Megvalljuk, hogy kezdetben Isten az embert a maga képmására szentségben és igazságban teremtette (1Móz 1,17; Ef 4,24). …

Bázeli Hitvallás (1534): 2. Az emberről

Az ember Isten legtökéletesebb képmása a földön, minden látható teremtmény közül a legnemesebb és legkiválóbb, testből és lélekből áll; a test halandó, a lélek halhatatlan. …

I. Helvét Hitvallás (1536): 7. Az emberről

Lelkipásztor: Mi az emberi élet fő célja?

Gyermek: Isten megismerése.

L. Miért mondod ezt?

Gy. Mivel azért teremtett s helyezett minket e világba, hogy bennünk dicsőíttessék. Kötelességünk hát, hogy éltünket, melyet tőle vettek, dicsőségére fordítsuk.

Kálvin János:

A Genfi Egyház Kátéja (1545)

A hit

Hisszük és valljuk, hogy ez a mi Istenünk a maga képére és hasonlatosságára teremtette az embert, azaz Ádámot, a mi ősatyánkat. Felruházta őt bölcsességgel, hatalommal, igazsággal, szabad akarattal és az ő igaz ismeretével, úgyhogy az ember egész természetében nem volt semmi tökéletlenség. Ebből a tisztességből és tökéletességből férfi és asszony egyaránt kiesett: az asszonyt a kígyó csalta meg, a férfi pedig az asszony szavára hallgatott, úgyhogy mindketten Is­ten szuverén fensége ellen esküdtek össze, aki pedig világosan halállal fenyegette őket, ha a tiltott fáról esz­nek.

Skót Hitvallás (1560) 2. cikkely: Az ember teremtése

- Hát Isten az embert ilyen gonosszá és romlottá teremtette?

- Nem, sőt inkább Isten az embert jóvá és a maga hasonlatosságára, azaz valóságos igazságban és szentségben teremtette, avégre, hogy teremtő Istenét igazán megismerje, szívből szeresse és vele örökkétartó boldogságban élvén Őt dicsérje és magasztalja.

Heidelbergi Káté (1563): 6. Kérdés – felelet

(Az ember elbukása.) Kezdetben az Isten az embert a maga képére igazságban és valóságos szentségben jónak és igaznak teremtette; de az ember a kígyó ösztönzésére és a saját hibájából a jóságtól és igazságtól elszakadva a bűnnek, a halálnak és különféle nyomorúságoknak lett martaléka. És amilyen lett a bűneset következtében, olyanok mindazok, akik tőle származtak, tudniillik a bűnnek, a halálnak és a különféle nyomorúságoknak martalékai.

II. Helvét Hitvallás (1566)

VIII. fejezet: Az ember elbukása,

a bűn és a bűn oka

Miután a Zsinat kifejtette az igaz hitvallást az ember megromlott állapotáról, és arról, hogy miként van lehetősége Isten felé fordulni, elutasítja azoknak a tévelygéseit,

Akik azt tanítják, hogy „A lelki adományok, vagyis a jó tulajdonságok és az erények, mint a jóság, szentség és az igazságosság, az ember teremtésekor még nem lehettek annak akaratában, következésképpen nem is veszítette el azokat a bukáskor.”. Ez a felfogás ugyanis Isten képmásának azon leírása ellen szól, amelyet az apostol nyújt az Ef 4,24-ben; itt igazságosságban és szentségben teremtettnek nevezi, márpedig ezek teljességgel az akaratban vannak.

Dordrechti Kánonok (1618-1619):

3-4. Fejezet. II. Anatéma.

Miután a Zsinat kifejtette az igaz hitvallást az ember megromlott állapotáról, és arról, hogy miként van lehetősége Isten felé fordulni, elutasítja azoknak a tévelygéseit,

Akik azt tanítják, hogy „A szellemi adományok a szellemi halál bekövetkeztével nem különültek el az ember akaratától, minthogy az önmagában vett akarat soha nem romlott meg, hanem csupán az értelem homálya és az érzelmek zavarodottsága akadályozza annak működését; ezért az emberi akarat, ha eltávolította ezeket az akadályokat, képes felszínre hozni a benne rejlő szabad képességet, azaz képes arra, hogy ami jót csak akar, azt a saját erejéből akarja, avagy válassza, illetve ne akarja, avagy ne válassza.” Ez az újdonsült tanítás ugyancsak téves, és azzal jár, hogy a szükségesnél jobban magasztalja a szabad akarat érdemeit, ellenben Jeremiás prófétával, aki kijelentette (17,9): „Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az.” És ellentétben az apostollal, Ef 2,3: „Egykor mi is mindnyájan közöttük (azaz az engedetlenek között) éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait”

Dordrechti Kánonok (1618-1619):

3-4. Fejezet. III. Anatéma.

