevét!" Ebben benne van egyúttal a felszólítás Isten szent nevének dicsőítésére és a segítségül hívására minden szükségben, más szóval: az imádkozásra. Mert segítségül hívni annyi, mint imádkozni. Úgy, hogy tehát erről éppúgy szigorú és komoly parancs szól, mint a többiről: hogy ne legyenek más isteneink, hogy ne öljünk, ne lopjunk stb. Mindez azért van így, nehogy azt gondolja valaki: „az mindegy, akár imádkozom, akár nem imádkozom.” Így szokott ez lenni bárdolatlan embereknél, akik ilyesfajta rögeszmékbe és gondolatokba burkolódznak: „Minek imádkozzam? Ki tudja, törődik-e Isten a könyörgéseimmel, és kész-e azokat meghallgatni? Nem baj, ha nem imádkozom, majd imádkozik helyettem valaki más!” Ilyen módon aztán megszokják, hogy soha ne imádkoznak, s azt hozzák fel mentségül, hogy mi úgyis elvetjük a hamis és képmutató imádságot – mintha azzal azt is tanítottuk volna, hogy nem kell, sőt nem is szabad imádkozni.

Az tény, hogy, amit eddig mondtak imádkozásnak, az a siránkozás és szavalás a templomokban s egyéb helyeken, az nem volt imádság. Mert az efféle külsőleges gyakorlatok a legjobb esetben is a kis gyermekek, az iskolás növendékek és a nagyon egyszerű emberek számára járhatnak némi haszonnal. Nevezhetjük azt éneklésnek vagy imaolvasásnak, de igazi imádkozásnak nem. Az ellenben, amit a második parancsolat tanít, igenis imádkozás: Istent segítségül hívni minden szükségünkben. Ő követeli tőlünk ezt, s nincs szabad tetszésünkre bízva. Ha keresztyének akarunk lenni, éppoly szoros kötelességünk az imádkozás, mint amilyen szoros kötelességünk, hogy engedelmeskedjünk atyánknak, anyánknak és a felsőbbségnek. Mert segítségül hívás és könyörgés által tiszteljük s használjuk jól Isten nevét. Ezt azért kell minden másnál jobban megjegyezned, hogy elhallgattassunk és visszautasítsunk minden olyan gondolatot, amely az imádkozástól távol akar tartani, sőt el is ijeszteni. Mert, amint nem járja az, hogy egy fiú azt mondja az atyjának: „Mit törődik Isten az én engedelmességemmel? Megteszem, ami tőlem telik; a többi egyre megy.” – Hiszen paranccsal van dolga! „Ezt meg kell tenned, erre kötelezve vagy!” – Ugyanígy itt sem tőlem függ, megtegyem-e vagy se, hanem Isten haragjának és kárhoztatásának terhe alatt vagyok köteles imádkozni.

Ezt tehát különösen jól meg kell értenünk s jegyeznünk, hogy így elnémítsuk s visszautasítsuk azokat a gondolatokat, amelyek az imádkozástól visszatartanak és elijesztenek, mintha nem volna súlyos következménye annak, ha nem imádkozunk, vagy mintha ez a parancs csak azoknak szólna, akik szentebbek és nagyobb kegyben vannak Istennél, mint mi. Természeténél fogva ugyanis annyira bizalmatlan az emberi szív, hogy folyton menekül Isten színe elől, s azt gondolja, hogy Isten látni sem kívánja imádságainkat, mivel bűnösök vagyunk, s mást nem érdemlünk haragján kívül. Az ilyen gondolatok elűzése végett – ismét mondom – különös figyelmet kell fordítanunk erre a parancsolatra, és Istenhez kell térnünk, nehogy az ezen a ponton való engedetlenségünkkel még jobban magunkra haragítsuk. Mert ezzel a parancsával eléggé értésünkre adja Ő maga, hogy nem akar bennünket eltaszítani Magától, sem száműzni, habár bűnösök vagyunk is. Sőt inkább Magához akar édesgetni, hogy megalázkodjunk Előtte, feltárjuk nyomorunkat és ínségünket, esedezzünk kegyelméért és segedelméért. Ezért olvassuk a Szentírásban, hogy haragszik azokra, akik bűneik által úgy le voltak sújtva, hogy nem mertek újból Hozzá fordulni és imádság által szembeszállni Isten haragjával és kegyelméért esdekelni.

Ebből most már arra az eredményre és megállapításra kell jutnod, hogy mivel ily kiváló parancs kötelez az imádkozásra, senki le ne becsülje valahogy az imádságai értékét, hanem nagyra és sokra tartsa azokat. Végy mindig példát más parancsolatokból is. Így: „a gyermek ne vegye könnyen a szülők iránti engedelmességet a világ minden kincséért se, sőt inkább mindig arra gondoljon: Ez a cselekedet az engedelmesség cselekedete, és amit teszek, nem más értelemben teszem, mint az Isten parancsolata iránti engedelmességből. Erre bizton támaszkodhatom, ezt nagyra becsülhetem, nem ugyan az én érdemem miatt, hanem mert Isten parancsolja.” Ugyancsak itt is: bármit kérünk Istentől s bármiért esedezünk Hozzá, vegyük úgy, hogy Ő kívánja és Neki engedelmeskedünk s gondolkodjunk ilyenformán: Énmiattam nem érne ugyan semmit sem, hanem foganatos azért, mert Isten megparancsolta. Akármi kérnivalónk van azért, ennek a parancsnak engedelmeskedve lépjünk mindig Isten elé.

Ezért nem szűnünk meg kérve kérni és figyelmeztetni mindenkit, hogy szívlelje meg ezeket, s ne nézze le imádkozásunkat. Eddig ugyanis az ördög nevében úgy tanítottak, hogy senki sem törődött e dolgokkal, és mindenki azt hitte, elég, ha az imádságot ledarálja, akár meghallgatja Isten, akár nem. Ez azonban a tönkretétele és szélnek eresztése az imádkozásnak. Éppen azért hiábavaló imádkozás. Mert megtévesztetjük és megijesztetjük magunkat az efféle gondolatokkal: „Én nem vagyok elég szent, sem méltó! Ha olyan jámbor és szent életű volnék, mint Szent Péter és Szent Pál, szívesen imádkoznám!” El azonban, messze el az ilyen gondolatokkal! Mert ugyanaz a parancs, amely Szent Pálnak szólt, szól nekem is. A második parancsolat énmiattam is van éppen úgy, mint őmiatta, úgy, hogy nem dicsekedhetik se jobb, se szentebb parancsolattal ő se.

Ekként szólj azért: „Az az imádság, amit én mondok, éppoly becses, szent és Istennek tetsző, mint Szent Pálé, vagy a legszentebbeké.” Megokolás: Készséggel elismerem, hogy szentebb nálam, ami a személyét illeti, azonban a parancsot illetően nem. Mert Isten az imádságot nem a személy szerint, hanem az igéje és az engedelmesség szerint mérlegeli. Mert ugyanarra a parancsolatra, amelyre alapították az imádságaikat az összes szentek, alapítom én is a magamét, s ehhez járul még, hogy én is ugyanazokért imádkozom, amiért ők is könyörögnek vagy könyörögtek mindnyájan. Az első és legszükségesebb tétel tehát az legyen ennél a résznél, hogy imádságunknak az Isten iránti engedelmességen kell alapulnia és állnia, tekintet nélkül a mi személyünkre, legyünk bár bűnösök, vagy szentek, méltók vagy méltatlanok. Tudnunk kell, hogy Isten nem veszi tréfának, hanem haragszik és büntet, ha nem imádkozunk, épp úgy, ahogy megbüntet minden más engedetlenséget is. De tudnunk kell hasonlóképpen azt is, hogy maga Isten sem engedi hiábavalókká lenni és kárba veszni az imádságainkat. Mert ha nem akarna meghallgatni, nem szólítana fel az imádkozásra, s nem tette volna azt oly szigorú paranccsá.

Másfelől az késztessen és ösztönözzön még jobban bennünket az imádkozásra, hogy Isten azt az ígéretet is hozzátette biztatásul, hogy amiért könyörgünk, az bizonnyal meglesz. Amint az 50. Zsoltárban is mondja: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, és megszabadítlak téged.” Krisztus pedig Máté evangéliuma 7. részében: „Kérjetek és adatik néktek stb.” „Mert aki kér, mind kap.” Az effélének fel kellene ébresztenie szívünket és lángra gyújtania, hogy kedvvel, szeretettel imádkozzunk, mert a saját szavával kezeskedik, hogy az imádságaink felette kedvesek Neki, s azonfelül meg is hallgatja és beteljesíti azokat bizonyosan, hogy mi le ne becsüljük és ne mondjuk csak úgy a levegőbe, ne imádkozzunk révedezve.

Ezeket fel is hozhatod előtte és szólhatsz így Hozzá: „Íme, édes Atyám, itt jövök és kérlek Téged. Nem önszántamból, nem a saját méltó voltom tudatában, hanem a Te parancsolatod és ígéreted alapján, amely nem csalhat, se nem hazudhat.” Aki pedig nem hisz ennek az ígéretnek, tudja meg újra, hogy haragra gerjeszti Istent, mint akit a legnagyobb mértékben megsértett ezzel és hazugnak állított.

Édesgessen és vonjon ezenkívül az is, hogy e parancsolat és ígéret mellett Isten még azzal is elébünk jő, hegy az imádság szavait és formáját, hogy miképp és mit kelljen imádkoznunk, készen állítja elénk és adja szánkba, hogy lássuk, mennyire szívén viseli nyomorúságunkat és semmit se kételkedjünk abban, hogy kedves Előtte könyörgésünk, s meghallgatja egészen biztosan. Úgy, hogy az Úri-imának óriási előnye van minden más, magunk kigondolta imádsággal szemben. Mert akkor mindig kétségeskedhetne a lelkiismeretünk és mondhatná: „Imádkoztam ugyan, de ki tudja, hegy tetszett-e Néki s vajon eltaláltam-e az igazi módját és mértékét az imádkozásnak?” Nem is található azért a földön felségesebb imádság, mivel olyan fényes a bizonyság mellette, hogy az Isten igazán szívesen hallja, úgyhogy nem volna szabad ezt elcserélni a világ minden kincséért sem.

Éppen azért előírás hát számunkra a Miatyánk, hogy meglássuk és meggondoljuk azt a nyomorúságot, amelynek szüntelen indítani és sarkallni kell bennünket az imádkozásra. Mert, aki imádkozni akar, annak valamit elő kell hoznia, fel kell tárnia és megneveznie azt, amit kíván. Másképpen nem nevezhető imádságnak.

Joggal vetettük el azért a szerzetesek és papok imádságait, akik éjjel-nappal üvöltenek és mormognak torkuk szakadtából, de könyörögni nem jut eszébe egyiknek sem még csak egy hajszálnyi csekélységért sem. És ha egy helyre hordanák a papokkal, együtt az összes templomot, akkor is be kellene vallaniuk – hogy szívből soha nem imádkoztak még csak egy csepp borért se. Mert sohse tette fel magában egyikük se, hogy az Isten iránti engedelmességből vagy ígéretébe vetett hitből imádkozzék, sem semmiféle nyomorúságot nem nézett, de még a legjobb esetben se gondolt többre, mint hogy valami "jó cselekedetet" vigyen végbe. Ezzel aztán ki is fizették Istent, mint akik nem kapni, hanem csak adni akarnak Néki.

Hogy igaz legyen az imádság, ahhoz az embernek komolyan át kell éreznie a nyomorúságát. És pedig azt a nyomorúságot, amely valóban szorongat és sürget bennünket, hogy kiáltsunk és kérjünk segítséget. Akkor aztán magától megy az imádság, ahogy kell is mennie, úgyhogy nincs akkor szükség semmiféle kitanításra, hogy miként készülődjünk és merítsünk hozzá megfelelő áhítatot. Azt a nyomorúságot pedig, amelyet át kell éreznünk mind magunkra, mind másokra nézve, elég bőségesen megtaláljuk a Miatyánkban. Arra is hasznos azért ez az imádság, hogy a nyomorúságunkra figyelmeztet; meggondoljuk, és szívünkre vesszük azt, nehogy megrestüljünk az imádkozásban. Mert a hiány elég sok mindegyikünknél, a hiba csak ott van, hogy nem érezzük, és nem látjuk. Isten is azt kívánja azért, hogy az efféle nyomorúságodat és ügyes-bajos dolgodat panaszold el Néki, s vidd Elébe, nem mintha Ő nem tudna arról, hanem hogy minél jobban felserkentsd általa a szívedet, hogy csak kérjen minél többet s minél erőteljesebben, hogy szélesen kiterítsd és tartsd a kötényedet, hogy sokat kapj. Ezért már gyerekkorunk óta hozzá kellene szoknunk, hogy ki-ki naponként imádkozzék minden nyomorúságáért, amikor és ahol csak valamennyire is érzi annak súlyát. Meg más emberekért is, akik közt él, mint a lelkészekért, a felsőbbségért, a szomszédokért és háza népéért. S mindezt úgy, amint mondtam, hogy emlékeztessük Istent a saját parancsolatára és ígéretére, tudván, hogy ezeket a kéréseket nem veti majd meg. Azért hangsúlyozom ezt, mert nagyon szeretném, hogy jól tudomására hozván azt a népnek, megtanuljanak helyesen imádkozni, s ne folytatnának olyan éktelen és rideg életet, amely napról-napra alkalmatlanabbá teszi őket az imádkozásra, amit persze óhajt az ördög és elő is mozdít minden erejével. Mert jól tudja ám őkelme, micsoda gyötrelmet és kárt okoz neki, ha valóban bőven buzog fel az imádság.

Azzal ugyanis tisztában kell lennünk, hogy nekünk minden oltalmunk és védelmünk egyedül az imádságban van. Az ördöghöz, az ő hatalmához és az óriási seregéhez képest mi nagyon is gyengék vagyunk, úgy, hogy ha egyszer felkerekednek ellenünk, könnyűszerrel legázolnak. Ezért kell a dolgot jól megfontolnunk és minden fegyvert a kezünkbe ragadni, amivel csak szükség felfegyverkeznie a keresztyénnek, hogy megállhasson az ördöggel szemben. Mert ugyan mit gondolsz, micsoda volt az, ami eddig oly nagy dolgokat vitt véghez, hogy meghiúsította ellenségeink terveit és cselvetéseit, elfojtotta gyilkosságait és lázításait, pedig az ördög ezek által igyekezett bennünket elnyomni az evangéliummal együtt? Mi más, ha nem néhány jámbor ember imádsága, amely vasfalként állt közénk meg az ellenségeink közé! Különben sokkal csúnyább játékot kellett volna végignézniük; hogyan fojtotta volna az ördög a saját vérébe egész Németországot! Nos, csak nevessenek és gúnyolódjanak! Mi mégis egyedül az imádság által akarunk helytállani velük meg az ördöggel szemben, úgyhogy imádkozunk szorgalmasan s meg nem restülünk. Mikor ugyanis így imádkozik egy hívő keresztyén: „Vidd végbe édes Atyám a te akaratodat!” – akkor Ő így válaszol a magasból: „Igen, drága gyermekem, véghez viszem azt valóban, még az ördöggel és az egész világgal szemben is.”

Legyen mindez intésül, hogy mindenekelőtt tanuljuk meg az imádság megbecsülését és az igazi különbségtételt a sok imadarálás és a valódi könyörgés között. Mert az imádságot semmiképpen nem vetjük el, hanem csak a teljesen hiábavaló ordítozást és mormolást ítéljük el; amiképpen maga Krisztus is elítéli és megtiltja a hosszadalmas fecsegést.

