Mert mikor Neki engedelmeskedünk, megtanuljuk tisztán és világosan az Isten akaratát, aki az Ő Szentlelke által magához vonz és átváltoztat.

Zwingli Ulrik: 67 tétel (1523): XIII. Tétel

 

Másodszor, hogy az ő Lelke által lélekben újjászületünk – vagyis testünk gonosz vágyai az ő kegyelme által elfojttatnak, és többé már nem uralkodnak bennünk. Hanem éppen ellenkezőleg, akaratunk Isten akaratával fog egybeesni, hogy az ő útját kövessük és a neki tetszőt keressük – így általa kikerülünk a bűn (rab)szolgaságából, melynek hatalma természetünk miatt fogva tart minket, s ezzel a megszabadulással képessé válunk arra, hogy a jót cselekedjük és ne mást.

Fárel Vilmos – Kálvin János:

Genfi Hitvallás (1536)

8. Újjászületés Jézusban

 

- Nem üdvözülhetnek tehát azok, akik háládatlan és bűnben megátalkodott életükből nem térnek meg Istenhez?

- Semmiképpen nem; mert miként az Írás mondja, „se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se lopók, se telhetetlenek, se szidalmazók se ragadozók nem örökölhetik Isten országát”.

Heidelbergi Káté (1563): 87. Kérdés – felelet

 

- Hány részből áll az igazi bűnbánat, vagyis az embernek megtérése?

- Két részből: az ó embernek megöldökléséből, és az új embernek megelevenítéséből.

Heidelbergi Káté (1563): 88. Kérdés – felelet

 

- Mi az ó ember megöldöklése?

- Az, hogy bűneinket szívből fájlaljuk és egyre jobban gyűlöljük és kerüljük őket.

Heidelbergi Káté (1563): 89. Kérdés – felelet

 

- Mi az új ember megelevenítése?

- Istenben való lelki öröm Krisztus által és arra való vágyakozás és készség, hogy jó cselekedetek által Isten akarata szerint éljünk.

Heidelbergi Káté (1563): 90. Kérdés – felelet

 

Azt viszont semmiképpen sem az ember érdemének kell tartanunk, hogy egyesek, akiket az evangélium szolgálata megszólított, jönnek és megtérnek, mintha azt mondanánk, hogy valaki szabad akarata révén különböztette meg magát másoktól, akik egyébként ugyanolyan hathatós kegyelemben részesültek a hitre és a megtérésre vonatkozóan – ezt tanította ugyanis a Pelagius-féle gőgös eretnekség; a dicsőség ugyanis egyedül Istené, aki annak megfelelően, hogy öröktől fogva kiválasztotta az övéit Krisztusban, e világban is hathatósan megszólítja őket, hitet és állhatatosságot ajándékoz nekik, s kiszabadítván a sötétség hatalmából, Fiának országába juttatja, hogy magasztalják jóságát, amely a sötétségből e csodálatos világosságba szólította őket, s hogy ne önmagukban, hanem az Úrban dicsekedjenek. Az apostoli szentírás lépten-nyomon erről tesz tanúságot.

Dordrechti Kánonok (1618-1619):

3-4. Fejezet. X. Cikkely. Az ember megromlott állapotáról, és arról, hogy miként van lehetősége Isten felé fordulni

 

Mindazonáltal amikor Isten megvalósítja ezt a jóakaratot a kiválasztottakban, illetve igaz megtérésükön munkálkodik, nem csak arról gondoskodik, hogy az evangélium magasztaltassék előttük, és nem csupán megvilágítja elméjüket a Szentlélek által, hogy helyesen fogják fel és ítéljék meg Isten Lelkének adományait, hanem az életadó Lélek tevékenysége az ember legbensőbb részéig is elér, kitárja a bezárt szívet, meglágyítja a keményet, körülmetéli a körülmetéletlent, új tulajdonságokat olt az akaratba, halottból életre támasztja, rosszból jóvá, húzódozóból akaróvá, ellenszegülőből engedékennyé, ösztönözvén és erősítvén, hogy miként a jó fa, meghozhassa a jótettek gyümölcsét.

Dordrechti Kánonok (1618-1619):

3-4. Fejezet. XI. Cikkely. Az ember megromlott állapotáról, és arról, hogy miként van lehetősége Isten felé fordulni

 

