És így mindazok, akik másféle tanokat az evangéliummal egyenlőknek, vagy annál kiválóbbaknak értékelnek, tévednek, nem tudják, mi az evangélium.

Zwingli Ulrik: 67 tétel (1523): V. Tétel

 

A Bibliába foglalt szent, isteni Írás, maga Isten Igéje – mely a Szentlélektől sugalmazott; és a próféták s apostolok által a világnak előadott; ez a legősibb, legtökéletesebb, legkimagaslóbb tanítás; egyedül magába foglal mindent, ami Isten igaz ismeretére, szeretetére és tiszteletére; a helyes és igaz kegyességre, s a jámbor, jóravaló és istenfélő életre szolgál.

I. Helvét Hitvallás (1536): 1. A Szentírásról

 

A teljes bibliai Írás azért van, hogy az ember megértse: Isten kegyes és jóindulatú vele szemben, és hogy Ő ezt a jóakaratát Krisztus, az Ő Fia által az egész emberi nem számára nyilvánvalóan kijelentette és bebizonyította, ami egyedül a hiten keresztül jut el hozzánk, egyedül hit által fogadhatjuk el, és szeretet által mutathatjuk meg és bizonyíthatjuk felebarátaink felé.

I. Helvét Hitvallás (1536): 5. Mi a Szentírás célja, és mire vezérel?

 

L. Honnan tudjuk ezt?

Gy. Igéjéből, melyben tudtunkra adja Krisztusban való könyörületességét, s biztossá tesz irántunk való szerelméről.

L. Istenbe vetett bizodalmunknak alapja tehát, hogy Őt a Krisztusban megismerjük? (Jn 17,3.)

Gy. Minden bizonnyal.

Kálvin János:

A Genfi Egyház Kátéja (1545)

A hit

 

L. Azon sorrend szerint, melyet kiszabtunk, itt az ideje, hogy áttérjünk a negyedik részre, mely Isten tiszteletéről szól.

Gy. Azt mondtuk, hogy Isten tisztelete abban áll, hogy Istent tartsuk minden jó szerzőjének, jóságát, igazságát, bölcsességét, hatalmát dicsérettet és hálaadással illessük.

L. Nem adott Isten nekünk szabályt e részben?

Gy. Minden dicséret és hálaadás, ami a Szentírásban van, nekünk szabály gyanánt szolgál.

L. Nincs az Úri imádságban semmi, ami erre vonatkozik?

Gy. Mikor óhajtjuk, hogy neve megszenteltessék, azt kívánjuk, hogy minden munkája, úgy amint van, dicsőségét sugározza. Az ember tartsa őt irgalmasnak, mikor a bűnösöknek megbocsát, igazságosnak, ha büntet, s ha ígéreteit övéivel szemben teljesíti, igaznak. Végre akármelyik munkáját vizsgáljuk, buzduljunk az ő magasztalására. Ez jelenti azt, hogy minden jó dicsérete őt illeti.

L. Mit tanulhatunk abból, amiről eddig beszéltünk?

Gy. Azt, amiről maga az igazság is bizonyságot tesz, s amit kezdetben is említettem, hogy ti. az örök élet nem egyéb, mint az Atya Istennek s az ő küldöttének, a Jézus Krisztusnak ismerése; úgy ismerni Őt, mondom, hogy illendő tisztelettel legyünk iránta, hogy ne csak urunk, hanem atyánk és megtartónk is legyen, s viszont mi is fiai és szolgái legyünk, s egész életünket az Ő dicsőségére szenteljük.

L. Milyen módon juthatunk el e nagy jóhoz?

Gy. Ezért adta nekünk szent igéjét. Mert a lelki tudomány olyan, mint az ajtó, melyen át égi birodalmába juthatunk.

L. Hol kell keresnünk ezt az igét?

Gy. A Szentírásban.

L. Hogyan lehet azt gyümölcsözőn használni?

Gy. Ha azt szívünk teljes biztosságával akként öleljük magunkhoz, mint égből alászállott igazságot, ha tanulékonyak iparkodunk lenni vele szemben, ha értelmünket, akaratunkat alárendeljük, ha szívvel-lélekkel szeretjük, ha szívünkbe bevésve ott gyökeret ver s az örök életre gyümölcsöt hoz, ha végre rendelése szerint élünk, akkor üdvösségünkre szolgál, amire rendeltetett is.

L. Mindez hatalmunkban áll?

Gy. Egyáltalán nem. Az egy Istennek kell az egészet lelke kegyelmével megteremtenie bennünk.

