Aki üdvözülni akar, annak mindenekelőtt meg kell tartania az egyetemes hitet, amelyet, ha valaki nem őriz meg épen és sértetlenül kétség kívül örökre elvész… Ez az egyetemes hit, amelyet ha valaki erősen és hűségesen nem hisz, nem üdvözülhet.

Pszeudo-Athanasziosz „Quicumque” Hitvallása

 

Mert ennek hivésében van a mi üdvösségünk és ennek nem hivésében a mi elkárhozásunk, mert a teljes igazság benne világol.

Zwingli Ulrik: 67 tétel: XV. Tétel (1523)

 

(Az evangéliumból tanuljuk meg a jó cselekedetről,) hogy Krisztus a mi igazságunk, amiből megértjük, hogy a mi cselekedetünk annyiban jó, amennyiben Krisztusé, de amennyiben a miénk, annyiban nem igaz, sem nem jó.

Zwingli Ulrik: 67 tétel: XXII. Tétel (1523)

 

Nem csak Krisztust adja nekünk Isten és vele együtt és őbenne mindent (Róm 8,32), hanem hitet ad nekünk, és teremt bennünk, amely hit által mindezt elfogadjuk, magunkévá tesszük és magunkat rábízzuk. Ez jelenti a Krisztus testét, sőt Krisztust egész teljességében enni és inni (Jn 6,29. 35. 53. 54.); a Krisztussal való keresztséget, azaz Szentlélekkel megkereszteltetni (Jn 1,33), újjászületni (Jn 3,3), az Atyától neveltetni és taníttatni, Krisztusnak adatni (Jn 6,44. 37. 65.), Krisztushoz jönni, szavát hallani (Jn 10,16).

Kelet-Frízlandi Hitvallás (1528) 5. artikulus

 

Máskülönben nem Krisztus volna az egyedüli és teljes megigazulás és üdvösség; máskülönben Isten adományának és bennünk való munkájának, ami a hit, tökéletlennek kellene lennie az üdvösségre, ami nem lehet, miután egyedül a hithez kapcsolódik az örök élet (Jn 3,15-16; 8,12).

Kelet-Frízlandi Hitvallás (1528) 13. artikulus

 

Maga Krisztus az, aki egyedül hasznos, érvényes és szükséges – és a benne és Isten könyörületességében való tiszta, hamisítatlan hit, amely őbenne jelent meg és benne ajándékozott meg minket az egyetlen közbenjáróval Isten között és mi közöttünk, akire Isten egyedül tekintettel van és, akit egyedül elfogad, s mi egyedül őreá bízhatjuk magunkat (Tim 2,5-6). Igen, Krisztus maga a mi egész megigazulásunk és üdvösségünk, vigasztalásunk és bizonyosságunk (1Kor 1,30-31).

Ehhez a Krisztushoz és az őbenne való hithez semmi külső dolog nem segít hozzá minket, semmilyen teremtett dolog, mert egyedül Isten adománya és munkája, mely az írásban egyedül az Istennek, az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek tulajdoníttatik (Jn 6,29).

Jóllehet Isten adománya és munkája külső dolgokból, vagy külső dolgok által ered, amint Pál mondja: a hit hallásból van (Róm 10,14. 15. 17), de nem külső dolgok adják őket, mint ahogy szintén Pál mondja: így hát sem, aki plántált, sem, aki öntözött, hanem Isten az, aki adja a növekedést (1Kor 3,7).

Ezek után a hit szilárd alapja a mindannak, amit remélünk, és bizonyítéka azoknak, amiket nem látunk (Zsid 11,1), azaz Isten kegyelméből a bűnök bocsánatának, a megigazulásnak és az üdvösségnek, melyek nekünk Krisztusban és Krisztus által adattak. Továbbá a Szentlélek bizonyítja a hívők lelkével, hogy ők Isten gyermekei (Róm 8,16). Végül, mivel a hívők ugyanazzal a Szentlélekkel, mint biztos záloggal megpecsételtetnek (Ef 1,13-14; 2Kor 1,21-22), ebből csalhatatlanul következik, hogy a hívők semmiféle külső dolog által, semmiféle cselekedet által, amit tesznek, nincsenek biztosítva lelkiismeretükben.

Már előzőleg hívőknek, azaz az ő megigazulásuk és üdvösségük felől a Krisztusban vigasztaltaknak és bizonyosaknak kell lenniük; ha nem ilyenek, minden, amit tesznek, kárhozatos rájuk nézve (Róm 14,32). 

A hívők bizonyságot tesznek más emberek előtt az ő hitükről a sákramentumok jegyeinek használata által, és sokkal inkább a testvéri szeretet munkái által (1Kor 10,16-17; Jn 13,4-5). Azonban maguk nem nyernek hitet, vigasztalást vagy bizonyosságot az egyes munkák által.

Úgy, mint a borkereskedő, a cégérrel, amelyet vásárol, kiakaszt vagy kiakasztott az ajtajára, nem önmagának bizonyítja azt, hogy van bora, hanem másoknak, s neki magának előre, még mielőtt a cégért kiteszi, biztosnak kell lennie abban, hogy van bora a pincében.

Az úrvacsora nem biztosít egy keresztyént sem afelől, hogy ő keresztyén ember és hite van, hanem még mielőtt az úrvacsorához járul, már biztosnak kell lennie ebben.

Aki nem lelkileg, hit által eszi és issza Krisztus testét és vérét, azaz aki nem éhezi a Krisztust, az az Úr kenyerét és poharát, az ő testének és vérének jegyeit saját kárhozatára eszi és issza (1Kor 11,27. 29.).

Ha te, szegény ember, még először bizonyosságot és vigasztalást akarsz szerezni, akkor nincs meg a hited, amely hit maga a bizonyosság (1Kor 11,28; Zsid 11,1). Ha nincs hited, akkor nem is eszed és iszod a Krisztus testét és vérét (Jn 6,53-56). Ha ezt nem teszed, akkor annak a külső jegyeit saját kárhozatodra veszed magadhoz, mint valami gyalázkodó. Ennélfogva leginkább azok vetik meg ezt a sákramentumot, akik azt tettetik, hogy nagyon nagyra becsülik.

Szóval: mivelhogy a keresztség és az úrvacsora és más külső dolgok és cselekedetek nem szolgálnak a megigazulásra és üdvösségre, éppen úgy nem szolgálnak a vigasztalásra és bizonyosságot sem adnak. Mert, ahogy Isten egyedül az egyetlen közbenjáró, Krisztus által és a hit lelke által kezdi meg a jó munkát bennünk, úgy véghez is viszi (Fil 1,29; Róm 8,1. 15-17. 32-34.), azaz ahogyan ő megigazít és üdvözít, ugyanúgy ő vigasztal és ad bizonyosságot is egyszersmind (Ef 1,13-14; 3,17-18; 2Kor 1,21-22; 1Pt 5,10).

Kelet-Frízlandi Hitvallás (1528) 23-33. artikulus

 

Látod mindezekből, hogy a hitről szóló tan merőben más dolog, mint a Tízparancsolat. Mert ez utóbbi megtanít ugyan arra, hogy mit kell nekünk tenni, az ellenben azt mondja meg, hogy Isten mit tesz érettünk és mit ad nekünk. A tíz parancsolat egyébként is bele van írva minden ember szívébe, a hitet azonban fel nem foghatja semmi emberi okosság, arra egyedül a Szentlélek tanít meg. Ezért nem tesz még keresztyénné senkit se a Tízparancsolat tudása, mert hiszen rajtunk marad Isten haragja, és nem számíthatunk kegyelmére, mivel képtelenek vagyunk azt megtartani, amit Isten követel tőlünk. A hit ellenben merő kegyelmet nyújt felénk, istenfélőkké és kedvesekké tesz bennünket Isten előtt. Mert csak ennek megismerése által nyerünk kedvet és szeretetet Isten minden parancsolatjához, mivel meglátjuk benne, hogy Ő mindennel, amije csak van s amire csak képes, miként adja nékünk önmagát: az Atya minden teremtményét, a Fiú minden munkáját s a Szentlélek minden ajándékát, csak hogy segítsen és támogasson bennünket a Tízparancsolat megtartásában.

Alapvetésül az egyszerű hívőknek legyen most elég a hitről ennyi, hogy túl ne terheljük őket, hanem inkább, ha a lényeget megértették, önmaguktól vágyódjanak többre, és amit a Szentírásból tanulnak, erre vonatkoztassák, és mindinkább gyarapodjanak és növekedjenek az értelem gazdagságában. Mert hiszen, amíg csak itt élünk, van rajta mit tanítanunk és tanulnunk naponta.

Luther Márton: Nagy Káté (1529)

 

Tanítják továbbá, hogy ennek a hitnek jó gyümölcsöket kell teremnie. Az Isten parancsolatába foglalt jó cselekedeteket azért kell megtennünk, mivel ezt Isten kívánja; nem pedig abban bizakodva, hogy ezekkel a cselekedetekkel lehetünk Isten színe előtt érdemessé a megigazulásra. Mert a bűnbocsánatot és megigazulást hittel ragadjuk meg. Ezt Krisztus szava is bizonyítja: Ha_mindezeket megcselekedtétek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk (Lk 17,10). Ugyanezt tanítják a régi egyházi írók. Ambrosius így szól: „Isten azt végezte, hogy aki Krisztusban hisz, az üdvözül és cselekedet nélkül, egyedül hittel, ingyen nyeri el a bűnök bocsánatát.”

Melanchton Fülöp: Ágostai Hitvallás (1530)

I. Rész: A fő hitcikkek: VI. Az új engedelmesség

 

Alaptalanul vádolják a mieinket azzal, hogy tiltják a jó cselekedeteket. A Tízparancsolatról szóló és más, hasonló tartalmú irataik bizonyítják, hogy hasznos tanítást adnak valamennyi életformáról és kötelességről: arról, hogy az élet milyen formái és az egyes hivatásokban milyen cselekedetek kedvesek Istennek. Ezekről a dolgokról az igehirdetők régebben alig szóltak valamit. Csak az olyan gyerekes és szükségtelen cselekedeteket sürgettek, mint bizonyos szent napok és böjti idők megtartása, testvéregyesületek, zarándoklatok, szentek tisztelése, olvasó-morzsolgatás, szerzetesség és hasonlók. Intésünkre ellenfeleink ezeket lassan-lassan kezdik elhagyni, s az ilyen haszontalan dolgokról már nem prédikálnak annyit, mint azelőtt. A hitet is kezdik emlegetni, pedig azelőtt milyen csoda nagy volt róla a hallgatás! Tanítják, hogy nem pusztán cselekedetekről igazulunk meg; összekötik a cselekedetekkel a hitet, s azt mondják: a hitből és cselekedetekből leszünk igazakká. Ez a tanítás tűrhetőbb az e1őzőnéI, és több vigasztalást adhat, mint régi tanításuk.