Most pedig röviden és a lehető legvilágosabban megmagyarázzuk a Miatyánkot. Hát cikkben, azaz kérésben foglalja össze mindazt a nyomorúságot, amely állandóan reánk nehezedik. Olyan nagy mindegyikük, hogy közülük bármelyik is az egész életünkön keresztül való könyörgésre kényszeríthetne.

Luther Márton: Nagy Káté (1529)

 

- Mi szükséges az imádsághoz, hogy azt Isten kedvelje és meghallgassa?

- Először az, hogy egyedül az egy igaz Istenhez, ki magát nekünk igéjében kijelentette, könyörögjünk szívünk szerint mindazokért, amiknek kérését Ő nekünk megparancsolta. Másodszor, hogy szükségünket és nyomorúságunkat teljes valóságában megismerjük, hogy így magunkat Ő felségének színe előtt megalázzuk. Harmadszor, hogy erős bizodalmunk legyen  afelől, hogy Ő a mi imádságunkat, noha mi arra érdemtelenek vagyunk, mégis az Úr Jézus Krisztus érdeméért bizonyosan meghallgatja, amint ezt nekünk igéjében megígérte.

Heidelbergi Káté (1563): 117. Kérdés – felelet

 

Azt is valljuk, hogy minden imádságunkat bizonyos fokig értenünk kell, mert ha az imádság nem szívünk mélyéből, szeretetből fakad, akkor csak képmutatás és színlelés. Ezért megtanuljuk a mi Urunk imádságát, hogy jól tudjuk, mit kell tőle kérnünk: „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben…”.

Fárel Vilmos – Kálvin János:

Genfi Hitvallás (1536)

13. Érthető imádság

 

- Mit parancsolt Isten, hogy kérjünk tőle?

- Minden lelki és testi szükségünk kielégítését, amelyet az Úr Jézus Krisztus belefoglalt abba az imádságba, amelyre minket Ő maga tanított.

Heidelbergi Káté (1563): 118. Kérdés – felelet

 

- Hogy szól ez az imádság?

- Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket,

miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tied az ország, a hatalom, és a dicsőség mindörökké. Ámen.

Heidelbergi Káté (1563): 119. Kérdés – felelet

 

L. Mivel már eleget beszéltünk az isteni tisztelet második részéről, mely az engedelmességben s Isten szolgálatában áll, szóljunk most a harmadik részről.

Gy. Azt mondtuk, hogy a harmadik rész Isten segítségül hívása, midőn hozzá menekszünk bajainkban.

L. Azt gondolod, hogy egyedül csak őt lehet segítségül hívni?

Gy. Igen, mert ezt kívánja isteni lényét megillető tisztelet gyanánt.

L. Ha így áll a dolog, hogyan kérhetjük az embereket, hogy támogassanak minket?

Gy. E két dolog közt nagy a különbség. Mert mikor Istent hívjuk segítségül, megvalljuk, hogy mástól jót nem várunk, másnál nincs oltalmunk. De támogatást emellett keresünk az embereknél, amennyiben ő megengedi s azoknak ad tehetséget támogatásunkra.

L. Azt mondod tehát, hogy bátran kereshetünk támogatást az embereknél, és bízhatunk bennük, ez nem ellenkezik azzal, hogy az egy Istent hívjuk segítségül, csak teljes bizodalmunkat ne helyezzük emberekbe s ne kérjük őket másért, csak azért, mivel Isten adott nekik képességet a jó cselekvésére az Ő saját jóltevésének eszközeivé választotta őket, s ezek keze által akar rajtunk segíteni s részeltetni a támogatásban, melyet emberek által akar velünk éreztetni.

Gy. Azt gondolom, s ezért úgy illik, hogy minden jót, mit tőle kaptunk, Isten ajándékának nézzük, amint valósággal egyedül Ő osztogatja azokat nekünk, emberek szolgálata által.

L. De nem kell-e hálásaknak lennünk az emberek iránt, valahányszor ők nekünk szolgálatot tesznek? Mert ezt egyaránt elénk szabja a természet rendje s az emberiesség.

Gy. De igen, már azért is, mivel Isten éppen őket bízta meg azzal a tisztséggel, hogy kegyelmének kiapadhatatlan forrásából a jót általuk, mintegy patak által árassza hozzánk, mert ily módon lekötelez velük szemben s ezt el is akarja velünk ismertetni. Ennélfogva, ha valaki az emberek iránt nem hálás, ezzel Isten iránt való hálátlanságát is kimutatja.

L. Megtanulhatjuk-e ebből, hogy haszontalan dolog segítségül hívni úgy az angyalokat, mint Isten szent szolgált, kik ez életből eltávoztak?

Gy. Megtanulhatjuk, mert a szenteknek Isten nem adta azt a rendeltetést, hogy rajtunk segítsenek, ami pedig az angyalokat illeti, bár üdvösségünkre fölhasználja munkájukat, de nem akarja, hogy imádjuk őket.

L. Tehát azt mondod, hogy ami az Isten által létrehozott szép renddel pontosan meg nem egyezik, akaratával ellenkezik?

Gy. Igen. Mert a hitetlenség biztos jele, ha nem elégszünk meg azzal, amit Isten ad. Aztán ha akkor, mikor Isten magához hívogat, a szentekbe és az angyalokba vetett hithez fordulunk, s azon bizodalomnak, melynek teljesen Istenben kellett volna megnyugodnia, egy részét átvisszük a szentekre és angyalokra, bálványimádásba esünk. Mert így másokat is részesítünk abban, amit Isten magának tartott fenn.

L. Beszéljünk most az imádság módjáról! Elég az imához a nyelv is, vagy szükség van az észre és szívre is?

Gy. A nyelvre nincs mindig szükség, de értelem s érzés híján sohasem lehet az igazi imádság.

L. Mivel bizonyítod ezt?

Gy. Amennyiben Isten lélek, egyebütt is mindig szívet kér az embertől, hát még az imádságban, mely vele való társalkodás! Ezért azt ígéri, hogy csak azokhoz lesz közel, akik őt igazságban imádják, ellenben átok alá vet mindenkit, kik képmutatás okáért nem szívből imádkoznak.

L. Teljességgel haszontalanok hát mindazon imádságok, melyeket csak a nyelv mond el?

Gy. Nemcsak haszontalanok, hanem utálatosak is Isten előtt.

L. Az imádságban mily érzést kíván Isten?

Gy. Azt kívánja, hogy először érezzük nyomorúságunkat, szegénységünket, hogy ez érzés lelkeinkben gyászt és aggódást okozzon, aztán azt kívánja, hogy komoly, buzgó vágy hevítsen Isten kegyelmének elnyerésére, s e vágyódás gyújtsa fel bennünk az imádságért való lángolást is.

L. Természetünkből folyik az érzés, vagy Isten ajándékozza?

Gy. Szükséges, hogy Isten e dologban segítségünkre jöjjön. Mert mi nagyon balgák vagyunk. Isten lelke az, mely kibeszélhetetlen sóhajtásokat támaszt bennünk, s lelkünkben oly vágyakat hoz létre, amelyek az imádsághoz megkívántatnak.

L. E tan azt célozza, hogy tunyán és közömbösen várjuk a Szentlélek indítását s magától senki ne gerjedjen imádkozásra?

Gy. A legkevésbé sem. Sőt inkább az a cél, hogy a hívek, ha hidegnek, az imádkozásra tunyának vagy alkalmatlannak érzik magukat, menten Istenhez meneküljenek s kérjék, hogy a Szentlélek lángnyelvei lángra lobbantsák őket, s így az imádkozásra képessé legyenek.

L. Mégis azt gondolod hát, hogy a nyelvnek nincs haszna az imádkozásban?

Gy. Semmi esetre sem gondolom ezt. Mert a nyelv gyakran segíti, felemeli, Istennél megtartja a lelket. Azonkívül, mivel Isten a nyelvet sokkal Inkább dicsőségére teremtette, mint a test többi tagjait, azért illendő, hogy minden tehetségét e feladata teljesítésében fejtse ki. Aztán néha a lelki hév is annyira áthatja az embert, hogy nyelve akaratlanul is szavakba tör ki.

L. Ha így áll a dolog, mi hasznuk van némelyeknek abból, hogy különös s ismeretlen nyelven imádkoznak?

Q. Az ily imádság nem más, mint Isten gúnyolása. Tehát a keresztyének közt nem szabad előfordulnia ily képmutatásnak.

L. Imádságunkat hát a véletlenre kell-e alapítanunk, az eredmény felől bizonytalanoknak kell-e lennünk, vagy biztosra kell vennünk, hogy az Úr meghallgat?

Gy. Imádságunk mindig abból a hitből eredjen, hogy az Úr meghallgat, s amit kérünk, mind megadja, ha hasznukra válik. Ezért tanít Pál, hogy az igaz könyörgés hitből van (Róm 10,14.), mert helyesen csak az imádkozhat Őhozzá, aki már elébb megnyugodott az Ő jóságába vetett hitben.

L. Mi lesz hát azokkal, akik kétségek közt imádkoznak, nem tudják, hogy mi haszna lesz imádságuknak, sőt kétségben vannak afelől is, hogy Isten meghallgatja-e, vagy nem kérésüket?

Gy. Hiábavaló és balga azok imádsága, mert semmi ígéret sem támogatja azt. Isten azt kívánja, hogy szilárd hittel kérjünk, s e parancsához azt az ígéretet fűzi, hogy amit hittel kérünk, megadja nékünk.

L. Még csak azt kell megtudnunk, honnét vehetjük mi a bátorságot, hogy bár Isten színe előtt annyi oknál fogva méltatlanok vagyunk, mégis meg merészelünk állani orcája előtt.

Gy. Elsősorban vannak ígéreteink, amelyekben szilárdul meg kell állanunk, nem nézve, hogy méltók vagyunk-e. (Zsolt 50,15; 91,3; Ez 30,15. stb.) Azután meg, mivel Isten fiai vagyunk, biztat és ösztönöz az Ő lelke, hogy hozzá, mint Atyánkhoz bizalommal fordulni ne habozzunk. S hogy (mivel olyanok vagyunk, mint a férgek, s bűneinknek tudata kínoz) ne rettegjünk az Ő dicső fenségétől, Krisztust adá közbenjáróul azért, hogy utat nyisson nekünk hozzá. Így hát a legkevésbé sem szabad kétkednünk afelől, hogy a kegyelmet elnyerjük.

L. Úgy érted ezt, hogy csak Krisztus nevében kell Istenhez imádkozni?

Gy. Igen. Mert Isten ezt határozottan megkívánja tőlünk, s azt ígéri, hogy Krisztus közbelépéséért minden mi kérésünket megadja.

L. Nem kell hát vakmerőséggel, vagy önteltséggel vádolnunk azt, aki Krisztusban, mint védőjében bízva, Istenhez bizalmasan járul, és csak Őt küldi Isten elé, hogy általa meghallgattassék?

Gy. Semmi esetre sem. Mert aki így imádkozik, mintegy Krisztus szájával imádkozik, mivel tudja, hogy az Ő oltalma támogatja és ajánlja imádságát.

L. Nézzük már most, hogy a hívők imádságának mit kell tartalmaznia. Szabad-e mindent kérnünk Istentől, ami eszünkbe jut, vagy e tekintetben is valami határozott szabályt kell szemünk előtt tartanunk?

Gy. Imádkozásunk nagyon helytelen módon történnék, ha saját vágyainknak, testünk ítéletének engednénk. Mert egyrészt tudatlanabbak vagyunk, mintsem megítélhetnők, hogy mi válik javunkra, másrészt pedig vágyaink oly mértéktelenek, hogy csak fékezéssel uralkodhatunk rajtuk.

L. Mire van hát szükség?

Gy. Arra, hogy Isten maga tanítson meg a helyes imádságra, mintegy kézen fogva vezéreljen s előttünk mondja a szavakat.

L. Micsoda törvényt szab elénk?

Gy. Szerteszét a Szentírásban bő és megfelelő utasítást ad az imádkozásra vonatkozólag. Mégis, hogy célunk annál biztosabb legyen, egy imádság-alakot adott, s e mintában néhány pontba röviden mindazt összefoglalta, amit Istentől kérnünk szabad.

L. Mondd el ezt az imádság-alakot!

Gy. Mikor tanítványai megkérdezték a mi Urunkat, Krisztust, hogy mint kell imádkozni, így felelt: „Mikor imádkoztok, ezt mondjátok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a Te neved. Jöjjön el a Te országod: legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy itt a földön is. A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma. És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik miellenünk vétkeztek. És ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen!”

L. Hogy jobban megérthessük, osszuk részekre!

Gy. Hat része van. A három első rész Isten dicsőítésében leli főcélját s miránk nincs tekintettel. A többi részek ránk, a mi hasznunkra vonatkoznak.

L. Tehát olyat is kell kérnünk Istentől, amiből ránk semmi haszon sem háramlik?

Gy. Isten véghetetlen jóságához képest úgy rendezte el a világot, hogy semmi olyan dolog nem lehet dicsőségére, mi egyúttal a mi üdvösségünkre is nem szolgál. Tehát midőn neve megszenteltetik, azt a mi megszenteltetésünkké is teszi, s nem jön el úgy az Ő országa, hogy valami módon mi is részeseivé ne legyünk. De midőn mind e dolgokat óhajtjuk, illendő, hogy csak az Ő dicsőségére s ne a mi hasznunkra nézzünk.

L. Szavaid szerint e három kérés ugyan a mi hasznunkkal is egybe van kötve, mégsem szabad őket más céllal kiejteni, mint hogy Isten neve dicsértessék.

Gy. Igen. S bár a három utolsó kéréssel azokra a dolgokra vágyódunk, melyek hasznunkat és üdvösségünket szolgálják, mégis kell, hogy itt is Isten dicsősége legyen főgondunk.

Kálvin János:

A Genfi Egyház Kátéja (1545)

Az imádságról

 

- Mi a könyörgés?

- Lelki és testi javak igaz hitből való kérése Istentől a Krisztus nevében és az elvett javakért való hálaadás.

Siderius János: Katechizmus (1597) 77. Kérdés - felelet

 

- Kihez kell könyörögni?

- Kizárólag Istenhez, aki minden jónak kútfeje, és aki dicsőségét egyetlen teremtményének sem adhatja át.

Siderius János: Katechizmus (1597) 78. Kérdés - felelet

 

- Miért csak az Istennek kell könyörögni?

- Először, mert az igaz könyörgés a hittel van kapcsolatban, és akinek könyörgünk, abban kell, hogy hitünk és bizodalmunk is legyen, ez viszont csak az egy élő Istent illeti (Róm 11; Zsolt 146.). Másodszor, mert egyedül csak Isten tudja és látja mindenütt a könyörgőknek szükségét, és szívüket megvizsgálva, még sóhajtásukról is tudja, hogy az mit jelent (Jn 1; Róm 16.). Harmadszor, mert egyedül csak ő mindenható, aki mindenhová elér, és ő az, akinek mindenre elég hatalma van (Ézs 42; Jer 17.).

Siderius János: Katechizmus (1597) 79. Kérdés - felelet

 

- Hány dolog szükséges az igaz könyörgéshez?

- Elsősorban hat.

Siderius János: Katechizmus (1597) 80. Kérdés - felelet

 

- Mi az a hat dolog, ami a könyörgéshez szükséges?