Kálvin János:

A Genfi Egyház Kátéja (1545)

A szentségekről

 

1. A természet világossága, a teremtés és gondviselés munkái egyértelműen Isten jóságát, bölcsességét, erejét bizonyítják, amellyel szemben az ember nem találhat mentséget. Ezek mégsem elegendők Isten akaratának az üdvösségre elégséges ismeretére. Ezért tetszett Istennek, hogy különböző időben és módon kijelentse magát, kinyilvánítsa akaratát egyházának, és ezt követően a kijelentést teljes egészében leírassa. Tette ezt az igazság jobb megőrzése és továbbadása végett, az egyház biztonságosabb megalapozása és vigasztalása érdekében, a test romlottságával, a Sátán és a világ gonoszságával szemben. Most tehát a Szentírás a legszükségszerűbb és legteljesebb módja az isteni akarat közvetítésének, hiszen megszűnt az a mód, ahogy Isten régen kijelentette akaratát népének

2. A Szentírásnak, Isten írott Igéjének nevezzük az Ó- és Újszövetség könyveit, amelyek a következők: Az Ószövetség: Mózes első könyve (Genezis), Mózes második könyve (Exodus), Mózes harmadik könyve (Leviticus), Mózes negyedik könyve (Numeri), Mózes ötödik könyve (Deuteronomium), Józsué könyve, Bírák könyve, Ruth könyve, Sámuel első könyve, Sámuel második könyve, Királyok első könyve, Királyok második könyve, Krónikák első könyve, Krónikák második könyve, Ezsdrás könyve, Nehémiás könyve, Eszter könyve, Jób könyve, Zsoltárok könyve, Példabeszédek, Prédikátor könyve, Énekek Éneke, Prédikátor könyve, Ézsaiás próféta könyve, Jeremiás próféta könyve, Jeremiás siralmai, Ezékiel próféta könyve, Dániel próféta könyve, Hóseás próféta könyve, Jóel próféta könyve, Ámos próféta könyve, Abdiás próféta könyve, Jónás próféta könyve, Mikeás próféta könyve, Náhum próféta könyve, Habakuk próféta könyve, Zofóniás próféta könyve, Aggeus próféta könyve Zakariás próféta könyve, Malakiás próféta könyve. Az Újszövetség: Máté Evangéliuma, Márk Evangéliuma, Lukács Evangéliuma, János Evangéliuma, Az Apostolok Cselekedetei, Pál Apostol levelei: a Rómaiakhoz, a Korintusbeliekhez I, a Korintusbeliekhez II, a Galatabeliekhez, az Efézusiakhoz, a Filippiekhez, a Kolossébeliekhez, a Thesszalonikaiakhoz I, a Thesszalonikaiakhoz II, Timóteushoz I, Timóteushoz II, Tituszhoz, Filemonhoz. A Zsidókhoz írt levél, Jakab Apostol Levele, Péter Apostol I. Levele, Péter Apostol II. Levele, János Apostol I. Levele, János Apostol II. Levele, Júdás Apostol Levele, János Apostol Mennyei Jelenésekről szóló könyve. Mindez Isten inspirációja által adatott, hogy a hit és az élet mércéje legyen.

3. Az általában apokrifoknak nevezett könyvek, mivel nem Istentől inspiráltak, nem részei a szentírási kánonnak. Ezért nincs tekintélyük Isten Egyházában, és csak annyira engedélyezettek és használhatóak, mint egyéb emberi írás.

4. A Szentírás tekintélye, amiért azt nekünk hinnünk és neki engedelmeskednünk kell, nem függ egyetlen ember vagy egyház bizonyságtételétől sem, hanem egyedül Istentől, a Szentírás szerzőjétől, aki maga az Igazság, s mivel Isten szava, el kell fogadnunk.

5. Az egyház bizonyságtétele a Szentírás nagyfokú tiszteletére és megbecsülésére ösztönözhet, buzdíthat. Tartalmának mennyei jellege, tanításának hatékonysága, stílusának méltósága, minden részének egybehangzó volta, egész célja (tudniillik, hogy minden dicsőséget Istennek adjon), üdvösségünk egyedüli útjáról szóló teljes kinyilatkoztatása, és sok más összehasonlíthatatlan kiválósága, egész tökéletessége, mind olyan érvek, melyek bőséges bizonyítékul szolgálnak arra nézve, hogy ez Isten Igéje. Mégis a mi teljes meggyőződésünk és bizonyosságunk a Szentírás tévedhetetlen igazsága és isteni tekintélye felől, a Szentlélek belső munkájából származik, aki az Igével és az Ige által tesz bizonyságot a mi szívünkben.

6. Isten örök végzése mindazon szükségszerű dolgokról, amelyek az Ő dicsőségére, az ember üdvösségére, hitére és életére vonatkoznak, világosan ki vannak fejtve a Szentírásban, vagy pedig jó és szükségszerű következtetés által megállapítható a Szentírásból, amelyhez soha nem szabad semmit hozzátenni, legyen az a Lélek új kijelentése vagy emberek hagyománya. Ugyanakkor elismerjük, hogy Isten Lelkének belső megvilágosító munkája szükséges az Igében kijelentett dolgok üdvözítő megértéséhez. Azt is elismerjük, hogy van néhány az istentiszteletet és az egyházkormányzást illető, az emberi tevékenységre és társadalomra vonatkozó körülmény, amelyet az élet és a keresztyén világnézet, és a mindenkor szem előtt tartott Ige alapelvei szerint kell szabályozni.

7. A Szentírás nem minden rendelkezése világos önmagában, vagy nem egyformán világos mindenkinek. Mégis mindaz, amit az üdvösséghez szükséges ismerni és megtartani, annyira világosan vannak meghatározva és megmagyarázva a Szentírás valamely helyén, hogy nem csak a tanultak, de a kevésbé képzettek is megérthetik az egyszerű eszközök megfelelő használatával.