A hitről szóló tanítás tehát - pedig ennek kellene a fődolognak lennie az egyházban - sokáig hevert ismeretlenül. Mindenkinek el kell ismernie, hogy a prédikációkban mélységesen hallgattak a hitből származó igazságról, és csak a cselekedetekről szóló tanítást hánytorgatták az egyházban. Ezért aztán a mieink a következő módon tanították a gyülekezeteket a hit dolgában:

Először is: cselekedeteink sem Istent nem engesztelhetik meg, sem a bűnbocsánatra és kegyelemre nem tehetnek érdemessé. Ezt csak hittel érjük el: ha hisszük, hogy Krisztusért kegyelmet nyerünk. Mert Ő rendeltetett közbenjáróul és engesztelésül, hogy az Atyát megbékéltesse velünk. Aki tehát abban bizakodik, hogy cselekedetekkel válik érdemessé a kegyelemre, az megveti Krisztus érdemét, kegyelmét, és Krisztus nélkül, emberi erővel keresi az utat Istenhez. Pedig Krisztus magáról mondotta: „Én vagyok az út az igazság és az élet!” (Jn 14,6).

Ez a hitről szóló tanítás Pálnál mindenütt szóba kerül. „Kegyelemből tartattatok meg a hit által, nem cselekedetekből” stb. Ef 2,8

És nehogy valaki azzal keressen kifogást, hogy mi Pálnak valamilyen újfajta magyarázatát találtuk ki: az egyházi atyák ezt a dolgot teljes egészében bizonyítják. Hiszen Augustinus számos könyvében védi a kegyelmet és a hitből származó igazságot a cselekedetek érdemszerzése ellen. Ambrosius is hasonló tanít „A pogányok elhívásáról” című munkájában és másutt. A pogányok elhívásáról írt könyvében ezt mondja: „A Krisztus vérén szerzett váltság értéktelenné válnék s az Isten irgalmassága sem győzedelmeskednék az emberi cselekedetek jogigényén, ha a kegyelemből való megigazulás megelőző érdemekért járna; így nem az ajándékozó ajándéka volna, hanem a munkálkodó bére.”

Ha a tapasztalatlanok meg is vetik ezt a tanítást, az istenfélők és megrettent lelkiismeretűek viszont maguk tapasztalják, milyen végtelenül nagy vigasztalást ad. Mert a lelkiismeretet nem nyugtatja meg semmiféle cselekedet, csak a hit: amikor megbizonyosodik arról, hogy Isten kiengesztelődött a Krisztusért. Amint Pál tanítja: „Megigazulván hit által, békességünk van Istennel” Róm 5,1. Ezt az egész tanítást a rettegő lelkiismeret említett küzdelméhez kell hozzámérnünk. Enélkül a küzdelem nélkül meg sem lehet érteni. Ezért ítélik meg helytelenül a tapasztalatlan és avatatlan emberek. Ezek arról álmodoznak, hogy igaznak lenni keresztyén értelemben sem más, mint igaznak lenni világi, vagy filozófiai értelemben.

Azelőtt a cselekedetekről szóló tanítás gyötörte az emberek lelkiismeretét. Nem hallották az evangélium vigasztalását. Abban reménykedtek, hogy ott a szerzetesi élettel majd érdemessé lehetnek a kegyelemre. Mások megint másféle cselekedeteket gondoltak ki, hogy érdemessé váljanak a kegyelemre és elégtételt adjanak bűneikért. Erre a Krisztusba-vetett hitről szóló tanításra, hirdetésére és felújítására azért volt olyan nagy szükség, hogy akinek retteg a lelkiismerete, ne maradjon vigasztalás nélkül, hanem megtudja: a Krisztusba-vetett hittel nyerjük el a kegyelmet és a bűnök bocsánatát.

Emlékeztetik nálunk az embereket arra is, hogy a hit szó e helyen nem a (bibliai) történet puszta ismeretét jelenti, - ez az istentelenekben és az ördögökben is megvan; hanem olyan hitet jelent, amely nemcsak a történetet magát hiszi, hanem e történet eredményét is, - vagyis ezt a hittételt a bűnök bocsánatáról; hogy Krisztus által mienk a kegyelem, igazság és bűnbocsánat.

Aki pedig már tudja, hogy Krisztus által kegyelmes Atyja van, az Igazán ismeri Istent; tudja, hogy Istennek gondja van rá, segítségül hívja, egy szóval: nincs Isten nélkül, mint a pogányok. Az ördögök és az istentelenek viszont nem tudják hinni ezt a hittételt: a bűnök bocsánatát. Ezért gyűlölik Istent, mintha ellenségük volna; nem hívják segítségül és nem várnak tőle semmi jót. Augustinus is így inti az olvasót a hit szóval kapcsolatban, s arra tanít: a hit szót a Szentírásban nem az ismeretre kell érteni - ez megvan az istentelenekben is -, hanem arra a bizodalomra, amely megvigasztalja és felemeli a megrettent szíveket.

Továbbá: a mieink azt tanítják, hogy szükséges a jót cselekedni. De nem azért, hogy abban bizakodjunk: ezáltal érdemessé leszünk a kegyelemre; hanem azért, mert Isten ezt akarja.

A bűnbocsánatot és kegyelmet csak hittel lehet megragadni. De mivel hit által elnyerjük a Szentlelket, azért a szívek is megújulnak, és új indításokkal telnek meg, annyira, hogy jó cselekedeteket tudnak teremni. Ezt mondja Ambrosius is: "A jó akaratnak és az igaz cselekvésnek a hit a szülőanyja". Szentlélek nélkül az emberi akaraterő telve van istentelen indulatokkal; sokkalta gyarlóbb, minthogy Isten megítélése szerint jó cselekedeteket tudna véghezvinni. Ráadásul még az ördög hatalmában is van, s ez az embert különféle bűnökre, hitetlen gondolatokra és nyílt gonosztettekre ösztönzi. Világosan láthatjuk ezt a (régi) bölcselőknél. Ezek személy szerint igyekeztek ugyan becsülettel élni, de nem sikerült nekik; sőt számos nyilvánvaló vétekkel szennyezték be magukat. Ilyen nagy az ember gyarlósága, ha nincsen benne hit és Szentlélek, s egyedül a saját emberi erejével kormányozza magát.

Mindebből könnyen kiviláglik: ezt a tanítást nemcsak vádolni nem szabad azzal, hogy tiltja a jó cselekedeteket; hanem sokkal inkább dicsérni kell, mert megmutatja, hogyan leszünk képessé jó cselekedetekre. Hit nélkül ugyanis az emberi természet semmiképp sem tudja teljesíteni azokat a cselekedeteket, amelyekét az első vagy a második parancsolat követel. Hit nélkül nem hívja Istent segítségül, nem vár Istentől semmit, nem tűri el a keresztet, hanem embereknél keres oltalmat és emberi segítségbe veti bizodalmát. Hit nélkül és Istenbe-vetett bizodalom nélkül így kerül uralomra a szívben mindenféle kívánság és emberi elgondolás. Ezért mondotta Krisztus: „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek”, Jn 15,5. Es ezért énekli az egyház:

Te isteni erőd nélkül
Semmi sincs az emberben,
Nincsen semmi bűntelen.

Melanchton Fülöp: Ágostai Hitvallás (1530)

I. Rész: A fő hitcikkek: XX. A hit és a jó cselekedetek

 

A 20. cikkben választékos szavakkal kifejezik, hogy elvetik és helytelenítik azt a tanunkat, amely szerint az ember jó cselekedetek által nem érdemli ki a bűnbocsánatot. Ezt a cikket nyíltan elvetik és helytelenítik. Mit kell az ily világos dologban mondani? Itt világosan mutatják a Cáfolat mesterei, minő szellem vezérli őket. Mert mi bizonyosabb az egyházban, mint az, hogy a bűnbocsánat ingyen a Krisztusért lesz tulajdonunkká, hogy Krisztus az engesztelés a mi bűneinkért, nem a mi cselekedeteink, amint azt Péter kifejezi (Csel 10,43): "Erről minden próféták is bizonyságot tesznek, hogy bűneinek bocsánatát veszi az ő neve által mindenki, aki hiszen Őbenne." Inkább fogunk egyezni a próféták ezen egyházával, mint a Cáfolat ama rosszlelkű íróival, akik oly szemérmetlenül káromolják Krisztust. Mert jóllehet akadtak egyes írók, akik azt hitték, hogy a bűnbocsánat vétele után az emberek nem hit, hanem cselekedeteik által lesznek igazakká: azt mégsem gondolták, hogy a bűnbocsánat maga tetteink alapján, nem kegyelemből Krisztusért jár nekünk.