- Először: az igaz istenismeret, hogy biztos légy benne, és tudd, ki ő és kinek könyörögsz, és milyen akarattal van ő irántad (Jn 4; Zsid 11.). Másodszor, az igaz hit, és Isten ígéretében való tökéletes bizodalom a Krisztus kedvéért, hogy semmit ne kételkedj annak elnyerése felől, amit Istentől kívánsz (Róm 11; Jak 1; Mt 11; Róm 8.). Harmadszor, alázatosság, és a szív töredelmes volta, hogy önmagunknak és a mi érdemünknek semmit ne tulajdonítsunk, és azért semmit ne várjunk (1Móz 32; Dán 9.). Negyedszer, a jó lelkiismeret, és szívünk tisztasága, hogy az Isten felé tiszta kezeket emeljünk fel, ahogy Pál írja. Mert a bűnben lévő förtelmes embereket Isten nem hallgatja meg (Ézs 1; 1Tim 2; Jak 5; Ézs 9.). Ötödször, hogy olyan dolgot kívánjunk Istentől, ami az ő dicsőségének és törvényének nincs ellene: mert egyébként az nem könyörgés, hanem káromlás lesz (1Kor 10; Jak 4.). Hatodszor, hogy magunkat mindenestől az Isten akaratára bízzuk, ne szabjunk neki módot és időt, segítségének pedig határt ne vessünk (Mt 6.).

Siderius János: Katechizmus (1597) 81. Kérdés - felelet

 

- Hogyan kell tehát könyörögni?

- Megtanít erre Krisztus Urunk a Máté Evangéliumának hatodik részében; ahol így szól: Mikor könyörögtök, ezt mondjátok: Mi Atyánk stb. (Mt 6.)

Siderius János: Katechizmus (1597) 82. Kérdés - felelet

 

- Hány része van a könyörgésnek?

- Három: mert az első részében azt fejezzük ki, mihez képest merünk mi bizalommal járulni könyörgésünkben az Istenhez: azért tudniillik, mert ő nekünk jóakaró Atyánk a Krisztusban. A második részében hat kérés van, melyből három Isten tiszteletére irányul; a másik háromban pedig magunknak való jót kívánunk. A harmadik részben indokoljuk, miért kell az Úr Istennek minket meghallgatni; tudniillik, mert mi az ő népe és országa vagyunk, és neki elég hatalma is van arra, hogy megadja, továbbá abból, ha megcselekszi azt amit kérünk, akkor az ő neve is mind örökkön örökké dicsértetik és magasztaltatik.

Siderius János: Katechizmus (1597) 83. Kérdés - felelet

 

- Mire való az Ámen, a Miatyánk utolsó szava?

- Hitünknek és Istenben való bizodalmunknak kifejezésére; hogy mi valóban elhittük, amit Istentől kérünk, minden kétség nélkül úgy megadja nekünk, ahogy az Ámen valóságot jelent.

Siderius János: Katechizmus (1597) 84. Kérdés - felelet

 

Minden szükségünkben Istenhez kell fordulnunk imádságban, azzal a bizonyossággal, hogy bármit kérünk az Atyától az Ő Fiának (egyetlen Közbenjárónknak és Közvetítőnknek), Krisztus Jézusnak nevében és az Ő akarata szerint kétség kívül megadja nekünk.

Mielőtt imádkoznánk, szívünket fel kell készítenünk, és meg kell értenünk azokat a dolgokat, amelyekért imádkozunk, hogy szívünk és szánk szava egyképpen hangozzék Isten felséges fülében.

Ír Hitvallás (1615) Isten szolgálata (47-48)

 

- Mi az imádság?

- Az imádság kívánságaink felemelése Isten elé olyan dolgokért, amelyek összeegyeztethetők az ő akaratával. Ezt Krisztus nevében, bűneink megvallásával és jótéteményeiért való hálaadással tesszük. (Zsolt 62,8; Róm 8,27; Jn 16,23; Dán 9,4; Fil 4,6)

Westminsteri Kiskáté (1646) 98. Kérdés – felelet

 

- Milyen mintát adott Isten arra nézve, hogy hogyan imádkozzunk?

- Isten teljes Igéje hasznos arra, hogy eligazítson az imádkozásban, de különleges mintát az az imádság ad, amelyet maga Krisztus tanított tanítványainak, közismert nevén az Úr imádsága [a Miatyánk]. (1Jn 5,14; Mt 6,9)

Westminsteri Kiskáté (1646) 99. Kérdés – felelet

 

- Mi az imádság?

- Az imádság kívánságaink felemelése Isten elé, Krisztus nevében, az ő Lelkének segítsége által, melyben megvalljuk bűneinket és hálát adunk jótéteményeiért.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 178. Kérdés – Felelet

 

- Egyedül Istenhez szabad imádkoznunk?

- Mivel egyedül Isten képes megvizsgálni a szíveket, hallani a kéréseket, megbocsátani a bűnöket és teljesíteni mindenkinek a kívánságát, és mivel egyedül őbenne kell hinni és őt kell imádni és tisztelni, ezért az imádságot, ami az istentisztelet különleges része, mindenkinek egyedül őhozzá szabad intéznie, senki máshoz.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 179. Kérdés – Felelet

 

- Mit jelent Krisztus nevében imádkozni?

- Krisztus nevében imádkozni, engedelmeskedve parancsának és bízva ígéreteiben, azt jelenti, hogy irgalmat kérünk őérette, nem nevének puszta említése által, hanem azáltal, hogy az imádkozáshoz való bátorítást, valamint a bátorságot, az erőt és imádságunk elfogadásának reménységét Krisztusból és az ő közbenjárásából merítjük.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 180. Kérdés – Felelet

 

- Miért kell Krisztus nevében imádkoznunk?

- Az ember bűnössége, valamint Istentől való távolsága miatt, mely olyan nagy, hogy közbenjáró nélkül nem lehet szabad bejárásunk jelenlétébe, továbbá mivel senki sincs a mennyen és földön Krisztuson kívül, aki erre a dicsőséges munkára kijelöltetett volna vagy alkalmas lenne, ezért egyedül az ő nevében szabad csak imádkoznunk.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 181. Kérdés – Felelet

 

- Hogyan segít a Lélek az imádkozásunkban?

- Mivel amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, ezért a Lélek segít a mi erőtlenségünkön azáltal, hogy megérteti velünk, hogy kiért, mit és hogyan kell imádkoznunk, valamint kimunkálja és megeleveníti szívünkben (habár nem mindenkiben egyenlő mértékben, és nem is mindenkor ugyanolyan mértékben) azokat a megértéseket, érzéseket és kegyelmeket, amelyek szükségesek ezen kötelesség helyes teljesítéséhez.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 182. Kérdés – Felelet

 

- Kiért kell imádkoznunk?

- Imádkoznunk kell Krisztus egész földi egyházáért, a hatóságokért és a lelkészekért, önmagunkért, testvéreinkért, sőt az ellenségeinkért is, és mindenféle emberért, aki él vagy élni fog a későbbiek folyamán. De helytelen imádkozni a halottakért, vagy olyan emberekért, akikről ismeretes, hogy halálos bűnt követtek el.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 183. Kérdés – Felelet

 

- Milyen dolgokért kell imádkoznunk?

- Imádkoznunk kell mindazon dologért, amely Isten dicsőségét, az egyház jólétét, a mi javunkat vagy mások javát szolgálják, de semmi olyanért, amely törvénytelen.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 184. Kérdés – Felelet

 

- Hogyan kell imádkoznunk?

- Isten felségének félelmetes tudatában kell imádkoznunk, mélyen átérezve saját méltatlanságunkat, nyomorúságunkat és bűneinket. Bűnbánó, hálás és kitárt szívvel kell imádkoznunk, értelemmel, hittel, őszintén, odaadással, szeretettel és állhatatossággal, várva rá és alázatos engedelmességgel az ő akaratának.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 185. Kérdés – Felelet

 

- Milyen mintát adott Isten számunkra az imádság kötelességében való eligazításra?

- Isten teljes Igéje hasznos arra, hogy eligazítson bennünket az imádság kötelességében, de különleges mintát az az imádkozási forma ad, melyet a mi Megváltónk, Krisztus tanított tanítványainak, közismert nevén az Úr imádsága [a Miatyánk]. (Mt 6,9-13; Lk 11,2-4)

 Westminsteri Nagykáté (1648) 186. Kérdés – Felelet

 

- Hogyan kell használni a Miatyánkot?

- A Miatyánkot nemcsak eligazításra, más imádságainkhoz való mintául használhatjuk, hanem imádságként is, hogy azt ismerettel, hittel, tisztelettel és más kegyelmekkel tegyük, amelyek szükségesek az imádkozás kötelességének helyes teljesítéséhez. (Mt 6,9; Lk 11,2)

 Westminsteri Nagykáté (1648) 187. Kérdés – Felelet

 

- Hány részből áll a Miatyánk?

- A Miatyánk három részből áll: bevezetésből, kérésekből és befejezésből.

Westminsteri Nagykáté (1648) 188. Kérdés – Felelet

 

A családfő ilyen egyszerűen tanítsa reá háza népét! A megszólítás: „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben!”

Mit jelent ez? - Felelet: Isten ezzel arra biztat minket, hogy higgyük, hogy Ő igazán Atyánk, mi pedig igazán gyermekei vagyunk, és ezért bátran és teljes bizalommal kérjük Őt, mint a gyermekek édes atyjukat.

Luther Márton: Kis Káté (1529)

 

L. Most magyarázzuk meg az egyes szavakat. Először is, miért nevezed itt Istent inkább atyádnak, mint akármi másnak.

Gy. Mivel a helyes imádsághoz elsősorban a lelkiismeret szilárd bizodalma szükséges, azért Isten oly nevet választ magának, mely csupa kegy és kedvesség, s így akar elűzni szívünkből minden kétséget, s így akar hívogatni, hogy hozzá bizodalommal imádkozzunk.

L. Tehát Istenhez minden nehézség nélkül oly bizalommal merészelünk járulni, mint a gyermekek szüleikhez?

Gy. Igen. Sőt ez esetben még biztosabbak lehetünk afelől, hogy mi amit kérünk, elveendjük. Hiszen a mester tanítása szerint, ha gonoszok lévén, fiainknak tudunk jó ajándékokat adni, s nem tudjuk őket üresen elbocsátani, s nem adunk nekik mérget a kenyér helyett, mennyivel nagyobb jóakaratot kell várnunk mennyei Atyánktól, aki nemcsak, hogy a legnagyobb mértékben jó, hanem maga a jóság?

L. Istennek "Atya"elnevezéséből nem lehet érvet találnunk azon fentebbi állításunkhoz, hogy minden kérésünket Krisztus támogatására kell alapítanunk?

Gy. Sőt éppen a legerősebb érvet. Mert Isten csak annyiban tart minket gyermekeinek, amennyiben Krisztus tagjai vagyunk.

L. Miért nem szólítod Istent kizárólag a te atyádnak, miért mondod általában mi atyánknak?

Gy. Minden hívő nevezheti ugyan Istent a maga atyjának is, de a közös jelzőt azért használta Urunk, hogy ezáltal az imádkozásban szeretethez szoktasson minket, nehogy másról megfeledkezve, mindenki magáért imádkozzék.

L. Mit jelent az, hogy Isten a mennyekben van?

Gy. Annyit jelent, mintha felségesnek, hatalmasnak és megfoghatatlannak mondanám őt.

L. Miért s mi végből mondja imánk, hogy Isten az égben van?

Gy. Mert ebből tanuljuk meg, hogy mikor imádkozunk szívünket felemeljük, Istenről semmi testi es földi dolgot ne gondoljunk, ne mérjük a mi kisded mértékünk szerint, ne érezzünk felőle alacsonyan, ne óhajtsuk Őt akaratunk igájába hajtani, sőt inkább tanuljuk meg, hogy az Ő fenséges dicsőségére a legnagyobb tisztelettel kell tekintenünk. Felkelti e kifejezés és erősíti benne vetett bizodalmunkat is, mert arra tanít, hogy Isten az ég ura és kormányzója, ki mindeneket tetszése szerint igazgat.

Kálvin János:

A Genfi Egyház Kátéja (1545)

Az imádságról

 

- Miért parancsolja Krisztus, hogy Istent így szólítsuk meg: Mi Atyánk?

- Azért, hogy mindjárt imádságunk elején felköltse bennünk azt a gyermeki félelmet és bizodalmat, amely a mi imádkozásunknak alapja kell, hogy legyen, ti. hogy Isten a Krisztus által Atyánkká lett, s amit tőle hittel kérünk, azt Ő még sokkal inkább megadja nekünk, mint ahogy földi szüleink nem tagadnak meg tőlünk földi jókat.

Heidelbergi Káté (1563): 120. Kérdés – felelet

 

- Miért teszed hozzá ezt: ki vagy a mennyekben?

- Azért, hogy Isten mennyei szent Felségéről semmit ne gondoljunk, ami földi, és az Ő mindenhatóságától várjuk minden testi-lelki szükségünk kielégítését.

Heidelbergi Káté (1563): 121. Kérdés – felelet

 

- Mit tanít nekünk a Miatyánk bevezetése?

- A Miatyánk bevezetése –„Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy” – azt tanítja nekünk, hogy szent tisztelettel és bizalommal közeledjünk Istenhez, mint gyermekek egy olyan apához, aki képes és kész segíteni nekünk. Azt is tanítja, hogy imádkozzunk másokkal együtt és másokért. (Ézs 64,9; Lk 11,13; Róm 8,15; Ef 6,18)

Westminsteri Kiskáté (1646) 100. Kérdés – felelet

 

- Mit tanít nekünk a Miatyánk bevezetése?

- A Miatyánk bevezetése („Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben”) azt tanítja nekünk, hogy amikor imádkozunk, atyai jóságában bízva – mint akik annak részesei – közeledjünk Istenhez, tisztelettel, és minden más gyermekekre jellemző hozzáállással, mennyei érzésekkel, valamint szuverén hatalmának, felségének és kegyelmes leereszkedésének kellő megértésével. Azt is tanítja, hogy imádkozzunk másokkal együtt és másokért.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 189. Kérdés – Felelet

 

Az első kérés: „Szenteltessék meg a Te neved!”

Mit jelent ez? - Felelet: Isten neve amúgy is szent, mégis azt kérjük ebben az imádságban, hogy nekünk is szent legyen.

Hogyan történik ez? - Felelet: Ha Isten igéjét tisztán és igazán tanítják, és mi aszerint szentül élünk Isten gyermekeihez illően. Erre segíts minket, szerető mennyei Atyánk! Aki pedig nem úgy tanít és él, ahogyan Isten igéje tanítja, az megszentségteleníti közöttünk Isten nevét. Ettől őrizz meg minket, mennyei Atyánk!

Luther Márton: Kis Káté (1529)

 

Az első kérés: Szenteltessék meg a Te neved!

Ez egy kissé homályos és nem valami magyaros. Édes anyanyelvünkön így mondanók ugyanis: „Mennyei Atyánk, segíts meg, hogy csak a Te neved legyen szent.” Mit jelent az, mikor azt imádkozzuk: „Szenteltessék meg a Te neved?” Vajon Isten neve ezelőtt nem volt szent? A felelet így hangzik: „Igen, a maga lényegében szent az mindenkor, de ahogy mi használjuk, úgy nem szent.” Isten nevét ugyanis, miután keresztyének lettünk és a keresztségben részesültünk, azért kaptuk, hogy Isten fiainak hívattassunk s mieink legyenek a szentségek, amelyek által egyesít minket az Isten önmagával, úgy, hogy rendelkezésünkre álljon minden, ami az Istené.

Így áll elő a felette nagy szüksége annak, hogy nagy gondunk legyen arra, hogy Isten neve megkapja a tiszteletét, s mint a legdrágább kincsünk és szentségünk szentnek és fenségesnek tartassék. S hogy kérjük is, mint kegyes gyermekei, hogy az Ő neve, amely az égben mindenképpen szent, itt a földön is szent legyen és maradjon minálunk és az egész világon.

De hát hogy is lesz szent közöttünk Isten neve? A legvilágosabb felelet ez: "Úgy, ha mind tanításunk, mind életünk istenes és keresztyén." Minthogy ugyanis az Istent atyánknak hívjuk, ebben az imádságban tartozunk azzal is, hogy mindenben úgy viselkedjünk, jámbor gyermekekhez illően, hogy ne gyalázatot hozzunk reá, hanem tiszteletét és dicsőségét öregbítsük.