8. A héber nyelven (Isten egykori választott népének anyanyelvén) írt Ószövetség és a görög nyelven (a megírás idején a nemzetek között legelterjedtebb nyelven) írt Újszövetség egyenesen Istentől inspirált, és az Ő egyedi gondoskodása és gondviselése minden időben tisztán megőrizte. Ezért tekintéllyel bír. Az egyháznak a vallási vitákban rájuk kell hivatkoznia. Mivel azonban ezek az eredeti nyelvek Isten egész népe számára nem érthetők, mégis mindenkinek joga van a Szentírásokhoz, és meg is parancsoltatott, hogy Isten népe istenfélelemmel olvassa és kutassa azt; a Szentírást le kell fordítani minden nemzet saját nyelvére, hogy így Isten Igéje lakozzon gazdagon mindenkiben, hogy Őt neki tetsző módon tisztelhessék, és az állhatatosság és a Szentírás bátorítása által reménységük legyen.

9. Az Írás értelmezésének tévedhetetlen mércéje maga a Szentírás. Tehát amikor kérdéses valamely igehely igazi és teljes értelme (amely nem sokféle, hanem egyféle), ezen értelmet más világosabban szóló igehely által kell megkeresni és megállapítani.

10. A legfelsőbb döntőbíró, aki által a vallásos vitákat tisztázni, a zsinatok döntéseit, az egyházatyák véleményeit, az emberek tanításait, személyes kijelentéseket vizsgálni kell, nem lehet más, csak a Szentírás által hozzánk szóló Szentlélek. Az Ő döntésével kell megelégednünk.

Westminsteri Hitvallás (1547): 1. Fejezet: A Szentírásról

 

… Másodszor, és sokkal világosabban, Igéjén keresztül, melyet kez­detben, a próféciákban jelentett ki, majd pedig az általunk együttesen Szentírásnak nevezett könyvek­ben foglaltak írásba.

1Móz 15,1; 3,15; 18,1; 2Móz 24,3-4; Jn 5,39; Róm 1,2. 19-20; 15,4; Zsid 1,1.

La Rochelle-i Hitvallás (Confessio Gallicana 1559) (2.)

 

Ez a teljes Szentírás az Ó- és Újszövetség alább felsorolt kanonikus könyveiben foglaltatik. Mózes öt könyve, azaz: Genezis, Exodus, Leviticus, Numeri, Deuteronomium. Szintúgy Józsué, Ruth, Sámuel első és második könyve, Királyok első és második könyve, Krónikák első és második könyve, az úgynevezett Paralipomenonok. Hasonlóképpen Ezsdrás első köny­ve, Nehémiás, Eszter könyve, Jób, Dávid Zsoltárai, Salamon Példabeszédei vagy Szentenciái, a Prédikátor könyve, Salamon Énekek éneke. Továbbá Ézsaiás, Jeremiás könyvei, Jeremiás Siralmai, valamint Ezékiel, Dániel, Hóseás, Jóel, Ámos, Abdiás, Jónás, Mikeás, Náhum, Habakuk, Zofónias, Aggeus, Zakariás, Malakiás könyvei. Úgyszintén a Szent Evangélium Szent Máté, Szent Márk, Szent Lukács és Szent János szerint. Továbbá Szent Lukacs második könyve, amit másképp Apostolok Cselekedeteinek neveznek. Következnek Szent Pál levelei: a Római­akhoz egy, a Korinthusiakhoz kettő, a Galatákhoz egy, az Efézusiakhoz egy, a Filippibeliekhez egy, a Kolos­sébeleiekhez egy, a Thesszalonikaiakhoz kettő, Timó­teushoz kettő, Tituszhoz és Filemonhoz egy-egy levél. Ezt követi a Zsidókhoz írt levél, Szent Jakab levele, Szent Péter első és második levele, Szent János első, második és harmadik levele, Szent Júdás leve­le. Úgyszintén az Apokalipszis, vagy más néven Szent János Jelenesek könyve.

La Rochelle-i Hitvallás (Confessio Gallicana 1559) (3.)

 

Mindezeket kanonikus könyvekként és hitünk biztos mércéjeként ismerjük el, nem is annyira az egyház közös megegyezése és egyetértése folytán, mint inkább a Szentlélek belső tanúságtétele és meg­győzése révén, aki elválasztja számunkra ezeket a többi apokrifus könyvtől. Ez utóbbiakra, bármennyire hasznosak is, nem alapozható egyetlen hittétel sem.

Zsolt 12,7; 19,8-9.

La Rochelle-i Hitvallás (Confessio Gallicana 1559) (4.)

 

Hisszük, hogy az e könyvekbe foglalt Ige Istentől származik és tekintélyét egyedül tőle nyeri, nem pe­dig emberektől. Minthogy ez az Ige minden igazság mértéke, és tartalmazza mindazt, ami Isten szolgálatára és a mi üdvösségünkre szükséges, nincs meg­engedve az embereknek - de még az angyaloknak sem-, hogy ahhoz hozzátoldjanak, abból elvegyenek, vagy azt megváltoztassák. Következésképp sem antikvitás, sem szokás, sem sokaság, sem bölcsesség, sem ítélet, sem határozat, sem ediktum, sem dekrétum, sem zsinatok, sem látomások, sem csodák - semmi nem szegezhető szembe a Szentírással. Ellenkezőleg, mindent az Írás szerint kell megvizsgálni, szabályozni és újjáalakítani. Ezt szem előtt tartva valljuk a három hitvallást, tudniillik az Apostoli, a Niceai és az Athaná­sius-féle Hitvallásokat, mert ezek Isten Igéjével össz­hangban vannak.

