A világi dolgokról azt tanítják, hogy a törvényes világi intézmények Isten jó alkotásai. A keresztyéneknek szabad hivatalt viselniük, bíráskodniuk, császári és más, érvényben levő törvények szerint ítélkezniük, jogos halálos ítéleteket hozniuk, jogos háborút viselniük, katonáskodniuk, törvényes szerződést kötniük, saját tulajdonnal rendelkezniük, a hatóságok kívánságára esküt tenniük, házasodniuk és férjhez menniük.

Elítélik az anabaptistákat, akik eltiltják a keresztyéneket ilyen világi kötelességektől.

Elítélik azokat is, akik az evangéliumi tökéletességet nem az istenfélelemben és hitben, hanem a világi kötelességek elhagyásában keresik. Mert az evangélium a szív örökkévaló igazságát tanítja. Ezzel azonban nem forgatja fel az állami vagy a családi élet rendjét; nagyon is megköveteli, hogy azt Isten rendeléseként megtartsuk és a szeretetet ebben a rendben gyakoroljuk. A keresztyének tehát kötelesek felsőbbségeiknek és a törvényeknek engedelmeskedni, hacsak azt nem követelik tőlük, hogy bűnt kövessenek el; mert akkor inkább Istennek kell engedelmeskedniük, mint az embereknek. Csel 5,29.

Melanchton Fülöp: Ágostai Hitvallás (1530)

I. Rész: A fő hitcikkek: XVI. A világi dolgok

(A nőtlenek.) Azok, akik Istentől a nőtlenség kegyelmi ajándékát megkapták, úgyhogy teljes szívvel-lélekkel tiszták és önmegtartóztatók tudnak lenni, és nem égnek fölöttébb gerjedelmeik tüzében, szolgáljanak abban az elhívatásban az Úrnak, amíg úgy érzik, hogy megvan bennük az az isteni ajándék, és ne tartsák magukat különbnek másoknál, hanem szolgáljanak buzgón az Úrnak egyszerűségben és alázatosságban (1Kor 7,7). Az ilyenek alkalmasabbak az isteni dolgokkal való foglalkozásra, mint azok, akiket családi ügyeik is lekötnek. Hogyha azonban Isten meg találja vonni tőlük ezt az ajándékot és tartós gerjedelmet éreznek magukban, emlékezzenek az apostol szavára: Jobb házasságban élni, mint égni.

(A házasság.) A házasságot ugyanis (amely a kicsapongásnak orvossága, sőt az önmegtartóztatásnak egyik formája) maga az Úr Isten szerezte, bőségesen meg is áldotta és azt akarta, hogy a férfi és nő elválhatatlanul ragaszkodjék egymáshoz és a legnagyobb szeretetben és egyetértésben éljenek együtt (Mt 19,4 skk). Ezért mondja az apostol: Tisztességes minden tekintetben a házasság és a szeplőtlen házaságy (Zsid 13,4). Továbbá: Ha férjhez megy is a hajadon, nem vétkezik (1Kor 7,28). – (Szekták.) Elítéljük tehát a többnejűséget és azokat, akik tiltják a másodszor való házasodást.

(Hogyan kell házasságot kötni.) Tanítjuk, hogy a házasságokat törvény szerint az Isten félelmében kell kötni és nem a törvények ellenére, melyek kizárnak a házasságból némely rokonsági fokozatokat, hogy megakadályozzák a vérfertőzést. Köttessenek a házasságok a szülők vagy a szülők helyetteseinek a beleegyezésével és főként avégre, amire az Úr rendelte a házasságot. Végtére éljenek a házastársak szentül, a legnagyobb hitvesi hűséggel, istenfélelemmel, szeretettel valamint tisztasággal a házasságban. Kerüljék tehát a civódásokat, ellenkezéseket, bujaságot és házasságtörést. (Házassági ítélőszék.) Fel kell állítani az egyházban törvényes bíróságokat istenfélő bírákkal, akik őrködjenek a házasságok felett és minden szemérmetlenséget és erkölcstelenséget zabolázzanak meg és előttük folyjanak a házassági perek.

(A gyermekek nevelése.) A szülők gyermekeiket is istenfélelemben neveljék és gondoskodjanak róluk, megemlékezvén az apostol mondásáról: Ha valaki az övéiről és főképpen az ő házanépéről gondot nem visel, a hitet megtagadta és rosszabb a hitetlennél (1Tim 5,8). Főképpen pedig tanítsák az övéiket tisztességes mesterségekre, melyekkel magukat fenntartsák; vonják el őket a henyéléstől és oltsanak mindezekben őbeléjük Istenbe vetett igaz bizodalmat, nehogy kishitűségük vagy túlságos biztonságérzetük vagy rút fösvénységük miatt elzülljenek és gyümölcstelen életet éljenek.

Az pedig bizonyos, hogy azok a munkák, melyeket a szülők a házasság kötelességeiből kifolyólag és gondviselésük körében igaz hittel végeznek, Isten színe előtt szent és igazán jó cselekedetek és nem kevésbé tetszenek istennek, mint a könyörgés, böjt és alamizsnálkodás. Mert így tanított az apostol is leveleiben, különösen pedig a Timóteushoz és Titushoz írottakban. Ugyanazzal az apostollal pedig a sátáni tanítások közé számítjuk azoknak a tanítását, akik a házasságot tiltják, vagy nyíltan gáncsolják, vagy alattomban gúnyolják, mintha nem volna szent és tiszta dolog. Utáljuk pedig a tisztátalan nőtlenséget, a képmutatók titkos és nyílt bujálkodását és paráználkodását, akik önmegtartóztatást színlelnek, jóllehet mindenkinél erkölcstelenebbek. Mindezeket megítéli majd az Isten. A gazdagságot és a gazdagokat, ha istenfélők és helyesen élnek javaikkal, nem ítéljük el. Elítéljük azonban az ún. „apostoli élet” szektáját stb.