Ennélfogva nem szabad tűrnünk azt a káromlást, hogy Krisztus érdemét cselekedeteinknek tulajdonítsuk. Mert már semmi szégyent sem éreznek azok a teológusok, ha ilyen nézetet mernek az egyházban terjeszteni. És mi nem kétkedünk abban, hogy jóságos Császárunk és a fejedelmek legtöbbje semmiképpen sem hagyták volna meg e helyet a Cáfolatban, hogyha figyelmeztették volna őket. E pontnak bizonyítására végtelen sokat idézhetnénk a Szentírásból és az atyákból; azonban fentebb elég sokat írtunk e kérdésről. (1) És semmi szüksége nincs több bizonyítékra annak, aki tudja, miért kaptuk ajándékképpen a Krisztust – aki tudja, hogy Krisztus a mi engesztelőnk bűneinkért. Ézsaiás mondja (53,6): „Az Úr mindnyájunk vétkét őreá veté.” Ezzel szemben ellenfeleink azt tanítják, hogy bűneinket nem Krisztusra, hanem cselekedeteinkre helyezi. S itt még mondani sem akarjuk, minő tetteket tanítanak. Látjuk, hogy rettentő határozatot hoztak ellenünk, és az minket jobban megfélemlítene, ha kétes vagy csekély dolgokról szólanánk. Most azonban, amikor lelkiismeretünk átlátja, hogy ellenfeleink világos igazságot kárhoztatnak, amelyet az egyház érdekében megvédeni s Krisztusnak dicsőségét ilyenformán emelni kell, könnyen megvetjük a világ rémítgetéseit, és ha kell, bátor lélekkel elviseljük a netáni szenvedéseket Krisztus dicsőségéért s az egyháznak javáért. Ki az, aki nem hal meg örömmel azon hitcikkek vallásáért, amelyek szerint bűnbocsánatot hit által, kegyelemből a Krisztusért nyerünk, és nem érdemeljük ki saját cselekedeteink által? Az istenfélő emberek lelkiismeretének nem lesz semmi biztos vigasztalása a bűnnek, halálnak félelmei és az ördögnek kétségbeejtő kísértései ellenében, hogyha nem öntudatos azon hitbeli meggyőződésük, hogy ingyen Krisztusért van bűnbocsánatuk. Ez a hit fenntartja és élteti a szíveket a reménytelenségnek ezen legsúlyosabb küzdelmében.

Méltó tehát ez a kérdés arra, hogy érte semmi veszélytől se riadjunk vissza. "Ne térj ki a rossz elől, hanem ellenkezőleg, szállj bátran szembe vele," aki csak egyetértesz a mi hitvallásunkkal, amikor ellenfeleink elrémítéssel, kínzásokkal, vérontással próbálnak téged ily nagy vigasztalástól megfosztani, amely e hitcikkünkben az egyetemes egyháznak van beterjesztve. Aki erre bizonyságot keres, az megtalálja azt az Írásban lelkének erősítésére. Mert Pál, mint mondani szokták, torka szakadtából kiáltja (Róm 3,24; 4,16) hogy „kegyelemből Krisztusért bocsáttatnak meg bűneink.” – „Azért igazulunk meg hitből és ingyen” – mondja az apostol, „hogy erős legyen az ígéret.” Más szóval ez azt jelenti, hogy ha cselekedeteinktől függne az ígéret; akkor nem lenne biztos. Ha tetteinkért adatnék a bűnbocsánat, mikor tudnók meg, hogy azt megkaptuk? Mikor találná meg a nyugtalan lelkiismeret azt a cselekedetet, amely őt meggyőzné arról, hogy elég Isten haragjának kiengesztelésére?

Azonban fentebb szólottunk az egész tárgyról. Onnan vegye az olvasó a bizonyítékokat. Mert ezt a panaszt – és nem ellenvetést – a tárggyal való méltatlan bánásmód mondatta velünk, nevezetesen az, hogy e helyen különösen hangsúlyozták annak a hitcikkünknek elvetését, amely szerint bűneink bocsánatát nem tetteink alapján, hanem hitből s kegyelemből Krisztusért nyerjük.

Ellenfeleink kárhoztatásuknak bizonyítékait is adják. S megérdemli a fáradságot, hogy ezek közül egyet-mást elmondjunk. Péterből idézik (2Pt 1,10): „Igyekezzetek inkább a ti hivatásotokat és kiválasztásotokat megerősíteni” stb. Íme látod, szíves olvasó, hogy a mi ellenfeleink nem vesztették el türelmüket a vitatkozástan (dialektika) tanulásában, hanem kitűnően értenek az Írásnak tetszés szerinti elmagyarázásához. Tegyétek hivatásotokat biztossá jó cselekedetek által: ennélfogva a tettek kiérdemlik a bűnbocsánatot! Valóban kitűnő bizonyítás lesz az, ha valaki így fog következtetni egy halálraítéltnek esetében, akinek büntetése elengedtetett: a hatóság parancsolja neked, hogy a jövőben ne nyúlj idegen tulajdonhoz. Mivelhogy most őrizkedel az idegen tulajdontól, annálfogva kiérdemelted a büntetés elengedését. Így okoskodni annyit tesz, mint oknak felhasználni azt, ami nem ok (ex non causa, causam facere). Péter a bűnbocsánatot követő cselekedetekről szól, és arra tanít, hogy miért kell őket teljesíteni: azért ti., hogy az embereknek biztos legyen a hivatásuk, más szóval, hogy hivatásukból ki ne essenek, ha ismét vétkeznek. Tegyetek jó cselekedeteket, hogy hivatástokban megmaradjatok, hogy el ne veszítsétek a hivatás ajándékait, melyeket a cselekedetek előtt kaptatok, és nem az őket követő cselekedetekért. Ezeket az ajándékokat hit által tartjuk meg; de a hit nem marad meg azokban, akik a Szentlelket elveszítik, s akik a bűnbánatot elvetik, mert a hit, mint feljebb mondtuk, benne van a bűnbánatban.

Más bizonyítékokat is hoznak, amelyek nem illenek ide jobban. Végül azt mondják, hogy ezt a nézetet már ezer évvel ezelőtt Augustinus idejében kárhoztatták. Ez is igen hamis állítás, mert Krisztus egyháza mindig hitte, hogy a bűnbocsánat kegyelemből lesz osztályrészünkké. Sőt a pelagiánusokat azért kárhoztatták, mivel azt állították, hogy a kegyelmet a mi cselekedeteinkért vesszük. Egyébként feljebb eléggé bizonyítottuk, hogy felfogásunk szerint a jó cselekedeteknek a hitet szükségképpen követniük kell. Mert nem töröljük el a törvényt, mondja Pál (Róm 3,31), hanem megerősítjük, mert amikor hittel elfogadtuk a Szentlelket, szükségképpen követi azt a törvény betöltése, aminek alapján nő a szeretet, türelem, erkölcsi tisztaság és a Szentléleknek más gyümölcsei.

Melanchton Fülöp: Ágostai Hitvallás Apológiája (1531)

XX. cikk.  A jó cselekedetekről

 

Megvalljuk a bűnök bocsánatát, Jézus Krisztusban, a megfeszítettben való hit által (Mt, 2, - a latin fordítás itt a Mt 20,25-öt idézi- Mk 10,45. 52; Lk 7,48. 50; Jn 3,15. 16. 36; 5,24; 6,28-47 stb. Róm 3,21-28; Gal 2,16). Még ha ez a hit kétségkívül a szeretet cselekedetei által mutatkozik is meg, tűnik elő és így válik bizonyossá, bűneink megigazítását és elégtételét mégsem a cselekedeteinkért kapjuk (Róm 3,27-28; 10; Gal 2,16. 21; Ef 2,8-16), amelyek a hit gyümölcsei, hanem csakis egyedül az Isten bárányának kiontott vérében való igaz hit és bizalom által. Mert őszintén megvalljuk, hogy Krisztusban adatott meg nekünk minden, a megigazulás, a szentség, a megváltás, az út, az igazság, a bölcsesség és az élet (1Kor 1,30-31; Róm 8,32; Ef 2,9-10; Jn 14,6). Ezért a hívők cselekedetei nem a bűneik elégtételére történnek, hanem csakis azért, hogy ők ezzel Istennek, az Úrnak nagy jótételéért, amit irántunk Krisztusban tanúsított, bizonyos mértékben hálát adjanak. A hála a kapott jótétemény viszonzásában mutatkozik meg, nos, Istent nem lehet megjutalmazni, mert neki semmiben sincsen hiánya, bármennyire is igyekszünk. Ez a hit és a szeretet cselekedete. A hit bennünk mutatkozik meg, a szeretet az embertársunkban.

Bázeli Hitvallás (1534): 9. A hitről és a cselekedetekről

 

Ez a hit egy biztos, szilárd, sőt kétségen felül álló alap, és minden Istentől remélt dolog megragadása; amelyből származik a szeretet és ennélfogva mindenféle erkölcs és jócselekedet gyümölcse. És jóllehet a kegyesek és hívők a hit ilyen gyümölcseiben szüntelenül gyakorolják magukat, a kegyessé tételt és az elnyert üdvösséget mégsem ezeknek a cselekedeteknek tulajdonítjuk, hanem kizárólag Isten kegyelmének.

Ennek a hitnek – amely nem a saját tetteivel, jóllehet számos jó cselekedetet munkál, hanem Isten irgalmasságával vigasztal – az igazi, valóságos haszna az, hogy ezzel az ember Istennek tetszik.

I. Helvét Hitvallás (1536): 14. Mi a hit?

 

Valljuk, hogy hit által jutunk Isten ránk kiáradó kegyelmének ily nagy kincseihez és gazdagságához, úgy, hogy feltétlen bizalommal és szívbéli bizonyossággal hisszük az Evangélium ígéretét és elfogadjuk Jézus Krisztust, ahogy kijeleníti az Atya és leírja Isten igéje.

Fárel Vilmos – Kálvin János:

Genfi Hitvallás (1536)

11. Hit

 

Azon, amit e tárgyban eddig állandó következetességgel tanítottam, éppen nem tudok változtatni, ti. hogy mi, mint Péter mondja, hit által más, új, tiszta szívet nyerünk, és hogy Isten Krisztusért, a mi közbenjárónkért, teljesen igazaknak és szenteknek akar tartani és tart is. Bárha a bűn testünkből még nincs egészen kiirtva, vagyis nem halt meg, ő azt nem akarja beszámítani, sem mérlegre vetni. Az ilyen hitből, megújulásból és bűnbocsánatból származnak azután a jó cselekedetek. Ami bűn avagy fogyatkozás még ezekben is van, az nem számíttatik be bűnnek vagy fogyatkozásnak, éppen ugyancsak Krisztusért; hanem az ember egészen, úgy személye, mint cselekedetei szerint igaz- s szent-számba megy, mégpedig a Krisztusban való merő kegyelemnél s irgalomnál fogva, amely reánk kiöntetett és kiterjesztetett. Azért nem dicsekedhetünk cselekedeteink sok s nagy érdemével, ha azokat a kegyelemtől és irgalomtól elszakítva vizsgáljuk meg, hanem amint írva vagyon (1Kor 1,31): Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék, vagyis hogy kegyelmes Istene vagyon, és akkor minden jól vagyon. Azt is mondjuk továbbá, hogy ahol cselekedetek nem fakadnak a hitből, ott a hit hamis és nem igaz.