Ami pedig az ellenkezőjét illeti: Isten nevének megszentségtelenítése vagy szóval, vagy cselekedettel történik. (Mert minden, amit itt a földön művelünk, vagy szó vagy tett: vagy beszéd vagy cselekedet.) Először tehát azzal szentségtelenítjük meg Isten nevét, ha olyant prédikálunk, tanítunk és beszélünk Isten nevében, ami hamis és tévútra vezethetne, úgy, hogy az Ő neve hazugságok feldíszítésére és kelendőbbé tételére kénytelen szolgálni. Isten nevének ez a legnagyobb meggyalázása és megbecstelenítése. Azután jön az, amikor esküdözés, átkozódás és varázslás formájában galád módon az Ő szent nevét használjuk a saját gyalázatos eljárásunk takarójának. Lehet azután a nyilvánvaló gonosz tettekkel, az istentelen élettel is elkövetni ezt a bűnt, ha azok, akiket keresztyéneknek és Isten népének mondanak, házasságtörők, iszákosak, fösvények, irigyek és rágalmazók. Ez esetben megint csak mi miattunk éri Isten nevét szégyen és gyalázat, mert ahogy egy földi atyára szégyen és gyalázat, ha gonosz, elrugaszkodott gyermeke van, aki szavaival is, cselekedeteivel is atyja ellenére cselekszik, úgy, hogy miatta őt is megvetik és lenézik. Ugyanígy válik szégyenére Istennek is, ha mi, akik viseljük nevét és részesülünk mindenféle javaiban, másképp tanítunk, beszélünk és élünk, mint ahogyan a kegyes és mennyei gyermekekhez illik; úgy, hogy kénytelen hallani, amint mások azt mondják rólunk: „Ezek nyilván nem az Istennek, hanem az ördögnek gyermekei!”

Látod tehát, hogy ebben a mondatban ugyanazt kérjük, amit a harmadik (második) parancsolatban követel tőlünk az Isten, tudniillik, hogy az Ő nevével vissza ne éljünk, ne esküdözzünk, ne átkozódjunk, ne hazudjunk, ne csaljunk stb. Ellenkezőleg, használjuk helyesen Isten magasztalására és dicsőségére. Mert aki Isten nevét bármi bűnre használja, az megszentségteleníti és megfertőzi ezt a szent nevet, mint ahogy hajdan a templomokról mondták, hogy megfertőzték, ha gyilkosságot vagy valami más gyalázatosságot követtek el bennük. Ugyanilyen volt az is, ha valaki egy szent kegyszerrel bánt tiszteletlenül, amely magában ugyan szent, de az illetlen használat folytán szentségtelenné vált. Így tehát könnyen érthető ez a mondat és világos, csak érteni kell a szót, hogy „megszentelni” annyit jelent, mint „dicsérni, magasztalni, tisztelni”, szóval és cselekedettel egyaránt.

Lásd be már most, hogy mennyire szükséges ez a kérés! Mert látjuk, hogy mennyire rakva a világ szektákkal és hamis tanítókkal, akik Isten szent nevének takarója és színe alatt valamennyien a saját ördögi tanaikat hirdetik. Volna tehát okunk szüntelen kiáltani és szólni mindezek ellen; meg azok ellen is, akik hamisan prédikálnak és hisznek: s azok ellen is, akik a mi evangéliumunkat s tiszta tanainkat támadják, üldözik s elfojtani akarják, mint a püspökök, a zsarnokok, a rajongók stb. Ugyancsak önmagunkért is szükségünk van azonban erre az imádságra, akiknél megvan az Isten igéje, de se hálásak nem vagyunk érte, se szerinte nem élünk úgy, ahogy kellene. Ha a Miatyánknak ezt a kérését szívből várod, biztos lehetsz, hogy Isten tetszésével találkozol. Mert Isten semmit sem hall nagyobb örömmel, mint azt, hogy tisztelete és dicsérete mindennél előbbre való legyen, hogy Igéje tisztán hirdettessék, felette drágának tartassék és megbecsültessék.

Luther Márton: Nagy Káté (1529)

 

L. Mondd el az első kérés tartalmát!

Gy. A Szentírás Isten neve alatt az Ő hírét és megismerését érti, mely az emberek közt el van terjedve. Óhajtjuk hát, hogy az Ő neve mindenfelé, minden emberek közt terjedjen.

L. Növekedhetik vagy fogyhat e dicsőség?

Gy. Magában véve nem nő, és nem fogy. De azt óhajtjuk, hogy az emberek közt, amint méltányos, tisztán álljon. Amit Isten alkot, minden Ő műve dicsőségesnek láttassék úgy, amint van, s így minden csak az Ő dicsőségére szolgáljon.

Kálvin János:

A Genfi Egyház Kátéja (1545)

Az imádságról

 

- Mi az első kérés?

- „Szenteltessék meg a Te neved”,  azaz először is: add, hogy Téged igazán megismerjünk, és minden munkádban, amelyekben világol a Te mindenhatóságod, bölcsességed, jóságod, igazságod (igaz-voltod), könyörületességed és igazmondásod, Téged tiszteljünk, dicsőítsünk és magasztaljunk: továbbá, hogy egész életünket, gondolatainkat, beszédünket és tetteinket arra irányozzuk, hogy a Te nevedet miattunk szidalom ne érje, hanem inkább szálljon arra dicséret  és dicsőség.

Heidelbergi Káté (1563): 122. Kérdés – felelet

 

- Miért imádkozunk az első kérésben?

- Az első kérésben – „szenteltessék meg a te neved” – azért imádkozunk, hogy Isten tegyen minket és másokat képessé arra, hogy mindenben, amiben megismerteti magát dicsőítsük őt, és hogy tegyen mindent a saját dicsőségére. (Zsolt 67,1-3; Róm 11,36)

Westminsteri Kiskáté (1646) 101. Kérdés – felelet

 

- Miért imádkozunk az első kérésben?

- Az első kérésben („szenteltessék meg a te neved”), elismerve saját magunk és minden ember teljes képtelenségét és alkalmatlanságát arra, hogy Istent helyesen tiszteljük, azért imádkozunk, hogy Isten a kegyelme által tegyen bennünket és másokat képessé, és indítson arra, hogy megismerjük, elismerjük és nagyra becsüljük őt, címeit, tulajdonságait, rendeléseit, Igéjét, munkáit és mindent, ami által tetszéséből megismerteti magát, továbbá arra, hogy dicsőítsük őt gondolatban, szavakban, és tettekben. Azért is imádkozunk, hogy Isten megakadályozza és eltávolítsa az istentagadást, tudatlanságot, bálványimádást, szentséggyalázást és minden mást, amely megbecsteleníti őt; valamint azért, hogy mindenható gondviselése által minden dolgot saját dicsőségére rendeljen és tegyen.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 190. Kérdés – Felelet

 

A második kérés: „Jöjjön el a Te országod!”

Mit jelent ez? - Felelet: Isten országa eljön magától, kérésünk nélkül is, mégis azt kérjük ebben az imádságban, hogy hozzánk is eljöjjön.

Hogyan történik ez? - Felelet: Ha a mennyei Atya Szentlelkét adja nekünk, hogy kegyelméből higgyünk szent igéjének, és istenesen éljünk itt ideig és ott örökké.

Luther Márton: Kis Káté (1529)

 

A második kérés: Jöjjön el a Te országod!

Ahogy az első mondatban azt kértük, ami Isten nevének tiszteletére és dicsőségére vonatkozik: hogy ti. Isten ne engedje, hogy a világ a maga hazugságait és gonoszságát ékesítse vele, sőt inkább dicsőítse és szentelje meg mind tanítás, mind élet által, hogy mibennünk is dicsértessék és magasztaltassék: úgy itt azt kérjük, hogy eljöjjön az országa is. Ahogy azonban önmagában az Isten neve is szent, s mi mégis kérjük, hogy közöttünk is szent legyen: úgy az Ő országa is eljön önmagától, a mi imádságunk nélkül is. De mi mégis kérjük, hogy mihozzánk is eljöjjön, azaz közénk és hozzánk is leszálljon, hogy mi is azok közé tartozzunk, akik közt a neve megszenteltetik és országa virul.

Mit jelent azonban az Isten országa? Így felelünk: "Semmi mást, mint amit fentebb a Hiszekegyben hallottunk, hogy Isten Krisztust, az Ő Fiát, a mi Urunkat elküldte a világba, hogy megváltson és megszabadítson minket az ördög hatalmából, magához vonjon és uralkodjék, mint az igazság, élet és üdvösség királya a bűn, halál és gonosz lelkiismeret ellen. Ezért adta Szent Lelkét is, hogy amit itt elsoroltunk, mind nyújtsa nekünk szent Igéje által, s a hitben világosítson és erősítsen meg az ereje által.

Azért kérjük itt elsősorban, hogy mindaz, amit Krisztus szerzett, hathatóssá váljék nálunk, s így az Ő neve magasztaltassék az Isten szent Igéje és keresztyén életünk által. Hogy így aztán meg is maradjunk annál és legyen naponkénti gyarapodás; mind nálunk, akik azt elfogadtuk, mind más embereknél is terjedjen és hódítson, hogy uralkodjék az evangélium az egész világon, hatalmasan, hogy sokan jöjjenek a kegyelem országába s legyenek részesei a megváltásnak, a Szentlélek által egybegyűjtetvén. Hogy így mindnyájan örökké megmaradjunk ennek a királynak országában, amely most vette kezdetét.

Isten országának mihozzánk való eljövetele kétféle módon történik. Egyrészt itt, ideig az Ige és hit által. Másrészt örökké a kijelentés által. Nos, mi kérjük mind a két értelemben. Azt is, hogy jöjjön el mindazokhoz, akik még nincsenek benne, s azt is, hogy hozzánk, akik már elnyertük, szintén jöjjön el naponkénti növekedéssel és jövőben: az örök élet teljességével. Mindez pedig annyi, mintha azt mondanánk: "Szerető, mennyei Atyánk, kérünk, add nékünk elsősorban az Igédet, hogy az evangélium tisztán és igazán hirdettessék az egész világon! Azután add, hogy mi az Igét hittel fogadjuk s az munkálkodjék s éljen mibennünk, hogy így viruljon a köztünk felállított országod az Ige és Szent Lélek ereje által, az ördög országa pedig rontassék le, hogy ne maradjon se joga, se hatalma felettünk, mindaddig, míg végre teljesen ledöntve eltöröltetik a bűn, halál és pokol, hogy mi örökké éljünk tökéletes igazságban és boldogságban.

Láthatod mindebből, hogy mi itt nem fagarasért, vagy holmi múló földi javakért könyörgünk, hanem megbecsülhetetlen örök kincsért, mindenért, ami Istené. Sokkalta nagyobb ez, mint hogy az ember még csak gondolatban is kívánni merné, ha Ő maga nem parancsolta volna, hogy kérjük mindezt. De mivel Ő Isten, azért azáltal is dicsőséget akar szerezni magának, hogy sokkal többet és gazdagabban ad, mint ahogy bárki is el tudná képzelni. Olyan, mint egy örök kiapadhatatlan forrás, amely annál bőségesebben ontja és árasztja a vizét, minél többet adott már magából. Semmit sem követel tőlünk jobban az Isten, mint azt, hogy sok és nagy dolgot kérjünk Tőle. De haragszik, ha nem teljes bizalommal kérünk és követelünk.

Úgy van ez, mintha egy igen gazdag és hatalmas császár meghagyná egy koldusnak, hogy kérjen, amit csak kíván s kész volna fejedelmi ajándékot adni s az a mamlasz meg csak valami szegényes rántott levest kérne, semmi többet. Nem volna rá méltó, hogy semmirekellő, arcátlan fickónak tartsuk, aki tréfát és gúnyt űz a császári Felség parancsából, s nem lenne rá érdemtelen, hogy valaha is a császár szeme elé kerüljön még? Ugyanígy a legnagyobb gyalázat és tiszteletlenség Istenre is, ha mi, akiknek annyi kimondhatatlan jót kínál és ígér, megvetjük ezeket, vagy nem merjük elfogadni vagy legfeljebb egy darab kenyérért bátorkodunk könyörögni.

Mindez pedig annak a gyalázatos hitetlenségnek a rovására írandó, amelyik annyi jót se vár Istentől, hogy a gyomrát majd megtölti, nem is szólva arról, hogy ilyen örök javakat kellene elvárnia Istentől minden kételkedés nélkül. Szedjünk azért magunkba erőt, bátorságot, hogy mindig ezt helyezzük kéréseink elejére. Természetesen bőséggel megkapjuk majd azután a többit is, miként Krisztus tanítja: "Keressétek először Istennek országát, és ezek mind megadatnak néktek." Mert hogyan engedhetné, hogy ideig való javak nélkül szűkölködjünk és sínylődjünk, mikor az örökkévalót s elmúlhatatlant megígéri?

Luther Márton: Nagy Káté (1529)

 

L. A második kérésben mit értesz Isten országa alatt?

Gy. Isten országánál főképp két szempont veendő figyelembe. A választottakat lelkével kormányozza, a gonoszokat, kik vonakodnak szolgálatába állani, lesújtja s végveszedelembe dönti: így nyilvánvalóvá lesz, hogy erejével senki szembe nem szállhat.

L. Hogyan kéred te, hogy ez ország eljöjjön?

Gy. Úgy, hogy a híveknek számát napról-napra növelje meg Isten, s folytonosan halmozza el őket a Szentlélek új ajándékaival, míg végre egészen eltelnek velük. Ezen felül még azt is óhajtom, hogy Isten az Ő igazságát, a sátán birodalma sötétségének elűzésére tegye mindinkább világossá és fénylővé, hogy végül Isten megmutatván igaz voltát, szüntessen meg minden háborúságot.

L. Nem történnek-e ezek a dolgok napról-napra a jelenben is?

Gy. De igen. El is lehet mondani, hogy megkezdődött az Isten országa. Tehát azt kívánjuk, hogy folyton növekedjék és terjedjen, s végül a legmagasabb pontra is elérkezzék, s azt reméljük, hogy ez megtörténik az utolsó napon, midőn az egy Isten minden teremtményt hatalma alá hajt, s oly fenségre emelkedik, hogy minden lesz mindenekben. (1Kor 15,28.)

Kálvin János:

A Genfi Egyház Kátéja (1545)

Az imádságról

 

- Mi a második kérés?

- „Jöjjön el a Te országod”, azaz: igazgass minket igéddel és Szentlelkeddel úgy, hogy egyre jobban engedelmeskedjünk neked; tartsd fent és növeljed a Te egyházadat és semmisítsd meg az ördögnek munkáit és minden hatalmasságot, amely ellened feltámad, és minden gonosz ármányt, amelyet a Te szent igéd ellen szőnek, míg el nem jön hozzánk a Te országodnak teljessége, amelyben Te lesz minden mindenekben.

Heidelbergi Káté (1563): 123. Kérdés – felelet

 

- Miért imádkozunk a második kérésben?

- A második kérésben – „jöjjön el a te országod” – azért imádkozunk, hogy a Sátán országa romboltassék le, és hogy a kegyelem országa terjedjen el, saját magunk és mások bemehessünk abba és tartassunk is bent; s még azért, hogy Isten dicsőséges országa minél hamarabb jöjjön el. (Zsolt 68,1; Zsolt 51,18; 2 Thesz 3,1; Róm 10,1; Jel 22,20)

Westminsteri Kiskáté (1646) 102. Kérdés – felelet

 

- Miért imádkozunk a második kérésben?