5Móz 4,2; 12,32; Péld 30,6; Mt 15,9; Jn 3,26-31; 5,33-34; 15,15; Jn 20,31; ApCsel 5,28-29; 20,27; 1Kor 11,2. 23; Gal 1,8; 1Tim 1,15; 2Tim 3,16-17; 1Pt 1,11-12; 2Pt 1,20-21; Jel 22,18-19.

La Rochelle-i Hitvallás (Confessio Gallicana 1559) (5.)

 

Amiképpen hisszük és valljuk, hogy az isteni Szentírás elegendő a tanításra és tökéletessé teheti az Isten em­berét, azonképpen kijelentjük és tanúsítjuk, hogy en­nek tekintélye Istentől van, és nem függ emberektől vagy angyaloktól. Kijelentjük azért, hogy akik a Szentírásnak csupán annyi tekintélyt tulajdonítanak, amennyit az egyház biztosít neki, azok Istent káromolják és az igaz egyházat gyalázzák, amelyik pedig mindenkor hallja Vőlegényének és Pásztorának hang­ját, és engedelmeskedik annak, de fölötte uralkod­ni nem akar.

Skót Hitvallás (1560) 19. cikkely A Szentírás tekintélye

 

Valljuk, hogy Isten Igéje nem emberi akaratból je­lentetett ki és adatott át, hanem ahogyan Péter apos­tol mondja, a Szentlélektől indíttatva szólottak az Isten­nek szent emberei. Később pedig Isten, irántunk és a mi üdvösségünk felőli különös gondoskodásából meg­parancsolta szolgainak, a prófétáknak és az aposto­loknak, hogy kinyilatkoztatásait foglalják írásba. Sőt tulajdon kezével írta le a törvényt két táblára. Ezért az így keletkezett iratokat szent és isteni Írásoknak nevezzük.

Belga Hitvallás (1561) 3. cikkely: A Szentírás

 

A Szentírás két részből, mégpedig Ó- és Újszövet­ségből áll, amelyek kanonikus könyvek, és ezekkel szemben semmit sem lehet állítani. Isten egyházában sorrendjük pedig a következő:

Az Ószövetség: Mózes öt könyve, nevezetesen Genesis, Exodus, Leviticus, Numeri, Deuteronomi­um; valamint Józsué, Bírák és Ruth könyve, Sámuel és Királyok két-két könyve, Krónikák két könyve, más néven Paralipomena; Ezsdrás első könyve, Ne­hémiás és Eszter. Hasonlóképpen Jób könyve, Dávid Zsoltárai, Salamon három könyve, tudniillik a Példabeszédek, a Prédikátor könyve és az Énekek éneke; a négy nagy próféta: Ézsaiás, Jeremiás és az ő Siralmai, Ezékiel és Dániel; valamint a tizenkét kispróféta: Hóseás, JóeI, Ámós, Abdiás, Jónás, Mikeás, Náhum, Habakuk, Zofóniás, Aggeus, Zakariás és Malakiás.

Az Újszövetség pedig: a négy evangélista, azaz Szent Máté, Márk, Lukács és János; az Apostolok cse­lekedetei; a tizennégy szent páli levél, mégpedig a Rómabeliekhez, a Korinthusbeliekhez irt két levél, a Galáciabeliekhez, az Efézusbeliekhez, a Filippibeli­ekhez, a Kolossébeliekhez, a Thessalonikabeliekhez és Timótheushoz irt két-két levél, valamint Titushoz, Filemonhoz és a Zsidókhoz irt levél; továbbá a többi apostol hét levele: vagyis Jakab apostol levele, Péter kettő és János három levele, Júdás apostol levele és végül János apostol Mennyei jelenesekről irt könyve.

Belga Hitvallás (1561)

4. cikkely: Az Ó- és Újszövetség kanonikus könyvei

 

Egyedül csak ezeket a könyveket fogadjuk el szen­teknek és kanonikusoknak, és hitünk mint valami mértékhez ezekhez igazodik, ezen az alapon nyug­szik és áll. Mindazt pedig, amit tartalmaznak, min­den kétség nélkül hisszük; nemcsak azért, mert azo­kat az Anyaszentegyház szenteknek és kanonikusok­nak fogadja és ismeri el, hanem mindenekelőtt azért, mert szívünkben a Szentlélek tanúsítja, hogy Istentől valók, s ennek bizonyítékát annyira önmagukon hor­dozzák, hogy erről még a vakok is biztosan meggyő­ződhetnek, hiszen mindaz, amit bennük megjöven­döltek, beteljesedett.

