Keletkezés helye, ideje, szerzője és a hitvallási helyzet:

A Németalföld északi részén található, ebben az időben a Német-Római Császársághoz tartozó tartomány: Friesland prédikátorai az úrvacsora kérdésében nem Luther tanítását fogadták el, hanem a Zwingliét. Emiatt sok rágalom érte őket, ami ellen védekezniük kellett. Hitvallásukat 1528-ban fogalmazták meg. Úgy tartja számon az egyháztörténet, hogy ez az első református hitvallás.

Fordítás: Keleti–Fríz Hitvallás (1528) – Az óholland eredeti szövegből fordította: Rohoska József. In: Sárospataki Füzetek, Szerk: Horváth Cyrill. 1904. 5-10. p. 

Szöveg:

ÖSSZEFOGLALÁSA ÉS MEGVALLÁSA A KELET-FRÍZLANDI PRÉDIKÁTOROK KERESZTYÉN TUDOMÁNYÁNAK

Melyből meglátható, hogy ők sem Isten igéjét, sem a sákramentumokat meg nem vetik, amiként hamisan rájuk fogták

A mi tudományunk összefoglalása, amit mi, kelet-frízlandi prédikátorok egységesen tanítunk, készek vagyunk erről bármikor bővebb felvilágosítást adni a Szentírásból.

1. artikulus:

   Isten, az Úr ismeri (2Tim 2,19), szereti (Jer 31,3) és megáldja övéit az örökkévalóságban (Mt 25,34). Elkészítette országát az ő áldottainak a világ teremtése előtt, egyetlen, szeretett Fiában, Krisztusban (Ef 1,4).

2. artikulus:

   Ez most még el van rejtve addig, amíg az időben ki nem jelenti magát külsőképpen az isteni ige, aki a Fiú, Krisztus (1Tim 1,1-3) emberré létele (1Tim 3,16) és hirdetése (1Kor 2,2) által; belsőképpen a Szentlélek által és a hit által, aki Isten saját adománya és bennük való munkája (Jn 6,29; Ef 2,8).

3. artikulus:

   Így tehát az egyetlen Krisztus az igazi közvetítő Isten és az emberek között (1Tim 2,5); egyedül ő az ajtó (Jn 10,7), az út (Jn 14,6), az igazság és az élet. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, szentséggé és váltsággá (1Kor 1,30).

4. artikulus:

   Az egyetlen Krisztusban jelenti ki Isten és adja jóságát, irgalmasságát, kegyelmét, a bűnök bocsánatát, a megigazulást, az üdvösséget és az örök életet; röviden: Őt magát (Jn 3,16; Róm 8,29. 32). Őbenne ad mindent, amit tőlünk a törvényben kíván (Róm 8,2-4), és amit nekünk az evangéliumban ígér (2Kor 5,21). Mivel Krisztus a vége (Róm 10,4) és teljessége mind a törvénynek, mind az evangéliumnak (Róm 1,1-3. 16. 17.). A törvény, mint egy szigorú mester kényszerít Krisztushoz bűneink kijelentése által (Gal 3,24); az evangélium hívogat hozzá az isteni kegyelem kijelentése által (Mt 11,28).

5. artikulus:

   Nem csak Krisztust adja nekünk Isten és vele együtt és őbenne mindent (Róm 8,32), hanem hitet ad nekünk, és teremt bennünk, amely hit által mindezt elfogadjuk, magunkévá tesszük és magunkat rábízzuk. Ez jelenti a Krisztus testét, sőt Krisztust egész teljességében enni és inni (Jn 6,29. 35. 53. 54.); a Krisztussal való keresztséget, azaz Szentlélekkel megkereszteltetni (Jn 1,33), újjászületni (Jn 3,3), az Atyától neveltetni és taníttatni, Krisztusnak adatni (Jn 6,44. 37. 65.), Krisztushoz jönni, szavát hallani (Jn 10,16).

6. artikulus:

   Egyedül Isten teszi ezt, azaz ő prédikál, ő keresztel, ő adja a Szentlelket és a hitet. Egyedül ő munkálkodik belsőképpen a szívekben és mi ahhoz semmit nem tehetünk. Ő nem csak pont abban az időben cselekszik így, mikor mi prédikálunk, hallunk, megkereszteltetünk, külsőképpen úrvacsorát tartunk, de azelőtt és azután is, amint az az ő isteni akaratának tetszik. Isten munkáját a mi munkánkhoz nem lehet s nem szabad hozzákötni, és megkötve tartani.

7. artikulus:

   Istennek saját munkája, az ő prédikálása, keresztelése stb. egyedül hathatós, hasznos és szükséges az Isten előtt való megigazulásra és üdvösségre; a lelkiismeret vigasztalására és biztosítására.

8. artikulus:

   Ám azért hasznos a mi külső munkánk is, mint a prédikálás, a prédikáció hallgatása, keresztelés, és megkereszteltetés, az úrvacsoratartás, de csupán csak az embereknek való egyéb dolgokra, amint itt következik.