II. Helvét Hitvallás (1566): XXIX. Fejezet:

A nőtlenség, a házasság

és a háztartás

(Az ifjúságot a kegyességben oktatni kell.) Az Úr lelkére kötötte az Ő ószövetségi népének, hogy az ifjúság kisgyermekkortól való helyes oktatására a legnagyobb gondot fordítsák, sőt világosan meghagyta azt is, hogy az Ő törvényében oktassák az ifjúságot és a sákramentumok titkait magyarázzák meg neki. Minthogy pedig az evangéliumokból és az apostoli levelekből kitűnik, hogy Isten nem kevésbé törődik az Újszövetség népének ifjúságával, midőn nyíltan kimondja: Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket; mert ilyeneké az Istennek országa (Mk 10,14), tehát igen okosan cselekszenek a gyülekezeteknek azok a pásztorai, akik az ifjúságot már korán és szorgalmasan tanítják a katechizmusra, megvetvén a hit első alapjait és hűségesen tanítván vallásunk elemeit, úgyhogy megmagyarázzák a Tízparancsolatot, valamint az Apostoli hitvallást, az Úri imádságot és a sákramentumok értelmét, más ilyenféle alapelvekkel és vallásunk fő fejezeteivel egyetemben. A gyülekezet pedig mutassa meg itt a maga hűségét és buzgóságát a gyermekeknek a vallástanításra való járatásában, kívánva azt és örülve annak, hogy gyermekeit helyesen oktatják.

(A betegek meglátogatása.) Minthogy pedig soha sincsenek súlyosabb kísértéseknek kitéve az emberek, mint midőn erőtlenségek vagy betegségek gyötrik őket, amidőn el vannak törődve mind a lelki, mind a testi szenvedésektől, bizonyára sohasem kell a gyülekezetek pásztorainak gondosabban vigyázni nyájuk üdvösségére, mint ilyenféle betegségek és erőtlenségek alkalmával. Látogassák meg tehát idejében a betegeket és a betegek is hívják el őket magukhoz idejében, ha a helyzet úgy kívánja; vigasztalják és az igaz hitben erősítsék meg őket, továbbá vértezzék fel őket a Sátán veszedelmes sugalmazásai ellen; tartsanak házi könyörgéseket a betegnél és ha szükséges, imádkozzanak a beteg üdvösségéért nyilvánosan a gyülekezetben is és tegyenek meg mindent, ami rajtuk múlik, hogy boldogan költözzék el ebből a világból. Már fentebb megmondtuk, hogy a pápista beteglátogatást az utolsó kenettel együtt nem helyeseljük, mert sok képtelenség van benne és a Szentírás sem igazolja.

II. Helvét Hitvallás (1566): XXV. fejezet:

 A hitoktatás, a betegek vigasztalása

vagy meglátogatása

Felebarátaink iránti kötelességünk, hogy úgy szeressük őket, mint saját magunkat, és hogy úgy cselekedjünk minden emberrel, amint szeretnénk, hogy velünk cselekedjenek. Tiszteljük feletteseinket, és nekik engedelmeskedjünk; az emberek személyi biztonságát, valamint tisztaságát, javaikat és jó hírnevüket megőrizzük; testünket tartsuk meg mértékletességben, tisztességben és tisztaságban; minden cselekedetünkben legyünk igazak és igazságosak; mások javait ne kívánjuk, hanem a megélhetésünkre valót szerezzük meg igaz munkával, kötelességünket véghezvivén abban az élethelyzetben, amelyre Isten az Ő tetszése szerint elhívott.

Az emberek személyes tisztaságának megőrzése érdekében, mindazok, akiknek szükségük van rá, házasságban éljenek. Isten Igéje sehol sem tiltja az egyház szolgáinak, hogy házasodjanak: Isten törvénye ugyanis sehol sem parancsolja, hogy az egyedülálló életre, vagy a házasságtól való tartózkodásra fogadalmat tegyenek. Törvényes dolog tehát, hogy minden más keresztyén emberhez hasonlóan, saját belátásuk szerint megházasodjanak, megítélve, hogy istenfélő életük javára van-e az.

A keresztyének tulajdona és vagyona nem közös, s ez érvényes jogaikra, címeikre, és birtokaikra vonatkozóan is, ellentétben azzal, amit némely anabaptisták hamisan állítanak. Ugyanakkor minden embernek készséggel kell alamizsnát adnia javaiból a szegényeknek, képessége szerint.

Az adott ígéret kötelez, még az eretnekekkel és hitetlenekkel szemben is.

A kétértelmű gondolkozásról és a meggyőződés nélküli állításokról (reservatio mentalis) szóló pápista tanítás istentelen, és nyilvánvalóan minden emberi társadalom rombolását szolgálja.

Ír Hitvallás (1615) Felebarátaink iránti kötelességeink (63-67)