Belga Hitvallás (1561) 5. cikkely: A Szentírás tekintélye

 

A szent könyveket megkülönböztetjük az apokrif iratoktól, melyek a következők: Ezsdrás harmadik és negyedik könyve, Tóbit, Judit, a Bölcsességek és a Prédikátor könyve, Báruk könyve Jeremiás levelével, Eszter könyvének toldalékai, Ének a tüzes ke­mencébe vetett három ifjúról, Zsuzsanna, Bél bálvány és a sárkány története, Manassé imája, valamint a Makkabeusok két könyve. Ezeket az Anyaszentegyház olvashatja és tanulságos példákat meríthet belő­lük, amennyiben megegyeznek a kanonikus köny­vekkel, ám semmiképpen sincs akkora erejük és te­kintélyük, hogy egyetlen bizonyságtételükből is biz­tos tantételt lehetne alkotni a hitre vagy a keresztyén vallásra nézve; vagy, hogy a már említett szent könyvek tekintélyét kisebbíthetnék.

Belga Hitvallás (1561)

6. cikkely: A kanonikus és az apokrif iratok közti különbség

 

Hisszük, hogy a Szentírás teljes mértékben tartalmaz­za Isten akaratát, és el6gsdgesen megtanítja mindazt, amit az embereknek hinniük kell, ahhoz hogy üd­vösségüket elnyerjék. És mivel ott részletesen leíratott minden olyan isteni tiszteletnek a rendje, ami­lyent Isten tőlünk megkövetel, egyetlen embernek, még az apostoloknak sem tanácsos másképpen tanítaniuk annál, amit a szent iratok egyszer már nekünk megtanítottak; még akkor sem, ha azt mennyből va1ó angyal hirdetné, amint azt Pál apostol mondja. És mert tiltva van, hogy Isten Igéjéhez bárki valamit is hozzá­tegyen vagy abbó1 elvegyen, világos, hogy ez a tanítás a lehet6 legtökéletesebb és minden tekintetben a leg­teljesebb. Nem hasonlítható ezekhez az isteni iratok­hoz egyetlen, bármilyen szentséggel felruházott em­ber írása sem, továbbá nem mérhető az isteni igazsághoz (mely igazság mindenek felett áll) egyetlen szokás sem, de még az emberi sokaság, a régiek, a korok és személyek egymást követő öröklődése [szukcesszió­ja], a zsinatok, a delcl6tumok 6s a rendeletek sem. Minden ember önmagában hazug és hiúbb a hiúságnál is. Éppen ezért szívünk teljes erejével elvetjük azt, ami nem felel meg e biztos szabálynak, ahogyan az apostolok tanítottak, mondván: próbáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől valók-e? Hasonlóképpen: Ha va­laki elmegy hozzátok és nem ezt a tudományt viszi, ne fo­gadjátok azt be a házatokba.

Belga Hitvallás (1561) 7. cikkely: A Szentírás tökéletessége

 

A Szentírás tartalmaz minden az üdvösséghez szükségest, ami nem olvasható benne, s nem bizonyítható áltata az nem várható el egyetlen embertől sem. Ez úgy kell elhinnünk, mint a Hit tételét, vagy az üdvösséghez közvetlenül szükségest és nélkülözhetetlent. A Szentírás alatt azokat a kanonikus könyveket értjük, melyeknek hatalmában az Egyház soha nem kételkedett.

A kanonikus könyvek nevei és számai.

Mózes első könyve, Mózes második könyve, Mózes harmadik könyve, Mózes negyedik könyve, Mózes ötödik könyve, Józsué könyve, Bírák könyve, Rúth könyve, Sámuel I. könyve, Sámuel II. könyve, Királyok I. könyve, Királyok II. könyve, Krónika I. könyve, Krónika II. könyve, Ezsdrás I. könyve, Ezsdrás II. könyve (Nehémiás Könyve), Eszter könyve, Jób könyve, Zsoltárok, Példabeszédek, Ekklésiastea vagy a Prédikátor könyve, Énekek éneke vagy Salamon énekei, négy nagy próféta és 12 kis próféta.

Valamint egyéb könyvek (ahogy Jeromos mondja) melyeket az Egyház az életvitel és az emberi viselkedés irányítása miatt használ, de ezek nem arra használatosak, hogy tanokat alapozzanak rájuk, a következők:

Ezsdrás III. könyve, Ezsdrás IV. könyve, Tóbiás könyve, Judit könyve, Eszter könyvének többi része, Bölcsesség könyve, Jézus, Sirach fia, Baruch, a próféta, A három gyermek éneke, Zsuzsanna története, Bél és a sárkány, Manassé imája, Makkabeusok I. könyve, Makkabeusok II. könyve.

Az Új Testamentum összes könyve, mivel ezek elfogadottak és hitelesnek tartjuk.

Az Anglikán Egyház 39 Cikkelye (1562):

6. A Szentírás elégsége az üdvözüléshez

 

Az Ótestamentum nincs ellentétben az Újjal, Jézus mindkettőben örök életet kínál az embereknek, Ő az egyetlen közvetítő Isten és ember között, hiszen Isten is és ember is. Ezért nem úgy kell tekintenünk, amit rájuk, mint színlelésre, hogy az atyák csak keresték a múlandó ígéreteket. Bár a törvény, amelyeket Mózes által adott Isten, - ami a szertartásokat és rítusokat illeti, ezek nem kötik a keresztyéneket, sem a polgári előírások, - ezt kellene szükségszerűen minden közösségnek megkapnia, és annak ellenére, hogy egyetlen keresztény ember sem szabad a törvénynek való engedelmességtől, amit erkölcsnek hívunk.