9. artikulus:

   A prédikálás tanításra, intésre, feddésre, meggyőzésre szolgál és arra, hogy Krisztust kijelentse, hogy az embernek semmi oka ne legyen a bűnre (2Tim 3,16; Mt 24,14; Jn 15,22).

10.  artikulus:

    A vízkeresztség arra szolgál, hogy a többi keresztyénhez tartozzunk és közéjük bejegyeztessünk (Mt 5,14-15), mint olyanok, akik Krisztussal akarnak és fognak – ami a bűnös életet illeti – meghalni és egy új életre ismét feltámadni (Róm 6,3-4).

11.  artikulus:

    Az úrvacsora szolgál az Úrnak emlékezetére és az ő halálának hirdetésére, míg el nem jön (Lk 22,19; 1Kor 11,24-26). Arra is, hogy bizonyságot tegyünk a hitről, amely igazi, egyetlen evése és ivása a Krisztus testének és vérének. Ez egyúttal a testvéri szeretetre is szolgál.

12.  artikulus:

    Bár ezek és minden más dolgok, sőt az ördög, halál és pokol az Isten kiválasztottainak és az Úr szeretetteinek a javára kell, hogy szolgáljanak (Róm 8,28), de épp olyan erősen áll az az alap, hogy semmiféle cselekedet, még ha az Úr rendelte is, sem sákramentum, sem külső dolog nem szükséges, hasznos vagy hathatós Isten előtt a megigazulásra és üdvösségre. Ebben a tekintetben azt hinni, hogy Isten ilyen dolgokért igaznak ítél és üdvözít, olyan, mint a világi ember felfogása.

13.  artikulus:

    Máskülönben nem Krisztus volna az egyedüli és teljes megigazulás és üdvösség; máskülönben Isten adományának és bennünk való munkájának, ami a hit, tökéletlennek kellene lennie az üdvösségre, ami nem lehet, miután egyedül a hithez kapcsolódik az örök élet (Jn 3,15-16; 8,12).

14.  artikulus:

    Ebből nem következik, mint ahogy ránk fogják, hogy a keresztséget és az úrvacsorát megvetjük és elvetjük azért, mert azok Isten előtt nem érvényesek a megigazulásra és az üdvösségre nézve, valamint a többi jó cselekedetek, amelyek felebarátaink javára vannak és az Isten által parancsoltatnak, azokat sem vetjük meg és vetjük el azért, hogy Isten előtt nem tesznek igazzá és nem üdvözítenek.

15.  artikulus:

    De helyesen megbecsüljük és méltányoljuk, ha valaki azokat a gyülekezet javára, ennek mulandó testi vagy külső hasznára fordítja vagy fordítani tanulja.

16.  artikulus:

    Ha úgy volna, hogy egyes külső dolgokat, jeleket vagy cselekedeteket olyannak tartanának és ránk kényszerítenének, mintha azok Isten előtt megigazulásunkra és üdvösségünkre érvényesek volnának és szükségesek is, akkor azok ebben a tekintetben megvetendők és elvetendők lennének. 

17.  artikulus:

    Nem máskép és nem kevésbé, mint ahogy az Isten Lelke az egész áldozati cselekedetet, ünnepet, böjtöt, stb. megbünteti a próféták által (Ézs 1,12; Jer 7,21-22) és ahogy Pál a körülmetélést megveti és elítéli a visszaesés miatt (Gal 5,2), azaz a hitetlenségért, mely által ők azokat a dolgokat az Isten előtt való megigazulásra és üdvösségre hasznosnak ítélték és a testvéri szeretet igazán jó cselekedeteit elhanyagolták.

18.  artikulus:

    Ezért, ha valakit a keresztségre vagy az úrvacsorára vagy más külső dolgokra kényszerítenénk, mint olyan dolgokra, amelyek az ő megigazulására és üdvösségére, vigasztalására vagy lelkiismeretének erősítésére szükségesek: teljesen szabadon használatlanul hagyhatja azokat, hogy bizonyítsa és védelmezze a Krisztusban való hit szabadságát és tisztaságát (Gal 2,14. 16. 21.).

19.  artikulus:

    Igenis, felelős önmagáért, hogy ilyen esetben így tegyen, és hogy mégse a sákramentumoknak legyen megvetője, hanem csak a hitetlenségnek.

20.  artikulus:

    Aki Krisztust befogadta a hit által, annak nem szabad más dolgokra sem éhezni, sem szomjúhozni. Ha éhezik vagy szomjúhozik más dolgok után, mintha azok még szükségesek és hasznosak volnának neki az ő megigazulására és üdvösségére, akkor nem ismeri Krisztust és nem fogadta be őt (Jn 6,27. 35. 50-56).

21.  artikulus:

    Röviden: hadd maradjon a keresztség és az úrvacsora a többi, Isten által parancsolt vagy másképp meghagyott dologgal, a felebarátnak hasznosokkal, hadd maradjanak, érvényben s álljanak erősen, ahol érvényesülhetnek s érvényesülni fognak, azaz a gyülekezet külső, testi szolgálatára.

22.  artikulus:

    De Isten előtt, ő közte és mi közöttünk nem lehetnek, és nem is fognak az egyetlen közbenjáró Krisztus helyén állni, s érvényesülni.