Ez nem más, mint a Szentírásban olyannyiszor magasztalt újjászületés, újjáteremtés, a halottainkból való feltámadás vagy megelevenedés, amelyet Isten végez el bennünk, nélkülünk. Ezen újjászületés pedig semmiképpen sem mehet végbe pusztán a hitvallás külsődleges hangoztatása által vagy egyszerű erkölcsi meggyőződés révén; sőt a tevékenység olyasfajta értelmezése által sem, amely szerint Isten (bennünk végzett) munkája után az embernek hatalmában áll dönteni, hogy újjászülessen-e vagy ne, illetve hogy megtérjen-e vagy ne. Az újjászületés ugyanis teljességgel természetfölötti dolog, módfelett hatékony és kellemes egyszerre, csodálatos, titokzatos és elmondhatatlan tevékenység, s értékében nem kisebb vagy alávalóbb a teremtésnél vagy a holtak feltámasztásánál a Szentírás tanúsága szerint (amelyet épp e tevékenység végrehajtója sugalmazott), mégpedig olyannyira, hogy mindazok, akiknek a szívében Isten ilyen csodálatos módon tevékenykedik, biztosan, csalhatatlanul és hathatósan újjászületnek és ténylegesen hisznek. Ráadásul a már megújult akarat ezután nemcsak hogy elfogadja már Isten ösztönzését és irányítását, hanem Isten által ösztönözve maga is ösztönöz (másokat). Ebből következően helyesen mondjuk, hogy e kegyelem befogadásával maga az ember hisz és marad meg állhatatosan hitében.

Dordrechti Kánonok (1618-1619):

3-4. Fejezet. XII. Cikkely. Az ember megromlott állapotáról, és arról, hogy miként van lehetősége Isten felé fordulni

 

Miután a Zsinat kifejtette az igaz hitvallást az ember megromlott állapotáról, és arról, hogy miként van lehetősége Isten felé fordulni, elutasítja azoknak a tévelygéseit,

Akik azt tanítják, hogy „Az ember igazi megtérése során nem az történik, hogy Isten új minőségekkel, tulajdonságokkal vagy adományokkal ruházza fel az akaratot, mint ahogy az sem igaz, hogy a hit amely elsődlegesen járul hozzá megtérésünkhöz, s amely által egyáltalán hívőknek nevezhetjük magunkat, Isten által nekünk juttatott tulajdonság vagy adomány lenne, hanem éppen ellenkezőleg: kizárólag emberi aktus, s legfeljebb az Istenhez való eljutás képessége szempontjából nevezhetjük adománynak, másként semmiképpen.” Ezek ugyanis ellentmondanak a Szentírásnak, amely tanúsítja, hogy Isten a hit, az engedelmesség és az iránta való szeretet érzésének új minőségeit csepegteti szívünkbe: Jer 31,33: „Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek” és „vizet árasztok a szomjas földre, patakokat a szárazra. Lelkemet árasztom utódaidra, áldásomat sarjadékaidra.” (Ézs 44,3). Róm 5,5: „szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által”. Ellentmond továbbá a Szentírás állandó eljárásának is, amelyet a prófétánál látunk: „Téríts meg engem, Uram, és megtérek.” (Jer 31,18)

Dordrechti Kánonok (1618-1619):

3-4. Fejezet. VI. Anatéma.

 

Miután a Zsinat kifejtette az igaz hitvallást az ember megromlott állapotáról, és arról, hogy miként van lehetősége Isten felé fordulni, elutasítja azoknak a tévelygéseit,

Akik azt tanítják, hogy „A kegyelem, amelynek révén Isten felé fordulunk, nem más, mint könnyed figyelmeztetés, avagy [– ahogy mások értelmezik –] az ember megtérésre való ösztönzésének legnemesebb módja, s leginkább az az intés van összhangban az emberi természettel, amely javaslatok formáját ölti; semmi nem zárja ki továbbá, hogy az emberi lelkek akár egyszerű erkölcsi kegyelem folytán váljanak szellemivé; sőt biztosak lehetünk benne, hogy Isten csakis az erkölcsre hivatkozva eszközli ki az akarat beleegyezését, s éppen ebben áll az isteni tevékenység hathatóssága, amely által felülmúlja a Sátán munkáját: Isten ugyanis örök javakat nyújt számunkra, a Sátán viszont csupán időlegeseket.” Ez ugyanis teljességgel pelagianus gondolkodásmód, s ellentétes az egész Írással, amely a Szentlélek más, messze hathatósabb és istenibb ösztönzési módját is ismeri az említetten kívül azokat illetően, amelyek szerepet játszanak az ember megtérésében: Ez 36,26: „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek.” stb.

Dordrechti Kánonok (1618-1619):

3-4. Fejezet. VII. Anatéma.