Az Anglikán Egyház 39 Cikkelye (1562): 7. Az ótestamentum

 

(A kanonikus Szentírás.) Hisszük és valljuk, hogy a szent próféták és apostolok kanonikus írásai mind az Ó-, mind az Újtestamentumban Isten igaz igéje; ezért elég tekintélyük van önmagukban és az nem emberektől származik, mert maga Isten szólt az atyákhoz, prófétákhoz és apostolokhoz és szól még mindig hozzánk a szent írások által.

(A Szentírás minden kegyességre teljesen megtanít.) Ebben a Szentírásban Krisztus egyetemes egyháza a legteljesebb mértékben kifejtve találja mindazt, ami egyrészt az üdvözítő hitre, másrészt ami az Istennek tetsző élet helyes alakítására vonatkozik. Ezért hát Isten világosan a lelkünkre kötötte, hogy ahhoz semmit hozzá ne adjunk, se belőle el ne vegyünk. Valljuk tehát, hogy ezekből az írásokból kell meríteni az igaz bölcsességet és kegyességet, a gyülekezeteknek is a reformációját és kormányzását, az istenes élettel járó kötelességeink tanítását, a tantételek igazolását és elvetését vagy mindenféle tévelygés cáfolatát, valamint mindenféle intelmet az apostolnak ama mondása szerint: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre” (2Tim 3,16). Másutt ezt mondja Timotheusnak az 1. levél 3. fejezetének 14. és 15. versében: „Ezeket pedig abban a reményben írom neked… tudd meg, hogyan kell forgolódnod az Isten házában” stb. (A Szentírás Isten beszéde.) És ugyanő ismét a thessalonikabelieknek ezt mondja: „Ti befogadván az Istennek általunk hirdetett beszédét, nem úgy fogadtátok, mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét” stb. (1Thess 2,13). Mert maga az Úr mondta az evangéliumban: Nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a ti Atyátok Lelke az, aki szól tibennetek. Tehát, aki titeket hallgat, engem hallgat és aki titeket megvet, engem vet meg (Mt 10,20; Lk 10,16; Jn 13,20).

…

(Eretnekségek.) Kárhoztatjuk tehát Artemonnak, a manicheusoknak, a valentiniánusoknak, Cerdonak és a marcionitáknak minden eretnekségét, akik tagadták, hogy az Írások a Szentlélektől erednek: azok közül egyeseket vagy nem fogadtak el, vagy megtoldoztak és meghamisítottak.

(Az apokrif könyvek.) Mégsem titkoljuk, hogy az Ószövetség némely könyvét a régiek apokrif könyveknek, mások ecclesiasticus könyveknek hívták, minthogy akarták ugyan, hogy azokat olvassák a gyülekezetekben, de mégse használják a hitigazságok tekintélyének megerősítésére. Mint ahogy Ágoston is említi, hogy a Királyok Könyveiben fel van sorolva egyes próféták neve és könyvei, de hozzáteszi, hogy ezek nincsenek benne a kánonban, és a benne levők elégségesek a kegyes életre.

II. Helvét Hitvallás (1566): I. fejezet:

A Szentírás Isten igaz igéje

 

- Honnan érthetem meg, hogy Isten szeret engem?

- A Szentírásból.

Siderius János: Katechizmus (1597) 20. Kérdés - felelet

 

- Mi a Szentírás?

- Isten szájából származó Ige, melyet a próféták, apostolok, evangélisták által a mi okulásunkra és vigasztalásunkra íratott meg.

Siderius János: Katechizmus (1597) 21. Kérdés - felelet

 

- Miért nevezik szentnek az Írás?

- Először az eredetére vonatkozóan, mert a szent Istentől származik. Másodszor, mert szent emberek írták. Harmadszor, mert szent dolgokra tanít. Negyedszer, mert az olvasóit is szentté teszi.

Siderius János: Katechizmus (1597) 22. Kérdés - felelet

 

- Meg van-e minden írva a Szentírásban?

- Ami a mi üdvösségünkre szükséges, minden tökéletesen meg van írva, nem szükség azt semmi emberi találmánnyal toldozni-foltozni.

Siderius János: Katechizmus (1597) 23. Kérdés - felelet

 

- Hány része van a Szentírásnak?

- Kettő: a törvény és az evangélium.

Siderius János: Katechizmus (1597) 24. Kérdés - felelet

 

Vallásunk alapja, a hitnek és minden üdvözítő igazságnak mértéke Istennek a Szentírásban található Igéje.

A Szentírás alatt értjük az Ó- és Újszövetség összes kanonikus könyveit, melyek a következők: az Ószövetségben Mózes öt könyve, Józsué, Bírák, Ruth, Sámuel első és második könyve, a Királyok első és második könyve, a Krónikák első és második könyve, Ezsdrás, Nehémiás, Eszter, Jób, Zsoltárok, Példabeszédek, Prédikátor, Énekek éneke, Ézsaiás, Jeremiás próféciája és Siralmai, Ezékiel, Dániel, a tizenkét kisebb próféta. Az Újszövetségben az evangéliumok: Máté, Márk, Lukács és János szerint, Apostolok Cselekedetei, Szent Pál levele a Rómaiakhoz, Korinthusiakhoz kettő, Galatákhoz, Efézusiakhoz, Filippibeliekhez, Kolosséiakhoz, Thesszalonikaiakhiz kettő, Timóteushioz kettő, Tituszhoz, Filemonhoz, Zsidókhoz, Szent Jakab levele, Szent Péter kettő, Szent János három, Szent Júdás, Szent János mennyei jelenése. Ezeknek elismerjük Istentől való ihletettségét, és e tekintetben legbizonyosabb hitelességüket, legmagasabb tekintélyüket.