23.  artikulus:

    Maga Krisztus az, aki egyedül hasznos, érvényes és szükséges – és a benne és Isten könyörületességében való tiszta, hamisítatlan hit, amely őbenne jelent meg és benne ajándékozott meg minket az egyetlen közbenjáróval Isten között és mi közöttünk, akire Isten egyedül tekintettel van és, akit egyedül elfogad, s mi egyedül őreá bízhatjuk magunkat (Tim 2,5-6). Igen, Krisztus maga a mi egész megigazulásunk és üdvösségünk, vigasztalásunk és bizonyosságunk (1Kor 1,30-31).

24.  artikulus:

    Ehhez a Krisztushoz és az őbenne való hithez semmi külső dolog nem segít hozzá minket, semmilyen teremtett dolog, mert egyedül Isten adománya és munkája, mely az írásban egyedül az Istennek, az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek tulajdoníttatik (Jn 6,29).

25.  artikulus:

    Jóllehet Isten adománya és munkája külső dolgokból, vagy külső dolgok által ered, amint Pál mondja: a hit hallásból van (Róm 10,14. 15. 17), de nem külső dolgok adják őket, mint ahogy szintén Pál mondja: így hát sem, aki plántált, sem, aki öntözött, hanem Isten az, aki adja a növekedést (1Kor 3,7).

26.  artikulus:

    Ezek után a hit szilárd alapja a mindannak, amit remélünk, és bizonyítéka azoknak, amiket nem látunk (Zsid 11,1), azaz Isten kegyelméből a bűnök bocsánatának, a megigazulásnak és az üdvösségnek, melyek nekünk Krisztusban és Krisztus által adattak. Továbbá a Szentlélek bizonyítja a hívők lelkével, hogy ők Isten gyermekei (Róm 8,16). Végül, mivel a hívők ugyanazzal a Szentlélekkel, mint biztos záloggal megpecsételtetnek (Ef 1,13-14; 2Kor 1,21-22), ebből csalhatatlanul következik, hogy a hívők semmiféle külső dolog által, semmiféle cselekedet által, amit tesznek, nincsenek biztosítva lelkiismeretükben.

27.  artikulus:

    Már előzőleg hívőknek, azaz az ő megigazulásuk és üdvösségük felől a Krisztusban vigasztaltaknak és bizonyosaknak kell lenniük; ha nem ilyenek, minden, amit tesznek, kárhozatos rájuk nézve (Róm 14,32). 

28.  artikulus:

    A hívők bizonyságot tesznek más emberek előtt az ő hitükről a sákramentumok jegyeinek használata által, és sokkal inkább a testvéri szeretet munkái által (1Kor 10,16-17; Jn 13,4-5). Azonban maguk nem nyernek hitet, vigasztalást vagy bizonyosságot az egyes munkák által.

29.  artikulus:

    Úgy, mint a borkereskedő, a cégérrel, amelyet vásárol, kiakaszt vagy kiakasztott az ajtajára, nem önmagának bizonyítja azt, hogy van bora, hanem másoknak, s neki magának előre, még mielőtt a cégért kiteszi, biztosnak kell lennie abban, hogy van bora a pincében.

30.  artikulus:

    Az úrvacsora nem biztosít egy keresztyént sem afelől, hogy ő keresztyén ember és hite van, hanem még mielőtt az úrvacsorához járul, már biztosnak kell lennie ebben.

31.  artikulus:

    Aki nem lelkileg, hit által eszi és issza Krisztus testét és vérét, azaz aki nem éhezi a Krisztust, az az Úr kenyerét és poharát, az ő testének és vérének jegyeit saját kárhozatára eszi és issza (1Kor 11,27. 29.).

32.  artikulus:

    Ha te, szegény ember, még először bizonyosságot és vigasztalást akarsz szerezni, akkor nincs meg a hited, amely hit maga a bizonyosság (1Kor 11,28; Zsid 11,1). Ha nincs hited, akkor nem is eszed és iszod a Krisztus testét és vérét (Jn 6,53-56). Ha ezt nem teszed, akkor annak a külső jegyeit saját kárhozatodra veszed magadhoz, mint valami gyalázkodó. Ennélfogva leginkább azok vetik meg ezt a sákramentumot, akik azt tettetik, hogy nagyon nagyra becsülik.

33.  artikulus:

    Szóval: mivelhogy a keresztség és az úrvacsora és más külső dolgok és cselekedetek nem szolgálnak a megigazulásra és üdvösségre, éppen úgy nem szolgálnak a vigasztalásra és bizonyosságot sem adnak. Mert, ahogy Isten egyedül az egyetlen közbenjáró, Krisztus által és a hit lelke által kezdi meg a jó munkát bennünk, úgy véghez is viszi (Fil 1,29; Róm 8,1. 15-17. 32-34.), azaz ahogyan ő megigazít és üdvözít, ugyanúgy ő vigasztal és ad bizonyosságot is egyszersmind (Ef 1,13-14; 3,17-18; 2Kor 1,21-22; 1Pt 5,10).