Miután a Zsinat kifejtette az igaz hitvallást az ember megromlott állapotáról, és arról, hogy miként van lehetősége Isten felé fordulni, elutasítja azoknak a tévelygéseit,

Akik azt tanítják, hogy „Az ember nem képtelen teljesen az újjászületésre, s nem is teljességgel halott a bűnök közepette, és nincs megfosztva minden olyan képességétől, amelyek a szellemi javak felé irányítják, hanem igenis képes éhezni és szomjazni az igazságosságra és az életre, és a megtört és meggyötört Lélek olyan áldozatát képes bemutatni, amelyet Isten elfogadott.” Ezek ugyanis ellentétben állnak az Írás világos tanúságtételével, Ef 2,1: „halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt”. Továbbá 1Móz 6,5; 8,21: „az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz”. Továbbá a nyomorúságból való szabadulás, az életre való éhezés és szomjazás, valamint a megtört lélek Isten számára bemutatott áldozata a megelevenítettek osztályrésze, és azoké, akiket boldogoknak neveznek. (Zsolt 51,19; Mt 5,6) 

Dordrechti Kánonok (1618-1619):

3-4. Fejezet. IV. Anatéma.

Miután a Zsinat kifejtette az igaz hitvallást az ember megromlott állapotáról, és arról, hogy miként van lehetősége Isten felé fordulni, elutasítja azoknak a tévelygéseit,

Akik azt tanítják, hogy „A romlott, ámde élő ember képes olyannyira jól élni a közös kegyelemmel (amely nem más, mint a bennük rejlő természetes világosság), és a bukás után megmaradt adományokkal, hogy ezzel a tulajdonával fokozatosan a nagyobb, vagyis az üdvözítő (például evangéliumi) kegyelemre, sőt magára az üdvösségre is képes szert tenni. S emiatt Isten a maga részéről késznek mutatkozik arra, hogy mindenkinek kinyilatkoztassa Krisztust, hiszen mindenki számára szívesen és hathatósan megadja a Krisztus kinyilatkoztatásához, a hithez és az állhatatos megmaradáshoz szükséges eszközöket.” Azt, hogy ez a nézet hamis, nemcsak minden korok tapasztalata tanúsítja, hanem az Írás is: Zsolt 147,19-20: „Kijelentette igéjét Jákóbnak, rendelkezését és törvényeit Izráelnek. Egyetlen néppel sem bánt így, a többiek nem ismerik törvényeit.”. ApCsel 14,16: „Ő az előző nemzedékek során megengedte, hogy minden nép a maga útján járjon”. ApCsel 16,6-7: „a Szentlélek nem engedte nekik, hogy hirdessék az igét Ázsiában”. És „Mízia felé mentek, Bitíniába próbáltak eljutni, de Jézus Lelke nem engedte őket.”.

Dordrechti Kánonok (1618-1619):

3-4. Fejezet. V. Anatéma.

- Mi az ember végső célja?

- Az ember végső célja, hogy dicsőítse Istent és örökké gyönyörködjön Benne.

Westminsteri Kiskáté (1646) 1. Kérdés – felelet

• Mi az ember végső és legfőbb célja?
• Az ember végső és legfőbb célja, hogy dicsőítse Istent és teljesen benne gyönyörködjön örökké.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 1. Kérdés – Felelet

- Hogyan teremtette Isten az embert?

- Isten az embert férfivá és nővé teremtette, a saját képmására, megáldotta ismerettel, igazságossággal és szentséggel, és uralmat adott neki a teremtmények fölött.

Westminsteri Kiskáté (1646) 10. Kérdés – felelet