- A második kérésben („jöjjön el a te országod”), elismerve, hogy saját magunk és az egész emberiség természettől fogva a bűn és a Sátán hatalma alatt áll, azért imádkozunk, hogy romboltassék le a bűn és a Sátán országa, terjedjen az evangélium az egész világon, hívassanak el a zsidók és teljes számban jussanak be a pogányok. Továbbá azért imádkozunk, hogy adassanak az egyháznak az evangélium tisztségviselői és rendelései, az egyház megtisztíttassék a romlottságtól és a világi hatóságok támogassák és tartsák fenn az egyházat. Továbbá, hogy Krisztus rendelései tisztán legyenek alkalmazva és hatékonyak legyenek azok megtérítésében, akik még a bűneikben vannak, és hogy megerősítsék, vigasztalják és építsék azokat, akik már megtértek. Azért is imádkozunk, hogy már itt Krisztus uralkodjék a szívünkben, és hogy jöjjön el mihamarabb második eljövetele és vele való örök uralkodásunk, valamint azért, hogy jótetszéséből úgy gyakorolja hatalmának országát az egész világon, hogy az legjobban elősegítse ezeket a célokat.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 191. Kérdés – Felelet

 

A harmadik kérés: „Legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is!”

Mit jelent ez? - Felelet: Isten jó és kegyelmes akarata meglesz imádságunk nélkül is,mégis azt kérjük ebben az imádságban, hogy bennünk is meglegyen.

Hogyan történik ez? - Felelet: Ha Isten megtör és meggátol minden gonosz szándékot és akaratot, amely nem engedi Isten nevét megszentelni és országát hozzánk jönni, amilyen az ördögnek, a világnak és testünknek akarata; ellenben megerősít és szilárdan megtart minket igéjében és a hitben életünk végéig, ez az Ő kegyelmes és jó akarata.

Luther Márton: Kis Káté (1529)

 

A harmadik kérés: Legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy itt a földön is!

Eddig azért imádkoztunk, hogy mi tiszteljük az Ő nevét, s hogy az Ő országa megvalósuljon köztünk is. Teljesen benne van ebben a két dologban mindaz, ami Isten tiszteletére és a mi üdvösségünkre vonatkozik, hogy Isten a miénk legyen minden gazdagságával együtt. De mármost ugyancsak szükséges, hogy mindezt jól megmarkoljuk s ne hagyjuk magunkat elszakítani tőlük. Mert ahogyan egy jól kormányzott államban sem csak olyanokra van szükség, akik építenek és kormányoznak, hanem olyanokra is, akik a hazát oltalmazzák, védik és támogatják, úgy itt is. Habár imádkoztunk már, amire legfőképp szükségünk van, az evangéliumért, a hitért és a Szent Lélekért, hogy uralkodjék felettünk s szabadítson meg az ördög hatalmából, kérnünk kell még azt is, hogy Isten keresztülvigye az Ő akaratát. Mert ha a fentiek mellett ki tartunk, igen különös körülmények közé jutunk, sok megütközést és támadást kell elszenvedni mindazoktól, akik a két előbb tárgyalt cikkelyt igyekeznek megakadályozni és meghiúsítani.

Mert senki sem hinné, hogy az ördög mennyire szembehelyezkedik és sorompóba lép az érdekeiért, mint aki el nem viselheti, hogy valaki helyesen tanítson és igazán higgyen. Semmi nem fájhat neki annyira, mint az, hogy kénytelen legyen megengedni az Isten szent nevének szép cégére alatt tisztelt hazugságainak és ocsmányságainak a lelepleztetését. Nem bírja, hogy kénytelen minden gyalázatával pőrére vetkőztetve állani előttünk, s hozzá, hogy még az emberek szívéből is kiűzetett, és az országa ekkora csorbát szenvedett! Ezért dühöng és tobzódik minden hatalmával és erejével, mint valami nekibőszült ellenség. Magához rendeli az összes alattvalóját, sőt még a világot és a tulajdon testünket is segítségül használja. Testünk ugyanis magában véve tunya és gonoszra hajló jószág, ha mindjárt elfogadtuk is és hisszük is az Isten igéjét. A világ meg amúgy is gonosz és átok alatt van. Ingerel azért e kettőn keresztül mindenféleképpen, bujtogat és szítja a tüzet, hogy gátoljon, visszakergessen, leterítsen és újra a hatalmába kerítsen. Minden igyekezete, szándéka és mesterkedése ebben összpontosul. Ezután töri magát éjjel és nappal. Nem nyugszik egy percig sem, felhasználva erre minden művészetét és furfangját, minden utat-módot, amit csak ki tud eszelni.

Azért, ha keresztyének akarunk lenni, akkor arra az egyre bizonnyal számíthatunk, s azt előre meg kell fontolnunk, hogy az ördög az ellenségünk lesz minden angyalaival és a világgal együtt, s ezek ellátnak majd bennünket minden kínnal és gyötrelemmel. Mert ahol az evangélium hirdettetik, befogadást talál, hitet ébreszt, gyümölcsöt terem, ott a drága, szentséges kereszt sem hiányozhatik. Csak ne gondolja senki, hogy nyugta lesz; hanem kockára kerül e földön mindene: vagyona, becsülete, háza, udvara, felesége, gyermeke, teste és élete. Már most a testünknek s az óembernek ez nagyon fáj, mert arról van szó, hogy kitartsunk tántoríthatatlanul, szenvedjünk türelemmel, bármint támadnak is reánk és veszni hagyjunk mindent, amit csak elvesznek tőlünk.

Azért itt is, mint a többi esetben, mindig nagy szükség van arra, hogy szüntelen könyörögjünk: „Szerető mennyei Atyánk, a Te akaratod legyen meg, nem az ördög és a mi ellenségeink akarata, sem azoké, akik szent Igédet üldözik, azt elnyomni és országod eljövetelét megakadályozni akarják! Add, hogy mindazt, amit emiatt szenvednünk kell, türelemmel hordozzuk és leküzdjük, hogy a mi nyomorult testünk gyengeségből vagy restségből meg ne hátráljon és el ne bukjék!”

Íme, ebben a három kérésben a legegyszerűbb módon benne van az, amire Istennek van szüksége, de mindez miértünk; mert egyedül bennünket illet az, amit kérünk. Olyanformán ti., amint mondtuk, hogy bennünk is megtörténjék az, aminek egyébként rajtunk kívül is meg kell történnie. Mert ahogy akkor is meg kell szenteltetnie az Ő nevének, s akkor is el kell jönnie az Ő országának, ha mi nem imádkozunk érte, ugyanúgy végbe kell mennie és uralomra kell jutnia az Ő akaratának, ha mindjárt küzd is ellene, haragszik és dühöng is az ördög minden seregével, és vakmerően egészen ki szeretné is irtani az evangéliumot. Tehát önmagunkért kell ezt kérnünk, hogy akarata miköztünk is akadálytalanul s az ördögnek minden dühöngése ellenére is teljesüljön, hogy ellenségeink semmit se érhessenek el nálunk, hogy rendületlenül kitartsunk minden erőszakkal és üldözéssel szemben, s kedvünk teljék Istennek ilyetén akaratában mindenkor.

Az ilyen imádság biztos védelmünk és oltalmunk lesz nekünk, amely elűz és lever mindent, amit csak kitalálhatnak a mi evangéliumunk ellen az ördög, a püspök, a zsarnokok és az eretnekek. Hát csak hadd haragudjanak, csak hadd mozgassanak meg minden követ, hadd tanácskozzanak és hadd főzzék ki, hogy miként fojtsanak meg s irtsanak ki bennünket, hogy azután érvényesüljön az ő akaratuk és szándékuk. Egy vagy két keresztyén ember ezzel a pár imádságos kéréssel legyen velük szemben a védbástyánk, melynek nekirohannak és összetörnek. Megvan az a vigasztalásunk és bizodalmunk, hogy az ördögnek és minden ellenségünknek akarata és szándéka meg fog semmisülni, és kell is, hogy megsemmisüljön, bármily büszkék is és bármennyire biztonságban és a hatalom birtokában érzik is magukat. Mert, ha akaratuk le nem töretnék s meg nem akadályoztatnék, akkor e földön meg nem maradhatna az Isten országa, se a neve meg nem szenteltethetnék.

Luther Márton: Nagy Káté (1529)

 

L. Mi értelme van annak, hogy legyen meg Isten akarata?

Gy. Nemcsak azt óhajtjuk, hogy minden, amit az Ő tanácsában elhatározott, megtörténjék, hanem azt is, hogy minden makacsságot legyőzvén és igába hajtván, mindeneknek minden vágyát maga alá vesse s engedelmességre hajtsa.

L. De ha így imádkozunk, nem mondunk-e ellent saját vágyainknak?

Gy. Mindenesetre ellentmondunk, s nemcsak azért, hogy akaratával ellenkező vágyainkat megsemmisítse, hanem azért is, hogy bennünk új értelmet és új szívet teremtsen, hogy semmit ne akarjunk magunktól, hanem inkább az Ő lelke uralkodjék vágyainkon, hogy azok megnyerhessék Isten teljes tetszését.

L. Miért kívánod, hogy amint a mennyben, úgy a földön is legyen meg Isten akarata?

Gy. Mert a szent angyaloknak, akik az Ő mennyei teremtményei, csak az a céljuk, hogy Neki mindenben engedelmeskedjenek és mindig szavára hallgassanak, az engedelmességre önként készen legyenek. Azt kívánom, hogy az emberek is így vágyódjanak az engedelmességre, s mindenki teljes készséggel szegődjék parancsainak teljesítésére.

Kálvin János:

A Genfi Egyház Kátéja (1545)

Az imádságról

 

- Mi a harmadik kérés?

- „Legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is”, azaz: add, hogy mi és minden ember a magunk akaratát megtagadva a Te egyedül jó akaratodnak engedelmeskedjünk ellentmondás nélkül, és így mindenki oly készségesen és híven betöltse a maga tisztét és hivatását, mint az angyalok a mennyben.

Heidelbergi Káté (1563): 124. Kérdés – felelet

 

- Miért imádkozunk a harmadik kérésben?

- A harmadik kérésben – „legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is” – azért imádkozunk, hogy Isten az ő kegyelme által tegyen minket képessé és hajlandóvá arra, hogy megismerjük az ő akaratát, engedelmeskedjünk és rendeljük alá magunkat neki mindenben, ahogy az angyalok teszik azt a mennyben. (Zsolt 119,34-36; ApCsel 21,14; Zsolt 103,20-22)

Westminsteri Kiskáté (1646) 103. Kérdés – felelet

 

- Miért imádkozunk a harmadik kérésben?

- A harmadik kérésben („legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is”), elismerve, hogy természetünk szerint sem mi, sem semelyik ember se, nemcsak hogy egyáltalán nem képes és hajlandó Isten akaratának megismerésére és cselekvésére, de teljesen hajlamos az Igéje elleni lázadásra, gondviselése elleni elégedetlenkedésre és zúgolódásra, valamint a test és az ördög akaratának cselekvésére, azért imádkozunk, hogy Isten a Lelke által vegyen ki belőlünk és másokból minden vakságot, erőtlenséget, kedvtelenséget, gyengeséget és a szív romlottságát, és hogy az ő kegyelme által tegyen bennünket képessé és hajlandóvá arra, hogy megismerjük és cselekedjük az ő akaratát, és alárendeljük magunkat annak minden dologban, olyan alázattal, örömmel, hűséggel, szorgalommal, buzgalommal, őszinteséggel és állhatatossággal, amellyel az angyalok teszik azt a mennyben.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 192. Kérdés – Felelet

 

A negyedik kérés: „A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!”

Mit jelent ez? - Felelet: Isten kérésünk nélkül is ad mindennapi kenyeret, még a gonoszoknak is, mégis kérjük ebben az imádságban, hogy ezt velünk megláttassa, és ezért hálaadással vegyük mindennapi kenyerünket.

Mi a mindennapi kenyér? - Felelet: Mindaz, ami a test és élet fenntartására és táplálására kell, mint például: étel, ital, ruházat, lábbeli, ház, gazdaság, szántóföld, barom, pénz, anyagi javak, derek házastárs, derék gyermekek, becsületes háznép, tisztességes és hűséges felsőbbség, jó kormányzat, jó időjárás, béke, egészség, közrend, becsület, jó barátok, megbízható szomszédok és ezekhez hasonlók.

Luther Márton: Kis Káté (1529)

 

A negyedik kérés: A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!

Itt a szegény kenyérkosárra gondolunk, testünk és földi életünk szükségleteire. S bár e szó rövid és egyszerű, mégis sokat felölel. Mert amikor a mindennapi kenyeret említed és kéred, kéred mindazt, ami a mindennapi kenyérhez és annak élvezéséhez tartozik, s viszont kéred mindannak eltávolítását, ami azt hátráltatja. Nyíljon meg azért az értelmed, táguljanak gondolataid és ne csak a sütőkemencéig vagy a lisztes ládáig érjenek, hanem ki a tág mezőre, az egész földre, amely hordozza és megtermi a mindennapi kenyeret, a mindenféle élelmet. Mert ha a jó Isten nem növelné, áldaná és tartaná meg a mezőn, soha ki nem szednénk a kenyeret a sütőkemencéből és az asztalra sem tennénk.

Hogy rövidre fogjuk, ez a kérés mindent magába foglal, ami a világon hozzátartozik az élethez, minthogy a mindennapi kenyérre is csupán ennek a kedvéért van szükségünk. Nos hát az élethez nem csak az tartozik hozzá, hogy a testnek meglegyen a maga tápláléka, takarója és egyéb szükséglete, de az is, hogy az emberekkel, akikkel élünk és érintkezünk, a naponkinti érintkezésben, mindennemű ügyes-bajos dolgainkban csendben és békességben kijöjjünk. Egyszóval mindaz, ami egyrészt a családi, másrészt a társadalmi és állami élet körébe vág. Mert ahol e kettőt gúzsba kötik és gátolják a helyes menetében, ott az élet szükségletei is szenvednek és a maga valóságában az sem lesz fenntartható. S bizonnyal a legfontosabb dolgok egyike, hogy a világi felsőbbségért és hatóságért könyörögjünk. Mert Isten leginkább ezek által tartja meg mindennapi kenyerünket és nyugodalmas életünket. Mert habár minden adomány bőségesen jón az Istentől, azt mégsem őrizhetjük meg, se nyugodtan és vidáman nem élvezhetjük, ha állandó, békés kormányzatot nem ad. Mert ahol békétlenség, civakodás, háborúság van, ott már eltűnt a mindennapi kenyér, vagy legalábbis megfogyatkozott.

Minden istenfélő fejedelem címerébe joggal tehetnénk azért egy kenyeret az oroszlán vagy babérkoszorú helyett, vagy a pénzérmékre a fej helyébe, intelmül a fejedelmeknek és az alattvalóknak, hogy minekünk az ő hivataluk nyújt oltalmat és békességet, s nélkülük a mindennapi kenyeret sem élvezni, sem megtartani nem bírnánk. Azért érdemesek is minden tiszteletre, hogy megadjuk nekik, ami illő és amit tudunk. Hiszen nekik köszönhető, hogy békességben és nyugalomban élvezhetjük, amink van, mert egyébként egy fillérünk sem maradna. Ezenkívül imádkoznunk is kell érettük, hogy Isten minél több áldást és jót árasszon ránk általuk.