Luther Márton: Shmalkaldeni cikkek (1537)

III. A cikkek harmadik része

Arról, hogy hogyan igazíttatott meg Isten előtt az ember,

és a jó cselekedetekről

 

L. Mondd el egy pár szóval, hogy mi az összege Isten megismerésének?

Gy. Bennfoglaltatik ez abban a hitformában, melyet minden keresztyének közösen vallanak. Közönségesen apostoli hitformának nevezzük, mert az egyház keletkezésétől fogva minden kegyes hívő elfogadta, s mert vagy az apostolok szájából származik, vagy legalább tanításukból van hűségesen összeállítva.

L. Mondd el az apostoli hitformát.

Gy. „Hiszek az Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében; és a Jézus Krisztusban, egyszülött fiában, mi Urunkban, ki fogantaték Szentlélektől, születék szűz Máriától, szenvede Pontius Pilátus alatt, megfeszítteték, meghala és eltemetteték; szálla alá poklokra, harmadnapon a halálból feltámada, felméne a mennyekbe, üle a mindenható Atyaistennek jobbjára, onnan lészen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat. Hiszek Szentlélekben, a szent, közönséges egyházban, szentek egyességében, bűneinknek bocsánatában, a testnek feltámadásában, az örök életben. Ámen.”

L. Hogy e hitvallást részeiben is jobban megértsd, mondd meg, hány részre osztjuk?

Gy. Négy főrészre.

L. Melyek azok?

Gy. Az első rész az Atya Istenre vonatkozik. A második rész Jézus Krisztusról szól, s az emberi nem megváltását foglalja magában. A harmadik rész a Szentlélekkel foglalkozik. A negyedik az egyházról s Istennek iránta való kegyelméről beszél.

…

L. Mivel birtokunkban van az alap, melyre a hitnek támaszkodnia kell, azért könnyen megállapíthatjuk, mi az igaz hit.

Gy. Igen. Úgy határozhatjuk meg, hogy biztos és szilárd ismerete Isten irántunk való atyai jóságának, amint az evangélium által kijelenti, hogy Atyánk s Krisztus jótéteményével szabadítónk lesz.

L. Magunktól, vagy Istentől tudjuk-e ezt?

Gy. A Szentírás megtanít, hogy ez Isten kiváló adománya, s a tapasztalás ezt megerősíti.

L. Mi ez a tapasztalás?

Gy. Értelmünk durvább, mintsem Isten lelki bölcsességét, melyet velünk a hit által közöl, felfoghatná, s szíveink vagy hitetlenek, vagy hajlandóbbak arra, hogy vétkes önbizalomban, a teremtményekbe vetett téves bizakodásban nyugodjanak meg, mint Istenben, s az Ő munkájában. De a Szentlélek világosságával képessé tesz annak megértésére, ami egyébként felülmúlná értelmünket, s minket a bizonyosságban megerősít, szívünkbe bevésve az üdvösség ígéreteit.

L. Ha egyszer megszereztük, mi hasznunk van e hitből?

Gy. Megigazít Isten előtt, s e megigazulás minket az örök élet részeseivé tesz.

L. Hogyan? Hát nem jócselekedetei igazítják meg az embert, ha szentül, ártatlanul s Isten szerint él?

Gy. Ha valaki valóban ily tökéletes volna, megérdemelné az igaz nevet, de mivel mindannyian bűnösök vagyunk s Isten előtt sok vétekkel terheltek, másutt kell keresnünk az elégtételt, mely minket vele kiengesztelhet.

L. De hát az emberek minden cselekedete oly utálatos és haszontalan Isten színe előtt, hogy emiatt az üdvösséget meg nem érdemlik?

Gy. Elsőben mindaz, ami saját természetünkből származik, bűnös, s következőleg Istennek nem tetszik, s ezért visszautasítja.

L. Tehát azt mondod, hogy míg újjá nem születünk, Isten lelke meg nem jobbít, addig csak vétkezhetünk, amint a rossz fa is csak rossz gyümölcsöt teremhet.

Gy. Igen, mert cselekedeteinket az emberek bárminőknek lássák is, míg a szív rossz, rosszak azok is és ezt Isten bizonyára látja.

L. Ennélfogva azt állítod, hogy mi érdemeinkkel sem Isten szándékát meg nem változtathatjuk, sem irgalmát fel nem indíthatjuk. Sőt amink van, s amibe kezdünk, haragja s ítélete alá esik.

Gy. Igen. Tehát pusztán irgalomból, tetteinkre való tekintet nélkül, ingyen kegyelméből ölel bennünket magához Krisztusban s tart meg magánál, Krisztus igazságát, melyet mi elfogadunk, mienk gyanánt nézi, s bűneinket szemünkre nem hányja.

L. Tehát miért mondod, hogy mi hit által üdvözülünk?

Gy. Mert ezen megigazulás birtokába csak úgy juthatunk el, ha szívünk teljes bizodalmával öleljük magunkhoz az evangélium ígéreteit.

L. Azt akarod hát mondani, hogy a megigazulást Isten az evangélium által nyújtja, s mi hit által vesszük?

Gy. Igen.

L. De hát, ha Isten minket egyszer magához fogadott, cselekedeteink, melyeket a Szentlélek vezérlete alatt hajtunk végre, előtte nem kedvesek-e?

Gy. Tetszenek neki, mert Isten őket végtelen jóságára méltatja, de nem azért, mivel érdemük volna előtte.

L. De hisz a Szentlélektől származnak, s mégsem érdemelnék meg az elfogadtatást?

Gy. Nem. Mivel gyakran beléjük vegyül a test erőtlensége, s megrontja őket.

L. Hogyan tetszhetnek hát Istennek?

Gy. Csak ha hitből származnak, azaz midőn szilárdan állunk abban a bizodalomban, hogy Isten nem a legnagyobb szigorával vizsgálja cselekedeteinket, hanem elfedezvén azoknak vétkeit és foltjait, Krisztus tisztasága által olybá veszi őket, mintha tökéletesek és hibától mentek volnának.

L. De vajon ebből azt tanuljuk-e meg, hogy a keresztyén ember, miután Isten elhívta, cselekedetei által igazul meg, vagy hogy cselekedeteivel érdemli meg, hogy Isten szeresse, kinek szerelme örök élet reánk nézve?

Gy. Nem. Ellenkezőleg, fönntartjuk azt, ami meg van írva, hogy ti. egy halandó sem igazulhat meg Isten színe előtt, s ezért kérnünk kell őt, hogy ne hívjon minket ítéletre.

L. De hát nem mondjuk-e ezzel azt, hogy a hívők jó cselekedetei haszontalanok?

Gy. A legkevésbé sem, mert Isten nem hiába ígér jutalmat nekik, mind ez életben, mind a jövendőben. De e jutalom Isten ingyen való szerelméből, mint egy forrásból ered, mivel minket először fiaivá fogad, aztán eltemetvén bűneink emlékezetét, mindazt, ami tőlünk ered, kegyelemmel fogadja.

L. Elválaszthatjuk-e így a jócselekedetektől a megigazulást, s lehet-e valaki egyikben gazdag, a másikban szegény?

Gy. Nem lehet. Mert ha Krisztusban hiszünk, úgy fogadjuk magunkba, amint jő. S Ő nemcsak a haláltól való megszabadulást s az Istennel való megbékélést ígéri, hanem a Szentlélek kegyelmét is, mely új életre szül. E két mozzanatot csak együtt lehet figyelembe vennünk, mert különben Krisztust magától vonjuk el.

L. Ebből az következik, hogy a hit a gyökér, a jócselekedetek pedig a gyümölcsök, s így a hit a jócselekedetekben éppen nem gátol.

Gy. Bizonyára így van. Éppen ezért az evangélium tudománya két pontban foglalható össze, hitben és bűnbánatban.

L. Mi a bűnbánat?

Gy. A bűn miatt való sajnálkozás, az igazság szeretete, mely Isten félelméből származik. Ezek minket önmegtagadásra s testünk megölésére vezetnek, hogy Isten lelke vezetésére bízzuk magunkat, s életünk minden cselekedetével Isten akaratát teljesítsük.

L. Ez volt a második pont, midőn fejtegetésünk kezdetén Isten helyes tiszteletét tagoltuk.

Gy. Valóban, s egyúttal azt állítottuk, hogy Isten tiszteletének igaz és törvényes szabálya az, hogy akaratának engedelmeskedjünk.

L. Miért?

Gy. Mert végül Isten helyes tiszteletének nem tarthatjuk azt, amit magunk eszeltünk ki, hanem azt, amit bölcsességével Ő szabott elénk.

Kálvin János:

A Genfi Egyház Kátéja (1545)

A hit

 

A hitet mi Isten ajándékának ismerjük és amikor azt mondjuk, hogy az ember hite által igazul meg, a hiten nem csak történelmi ismeretet értünk, hanem azt a bizalmat is, mellyel az Isten irgalmát elfogadjuk és az Isten Fiában megnyugszunk. Kárhoztatjuk azokat, akik azt mondják, hogy a hitet emberi erővel meg lehet szerezni és azon csupán a történelem ismeretét értik.

Az 1545. évi erdődi első zsinat hitvallása

IV. Cikk: Mi és milyen legyen a megigazító hit

 

Bár nem a jó cselekedeteknek tulajdonítjuk a megigazulást, mely egyedül hitből van, mindazáltal azokat szükségesnek és az újjászületettekben megkívántnak valljuk, mert a jó fa jó gyümölcsöt terem. Megkívántatnak pedig a jó cselekedetek három oknál fogva: 1. Isten parancsolata és dicsőségéért; 2. felebarátunk épüléséért; 3. hogy a mi hitünket jó cselekedeteinkkel megbizonyítsuk, gyakoroljuk és hivatásunkat jól betöltsük. Kárhoztatjuk azokat, akik a megigazulást a jó cselekedeteknek tulajdonítják és azokat a tettetőket, akik sem életüket megjobbítani, sem hitüket jócselekedeteikkel bizonyítani nem akarják és mégis magukat címüknél fogva a keresztyénség tanárainak vallják.