 

 Miután a Zsinat kifejtette az igaz hitvallást az ember megromlott állapotáról, és arról, hogy miként van lehetősége Isten felé fordulni, elutasítja azoknak a tévelygéseit,

Akik azt tanítják, hogy „Az ember megelevenítésekor Isten nem alkalmazza azokat a mindenható képességeit, amelyekkel hathatósan és megmásíthatatlanul a hitre és a megtérésre bízhatná az ember akaratát; ámde, miközben a kegyelem mindama eszköze megadatik az embernek, amellyel Isten a megtérés útját egyengeti, mégis ellenállhat – és a valóságban ez gyakorta meg is történik – Istennek és a Léleknek, akik a megelevenedésre buzdítják, és azt akarják, hogy magát elevenítse meg; sőt, oly mértékben képes az ellenállásra, hogy éppenséggel megakadályozza önnön megelevenítését, és így mindvégig a saját hatalmában marad, hogy megeleveníttessék-e vagy ne.” Ez ugyanis egyenértékű azzal, mintha Isten kegyelmének teljes hathatósságát száműznénk az ember megtéréséből, és a mindenható Isten tevékenységét alávetnénk az ember akaratának; szembeszáll továbbá az apostolok szemléletével is, akik azt tanítják, hogy „Hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája szerint” (Ef 1,19). Valamint, „a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, és töltsön meg titeket teljesen a jóban való gyönyörködéssel és a hit minden erejével” (2Thessz 1,11). Továbbá, „Az ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való” (2Pt 1,3)

Dordrechti Kánonok (1618-1619):

3-4. Fejezet. VIII. Anatéma.

 

- Mi az életre vezető megtérés?

- Az életre vezető megtérés Isten üdvözítő kegyelme, mely által a bűnös, bűnének valódi súlyosságát meglátva és Isten Krisztusban megnyilvánuló irgalmát megértve, bűnbánó szívvel elsiratja és megutálja bűneit, azokat elhagyva Isten felé fordul, hogy minden szándékával és igyekezetével engedelmességre törekedjék.

Westminsteri Kiskáté (1646) 87. Kérdés – felelet

 

1. Az életre vezető megtérés olyan evangéliumi kegyelmi ajándék, amelyről az evangélium minden hirdetőjének úgy kell prédikálnia, mint a Krisztusba vetett hit tanításáról.

2. Ez által a bűnös meglátja és érzi nemcsak bűnei veszélyét, hanem azok szennyes és utálatos voltát is, amelyek Isten szent természete és igazságos törvénye ellen irányulnak. Ezért Istenhez fordul bűneitől, felismerve azt, hogy Isten irgalmat ígér Krisztusban azoknak, akik megbánják bűneiket. Ezért bánkódik bűnei miatt, és gyűlöli azokat, elhatározza és törekszik Istennel járni mindenben, amit Isten parancsol.

3. Habár a megtéréssel mint bűnért való elégtétellel vagy bűnbocsánatot szerző tettel az ember nem nyugtathatja meg magát, mivel ez Isten ingyen kegyelmének Krisztusban véghezvitt cselekedete, mégis a megtérés annyira szükséges minden bűnös számára, hogy enélkül senki sem remélhet bocsánatot.

4. Nincs olyan kicsiny bűn, amely ne érdemelné meg a kárhozatot. De egy bűn sem oly nagy, hogy kárhozatot hozhasson az igazi megtérőkre.

5. Nem szabad megelégedni egy általános megtéréssel, hanem mindenkinek kötelessége törekednie minden bűnéből külön-külön megtérni.

6. Mindenkinek kötelessége, hogy személyes bűnvallást tegyen Isten előtt, imádkozva azok bocsánatáért, mert aki megvallja bűneit, bűnbocsánatért könyörög, és elhagyja azokat, irgalmat talál. Ugyanígy, aki megbántotta testvérét vagy Krisztus egyházát, egyéni vagy nyilvános bűnvallás által, bűne fölött szomorkodva, ki kell nyilvánítania bűnbánatát azok felé, akiket megbántott. Azok pedig meg kell, hogy béküljenek vele, befogadván őt szeretettel.

Westminsteri Hitvallás (1647): 15. Fejezet: Az életre vezető megtérésről

 

- Mi az életre vezető megtérés?

- Az életre vezető megtérés egy üdvözítő kegyelem, amelyet Isten Lelke és Igéje munkál ki a bűnös szívében, mely által a bűnös nemcsak bűnei veszélyét, hanem szennyét és utálatosságát is meglátva és érezve, valamint megértve Istennek a megtérők iránt Krisztusban megnyilvánuló kegyelmét, olyan bűnbánó szívvel siratja el és utálja meg bűneit, hogy azokat teljesen elhagyva Isten felé fordul, hogy minden szándékával és igyekezetével szüntelen vele járjon és neki engedelmeskedjen.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 76. Kérdés – Felelet

 

- Mit kíván tőlünk Isten ahhoz, hogy megmenekülhessünk a törvény megszegése miatti jogos haragja és átka alól?

- Ahhoz, hogy megmenekülhessünk a törvény megszegése miatt Isten jogos haragja és átka alól, Isten azt kívánja, hogy térjünk meg hozzá, higgyünk az Úr Jézus Krisztusban, és szorgalmasan éljünk a külső kegyelmi eszközökkel, melyek által Krisztus közbenjárásának javait közli velünk.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 153. Kérdés – Felelet