Így tehát a legrövidebben említjük és mutatjuk meg: meddig terjed ez a kérés a föld ezerféle ügye-baja között. Ebből bizonnyal hosszú imát lehetne csinálni és hosszadalmasan előadni mindazt, ami belé való. Így például, hogy Isten adjon ételt és italt, ruházatot, házat, udvart, egészséges testet; továbbá, hogy koronázza áldásával a mező termését, azután adjon sikert a ház körül otthonunkban is, adjon jámbor feleséget, gyermekeket és cselédséget, s ezeket tartsa is meg. Áldja meg munkánkat, iparunkat vagy egyéb foglalkozásainkat; adjon hűséges szomszédokat, jóbarátokat stb. Továbbá adjon a császárnak, királyoknak, minden rendnek, különösen a magunk fejedelmeinek, minden tanácsosnak, minden főúrnak és tisztviselőnek bölcsességet, erőt és szerencsét, hogy jól kormányozzanak, győzzenek a török és minden ellenség felett. Az alattvalóknak és a köznépnek engedelmességet, hogy békében, egyetértésben élhessenek egymással. Továbbá, hogy testünket, táplálékunkat megóvja minden kártól, égiháborútól, jégveréstől, tűztől-víztől, méregtől, pestistől, döghaláltól, háborútól, vérontástól, drágaságtól, kárt okozó állatoktól, gonosz emberektől stb. Ez mind szükséges, hogy az egyszerű népnek szívébe véssük, hogy ezt és ehhez hasonló dolgokat az Istentől kell kérni, s hogy azokat csakis a jó Isten adhatja meg.

Ez a kérés azonban különösen a legfőbb ellenségünk: az ördög ellen irányul. Minthogy ennek minden terve és óhajtása az, hogy elvegye vagy hátráltassa mindazt, amit Istentől kaptunk. És nem elégszik meg azzal, hogy az egyházi kormányzatban zavart okoz, megbontja azt azáltal, hogy a lelkeket megtéveszti hazugságaival és hatalma alá hajtja, – hanem rúgkapál, és meggátolja, hogy bármiféle kormányzat vagy békés, tisztességes foglalkozás megmaradhasson a földön. Ezenfelül mennyi civakodást, gyilkosságot, lázongást, háborút, zivatart, jégverést idéz elő; a termést, a barmot tönkreteszi, a levegőt megfertőzi. Egyszóval bántja, ha valaki kap egy falat kenyeret Istentől, s azt békén élvezi. És ha megvolna a hatalma és imádságunk nem oltalmazna Isten előtt, nem lenne a miénk egy szalmaszál a mezőn, egy fillér a házban, s életünk egy pillanata, különösen azoké nem, akik az Igét szeretik s szívből keresztyének akarnak lenni.

Íme, így mutatja meg Isten, mennyire szívén fekszik minden bajunk, s mennyi hűséggel viseli gondját földi javainknak is. S habár megad mindent bőven, s meg is tartja azt még a gonosz és semmirevaló embereknek is, mégis azt akarja, hogy esedezzünk értük, hogy elismerjük, hogy mindazt tőle kapjuk, s mindenben atyai jóságának jeleit lássuk. Mert ha kezeit becsukja, nem sikerülhet és nem őrizhető meg semmi sem, miként azt naponként látjuk és érezzük. Mennyi baj van napjainkban csak a hamis pénzzel, a kereskedelem, az üzleti élet mindennapos nyomorgatása és megterhelése miatt azok részéről, akik önkényükkel a szegény köznépet nyomorítják s fosztják meg mindennapi kenyerétől. Amit igaz, el kell szenvednünk, de azok meg vigyázzanak magukra, nehogy elveszítsék a közimádság áldását, és résen legyenek, hogy a Miatyánknak ez a szakasza ellenük ne irányuljon.

Luther Márton: Nagy Káté (1529)

 

L. Most áttérek a második részre. Mit értesz a mindennapi kenyéren?

Gy. Általában mindent, ami az élet fönntartására szükséges, nemcsak a táplálkozás és ruházkodás, hanem minden egyéb segédeszköz is figyelembeveendő e pontnál, mely az élet külső viszonyainak fenntartásához hozzájárul, hogy ezeknek birtokában mindennapi kenyerünket békében költhessük el Isten tetszéséhez képest.

L. Miért óhajtod, hogy Isten adja meg azt, mit az Ő szavai szerint kötelességünk munkával megszerezni?

Gy. Bár élelmünk megszerzése céljából kell munkálkodnunk és izzadnunk is, mégsem a magunk munkája, ügyessége, vagy szorgalma adja kezünkbe a kenyeret, hanem egyedül Isten áldása; ez az áldás ad szerencsét kezünk munkájára is, mely különben haszontalan volna. Továbbá azt kell tartanunk, hogy még akkor is, amikor a táplálék bőséggel terem kezünk munkája után, s e táplálékból élünk, nem azok lényege, hanem Isten ereje táplál minket. Mert nincs is a táplálékoknak oly tápláló hatásuk, mely természetüknél fogva velük termett volna, csak Isten adja azt az égből mintegy jótevésének eszközeivel.

L. Mi jogon nevezed a kenyeret a te kenyerednek, mikor Istentől kéred?

Gy. Azért, mert Isten jósága következtében a miénk lesz, ami egyébként a legkevésbé sem illetne meg minket. Jut e szó arra is, hogy ne vágyódjunk egyéb kenyér után s elégedjünk meg azzal, ami törvényes úton, mintegy Isten kezéből eljut hozzánk.

L. Miért mondod, hogy: A mi mindennapi kenyerünket ad meg minekünk ma?

Gy. E két szó mérsékletre és önuralomra tanít. Nem szabad többet kívánnunk, mint amire szükségünk van.

L. Ha az Úri imának minden embernek közös imádságául kell szolgálnia, hogyan lehet az, hogy a gazdagoknak is kell kérniük mindennapi kenyerüket, bár bővelkednek házaikban és sok időn eltelt javaik vannak?

Gy. Gazdagnak és szegénynek egyaránt át kell látni, hogy csak az válhat vagyonukból javukra, aminek használatát Isten engedte meg nekik, s amit kegyelméből gyümölcsözővé és hatásossá tett. Ennélfogva, ha minden a miénk is, nincs semmink, csak az, amit Isten kezéből óránként elveszünk, s amennyi nekünk szükséges és elég.

Kálvin János:

A Genfi Egyház Kátéja (1545)

Az imádságról

 

- Hogy szól a negyedik kérés?

- „A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”, azaz: elégítsd meg minden életszükségünket, hogy ezáltal megismerjük, hogy minden jónak Te vagy egyedüli forrása és a Te áldásod nélkül sem a mi igyekezetünk és munkánk, de még a Te adományaid sem válnak nekünk hasznunkra, és ezért bizodalmunkat mi minden teremtménytől elvonjuk és egyedül beléd vessük.

Heidelbergi Káté (1563): 125. Kérdés – felelet

 

- Miért imádkozunk a negyedik kérésben?

- A negyedik kérésben – „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” – azért imádkozunk, hogy Isten ingyenes ajándékaként megfelelő mértékben és az ő áldásával részesüljünk ezen élet jó dolgaiból. (Péld 30,8; Zsolt 90,17)

Westminsteri Kiskáté (1646) 104. Kérdés – felelet

 

- Miért imádkozunk a negyedik kérésben?

- A negyedik kérésben („a mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma”), elismerve, hogy Ádámban, és saját bűnünk által, elveszítettük ezen élet külső áldásaihoz való jogunkat, és megérdemeljük, hogy Isten teljesen megfosszon azoktól, és megátkozza azokat számunkra mindennapi használatukban, továbbá elismerve, hogy sem ezek nem képesek önmagukban fenntartani bennünket, sem mi nem vagyunk képesek kiérdemelni, vagy saját szorgalmunk által megszerezni azokat, viszont hajlamosak vagyunk törvénytelenül vágyakozni rájuk, megszerezni és használni őket, tehát elismerve ezeket imádkozunk magunkért és másokért, hogy mind ők, mind mi napról napra törvényes eszközök által Isten gondoskodására várva, az ő ingyenes ajándékaként, és ahogy az atyai bölcsességének legjobbnak tűnik, azokból megfelelő mértékben kaphassunk, valamint Isten továbbra is áldjon meg velük, ahogy azokat szentségben, kényelemben, és megelégedéssel használjuk, és tartson vissza bennünket minden olyan dologtól, amely ellentétes átmeneti támaszunktól és kényelmünktől.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 193. Kérdés – Felelet

 

Az ötödik kérés: „És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek!”

Mit jelent ez? - Felelet: Azt kérjük ebben az imádságban, hogy a mennyei Atya ne nézze bűneinket, és miattuk ne tagadja meg kérdéseinket; mert mindabból, amit kérünk, semmire sem vagyunk méltók vagy érdemesek; mégis kérjük, hogy mindezt kegyelemből adja meg nekünk, mert naponta sokat vétkezünk, és bizony csak büntetést érdemlünk; ugyanígy mi is szívesen megbocsátunk, és jót teszünk azokkal, akik vétkeznek ellenünk.

Luther Márton: Kis Káté (1529)

 

Az ötödik kérés: És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.

Ez a kérés a mi szegény, nyomorult életünkre vonatkozik, amely nem folyik le bűn nélkül, habár miénk az Isten igéje, hiszünk, tesszük akaratját, szenvedünk és élünk, táplálkozunk Isten adományaiból, áldásából; mégis botlunk naponként, minthogy a világban az emberek között élünk, akik keserítenek bennünket s gyakran adnak okot a türelmetlenségre, haragra, bosszúságra stb. Ezenfelül ott van a hátunk mögött az ördög is, aki szünet nélkül zaklat, nyugtalanít, hogy lehetetlen mindenkor szilárdan megállanunk a folytonos harcban.

Itt azért ismét nagyon helyén való a kérés és a könyörgés: "Édes Atyánk, bocsásd meg a mi vétkeinket!" Nem mintha nem bocsátaná meg a mi kérésünk nélkül is (mert hisz' ő ajándékozott meg bennünket az evangéliummal is, még mielőtt imádkoztunk volna érte, vagy valakinek is eszébe jutott volna), pedig az csupa bűnbocsánat. Arról van azonban szó, hogy ezt a bűnbocsánatot elismerjük és elfogadjuk. Mert olyan természetű ez a test, amelyben élünk, hogy nem hisz Istennek, nem bízik Benne és gonosz kívánságokkal, gondolatokkal foglalkozik minduntalan, úgyhogy naponként vétkezünk tettel, cselekedettel és mulasztással, amiből ered a lelkünk nyugtalansága is, mert fél Isten haragjától, kegyelme elvonásától és elejti az evangéliumból fakadó vigasztalást és bizodalmat. Nagyon szükséges azért, hogy ide meneküljünk szüntelen, keressünk megnyugvást és erősítsük a lelkiismeretünket.

Arra szolgáljon azonban mindez, hogy Isten megtörje a büszkeségünket s megtartson az alázatosságban. Mert ezt az előjogot önmagának tartotta fenn; ha valaki kérkednék buzgóságával s megvetne másokat: vizsgálja meg önnönmagát, tekintsen erre a kérésre és meglátja majd, hogy ő sem buzgóbb másoknál. Isten előtt mindnyájunknak meg kell alázkodnunk, és örülhetünk, ha elnyerjük a bűneink bocsánatát. S ne is higgye senki, hogy amíg itt élünk, valaha is annyira vihetjük, hogy nem lesz szükségünk a bűnök bocsánatára. Egyszóval: ha Isten szüntelenül meg nem bocsát, elvesztünk.

Az az értelme azért ennek a kérésnek, hogy Isten ne nézze bűneinket és ne azzal fizessen, amit naponként megérdemelnénk, hanem bánjék velünk kegyelmesen és bocsásson meg ígérete szerint, s így vidám, bizakodó lelkiismeretet adjon, hogy színe elé állhassunk és imádkozhassunk. Mert ha szívünknek az Istenhez való viszonya megzavarodott és bízni nem tud, nem mer imádkozni sohasem. A bizakodás és vidám szív azonban abból ered, ha tudja, hogy bűnei meg vannak bocsátva.

Ennek a kérésnek azonban van egy nagyon szükséges, de megnyugtató függeléke is. „Miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Ő maga ígérte meg, legyünk tehát bizonyosak abban, hogy mindent megbocsát és elenged, de csak úgy, ha mi is megbocsátunk a felebarátunknak. Mert ahogy naponként mi is sokat vétkezünk Isten ellen és Ő mégis mindent kegyelmesen megbocsát, ügy tartozunk megbocsátani felebarátunknak is mindannyiszor, ahányszor csak erőszakoskodik, kárt, okoz, jogtalanságot követel, álnokul viselkedik stb. Ha tehát te nem bocsátasz meg, ne is gondolj arra, hogy Isten megbocsát neked. Ha ellenben megbocsátottál, megvan az a vigasztalásod és bizonyosságod, hogy az égben neked is megbocsáttattak; nem azért, mert te megbocsátottál, (mert Ő szabadon, ingyen, pusztán kegyelemből teszi, mert megígérte, amint az evangélium is tanítja), hanem, hogy biztosakká, erősekké tegyen bennünket, annak az ígéretének a bizonyosságjegyében, amelyik ezzel a kérésünkkel megegyezik (Lukács 6): „Megbocsássatok, néktek is megbocsáttatik.” Azért ismétli meg ezt Krisztus mindjárt a Miatyánk után, mondván (Máté 6, 14): „Ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok” stb.

Azért függ össze ez a jegy az imádsággal, hogy amikor kérünk, rámutasson az ígéretre és így gondolkozzunk: Jóságos Atyám, jövök Tehozzád és kérlek, bocsáss meg nekem, nem azért, mintha cselekedeteimmel eleget tehetnék, vagy érdemeket szerezhetnék, hanem mert Te megígérted azt és megpecsételted, hogy olyan biztos legyen az, mintha Te saját magad mondottad volna meg nekem a feloldoztatásomat. Mert amennyit a keresztség és szentségek szereznek a külső jegyükkel, annyira ez is képes megerősíteni és vidámmá tenni a szívünket és azért szereztetett a többi mellett, hogy minden időben élhessünk vele és gyakorolhassuk, mint amely minden időben rendelkezésünkre áll.

Luther Márton: Nagy Káté (1529)

 

L. Mit tartalmaz az ötödik kérés?

Gy. Hogy bűneinket az Úr bocsássa meg.

L. Nincs a halandók közt oly igaz ember, ki a bocsánatra rá nem szorulna?

Gy. Egyáltalán senki. Mert ezt az imádkozási formát Krisztus az apostoloknak adva az egyetemes egyháznak szánta. Ezért aki bűnbocsánatért nem akar imádkozni, a hívek társaságából vonja ki magát. S ha a Szentírás tanúságára hallgatunk, megtudjuk, hogy aki Isten előtt egy vétkétől akarja magát tisztázni, ezer mással vádoltatik (Jób 9,2. 20.). Egyedül az Ő irgalmához menekülhetünk hát.

L. Mit gondolunk, hogyan bocsátja meg Isten vétkeinket?

Gy. Mint magának Krisztusnak szavai mutatják. Vétkeink oly adósságok, melyek minket örök halálra kárhoztatnak, míg Isten csupán irgalmából fel nem old tartozásunk alól.

L. Tehát azt mondod, hogy Isten ingyen kegyelméből nyerünk bocsánatot?

Gy. Igen. Mert ha egy, vagy a legkisebb vétekért kellene is bűnhődnünk, mi eleget nem tehetnénk. Isten hát minden vétkünket ingyen kegyelméből engedi és nézi el nekünk.

L. Mi haszon hárul ránk e bűnbocsánatból?

Gy. E bocsánat következtében Isten úgy magához fogad, mintha igazak és ártatlanok volnánk, s lelkiismeretünk bizonyossá lesz irántunk való atyai szeretetéről, melyből élet és üdvösség származik ránk.

L. Mikor arra kéred Istent, hogy úgy bocsássa meg vétkeinket, mint mi is megbocsátunk az ellenünk vétetteknek, úgy érted-e ezt, hogy mások vétkeinek megbocsátásával mintegy megérdemeljük Isten bocsánatát?