Az 1545. évi erdődi első zsinat hitvallása

V. Cikk: A jó cselekedeteket hány és milyen okokból kell művelni (Három okból)

 

Hisszük, hogy mi egyedül hit által részesültünk ebből az igazságból, ahogyan megmondatott, hogy ő azért szenvedett, hogy számunkra üdvösséget sze­rezzen, hogy ha valaki hisz őbenne, el ne vesszen; és hogy a benne nyert élet-ígéretek alkalmasak arra, hogy hasznunkra legyenek, hatásukat pedig érezzük is, amikor elfogadjuk azokat, és semmi kétségünk nincs afelől, hogy ezt soha senki el nem ragadhatja tőlünk, mert maga Isten beszéde biztosítja számunkra. Ily módon az igazság, melyet hit által nyerünk, Isten azon ingyenvaló ígéreteitől függ, melyekben kijelenti és igazolja irántunk való szeretetét.

Jn 3,16; 17, 23-26; ApCsel 10,43; Róm 1,16-17; 3,24-25. 27-28. 30; 4,3; 9,30-32; 11,6; Gal 2,16. 21; 3,9-10. 18. 24; 5,4; Fil 3,9; 2Tim 1,9; Tit 3,5-6; Zsid 11,7.

La Rochelle-i Hitvallás (Confessio Gallicana 1559) (20.)

 

Hisszük, hogy a Szentlélek titkos kegyelme világosit meg a hitben, ily módon az nem más, mint Isten ingyenvaló és sajátos ajándéka, melyet azoknak oszt, akik számára jónak látja, úgyhogy a hívőknek nincs mivel dicsekedniük, sőt kettős kötelezettség van raj­tuk, mivel ők választattak másokkal szemben. Ugyan­akkor a hit sem úgy adatik egy csapásra a választottaknak, hogy az vezetné el őket a jó útra, illetve a végsőkig való kitartásra; minthogy Isten az, aki elkezdi a jó munkát, szintén ő viszi véghez is azt.

Róm 9,16. 18. 24-25; 1Kor 1,8-9; 4,7; Ef 1,17-18; 2,8; Fil 1,6; 2,13; 1Thessz 1,5; 2Pt 1,3-4.

La Rochelle-i Hitvallás (Confessio Gallicana 1559) (21.)

 

Hisszük, hogy akik természet szerint a bűn alávetettjei vagyunk, e hit által helyreállíttatunk az új életben. Mert hit által vesszük a szent és istenfélő élethez való kegyelmet, valamint az evangélium ígéretét, tudniillik hogy Isten a maga Szentlelkét közli velünk. Ily módon a hit nemcsak hogy nem hűti le a jó és szent élet iránti buzgalmunkat, hanem azt egye­nesen fölkelti és megerősíti bennünk, és szükség­képpen jó cselekedeteket eredményez. Egyébként pedig: noha Isten üdvösségünk teljessége érdekében újjászül és helyreállít, hogy képesek legyünk a jó cselekvésére, mindazáltal megvalljuk, hogy Szentlelke vezetésével véghezvitt jó cselekedeteink nem tehetnek minket igazakká őelőtte, vagy nem érde­melhetjük ki ezekkel azt, hogy Isten minket gyer­mekeinek tekintsen, mert mi mindannyiszor két­ségek és nyugtalanság közepette hányódnánk, valahányszor lelkiismeretünk nem arra az áldozatra támaszkodna, mellyel Jézus Krisztus minket felmentett.

5Móz 30,6; Zsolt 6,2; Tit 3,5; Lk 17,10; Jn 3,5; Róm 3,19-20; 4,3-5; 5,1.2; 6,17-20; Gal 5,6. 22; Kol 2,13; 3,10; Jak 2,17. 26; 1Pt 1,3; 2Pt 1,5-8; 1Jn 2,3-4.

La Rochelle-i Hitvallás (Confessio Gallicana 1559) (22.)

 

Valljuk, hogy a jó cselekedetek oka nem a mi szabad akaratunk, hanem a mi Urunk Jézus Lelke, aki igaz hit által a szívünkben lakik, és előhozza azokat a csele­kedeteket, amelyeket Isten készített elő, hogy azok­ban járjunk. Ezért határozottan kijelentjük: káromlás azt mondani, hogy Krisztus olyanoknak szívében lakik, akikben nincsen a megszentelődés Lelke. Így tehát nem félünk kijelenteni, hogy azoknak, akik gyil­kosok, elnyomók, kegyetlen üldözők, házasságtörők, paráznák, tisztátalanok, bálványimádók, részegesek, tolvajok és más ilyen jogtiprók, sem igaz hitük nincs, sem részük az Úr Jézus Lelkében, amíg csökönyösen kitartanak gonoszságukban. Amint ugyanis az Úr Jézus Lelke, akit Isten választott gyermekei igaz hit által kapnak, birtokba veszi valakinek a szívét, azt az em­bert maris újjászüli és megújítja. Úgyhogy gyűlölni kezdi azt, amit addig szeretett, és szeretni kezdi azt, amit addig gyűlölt. Attól kezdve elindul Isten gyerme­keiben egy folytonos harc a test és a Lélek között, amelynek során a test és a természeti ember a maga romlottsága szerint csak azt keresi, ami neki örömet és gyönyörűséget okoz, gyűlölködik, ha rosszul megy sora, megkönnyebbül, ha jó dolga van, és minden percben kész Isten fensége ellen lázadni. De Isten Lelke, aki együtt tanúskodik a mi lelkünkkel, hogy Isten fiai vagyunk, segít ellenállni az ördögnek, megvetni a tisztátalan örömöket, segít Istenhez fohászkodni, hogy megszabadítson minket a romlandóság rabságából, és végül a bűn feletti győzelemre segít bennünket, hogy az ne uralkodjék halandó tes­tünkben. A testi emberek azonban, akikben nincs meg az Isten Lelke, ezt a harcot nem ismerik; ők a bűnt követik es annak engedelmeskednek, mohón és megbánás nélkül, ahogy az ördög és saját bűnös kívánságaik ösztökélik őket. Az Isten fiai viszont, amint az előbb mondtuk, küzdenek a bűn ellen, sírnak és sóhajtoznak, ha észreveszik, hogy a gonosz kísérti őket; ha pedig elesnek, felkelnek újra, komoly és őszinte megbánással. Mindezt pedig nem a maguk erejéből teszik, hanem az Úr Jézus erejével, aki nélkül semmit sem cselekedhetnek.

Skót Hitvallás (1560) 13. cikkely: A jó cselekedetek oka

 

Valljuk es elismerjük, hogy Isten az ő szent törvényét adta az embernek, amelyben nem csupán megtiltot­ta az ő szent Felségének nem tetsző és az őt sértő cselekedeteket, hanem egyben meg is parancsolta azokat a cselekedeteket, amelyek előtte kedvesek és amelyeket jutalmazni akar. Ezek a cselekedetek kétfélék: némelyek Isten dicsőségére, mások felebarátunk hasznára történnek; mindkét törvénynek Is­ten kijelentett akaratán nyugszik a tekintélye. Az első kőtábla cselekedetei ezek: egy Istent higgyünk, őt imádjuk és tiszteljük, minden gondunkban őt hívjuk segítségül, az ő szent nevét féljük, az ő szavát hallgas­suk és higgyük, a szent sákramentumokkal éljünk. Tiszteljük apánkat, anyánkat, fejedelmeinket, elöljáróinkat és minden felsőbb hatalmasságot, szeressük és támogassuk őket, rendelkezéseiknek, ha azok Is­ten parancsával nem ellenkeznek, engedelmesked­jünk; oltalmazzuk az ártatlanok életét, álljunk ellent a zsarnokságnak, védelmezzük az elnyomottakat; őriz­zük meg tisztán és szentül testünket; éljünk józan és mértékletes életet; szóval és tettel legyünk igazságosak mindenkihez; végül pedig küzdjünk le minden kívánságot, amely felebarátunk kárára irányul: ezek a második kőtábla cselekedetei, amelyeket Isten leginkább szeret, elfogad és amelyeket ő maga parancsolt nekünk. Gyűlöletes bűn, és mindenkor Isten megvetését és haragját kelti fel minden, ami ennek ellentéte: ha nem egyedül őt hívjuk segítségül szükségeinkben, ha nem hallgatunk tisztelettel az ő szavára, hanem megvetjük azt; ha bálványokat tartunk és azo­kat imádjuk, ha eltűrjük és pártoljuk a bálványimádást; ha tiszteletlenül említjük Isten szent nevét; ha a Jézus Krisztus sákramentumait meggyalázzuk, meg­vetjük vagy visszaélünk velük; ha nem engedelmeskedünk vagy éppen ellene szegülünk az Isten által rendelt hatalmasságoknak (feltéve, hogy nem lépték át hatáskörüket); ha embert ölünk vagy a gyilkosságot jóváhagyjuk, ha gyűlölködünk, ha ártatlan vér kiontását nem akadályozzuk meg. Azaz: valljuk és tanítjuk, hogy mindaz bűn, ami az első vagy a második kőtábla bármely parancsolatát megszegi, s ami miatt Isten haragja és nemtetszése felgerjed a gőgös és hálátlan világ ellen.

Éppen ezért csak azokat a cselekedeteket tartjuk jónak, amelyeket hitből cselekszünk, Isten parancsolatára, vagyis amelyekről törvényében világosan kimondta, hogy neki tetsző cselekedetek. Gonosz cselekedeteknek pedig nem csupán azokat tartjuk, amelyek kimondottan Isten parancsolata ellenére történnek, hanem azokat a vallásra és Isten tiszteletére vonatkozó tetteket is, amelyek csupán emberek véleményén nyugosznak és amelyeket emberek találtak ki. Ezeket Isten kezdettől fogva elvetette, amint Ézsaiás prófétától, és a mi Mesterünk, Jézus Krisztus szavaiból megtanultuk: „hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai”.

Skót Hitvallás (1560)

14. cikkely Mely cselekedetek számítanak jónak Isten előtt?

