A lényegi egység
az Istennek a Fiában, aki az Atyától, vagyis az Atya lényegéből született egyszülött, Istenből való Isten, világosságból való világosság. Igaz Istentől való igaz Isten… egylényegű az Atyával
A Niceai Egyetemes Zsinat (325) hitvallása
Isten egyszülött Fiában, Aki az Atyától született minden idők előtt, világosság a világosságból, igaz Isten az igaz Istenből, született, nem teremtetett, egylényegű az Atyával… És a Szentlélekben, a megelevenítő Úrban, aki az Atyától kijött, aki az Atyával és a Fiúval együtt imádandó és együttdicsőítendő, aki szólt a próféták által
A Konstantinápolyi Egyetemes Zsinat (381) hitvallása
Az egyetemes hit pedig az, hogy tiszteljük az egy Istent a Háromságban és a Háromságot az egy Istenben; sem a személyeket össze nem elegyítve, sem a lényeget szét nem választva… de az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek egy az Istensége; egyenlő a dicsősége, egyaránt örök az uralma. Amilyen az Atya, olyan a Fiú, és olyan a Szentlélek… Mégsem három örökkévaló, hanem egy örökkévaló. Ahogy nem három teremtetlen, s nem három végtelen, hanem egy teremtetlen, és egy végetlen… mégsem három mindenható, hanem egy mindenható… Mégsem három isten, hanem csak egyetlen az Isten… mégsem három úr, hanem egy az Úr… Ugyanúgy megtiltja nekünk az egyetemes hit, hogy három Istenről vagy három Úrról beszéljünk… És ebben a Háromságban semmi nem első vagy második, semmi sem nagyobb vagy kisebb. Hanem mind a három személy egyként örökkévaló és egyként egyenlő. Úgy, hogy mindenben, ahogy már fentebb kimondatott, tisztelni kell mind az egységet a Háromságban, mind a Háromságot az egységben. Aki tehát üdvözülni akar, így gondolkodjék a Szentháromságról.
Pszeudo-Athanasziosz „Quicumque” Hitvallása
Gyülekezeteink teljes egyetértéssel tanítják: a niceai zsinat határozata az isteni lényeg egységéről és a három személyről igaz és azt minden kételkedés nélkül hinni kell. Közelebbről, hogy egy isteni lényeg van, neve szerint is, valósággal is Isten, örökkévaló, test nélküli, részekre oszthatatlan, végtelen hatalmú, bölcsességű és jóságú, mindeneknek - láthatóknak és láthatatlanoknak - teremtője és megtartója…
Melanchton Fülöp: Ágostai Hitvallás (1530)
I. Rész: A fő hitcikkek: I. Az Isten
Hitvallásunknak első cikkét elfogadják ellenfeleink, amelyben ti. előadjuk, hogy mi hisszük és, tanítjuk, hogy van egy isteni osztatlan stb. lény, és hogy ugyanezen isteni és örökkévaló lénynek mégis három megkülönböztetett személye van: Atya, Fiú és Szentlélek. Ezt a hitcikket mi mindig tanítottuk és védelmeztük, s azt hisszük, hogy meg nem dönthető határozott és biztos tanúbizonyságot tesz róla a Szentírás. És állhatatosan állítjuk, hogy a másként vélekedők Krisztus Egyházának nem tagjai, bálványimádók és az Istent gyalázzák.
Melanchton Fülöp: Ágostai Hitvallás Apológiája (1531)
I. Cikk: Az Istenről
Hiszünk az Atya Istenben, a Fiú Istenben és a Szentlélek Istenben; az egy szent isteni Szentháromságban, aki három személy és egyetlen örök, mindenható Isten lényegére és szubsztanciájára nézve, és nem három Isten. …
Bázeli Hitvallás (1534): 1. Istenről
Istenről valljuk, … lényegére nézve egyetlen…
I. Helvét Hitvallás (1536): 6. Az Istenről
Ezért valljuk mindenek előtt az egy Istent a Háromságban és a háromságot az Egységben, az igazhitű atyák nézete szerint, és kárhoztatjuk mindazokat, akik mást hisznek, kiváltképpen azokat, akik azt mondják, hogy mi az egy Istenből három Istent költünk, és az ilyeneket meggátolni kívánjuk, hogy a Szentháromság dicsősége oltalmaztassék és maradjon meg.
Az 1545. évi erdődi első zsinat hitvallása
I. Cikk: A Szentháromságról
Isten Igéjébe foglalt ezen igazság szerint hiszünk az egy Istenben, aki egyetlen lényeg… Mindazonáltal ez a megkülönböztetés nem jelenti azt, hogy Isten három részre lenne osztva, mint ahogy a Szentírás tanítja is: az Atya, a Fiú és a Szentlélek sajátos tulajdonságaik szerint különböző lényegű (hüposztaszisz - állag) személyek, ám oly módon, hogy ez a három Személy mégis amaz egy és egyedüli Isten. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az Atya nem a Fiú, a Fiú pedig nem az Atya; hasonlóképp a Szentlélek sem az Atya, sem a Fiú. E személyek viszont ily módon megkülönböztetve sincsenek megosztva, sem összeelegyítve vagy összekeverve egymással, hiszen nem az Atya vagy a Szentlélek öltött testet, hanem egyedül a Fiú, az Atya pedig sohasem létezett a Fiú és az ő Szentlelke nélkül, mivel e három személy egy és ugyanazon lényegben öröktől fogva egyenlőek. Egyik sem előzte meg vagy követte a másikat, mivelhogy mindhárman egyek mind igazságban és hatalomban, mind jóságban és irgalomban.
Belga Hitvallás (1561) 8. cikkely:
A személyek szentséges háromsága az egy isteni lényegben
(Az Isten egy.) Hisszük és tanítjuk, hogy az Isten lényege vagy természete szerint egy, aki önmagától létezik, magának mindenre elégséges, láthatatlan, testetlen, véghetetlen, örökkévaló, minden dolognak, mind láthatóknak, mind láthatatlanoknak teremtője, a legfőbb jó, élő és mindent éltető és megtartó, mindenható és tökéletesen bölcs, kegyelmes vagy irgalmas, igazságos és igazmondó. A sokistenhittől pedig irtózunk, mert világosan meg van írva: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr (5Móz 6,4). Én, az Úr vagyok a te Istened; ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem (2Móz 20,2–3). Én vagyok az Úr és több nincsen. Nincs több Isten nálam, igaz Isten és megtartó nincs kívülem (Ézs 45,5.21). Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú stb. (2Móz 34,6).
II. Helvét Hitvallás (1566):
III. Fejezet: Isten, az Ő egysége és a Szentháromság
Egy élő és igaz Isten létezik, aki örökkévaló, testetlen, oszthatatlan, harag nélküli, a végtelen hatalom, bölcsesség és jóság Istene, Ő minden látható és láthatatlan dolog teremtője és megőrzője. Ebben az istenségben egyesül három személy, egy lényegből, erőből és örökkévalóságból: az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
Az Anglikán Egyház 39 Cikkelye (1562):
1. A Szentháromságba vetett hitről
3. Az Istenség egységében három egylényegű, azonos hatalmú, és egyformán örökkévaló személy van: az Atya Isten, a Fiú Isten és a Szentlélek Isten. Az Atya senkitől sem született és senkitől sem származik, a Fiú örökkévaló módon az Atyától született, a Szentlélek örökkévaló módon az Atyától és a Fiútól származik.
Westminsteri Hitvallás (1547):
2. Fejezet: Istenről és a Szentháromságról