Gy. A legkevésbé sem. Mert így a kegyelem sem ingyen való nem volna, sem Krisztusnak a keresztfán szerzett érdemén nem alapulna. De mivel az ellenünk elkövetett vétkeket elfeledve az Ő kegyességét és jóságát utánozzuk, s így magunkat az Ő gyermekeinek mutatjuk, ezzel az ismertető jellel akart bennünket megerősíteni. Másrészt azt jelzi ezzel, hogy, ha felebarátainknak könnyen meg nem bocsátunk, semmi mást nem várhatunk a magunk részére, mint az Ő kérlelhetetlen szigorúságát.

L. Azt mondod hát, hogy Isten itt kitörli fiainak sorából mindazokat, kik az ellenük elkövetett vétket elfeledni nem tudják, hogy az égi bocsánattal ne kecsegtessék magukat.

Gy. Igen. Így teljesíti Isten ígéretét, hogy mindenkinek oly mértékkel mér, mint aminővel az illető mért másoknak.

Kálvin János:

A Genfi Egyház Kátéja (1545)

Az imádságról

 

- Hogy szól az ötödik kérés?

- „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek”, azaz: a Krisztus véréért ne ródd fel  nekünk, szegény bűnösöknek a mi vétkeinket, sem a még mindig bennünk levő gonoszt, amint mi is érezzük szívünkben kegyelmednek azt a bizonyságát, hogy erősen feltettük magunkban, hogy felebarátunknak szívünk szerint megbocsátunk .

Heidelbergi Káté (1563): 126. Kérdés – felelet

 

- Miért imádkozunk az ötödik kérésben?

- Az ötödik kérésben – „és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek” – azért imádkozunk, hogy Isten Krisztusért ingyen bocsássa meg összes bűnünket. Erre bátorítást is kapunk, mivel az ő kegyelme képessé tesz bennünket arra, hogy szívünkből megbocsássunk egymásnak. (Zsolt 51,1; Mt 6,14)

Westminsteri Kiskáté (1646) 105. Kérdés – felelet

 

- Miért imádkozunk az ötödik kérésben?

- Az ötödik kérésben („és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek”), elismerve, hogy mi és mindenki más is vétkes az eredendő és a tényleges bűnben, és így az isteni igazságszolgáltatás adósává válik, és hogy sem mi, sem semmilyen más teremtmény se képes ezért az adósságért a legkisebb mértékben sem elégtételt adni, azért imádkozunk, hogy Isten az ő ingyen kegyelméből, Krisztus engedelmessége és elégtétele miatt, amelyet hit által ragadunk meg és alkalmazunk, mentsen fel bennünket és másokat a bűn vétke és büntetése alól, és fogadjon el bennünket az ő szeretett Fiában. Azért is imádkozunk, hogy továbbra is árassza ránk jóindulatát és kegyelmét, bocsássa meg mindennapi vétkeinket, és töltsön be békességgel és örömmel, ahogy naponta egyre nagyobb bizonyosságot ad bűnbocsánata felől. Ezt a bizonyosságot bátrabban kérhetjük és számíthatunk is rá, ha megvan bennünk az a bizonyságtétel, hogy szívünkből meg tudjuk bocsátani mások vétkeit.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 194. Kérdés – Felelet

 

A hatodik kérés: „És ne vígy minket kísértésbe!”

Mit jelent ez? - Felelet: Isten senkit sem kísért, mégis azt kérjük ebben az imádságban,hogy Isten őrizzen és tartson meg minket, hogy az ördög, a világ és testünk meg ne tévesszen, és ne vigyen minket téves hitbe, kétségbeesésbe, vagy más nagy gyalázatba és bűnbe; ha pedig ilyesmi mégis megkísértene, végre felülkerekedjünk és miénk legyen a győzelem.

Luther Márton: Kis Káté (1529)

 

A hatodik kérés: És ne vigy minket kísértésbe!

Hallottuk, hogy mennyi fáradságba, munkába kerül meg is őrizni és meg is maradni abban, amit kérünk, s mindamellett fogyatkozás, botlás nélkül nem megy. Azután, ha bocsánatot és jó lelkiismeretet nyertünk is, és föl vagyunk is oldozva teljesen, mégis úgy történik az az életben, hogy az ember ma megáll, holnap elesik. Azért még ha buzgók és jó lelkiismerettel vagyunk is Isten iránt, ismételten kérnünk kell, hogy ne engedjen bennünket visszaesni és a megpróbáltatás vagy megkísértés miatt eltávolodni Tőle.

A megkísértés pedig háromféle: a test, a világ és az ördög kísértése. Mert testben élünk és nyakunkon ül az óember, az izeg-mozog, és erkölcstelenségre, renyheségre, falánkságra, iszákosságra, fukarságra, álnokságra ingerel naponként, hogy megcsaljuk felebarátunkat és túljárjunk az eszén. Szóval minden gonosz vágyakozásra, mely kezdettől fogva hozzánk tapadt és más emberek társasága, példája, hallás-látás által izgat, ami gyakran az ártatlan szívűeket is megsebzi és lángra lobbantja.

Azután jön a világ, amely sérteget, haragra, türelmetlenségre ingerel szóval és tettel. Nincs is itt más tehát, mint gyűlölködés, irigykedés, ellenségeskedés, hatalmaskodás, igazságtalanság, hűtlenség, bosszúállás, átkozódás, szidalmazás, emberszólás, büszkélkedés, kevélykedés, esztelen cicoma, tömjénezés, dicsvágy és erőszakoskodás, ahol senki sem akar a legkisebb lenni, de a legnagyobb, bámulatot keltő – mind, ahány csak van.

Ezek mellé sorakozik azután az ördög, és uszít, tüzel minden oldalról. De különösen azzal foglalkozik, ami a lelkiismerethez és a lelki dolgokhoz tartozik. T.i.: hogy Istennek úgy igéjét, mint művét szélnek eresszük és megvessük, hogy a hittől, reménységtől, szeretettől elszakítson, és a tévhitre, hamis vakmerőségre, nyakasságra juttasson: vagy pedig kétségbeesésbe, istentagadásba, istenkáromlásba és számtalan más ocsmány bűnbe sodorjon. Ezek azok a kötelek és hálók, sőt valóságos tüzes nyilak, amelyeket nem a test és a vér, de az ördög lövell legdühödtebben az emberek szívébe.

Ez bizony súlyos, nagy baj és kísértés, amelyet el kell szenvednie minden keresztyén embernek, ha kell, mindegyiket külön-külön is. Hogy amíg ebben a rút életben élünk, amelyben mindenfelől zaklatnak, űznek, hajszolnak, minden órában az imádkozáshoz, a fohászkodáshoz hajtson bennünket, hogy Isten ne engedjen elgyengülni, kimerülni és a bűnbe, szégyenbe – és hitetlenségbe visszaesni. Mert másképp még a legkisebb kísértésen is lehetetlen erőt venni.

„Kísértésbe nem vinni” mármost azt jelenti, hogy Isten erőt és kitartást ad az ellenállásra, de magát a kísértést nem szünteti meg s nem távolítja el. Mert a kísértést vagy az ingerlést senki el nem kerülheti, mivel a testben élünk és az ördög megkörnyékez. Akarva – nem akarva el kell szenvednünk a kísértést, sőt gázolnunk kell benne: itt azonban azért fohászkodunk, hogy bele ne essünk és el ne merüljünk benne.

Nagy a különbség azért aközött: kísértést érezni és abba beleegyezni, ahhoz hozzájárulni. Érezni mindnyájan érezzük, bár nem egyformán; némelyek fokozottabb és súlyosabb mértékben. Mint ahogy a fiatalságot különösen a test, az öregeket a világ, a többieket, különösen, akik lelki dolgokkal foglalkoznak, vagyis az erős keresztyéneket, az ördög kísérti meg. Az ily érzés, mivel akaratunk ellen való és szeretnénk tőle szabadulni, senkinek nem árthat. Mert ha nem éreznők, nem nevezhetnők kísértésnek. A beleegyezés pedig az, ha nem fékezzük, nem állunk ellent neki és nem fohászkodunk.

Mi keresztyének legyünk azért készen s gondoljuk meg naponként, hogy szünet nélkül ki leszünk téve a kísértésnek. Nehogy bárki is annyira bátorságosan és gondtalanul viselkedjék, mintha az ördög messze lenne. Inkább várjuk a támadását minden oldalról és szegüljünk ellene. Mert ha ebben a pillanatban tiszta, türelmes, barátságos vagyok és erős a hitem is, megtörténhetik, hogy az ördög még ez órában oly dühödten ostromolja meg a szívemet, hogy alig állhatok meg. Mert olyan ellenség az, amelyik soha nem tágít, soha ki nem fárad, s ha az egyik kísértés megszűnt, nyomban jön a másik.

Emiatt nincs is számunkra más tanács és vigasztalás, mint hogy ide meneküljünk, megragadjuk a Miatyánkot és szívből beszélgessünk a jó Istennel: "Jóságos Atyám, te parancsoltad meg, hogy imádkozzam, ne engedd, hogy elbukjam a kísértésben!" – akkor meglátod, hogy lankad a kísértés, és végül is megadja magát. Máskülönben, ha saját értelmeddel és tanácsoddal próbálsz magadon segíteni, csak elrontod az ügyedet és az ördögnek adsz tág teret. Mert kígyófeje van annak, amely ha egy kis rést talál, ahol befurakodhatik, már utánamegy az egész teste. De az imádság meggátolhatja és visszavetheti.

Luther Márton: Nagy Káté (1529)

 

L. Mi következik eztán?

Gy. Hogy Isten ne vigyen minket kísértésbe, de megszabadítson a gonosztól.

L. Egy kérésbe foglalod e két dolgot össze?

Gy. Csak egy kérés ez, mert az utóbbi kérés voltaképpen az elsőnek magyarázata.

L. Mi a tartalma e kérésnek?

Gy. Hogy Isten ne engedjen minket a bűnbe rohanni, vagy esni; ne hagyja, hogy az ördög, testünk kívánságai, melyek velünk folyton harcban állnak, legyőzzenek, de adja nekünk erejét, hogy ellenállhassunk, tartson meg minket kezével; oltalmával védjen és őrizzen, hogy így biztonságban lakozzunk hittel, védelme alatt.

L. Hogyan történik ez?

Gy. Ha lelke kormányoz s igazsága iránt oly szeretet és vágy tölt el, hogy a bűnt, testet és sátánt legyőzzük; másrészt a bűn ellen oly gyűlöletet táplálunk, hogy a világtól megválva tiszta szentségben élünk. Mert a Szentlélek erejében áll a mi győzelmünk.

L. Mindenkinek szüksége van erre a segítségre?

Gy. Ki lehetne meg nélküle? Mert szüntelen fenyeget minket az ördög, s mint az ordító oroszlán széjjeljár, keresvén, akit elnyeljen (1Pt 5,8). Mi pedig oly gyöngék vagyunk, hogy menten elesnénk, sőt néhány pillanat alatt végünk volna, ha Isten saját fegyvereit nem adná nekünk a küzdelemre s kezével meg nem erősítene.

L. Mit értesz kísértés alatt?

Gy. A sátán álnokságát és fortélyát. Ezzel támad minket szüntelenül, s bizonyára be is hálózna, ha Isten szüntelen nem segítene rajtunk. Mert egyrészt értelmünk is ki van téve csalárdságának természetes hiábavalóságánál fogva, másrészt akaratunk is hajlandóbb a rosszra, mint a jóra, s így szívesen hallgatna a sátán szavára.

L. Miért kéred, hogy Isten ne vigyen kísértésbe, amikor ez nem Istennek, hanem a sátánnak dolga?

Gy. Amint a hívőket Isten megóvja, hogy a sátán csalárdságának áldozatul ne essenek, vagy a bűn igájába ne jussanak, úgy azokat, akiket büntet, nemcsak az üdvből zárja ki, hanem a sátán uralma alá is adja, megvakítja, értelmüket balgataggá teszi, hogy a bűn annál könnyebben győzhessen rajtuk s minden kísértés megostromolja őket.

Kálvin János:

A Genfi Egyház Kátéja (1545)

Az imádságról

 

- Hogy szól a hatodik kérés?

- „És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól”, azaz: mivel mi magunkban oly erőtlenek vagyunk, hogy egy pillanatig sem állhatunk meg, a mi esküdt ellenségeink pedig, az ördög, a világ, és tulajdon testünk  szüntelenül ostromolnak bennünket, Te tarts meg és erősíts minket Szentlelkednek erejével, hogy ellenségeinknek szilárdan ellenállhassunk, és ebben a lelki harcban el ne bukjunk, míg végül el nem nyerjük a teljes diadalt.

Heidelbergi Káté (1563): 127. Kérdés – felelet

 

- Miért imádkozunk a hatodik kérésben?

- A hatodik kérésben – „és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól” – azért imádkozunk, hogy Isten vagy ne engedje, hogy a bűn megkísértsen, vagy támogasson és szabadítson meg, ha kísértésbe estünk. (Mt 26,41; Zsolt 19,13; Zsolt 51,10-12)

Westminsteri Kiskáté (1646) 106. Kérdés – felelet

 

- Miért imádkozunk a hatodik kérésben?

- A hatodik kérésben (és ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól), elismerjük, hogy a bölcs, igazságos és kegyelmes Isten, különféle szent és igaz céljai érdekében, irányíthatja úgy a dolgokat, hogy a kísértések megtámadhatnak, legyőzhetnek, és egy időre foglyul is ejthetnek, továbbá elismerve, hogy a Sátán, a világ és a test kész arra, hogy erőteljesen félre vonjon és elcsábítson bennünket, és hogy miután bűneink már bocsánatot nyertek, romlottságunk, gyengeségünk és éberségünk hiánya miatt, nemcsak hogy ki vagyunk téve a kísértésnek, és ki is tesszük magunkat a kísértésnek, de önmagunktól nem is vagyunk képesek és hajlandók ellenállni annak, felépülni belőle és abból jót kihozni, és megérdemeljük, hogy a hatalmában maradjunk, azért imádkozunk tehát, hogy Isten annyira uralkodjon a világ felett és minden felett, ami benne van, győzze le a testet, fékezze meg a Sátánt, igazgasson minden dolgot, ajándékozzon és áldjon meg minden kegyelmi eszközzel, és indítson bennünket éberségre a használatukban, hogy mi és egész népe az ő gondviselése által megtartassunk attól, hogy a bűn megkísértsen, vagy ha már kísértésbe estünk, megtartassunk a kísértés órájában, vagy amikor elbukunk, felemeltessünk és felépüljünk belőle, és annak megszentelő és javító hatása legyen; hogy megszentelődésünk és üdvösségünk tökéletes legyen, a Sátánt lábaink alatt tapossuk és teljesen megszabaduljunk a bűntől, a kísértéstől és minden gonosztól, örökké.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 195. Kérdés – Felelet

 

A hetedik kérés: „De szabadíts meg minket a gonosztól!”

Mit jelent ez? - Felelet: Mindent összefoglalva azt kérjük ebben az imádságban, hogy a mennyei Atya szabadítson meg a testet, lelket, javakat és becsületet rontó mindenféle gonosztól, ha pedig eljön a halál órája, adjon üdvösséges véget, és vegyen magához kegyelmesen e földi nyomorúságból a mennybe.

Luther Márton: Kis Káté (1529)

 

A hetedik kérés: De szabadíts meg minket a gonosztól!

Az eredetiben így hangzik ez a kérés: „Szabadíts, vagy oltalmazz meg a gonosztól, vagy rossztól!” S egészen úgy tűnik fel, mintha mindent össze akarna foglalni, úgyhogy az egész imádság ez ellen a főellenségünk ellen irányulna. Mert ő az, aki hátráltat közöttünk mindent, amiért csak imádkozunk: Istennek nevét és dicsőségét, országát és akaratát, a mindennapi kenyeret, a vidám, jó lelkiismeretet.