 

Hisszük, hogy a Szentlélek igaz hitet gerjeszt fel szívünkben, hogy eljussunk e nagy titok igaz ismeretére, amellyel magunkba fogadjuk Krisztust minden érde­meivel együtt, amellyel őt tulajdonunkká tesszük, és amely rajta kívül hatalmasabbat nem keres. Mert vagy nincs meg Jézus Krisztusban minden, ami üdvössé­günkre szükséges, vagy ha megvan benne, akkor azok, akik hit által Jézus Krisztust birtokolják, a tel­jes üdvösséget nyerik el. Ezért egyetértünk azzal, hogy Isten elleni gyalázatos káromlás azt állítani, hogy Jézus Krisztus nem elegendő, hanem rajta kívül még másra is szükségünk van. Ebből ugyanis az következ­nék, hogy Jézus Krisztus csak részben üdvözítő. Méltán mondjuk Pállal, hogy hit által igazulunk meg, vagy hitből, cselekedetek nélkül. Még világosabban szól­va, semmiképp sem gondoljuk, hogy maga a hit iga­zít meg minket, mivel az csupán eszköz, mellyel Krisz­tust, a mi igazságunkat megragadjuk, aki nekünk tulajdonította minden érdemét, érettünk és helyettünk tett oly sok szent cselekedetet; ő tehát a mi igazságunk. A hit pedig eszköz, mellyel közösségben maradunk vele és minden ő jótéteményével, és mert azo­kat érettünk cselekedte, bőségesen elegendőek a bű­neinkből való feloldozásra.

Belga Hitvallás (1561)

22. cikkely: A megigazító hit és a hit általi megigazulás

 

Hisszük, hogy az Isten Igéjének hallásából és a Szent­léleknek az emberben végzett munkájából származó igaz hit újjáteremti az embert, új emberré teszi őt, sőt felgerjeszti benne a vágyat, hogy új életet éljen és a bűn rabságából megszabaduljon. A megigazító hit nemhogy nem teszi restté az embereket a helyes és szent életre való igyekezetükben, hanem épp ellenkezőleg, enélkül soha senki nem cselekedne Is­ten iránti szeretetből, hanem inkább önmaga iránti szeretetből vagy a kárhozattól való félelemből. Ezért nem lehetséges, hogy ez a szent hit az emberben tétlen maradjon: mivelhogy nem hiábavaló hitről be­szélünk, hanem olyanról, amelyről a Szentírás azt mondja, szeretet által munkálkodó hit. Ez a hit indítja az embert arra, hogy az Isten Igéjében előírt cseleke­detekben magát gyakorolja. És ezek a cselekedetek, melyek a hit jó gyökeréből származnak, Isten előtt kedvesek és neki tetszőek, mivel megszentelődnek az ő kegyelme által. Mindazonáltal megigazulásunkat illetően nem számíttatnak be és nem jöhetnek szóba. Kizárólag a Krisztusba vetett hit által igazu­lunk meg, még mielőtt jócselekedeteket tennénk. Hiszen másként nem lennének jócselekedetek, amint a fa gyümölcse sem lehet jó annak előtte, hogy a fa maga jó ne volna. Tehát jót cselekedünk ugyan, de nem azért, hogy azokkal érdemeket szerezzünk (hi­szen mi a mi érdemünk?), hanem inkább mi vagyunk lekötelezve Istennek jócselekedeteinkért, mintsem ő nekünk, mert ő az, aki munkálja bennünk mind az akarást, mind a munkálást jókedvéből. Fontoljuk hát meg azt, mi megíratott: ha mindazokat megcselekedtétek, amik nektek parancsoltattak, mondjátok, hogy: Haszonta­lan szolgák vagyunk; mert amit kötelesek voltunk cseleked­ni, azt cselekedtük. Mindazonáltal nem tagadjuk, hogy Isten megfizet a jócselekedetekért, de ezt inkább úgy nevezzük, hogy kegyelemből megkoronázza ajándékait, de bármilyen jót is cselekedjünk, üdvösségünk alapját nem arra helyezzük. Ugyanis semmi olyant nem cselekedhetünk, mely ne lenne testileg beszen­nyezve, és ennélfogva ne lenne méltó a büntetésre.

Mert ha képesek is lennénk egyetlen ilyen dolgot cselekedni, egyetlen bűn felidézése elegendő volna arra, hogy miatta Isten eldobja színe elől cselekede­tünket. Ezért állandóan kétség és bizonyosság között hánykódnánk ide s tova, nyomorult lelkiismeretünk örökre gyötrődne, hacsak a mi Megváltónk halálának és szenvedésének egyetlen érdemében megnyugvást nem találna.

Belga Hitvallás (1561) 24. cikkely: A megszentelődés és a jócselekedetek

 

Noha a jó cselekedetek, melyek a hit gyümölcsei és a megigazulás következményei, ugyan nem teszik jóvá bűneinket és el kell viselnünk Isten szigorú ítéletét, mégis kedvesek és elfogadhatóak Isten számára Krisztusban, mivel szükségszerűen igaz és élő hitből származnak, olyannyira, hogy általuk az élő hit olymódon felismerhető, ahogy a gyümölcséről a fa.

Az Anglikán Egyház 39 Cikkelye (1562): 12. A jó cselekedetekről

 

A Krisztus kegyelme és az Ő Lelkének ihletése előtt végrehajtott cselekedetek nem kedvesek Istennek, mivel nem a Jézus Krisztusba vetett hitből erednek, és ezek a cselekedetek nem vezetik el az embert a kegyelemhez, nem érdemelnek kegyelmet (ahogy a skolasztikusok mondják), mivel nem Isten akarata és parancsa szerinti cselekedetek, így kétségtelenül bűnös természetűek.

Az Anglikán Egyház 39 Cikkelye (1562):

13. Az üdvösség előtti cselekedetekről

 

Nem tanítható önteltség és istentelenség nélkül, hogy az Isten parancsai mellett, parancsain keresztül és parancsai fölött megvalósított önkéntes cselekedetek, a kötelezettségen túlmutatnak,. Ezekkel a cselekedetekkel az emberek kijelentik, hogy nemcsak azt nyújtják Istennek, amit megkövetel tőlük, hanem többet is megtesznek a kedvéért annál, mint ami kötelességük. Habár Krisztus világosan mondta: Amikor megtettetek mindent, amit parancsoltak nektek, mondjátok, hogy érdemtelen szolgák vagyunk.

Az Anglikán Egyház 39 Cikkelye (1562):

14. A túlbuzgóságról

 

Nem minden halálos, keresztelés után elkövetett akarattal elkövetett bűn, van a Szentlélek ellen, és megbocsáthatatlan.  Ezért a bűnbánat nem tagadható meg azoktól, akik a keresztelés után bűnbe esnek. Miután befogadtuk a Szentlelket, eltérhetünk a kegyelemtől, amit kapunk, bűnbe eshetünk, és Isten kegyelméből újra felemelkedhetünk és helyreigazíthatjuk életünket. Ezért elítélendőek azok, akik azt mondják, hogy nincs több bűnük, míg itt élnek, vagy nem fogadják el, hogy megbocsáttatnak azoknak bűnei, akik igazán megbánják.

Az Anglikán Egyház 39 Cikkelye (1562):

16. Keresztelés utáni bűnről

 

- Amint elveszett Ádám által, úgy üdvözül-e Krisztus által minden ember?

- Nem, hanem csak azok, akik igaz hit által Ővele eggyé válnak, és minden jótéteményét elfogadják.

Heidelbergi Káté (1563): 20. Kérdés – felelet

 

- Mi az igaz hit?

- Nemcsak az a bizonyos megismerés, melynél fogva igaznak tartom igaznak tartom mindazt, amit Isten az Ő igéjében nekünk kijelentett, hanem egyszersmind az a szívbeli bizodalom is, melyet a  Szentlélek  az evangélium által gerjeszt bennem, hogy Isten nemcsak másoknak, hanem nekem is bűnbocsánatot, örök igazságot (megigazulást) és életet ajándékoz kegyelméből, egyedül Krisztus érdeméért.

Heidelbergi Káté (1563): 21. Kérdés – felelet

 

- Mit szükséges hinnie a keresztyén embernek?

- Mindazt, amit nekünk az evangélium ígér; amire minket a mi közönséges, kétségen felül álló, keresztyén hitvallásunk tételei tanítanak.

Heidelbergi Káté (1563): 22. Kérdés – felelet

 

- Hogy szól ez a hitvallás?

- „Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében.

És Jézus Krisztusban, Ő egyszülött Fiában, mi Urunkban, ki fogantaték Szentlélektől, születék szűz Máriától, szenvede Poncius Pilátus alatt, megfeszítteték, meghala és eltemetteték, szálla alá poklokra, harmadnapon halottaiból feltámada, felméne mennyekbe,         ül a mindenható Atya Istennek jobbján, onnan lészen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat.

Hiszek Szentlélekben. Hiszek egy egyetemes keresztyén anyaszentegyházat, szenteknek egyességét,        bűneinknek bocsánatát, testünknek feltámadását és az örök életet.”

Heidelbergi Káté (1563): 23. Kérdés – felelet

 

- Miért hívnak téged (Krisztusról) keresztyénnek?

- Azért, mert hit által Krisztusnak tagja és így az Ő felkenetésének részese vagyok avégre, hogy nevéről én is vallást tegyek , magamat élő hálaáldozatként neki adjam,    s a bűn és ördög ellen ez életben szabad lelkiismerettel harcoljak és azután Ővele együtt minden teremtmény felett örökké uralkodjam.

Heidelbergi Káté (1563): 32. Kérdés – felelet

 

- Mi hasznát veszed, ha mindezeket hiszed?

- Azt, hogy Isten előtt Krisztusban megigazulok és az örök életnek örököse vagyok.

Heidelbergi Káté (1563): 59. Kérdés – felelet

 

- Mi módon igazulsz meg Isten előtt?

- Egyedül a Jézus Krisztusban való igaz hit által, oly módon, hogy bár lelkiismeretem vádol, hogy Istennek minden parancsolata ellen súlyosan vétkeztem és soha azoknak egyikét sem tartottam meg, sőt még mindig hajlandó vagyok minden gonoszra, Isten mégis minden érdemem nélkül, ingyen kegyelméből, nekem ajándékozza és tulajdonítja Krisztusnak tökéletes elégtételét, igazságát (igaz-voltát) és szentségét, mintha soha semmi bűnöm nem lett volna, sőt mintha mindenben olyan engedelmes lettem volna, amilyen engedelmes volt érettem Krisztus,  de csak akkor, ha e jótéteményeket hivő szívvel elfogadom.

Heidelbergi Káté (1563): 60. Kérdés – felelet

 

- Miért mondod, hogy egyedül csak hit által igazulsz meg?