A többi könyv, az apokrifok, nem származnak hasonló isteni ihletésből, ennél fogva nem bírnak kellő tekintéllyel, hogy bármely tantételt megalapozzanak; mindazonáltal az egész egyház olvassa őket mint olyan könyveket, melyekben sok követésre méltó példa és erkölcsi intés található. Ilyenek a következők: Ezsdrás harmadik könyve, Ezsdrás negyedik könyve, Tóbiás könyve, Judith könyve, Toldások Eszter könyvéhez, Bölcsesség könyve, Jézusnak, Sírák fiának könyve, más néven Prédikátor, Báruk Jeremiás levelével, A három gyermek éneke, Zsuzsanna, Bél és a sárkány, Manassé könyörgése, Makkabeusok első könyve, Makkabeusok második könyve.

A Szentírást le kell fordítani az eredeti nyelvekről minden nyelvre, minden embernek közös hasznára; senkit sem szabad elriasztani attól, hogy a Bibliát számára érthető nyelven olvassa, sőt komolyan inteni kell, hogy nagy alázattal és tisztelettel ezt cselekedje. Az Írás ugyanis az a különleges eszköz, mely által Istennek, és a maga kötelességének ismeretére eljuthat.

Noha vannak némely nehéz részei az Írásoknak (különösen, amelyek kimondottan azokra az időkre vonatkoznak, amelyben elhangzottak, vagy későbbi beteljesedésre váró próféciák), mégis azok a dolgok, amiket örök üdvösségünk érdekében tudnunk kell, világosan megtalálhatók bennük. Ezeknek egyikét sem övezi sötét rejtelmesség az egyik helyen úgy, hogy másutt sokkal nyilvánvalóbban és megszokottabb módon kifejtve ne lenne mind a tanult, mind a tanulatlan emberek képességéhez alkalmazkodva.

A Szentírásban benne van minden, ami az üdvösséghez szükséges, és elégséges arra, hogy megtanítsa mindazt, amit hinnünk kell, és minden jót, amit kötelesek vagyunk gyakorolni.

Amit a Niceai Hitvallás, Athanasius Hitvallása és az általánosan úgynevezett Apostoli Hitvallás tételei tartalmaznak, azt határozottan el kell fogadni és hinni, mivel a legbiztosabb szentírási bizonyítékokkal támaszthatók alá.

Ír Hitvallás (1615) A Szentírás és a három hitvallás (1-7)

 

Az Ószövetségben a törvény parancsolatai bővebben, a Krisztusról szóló ígéretek szűkösebben és sötétebben vannak kifejezve. Beárnyékolja ezeket az előképek és jelképek sokasága, és minél régebben jelentettek ki, annál általánosabbak, és homályosabbak.

Az Ószövetség nem áll ellentétben az Újjal. Az örökélet ígérete ugyanis Krisztus által van mind a kettőben, aki az egyetlen Közbenjáró Isten és ember között, lévén maga is Isten és ember. Ezért nem kell meghallgatnunk azokat, akik azt állítják, hogy a régi atyák csak mulandó ígéretekre tekintettek, Mert ők is Istennek mindazon ígéreteit bírták az Ő Fia, Jézus Krisztus érdeméért, mint mi: csakhogy ők az eljövendő Krisztusban hittek, mi pedig abban, aki már eljött.

Az Újszövetség kegyelemmel és igazsággal van telve és azt az örömteli hírt hozza az emberiségnek, hogy a Krisztusról szóló korábbi ígéretek most beteljesedtek. Ily módon az ősi előképek és szertartások helyett magukat a dolgokat mutatja be az evangélium hasznainak bőséges és világos kijelentésével. A szolgálat sem korlátozódik többé csupán egyetlen körülmetélt népre, sőt inkább kiterjed minden népre, zsidóra és görögre egyaránt. Így hát nincs most egyetlen nép sem, amely joggal panaszkodhatna amiatt, hogy a szentek közösségéből és az Isten népének jogaiból ki volna zárva.

Isten Mózes által adott törvényének szertartásos, rituális vonatkozású része érvényét vesztette, sőt a polgári rendelkezéseket sem kell szükségszerűen elfogadni egy társadalomban. Az erkölcsi parancsolatok iránti engedelmesség alól viszont egyetlen keresztyén ember sincs felmentve.

Ír Hitvallás (1615) Az Ó- és az Újszövetség viszonya (81-84)

 

Az Ószövetségben Isten még kevesek előtt fedte fel akaratának eme misztériumát, az Újszövetségben azonban, elvetvén a népek közötti különbségtételt, már több ember számára nyilvánítja ki. Ezen eljárás oka nem valamely népnek a többit felülmúló méltósága vagy természetes világossága, hanem egyedül Isten legszabadabb tetszése és önzetlen szeretete. Ezért hát azoknak, akikben érdemeik fölött vagy azok ellenére ekkora a kegyelem, szerény és kegyes szívvel kell ezt elfogadniuk, a többiekre nézve pedig, akikben nincs meg ez a kegyelem, az apostollal együtt Isten ítélői szigorához és igazságosságához kell könyörögniük, hogy amazok ne ítéltessenek meg oly szigorúan.