Végezetül azért mindezt összefoglaljuk és így szólunk: „Jóságos Atyánk, segíts meg, hogy mind e sok bajtól szabaduljunk.” De nem kevésbé benne van az is, ami bú-baj csak érhet bennünket az ördög uralma alatt. Mint a szegénység, szégyen, halál, röviden: minden áldatlan nyomorúság és keserűség, amiből a földön rengeteg van. Mert az ördög (mivel nemcsak hazug, hanem gyilkos is) az életünkre tör szünet nélkül, s kedvét leli benne, ha bajba sodorhat vagy az életünket veszedelembe döntheti. Innét van az, hogy soknak a nyakát szegi vagy eszét veszi, másokat vízbe fullaszt, sokat öngyilkosságba kerget vagy más borzalmas csapásokkal sújt.

Azért nem lehet fontosabb feladatunk a földön, mint szünet nélkül fohászkodni ez ellen a fő-fő ellenség ellen, mert ha Isten meg nem tartana bennünket, nem lehetnénk tőle biztonságban egy óráig sem.

Ezekből láthatod, miként kell mindazért, ami bennünket testileg is fenyeget, Istenhez imádkoznunk, hogy ne keressünk, és ne várjunk segítséget sehol máshol, csak Őnála. Ezt azonban a végére hagyta. Mert, hogy minden bajtól megoltalmazzon és megszabadítson, ahhoz előbb az kell, hogy a neve megszenteltessék, országa közöttünk legyen, és akarata végbemenjen. Ezek után természetesen megoltalmaz bennünket minden bűntől és szégyentől, s ezenfelül mindattól, ami fáj és ártalmas nekünk.

Íme, mindazt a bajt feltárta előttünk Isten, ami csak érhet bennünket valamikor. Hogy soha, semmiféle mentségünk ne lehessen, ha nem imádkozunk. De az az imádság ereje, hogy tanuljunk Áment is mondani. Vagyis ne kételkedjünk, hogy bizonnyal meghallgat és megtörténik. Mert ez nem más, mint a kétkedés nélküli hitnek a szava, amely nem bizonytalanra imádkozik, hanem tudja, hogy Isten nem hazudik, mert megígérte, hogy megadja. Ahol tehát hiányzik az ilyen hit, ott nem is lehetséges igazi imádság.

Azért kárhozatos tévelygés, ha úgy imádkoznak, hogy nem mernek rá szívből igent mondani és levonni a biztos következtetést: hogy Isten meghallgat – hanem megmaradnak a kételkedésükben, és azt mondják: Mimódon lehetnék oly merész és dicsekedhetném, hogy Isten meghallgatja az én imádságaimat? Hiszen én szegény bűnös ember vagyok!

Ez azért van, mert nem nézik Isten ígéretét, hanem a saját cselekedeteiket és érdemüket, ami által Istent megvetik, és hazuggá teszik. Így aztán nem is kapnak semmit, amint Szent Jakab is megmondja: „De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert aki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, amelyet a szél hajt és ide s tova hány. Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól.” (Jak 1,6-7) Íme, ennyire szívén viseli Isten a mi bizonyosságunkat afelől, hogy nem hiába kérünk s így az imádkozást semmiképpen meg ne vessük.

Luther Márton: Nagy Káté (1529)

 

A befejezés: „Ámen.”

Mit jelent ez? - Felelet: Azt jelenti, hogy legyek bizonyos abban, hogy a mennyei Atya ezeket a kéréseket szívesen fogadja és meghallgatja, mert Ő maga parancsolta, hogy így imádkozzunk, és megígérte, hogy meghallgat minket. Ámen, Ámen azt jelenti: Igen, igen, úgy legyen!

Luther Márton: Kis Káté (1529)

 

L. Mit jelent e záradék: „Mert Tiéd az ország, hatalom és a dicsőség mindörökké”?

Gy. Ismét figyelmeztet arra, hogy imádságunkat inkább Isten hatalma és jósága támogatja, mint önbizalmunk. Megtanít e kifejezés még arra is, hogy minden imádságunkat Isten dicsérésével kell végeznünk.

L. Nem szabad mást kérni Istentől, mint ami ez imában bennfoglaltatik?

Gy. Más szavakkal, más módon szabad kérnünk, de egyúttal tudnunk kell, hogy Istennek csak az oly imádság tetszik, mely az Úri imádság, a helyes imádkozás egyetlen szabálya szerint történik.

Kálvin János:

A Genfi Egyház Kátéja (1545)

Az imádságról

 

- Miképpen rekeszted be ezt az imádságot?

- „Mert tied az ország és a hatalom és a dicsőség mindörökké”, azaz: mindezeket azért kérjük Tőled, mert Te a mi Királyunk és mindenek felett hatalommal bíró Felség, nekünk minden jót meg akarsz adni és meg is adhatsz, és azért, hogy ezáltal ne miránk, hanem a Te szent nevedre térjen örök dicsőség.

Heidelbergi Káté (1563): 128. Kérdés – felelet

 

- Mit jelent e szócska: Ámen?

- „Ámen” azt jelenti: ez valóban és bizonyosan így lesz: mert Isten az én imádságomat sokkal bizonyosabban meghallgatja, mint amennyire én szívemben érzem, hogy ezt tőle kívánom.

Heidelbergi Káté (1563): 129. Kérdés – felelet

 

- Mit tanít nekünk a Miatyánk befejezése?

- A Miatyánk befejezése – „mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.” – azt tanítja nekünk, hogy az imádságban csak Istentől várjuk a bátorítást, őt dicsérjük, és neki tulajdonítsuk az uralmat, hatalmat és dicsőséget. Az imameghallgatás felőli vágyunk és bizonyosságunk bizonyítékául azt mondjuk, Ámen. (Dán 9,18-19; 1Krón 29,11.13; Jel 22,20)

 Westminsteri Kiskáté (1646) 107. Kérdés – felelet

 

- Mit tanít nekünk a Miatyánk befejezése?

- A Miatyánk befejezése („Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”) azt tanítja nekünk, hogy kéréseinket érvekkel támasszuk alá, amelyeket ne önmagunkban, vagy bármely más teremtményben lévő érdemből vegyünk, hanem Istentől. Azt is tanítja, hogy imádságainkat kapcsoljuk össze dicsérettel, egyedül Istennek tulajdonítva örökkévaló korlátlan szuverenitást, mindenhatóságot és dicsőséges kiválóságot; ezekre tekintve, mivel ő képes és hajlandó segíteni nekünk, hit által felbátorodva esedezünk, hogy megtegye azt, és megnyugodva rá támaszkodunk, hogy Ő teljesíteni fogja kéréseinket. Annak bizonyítékául, hogy ez a vágyunk és bizonyosságunk, azt mondjuk, Ámen.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 196. Kérdés – Felelet

 

 (Egyedül az Istent kell imádni és tisztelni.) Tanítjuk, hogy csak az igaz Istent kell imádni és tisztelni. Ezt a tiszteletet nem osztjuk meg senkivel, Isten parancsolata szerint: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj” (Mt 4,10). Bizonyára minden próféta igen keményen ostorozta Izrael népét, valahányszor idegen isteneket, nemcsak az egy igaz Istent imádták és tisztelték. Tanítjuk, hogy Istent úgy kell imádni és tisztelni, ahogy maga tanított erre bennünket, azaz lélekben és igazságban (Jn 4,23 k.), nem valamely babonasággal, hanem őszinte szívvel, az ő Igéje szerint, nehogy valamikor ezt mondja nekünk: „Ki kívánta azt tőletek?” (Ézs 66,3; Jer 7,22). Mert Pál apostol is azt mondja: „Isten embereknek kezeitől nem tiszteltetik, mintha valami nélkül szűkölködnék” stb. (ApCsel 17,25).

(Csak Istent kell segítségül hívni az egy Krisztus közbenjárásával.) Csak őt hívjuk segítségül életünk minden válságos helyzetében és viszontagságaiban, még pedig a mi egyetlen közbenjárónk és szószólónk, a Jézus Krisztus által. Ugyanis világos parancsot kaptunk erre: Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, és megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem (Zsolt 50,15). De bőkezű ígéretet is tett nekünk az Úr mondván: „Amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek” (Jn 16,23). Valamint: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket” (Mt 11,28). És minthogy meg van írva: „Mi módon hívják segítségül azt, akiben nem hisznek?” (Róm 10,14) mi pedig az egy Istenben hiszünk, bizonyára egyedül Őt hívjuk segítségül, még pedig Krisztus által. Azt mondja az apostol: „Egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus” (1Tim 2,5). Valamint: „Ha valaki vétkezik, van szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus” stb. (1Ján 2,1).

(A szenteket nem kell imádni, tisztelni, segítségül hívni.) Ezért a dicsőült mennyei lakókat vagy szenteket sem nem imádjuk, sem nem tiszteljük, sem segítségül nem hívjuk, sem őket az Atya előtt a mennyben szószólóinknak vagy közbenjáróinknak el nem ismerjük. Elegendő ugyanis nekünk az Isten és a közbenjáró Krisztus és nem osztjuk meg másokkal az egyedül Istennek és az ő Fiának kijáró tiszteletet, amint ő világosan meg is mondotta: Dicsőségemet másnak nem adom (Ézs 42,8). És amit Péter mondott: Nem is adatott emberek között más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk, mint a Krisztus neve (ApCsel 4,12). Akik ebben hit által megnyugszanak, azok bizonyára nem keresnek Krisztuson kívül semmit. (A szenteknek kijáró és megadandó tisztelet.) De azért nem vetjük meg a szenteket, se nem vélekedünk róluk tiszteletlenül. Elismerjük ugyanis, hogy ők Krisztus élő tagjai, Isten barátai, akik dicsőségesen meggyőzték a testet és a világot. Szeretjük tehát őket, mint testvéreinket, sőt nagyra becsüljük is, ha nem is valamely imádásszerű tisztelettel, hanem róluk való tiszteletteljes vélekedéssel és méltó dicséretükkel. Utánozzuk is őket, mert mint hitüknek és jócselekedeteiknek utánzói, valamint örök üdvösségüknek osztályostársai buzgó óhajtozással és vágyakozással sóvárgunk az örök Istennél velük együtt lakozni és velük együtt a Krisztusban örvendezni. És ebben a kérdésben helyeseljük Szent Ágostonnak ezt az igaz vallásról szóló művében kifejtett véleményét: „Ne legyen nekünk vallásunk a megholt emberek tisztelete. Mert ha szentül éltek, nem olyanok, hogy ilyen kitüntetést keresnének, hanem azt akarják, hogy mi is azt tiszteljük, akinek világossága által örvendeznek azon, hogy mi ugyanazért a pályabérért futunk. Úgy kell tehát őket tisztelnünk, mint utánzásra méltókat, nem pedig úgy imádnunk, mintha ezzel valamilyen vallási kötelességünknek tennénk eleget stb.”

(A szentek ereklyéi.) Még kevésbé hisszük, hogy a szentek földi maradványait imádni vagy tisztelni kellene. Azok a régi szentek úgy vélték, eléggé megbecsülik az ő halottaikat, ha tisztességesen elföldelik tetemeiket, miután lelkül a mennybe költözött és az ősök mindennél nemesebb ereklyéinek tartották azoknak jócselekedeteit, tudományát és hitét. Ezeket magasztalták a holtak dicséretével és ezeket törekedtek kiábrázolni a maguk földi életében.

(Egyedül Isten nevére kell esküdni.) Ugyanezek a régiek csak az egy Jehova Isten nevére esküdtek, ahogy azt az isteni törvény megparancsolta; mint ahogy az megtiltotta, hogy idegen istenek nevére esküdjünk (5Móz 10,20; 2Móz 23,13), úgy nem tesszük le a szentekre követelt esküt sem. Elvetjük tehát mindezekben azt a tanítást, mely a mennyei szenteknek kelleténél többet tulajdonít.

II. Helvét Hitvallás (1566): V. fejezet: Hogyan imádjuk, tiszteljük és hívjuk segítségül Istent az egyetlen közbenjáró, a Jézus Krisztus által

 

A CSALÁDFŐ ÍGY TANÍTSA HÁZANÉPÉT A REGGELI ÉS ESTI ÁLDÁSRA

A reggeli áldás: Reggel felkeléskor vess szent keresztet magadra, és mondd: „Segítsen meg az Atya Fiú Szentlélek Isten. Ámen.”

Azután letérdelve, vagy állva mondd el a Hiszekegyet és a Miatyánkot. Ha akarod, elmondhatod a következő kis imádságot is:

„Hálát adok Neked, mennyei Atyám, szeretett Fiad, a Jézus Krisztus által, hogy ma éjjel minden kártól és veszedelemtől megőriztél, és kérlek, őrizz meg engem a mai napon is a bűntől és minden gonosztól, hogy minden cselekedetem és egész életem tetszésedre legyen. Mert én magamat, testemet, lelkemet és mindenemet kezedbe ajánlom. Szent angyalod legyen velem, hogy a gonosz ellenség erőt ne vehessen rajtam. Ámen.”

Azután énekelj valami éneket, talán a Tízparancsolatról, vagy amire az áhítat késztet, és örömmel láss munkához.

Az esti áldás: Este lefekvéskor vess szent keresztet magadra és mondd: „Segítsen meg az Atya Fiú Szentlélek Isten. Ámen.”

Azután letérdelve vagy állva mondd el a Hiszekegyet és a Miatyánkot. Ha akarod, elmondhatod a következő kis imádságot is:

„Hálát adok Neked, mennyei Atyám, szeretett Fiad, a Jézus Krisztus által, hogy a mai napon kegyelmesen megőriztél. Kérlek, bocsásd meg, minden bűnömet, mert vétkeztem azokkal, és őrizz meg ma éjjel kegyelmesen. Mert én magamat, testemet, lelkemet és mindenemet kezedbe ajánlom. Szent angyalod legyen velem, hogy a gonosz ellenség erőt ne vehessen rajtam. Ámen.”

Azután aludj el hamar és békével.

Luther Márton: Kis Káté (1529)

 

A CSALÁDFŐ ÍGY TANÍTSA HÁZANÉPÉT AZ ASZTALI ÁLDÁSRA ÉS A HÁLAADÁSRA!

Az asztali áldás: A gyermek és a ház népe lépjenek összekulcsolt kézzel és rendesen az asztalhoz, és mondják ezt:

„Mindenki szeme Tereád néz, URAM, és Te adsz nekik eledelt idejében. Kinyitod kezedet, és jóltartasz minden élőt jókedvvel.”

Megjegyzés: a jókedv itt azt jelenti, hogy minden élő annyit kap enni, hogy vidám és jókedvű lesz tőle; mert aggódás és kapzsiság gátolják az ilyen jókedvet.

Azután a Miatyánkot és a kővetkező imádságot:

„Úr Isten, mennyei Atyánk! Áldj meg minket és ezeket a Te ajándékaidat, amelyeket bőkezűségedből magunkhoz veszünk, Jézus Krisztus URUNK által. Ámen.”

A hálaadás: Étkezés után is hasonlóképpen rendesen és összekulcsolt kézzel mondják ezt:

„Adjatok hálát az ÚRNAK, mert jó, mert Örökkévaló a kegyelme. Eledelt ad minden élőnek: táplálékot ad az állatoknak, a hollófiaknak is, bármit kérnek. Paripák erejében kedve nem telik, férfi izmaiban sem gyönyörködik. De gyönyörködik az ÚR azokban, akik őt félik, és jóságában reménykednek.”

Azután a Miatyánkot és a következő imádságot:

„Minden jótéteményedért hálát adunk Neked, Úr Isten és Atyánk a Jézus Krisztus által, aki élsz és uralkodsz Örökké. Ámen.”

Luther Márton: Kis Káté (1529)