- Nem mintha hitem érdeméért volnék kedves Isten előtt, hanem azért mert egyedül Krisztus elégtétele, igazsága (igaz-volta) és szentsége az én igazságom Isten előtt és ezt semmi más módon nem fogadhatom el, sem sajátommá nem tehetem, hanem csak egyedül hit által.

Heidelbergi Káté (1563): 61. Kérdés – felelet

 

- Mivel tehát egyedül a hit tesz Krisztusnak és minden Ő jótéteményének részesévé, honnan származik ez a hit?

- A Szentlélektől, aki azt az evangélium hirdetése által szívünkben felgerjeszti és a sákramentumokkal való élés által megerősíti.

Heidelbergi Káté (1563): 65. Kérdés – felelet

 

- Mivel tehát a mi nyomorúságunkból minden érdemünk nélkül, kegyelemből szabadulunk meg Krisztus által, miért kell jót cselekednünk?

- Azért, mert Krisztus, miután vére árán megváltott, Szentlelke által meg is újít minket az Ő hasonlatosságára avégre, hogy egész életünk folyásával megmutassuk Isten iránt való háládatosságunkat az Ő jótéteményéért és így Isten dicsőíttessék általunk; továbbá azért is, hogy a mi hitünk felől annak gyümölcsei által mi magunk is bizonyosakká legyünk  és istenes életünkkel felebarátainkat is megnyerjük  Krisztusnak.

Heidelbergi Káté (1563): 86. Kérdés – felelet

 

- De melyek a jó cselekedetek?

- Csakis azok, amelyek igaz hitből, Isten törvénye szerint, az Ő dicsőségére történnek, és nem azok, amelyek a mi vélekedésünkön vagy emberek rendelésein alapulnak.

Heidelbergi Káté (1563): 91. Kérdés – felelet

 

(Egyedül hit által igazulunk meg.) Minthogy pedig ezt a megigazulást nem valamely cselekedetek által, hanem az Isten irgalmasságába és a Krisztusba vetett hit által kapjuk, azért azt tanítjuk és hisszük az apostollal, hogy a bűnös ember egyedül a Krisztusban való hit által, nem pedig a törvény által vagy valamely cselekedetek által igazul meg. Azt mondja ugyanis az apostol: Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül (Róm 3,28). Továbbá: Ha Ábrahám cselekedetekből igazult meg, van mivel dicsekedjék, de nem az Isten előtt. Mert mit mond az Írás? Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttaték az őnéki igazságul. Annak pedig, aki nem munkálkodik, hanem hisz abban, aki az istentelent megigazítja, az ő hite tulajdoníttatik igazságul (Róm 4,2 skk; 1Móz 15,6). Másutt pedig ezt írja: Kegyelemből tartattatok meg hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez. Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék stb. (Ef 2,8 sk). Mivel tehát a hit fogadja be Krisztust, a mi igazságunkat, és mindent Isten Krisztusban való kegyelmének tulajdonít, ezért tulajdonítjuk mi a megigazulást a hitnek, főképpen Krisztusért és nem azért, mintha a mi művünk volna, hiszen Isten ajándéka az.

(Krisztust hit által fogadjuk be.) Egyébként, hogy mi Krisztust hit által fogadjuk magunkba, azt sokféleképpen megmutatja az Úr, pl. János evangéliuma 6. részében, ahol hivés helyett evést mond és evés helyett hivést. Mert miképpen evéssel vesszük magunkhoz az eledelt, azonképpen hivéssel részesülünk Krisztusban. (A megigazulás nem tulajdonítható részben Krisztusnak vagy a hitnek, részben magunknak.) Tehát a megigazulás jótéteményét nem osztjuk meg, részben Isten kegyelmének vagy Krisztusnak, részben magunknak vagy szeretetünknek vagy cselekedeteinknek vagy érdemünknek tulajdonítva azt, hanem hit által teljességgel Isten Krisztusban való kegyelmének tulajdonítjuk. De nem is lehetne Isten előtt kedves sem a szeretetünk, sem a cselekedeteink, ha azok tőlünk mint igaztalanoktól származnának. Ezért előbb kell igazaknak lennünk, mint szeretnünk vagy igaz dolgokat cselekednünk. Igazzá pedig, amint mondtuk, a Krisztusban való hit által leszünk, Isten ingyen kegyelméből, aki bűneinket nem tulajdonítja nekünk, de Krisztus igazságát és a Krisztusban való hitet nekünk tulajdonítja a mi igazságunkul. Emellett az apostol egész kifejezetten a szeretetet a hitből származtatja, ezt mondván: A parancsolatnak vége a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és igaz hitből való szeretet (1Tim 1,5).

(Jakab és Pál apostol ellentéte?) Ezért ebben a vonatkozásban nem valami képzelt, üres és tétlen, vagy holt hitről beszélünk, hanem az élő és megelevenítő hitről, amely az által a Krisztus által lesz élő valósággá, aki maga az élet és megeleveníti azt, akit megragad. Nemcsak nevezzük ezt élő hitnek, hanem élő cselekedetek által annak is bizonyul. Nem mond ellent tehát ennek a mi tanításunknak az a Jakab apostol, aki arról az üres és holt hitről beszél, mellyel némelyek kérkedtek ugyan, pedig nem élt bennük hit által a Krisztus (Jak 2,14 skk). Ugyanő jelentette ki azt, hogy a cselekedetek igazítanak meg, de ezzel nem mondott ellent Pál apostolnak (különben el kellene őt vetnünk), hanem rámutatott arra, hogy Ábrahám cselekedetek által mutatta ki élő és megigazító hitét. Ezt teszi minden kegyes ember, aki mindamellett egyedül Krisztusban és nem a saját cselekedeteiben bízik. Mert egy másik helyen azt mondja Pál apostol: Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus, amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem. Nem törlöm le az Isten kegyelmét; mert ha törvény által van az igazság, tehát Krisztus ok nélkül halt meg stb. (Gal 2,20 sk.).

II. Helvét Hitvallás (1566): XV. fejezet:

A hívők valóságos megigazulása

 

 

(Micsoda a hit?) A keresztyén hit ugyanis nem vélekedés vagy emberi elhitetés, hanem szilárd bizalom és világos és állandó lelki igenlés, általában Isten igazságának úgy, amint az a Szentírásban és az apostoli hitvallásban elő van adva, sőt magának Istennek, a legfőbb jónak, de különösen az isteni ígéretnek és Krisztusnak, minden ígéret beteljesülésének a legbizonyosabb megragadása.

(A hit Isten ajándéka.) Ez a hit pedig tisztára az Isten ajándéka, mert egyedül Isten adja azt a maga kegyelméből az ő kiválasztottainak akkor, amikor akarja, annak, akinek akarja és amennyit akar, mégpedig a Szent Lélek által az evangélium hirdetése és a hívő imádság révén. (A hit növekedése.) Ennek a hitnek megvan a maga sajátos növekedése is és hogyha ezt a növekedést nem az Isten adná, nem mondták volna az apostolok: uram, növeljed a mi hitünket! (Lk 17,5).

Mindazt, amit eddig a hitről mondtunk, így tanították előttünk az apostolok is. Mert Pál ezt mondja: A hit a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés (Zsid 11,1). Ismét másutt: Istennek valamennyi ígérete őbenne lett igenné és őbenne lett Ámenné (2Kor 1,20). A filippibelieknek azt mondja, hogy adatott nekik, hogy higgyenek a Krisztusban (Fil 1,29). Másutt: Isten adta kinek-kinek a hitnek mértékét (Róm 12,3). Viszont: Nem mindenkié a hit és nem mindenek engedelmeskednek az evangéliumnak (2Thess 3,2, Róm 10,16). De Lukács is bizonyságot tesz erről, ezt mondván: Akik csak örök életre választattak vala, hívének (ApCsel 13,48). ezért nevezi Pál másutt a hitet Isten választottai hitének (Tit 1,1). És végül azt mondja: A hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéjéből (Róm 10,17). Másutt gyakran meghagyja, hogy könyörögjünk a hitért.

(A hathatós és munkás hit.) Ugyanez az apostol azt mondja, hogy a hit hathatós és a szeretet által munkálkodik (Gal 5,6). Ez nyugtatja meg a lelkiismeretünket is és nyit szabad utat Istenhez, hogy bizalommal járuljunk hozzá és minden hasznos és szükséges dolgot megkapjunk tőle. Ez tart meg bennünket abban a kötelességünkben is, mellyel Isten iránt és felebarátaink iránt tartozunk, ez erősíti meg a bajban békességes tűrésünket és ez késztet és képesít igaz vallástételre. Hogy egy szóval mindent elmondjak, ebből származik mindennemű jó gyümölcs és jó cselekedet.

(A jó cselekedetek.) Azt tanítjuk ugyanis, hogy az igazán jó cselekedetek élő hitből születnek és azokat a hívők Isten akarata, vagyis Isten igéjének normája szerint végzik. Mert Péter apostol ezt mondja: Ugyanerre pedig teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jócselekedetet, a jócselekedet mellé tudományt, a tudomány mellé pedig mértékletességet stb. (2Pt 1,5 skk). Azt mondtuk pedig fentebb, hogy Isten törvénye, azaz Isten akarata előírja nekünk a jócselekedetek szabályát. Pál apostol is ezt mondja: Ez az Isten akarata, a ti szentté lételetek, hogy magatokat a paráznaságtól megtartóztassátok; hogy senki túl ne lépjen és meg ne károsítsa valamely dologban az ő atyjafiát (1Thess 4,3 skk). (Magunk választotta jócselekedetek.) Isten ugyanis nem hagyja jóvá a mi tetszésünk szerint megválasztott cselekedeteket és szolgálatokat, melyeket Pál apostol magunk választotta isteni tiszteletnek nevez (Kol 2,23). Ezekről a mi Urunk is azt mondja, evangéliumában: Hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai (Mt 15,9). Helytelenítjük tehát az ilyenféle cselekedeteket, viszont helyeseljük és szorgalmazzuk azokat, amelyek Isten akaratából és az ő parancsai szerint valók.