Dordrechti Kánonok (1618-1619):

3-4. Fejezet. VII. Cikkely. Az ember megromlott állapotáról, és arról, hogy miként van lehetősége Isten felé fordulni

 

Akiket pedig megszólít az evangélium, azokat teljes komolysággal szólítja meg. Isten ugyanis teljes komolysággal és a legigazibb módon mutatja meg Igéjében, hogy mi a kedves számára; tudniillik az, hogy a megszólítottak hozzá jöjjenek. Szintúgy teljes komolysággal tett ígéretet minden hozzá jövőnek és benne hívőnek, hogy nyugalmat ad lelküknek, és hogy elnyerik az örök életet.

Dordrechti Kánonok (1618-1619):

3-4. Fejezet. VIII. Cikkely. Az ember megromlott állapotáról, és arról, hogy miként van lehetősége Isten felé fordulni

 

Az a bűn, hogy az evangélium szolgálatának megszólítása ellenére sokan mégsem jönnek és térnek meg, nem róható fel az evangéliumnak, sem az evangélium által kinyilatkoztatott Krisztusnak, és nem hibáztatható érte az evangélium által megszólító és egyéb adományokat juttató Isten sem, hanem csakis maguk a megszólítottak, akik közül egyesek, igencsak gondatlanul, nem fogadják be az élet Igéjét. Mások befogadják ugyan, de nem a szívükbe, s emiatt megszűnnek örvendezni, amint az átmeneti hit elenyészett. Megint mások a gondok töviseivel és a világi vágyakkal pusztítják el az Ige csíráit, s így nem hoznak gyümölcsöt; ezt tanítja Megváltónk a magról szóló példabeszédben (Mt 13).

Dordrechti Kánonok (1618-1619):

3-4. Fejezet. IX. Cikkely. Az ember megromlott állapotáról, és arról, hogy miként van lehetősége Isten felé fordulni

 

- Milyen mércét adott Isten arra, hogy őt dicsőítsük, és benne gyönyörködjünk?

- Isten Igéje, melyet az ó- és újszövetségi Írások tartalmaznak, az egyedüli mérce arra, hogy őt dicsőítsük, és benne gyönyörködjünk. (Ef 2,20; 2Tim 3,16; 1Jn 1,3)

Westminste Kiskáté(1646) 2. Kérdés – felelet

 

- Mit tanít elsősorban a Szentírás?

- A Szentírás elsősorban azt tanítja, hogy mit kell az embernek hinnie Istenről és mi a kötelessége Isten felé. (2Tim 1,13)

Westminsteri Kiskáté (1646) 3. Kérdés – felelet

 

• Mi Isten Igéje?
• Isten Igéje az Ó- és Újszövetségből álló Szentírás, a hit és engedelmesség egyedüli mércéje.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 3. Kérdés – Felelet

 

• Honnan tudható, hogy a Szentírás Isten szava?
• A Szentírás nyilvánvalóvá teszi magáról, hogy Isten szava, magasztossága és tisztasága által; minden részének egybehangzása és az egésznek a célja által, amely nem más, mint Istennek adni minden dicsőséget; világossága és ereje által, amely meggyőzi és megtéríti a bűnösöket, valamint vigasztalja és felnöveli a hívőket az üdvösségig. Mégis egyedül Isten Lelke képes – aki bizonyságot tesz a Szentírás által és a Szentírással az ember szívében – teljesen meggyőzni arról, hogy a Szentírás maga Isten szava.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 4. Kérdés – Felelet

 

• Mit tanít elsősorban a Szentírás?
• A Szentírás elsősorban azt tanítja, hogy mit kell az embernek hinnie Istenről és mi a kötelessége Isten felé.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 5. Kérdés – Felelet

 

- Mit ismertet meg velünk a Szentírás Istenről?

- A Szentírás megismerteti velünk, hogy kicsoda Isten, az Istenség személyeit, rendeleteit és rendeleteinek megvalósítását.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 6. Kérdés – Felelet

 

- Mindenkinek kell olvasni Isten Igéjét?

- Habár nem mindenkinek engedélyezhető, hogy a gyülekezet előtt nyilvánosan felolvasson az Igéből, mégis mindenféle ember köteles olvasni azt félrevonulva egyedül, és a családjával is. Ezért le kell fordítani a Szentírást az eredeti nyelvekből minden nép nyelvére.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 156. Kérdés – Felelet

 

- Hogyan kell olvasni Isten Igéjét?

- A Szentírást nagyrabecsüléssel és tisztelettel kell olvasni, szilárd meggyőződéssel, hogy az maga Isten szava és hogy ő tud egyedül képessé tenni minket arra, hogy megértsük azt. Azzal a vággyal kell olvasni, hogy megismerjük és higgyük Istennek az abban kijelentett akaratát és engedelmeskedjünk annak, továbbá szorgalommal kell olvasni, figyelmet fordítva annak tartalmára és céljára, valamint elmélkedéssel, alkalmazással, önmegtagadással és imádsággal.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 157. Kérdés – Felelet