(A jócselekedetek célja.) Ezeknek a jócselekedeteknek pedig nem azért kell történniük, hogy velük mintegy kiérdemeljük az örök életet, hiszen az, amint Pál apostol mondja, az Isten ajándéka, sem nem fitogtatás végett, melyet elítél az Úr (Mt 6), sem nem nyerészkedés végett, amit szintén elítél (Mt 23), hanem Isten dicsőségére, elhívatásunk ékesítésére, Isten iránti hálánk megbizonyítására és felebarátunk hasznára. Mert ismét a mi Urunk mondja az evangéliumban: Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jócselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat (Mt 5,16). De Pál apostol is ezt mondja: Járjatok úgy, mint illik elhivatástokhoz (Ef 4,1). Továbbá: Mindent, amit csak cselekedtek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében cselekedjetek, hálát adván az Istennek és Atyának Ő általa (Kol 3,17). Ugyancsak ő arra biztat: Ne nézze ki-ki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is (Fil 2,4). És: Tanulják meg a mieink is, hogy jócselekedetekkel járjanak elől a szükséges hasznokra, hogy ne legyenek gyümölcstelenek (Tit 3,14).

(A jócselekedeteket nem vetjük el.) Jóllehet tehát azt tanítjuk az apostolokkal, hogy az ember ingyen kegyelemből igazul meg a Krisztusban való hit által, nem pedig valamilyen jócselekedetek által, mégsem becsüljük le vagy kárhoztatjuk a jócselekedeteket, mert tudjuk, hogy az ember nem azért teremtetett, sem nem azért született újjá hit által, hogy ne csináljon semmit, hanem inkább azért, hogy szüntelen cselekedje azt, ami jó és hasznos. Ugyanis az evangéliumban azt mondja az Úr: Minden jó fa jó gyümölcsöt terem (Mt 12,33). És ismét: Aki énbennem marad, az terem sok gyümölcsöt (Jn 15,5). Végül Pál apostol szerint is az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jócselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk (Ef 2,10). És ismét: Aki önmagát adta miérettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképpen való népet, jócselekedetekre igyekezőt (Tit 2,14). Kárhoztatjuk tehát mindazokat, akik a jócselekedeteket megvetik és azt fecsegik, hogy azok haszontalanok, tehát nem kell törődni velük.

(Nem üdvözülünk a jócselekedetek által.) De mint előbb mondtuk, nem gondoljuk, hogy a jócselekedetek tartanak meg bennünket és hogy azok olyan szükségesek volnának az üdvösségre, hogy nélkülük soha senki sem üdvözült volna, mert hiszen egyedül Krisztus kegyelméből és jótéteményeként tartatunk meg. A cselekedetek szükségképpen a hitből születnek és helytelenül tulajdonítják egyesek ezeknek a cselekedeteknek azt az üdvösséget, amelyet tulajdonképpen a kegyelemnek kell tulajdonítani. Mert jól ismerjük az apostolnak azt a mondását: Hogyha kegyelemből, akkor nem cselekedetekből: különben a kegyelem nem volna többé kegyelem. Hogyha pedig cselekedetekből, akkor nem kegyelemből: különben a cselekedet nem volna többé cselekedet (Róm 11,6).

(A jócselekedetek tetszenek Istennek.) Kedveli azonban és jóváhagyja Isten azokat a cselekedeteket, amelyeket hit által viszünk véghez. Mert az olyan emberek kedvesek Isten előtt a Krisztusban való hitükért, akik jócselekedeteket hajtanak végre, már csak azért is, mert azok a Szent Lélek által Isten kegyelméből jöttek létre. Péter apostol ugyanis ezt mondja: Minden nemzetben kedves ő előtte, aki őt féli és igazságot cselekszik (ApCsel 10,35). Pál apostol pedig azt mondja: Nem szűnünk meg érettetek imádkozni, hogy járjatok méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jócselekedettel gyümölcsét teremvén (Kol 1,9 sk).

(A valóságos és nem a hamis vagy bölcseleti erényeket tanítjuk.) Tehát az igaz és nem hamis vagy bölcseleti erényeket, a valóságos jócselekedeteket és a keresztyén ember igazi kötelességeit szorgalmasan tanítjuk és a lehető legnagyobb buzgósággal és hévvel mindenkinek a lelkére kötjük. Megrójuk mindazoknak a restségét és képmutatását, akik szájjal ugyan magasztalják és vallják az evangéliumot, szégyenletes életükkel azonban meggyalázzák azt és eléjük tárjuk ebben a dologban egyrészt Isten szörnyű fenyegetéseit, másrészt gazdag ígéreteit és bőkezű jutalmait, buzdítván, vigasztalván és dorgálván őket.

(Isten megjutalmazza jócselekedeteinket.) Mert azt tanítjuk, hogy Isten a jót cselekedőknek bőséges jutalmat ad a prófétának ama mondása szerint: Tartsd vissza szódat a sírástól, mert meglesz a te cselekedetednek jutalma (Jer 31,16, 4). Az evangéliumban is azt mondta a mi Urunk: Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben (Mt 5,12). És: aki inni ad egynek e kicsinyek közül, csak egy pohár vizet tanítvány nevében, bizony mondom néktek, el nem vesztheti jutalmát (Mt 10,42). De azért azt a jutalmat, melyet Isten ad, nem az azt elnyerő ember érdemének tulajdonítjuk, hanem az ígéretet tevő és azt teljesítő Isten jóságának, bőkezűségének és igazmondásának, aki jóllehet nem tartozik senkinek semmivel, mégis megígérte, hogy az ő hű tisztelőit megjutalmazza, de ugyanakkor azt is ő adja nekik, hogy őt tiszteljék. Egyébként még a szentek cselekedeteiben is sok, Istenhez méltatlan és tökéletlen dolog található. Mivel azonban Isten kegyelmébe fogadja és Krisztusért magához öleli a jót cselekvőket, ezért megadja nekik a megígért jutalmat. Különben ugyanis a mi igazságainkat megfertőztetett ruhához hasonlítja a Szentírás (Ézs 64,5). Az Úr is azt mondja az evangéliumban: Ha mindazokat megcselekedtétek, amik néktek parancsoltattak, mondjátok, hogy: Haszontalan szolgák vagyunk, mert amit kötelesek voltunk cselekedni, azt cselekedtük (Lk 17,10).

(Nincs emberi érdem.) Ámbár tehát azt tanítjuk, hogy Isten a mi jótetteinket megjutalmazza, mégis ugyanakkor azt tanítjuk Ágostonnal, hogy Isten bennünk nem a mi érdemeinket, hanem a maga ajándékait koronázza meg. És ezért bármi jutalmat kapunk is, azt mondjuk, hogy az is kegyelem és inkább kegyelem, mint jutalom, mert ami jót teszünk, azt inkább Isten által, mint magunk által tesszük. Mert Pál apostol is azt mondja: Mid van, amit nem kaptál volna? Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna? (1Kor 4,7). És innen veszi ama Cypriánus, a szent vértanú, hogy semmivel se dicsekedjünk, minthogy semmi sem a miénk. Kárhoztatjuk tehát azokat, akik az emberek érdemeit úgy védelmezik, hogy ezáltal megüresítik az Isten kegyelmét.

II. Helvét Hitvallás (1566): XVI. fejezet:

A hit és a jócselekedetek,

azok jutalma és az emberi érdem

 

V. Az igaz, élő megigazító hit és az Isten megszentelő Lelke a választottakban sem végképpen, sem teljes mértékben meg nem semmisülhet, ki nem hunyhat és el nem tűnhet.

VI. Az igazán hívő ember, aki fel van ruházva a megigazító hittel, bizonyos lehet a hit bizonyossága által bűneinek bocsánata és a Krisztus által megszerzett örök üdvössége felől.

Lambeth Tételek - 1595

 

- Keresztyén vagy-e?

- Keresztyén vagyok.

Siderius János: Katechizmus (1597) 1. Kérdés - felelet

 

- Kiről neveznek téged keresztyénnek?

- Krisztusról, akinek a keresztségben olyan fogadalmat tettem, hogy csak egyedül Őt akarom elismerni szabadító királyomnak, Isten akaratára vezető prófétámnak, és olyan papomnak, aki nem tulkoknak, bárányoknak vérével, hanem az ő saját vérével áldozott értem.

Siderius János: Katechizmus (1597) 2. Kérdés - felelet

 

- Kicsoda tehát a keresztyén ember?

- Olyan személy, aki az igaz hit által csak az egyetlen Krisztus érdeméből várja bűneinek bocsánatát, és tehetsége szerint mindenben Isten dicsőségére és felebarátja hasznára törekszik.

Siderius János: Katechizmus (1597) 3. Kérdés - felelet

 

- Mi a legfőbb gondja és tiszte itt e világon a keresztyén embernek?

- Hogy teremtő és megváltó Istenét megismerje, és őt mindenek felett becsülje és tisztelje.

Siderius János: Katechizmus (1597) 4. Kérdés - felelet

 

- Miképpen kell Istent megismerni és tisztelni?

- Úgy ahogy kijelentette magát a Szentírásban, és ahogy azt ő kívánja.

Siderius János: Katechizmus (1597) 5. Kérdés - felelet

 

- Mi az az Apostoli Hitvallás?

- A mi hitünk tételei, melyben a keresztyén vallás mind Istenről, mind pedig a mi üdvösségünkről az apostolok írásából rövid összegzésben megfogalmazást nyert.

Siderius János: Katechizmus (1597) 10. Kérdés - felelet

 

- Mondd el az Apostoli Hitvallást!

- Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat. Hiszek Szentlélekben. Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.

Siderius János: Katechizmus (1597) 11. Kérdés - felelet

 

- Hány része van a Hitvallásnak?

- Négy: mert az első része a teremtő Atya személyéről tanít. A második a megváltó Fiúról. A harmadik a megszentelő Lélekről. A negyedik az anyaszentegyházról, és az abban lévő hívek boldogságáról.

Siderius János: Katechizmus (1597) 12. Kérdés - felelet

 

- Elég-e az üdvösségre az, hogy én tudom: egy az Isten lényegét tekintve, de személyében három?

- Nem elég. Hanem ugyanakkor azt is kell tudnod, milyen akarattal van hozzád ez az igaz Isten, aki önmagáról egy összegzésben ezt mondja: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta; hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (Jn 5-6; Jn 3,16)

Siderius János: Katechizmus (1597) 19. Kérdés - felelet

 

- Mi az igaz hit?

- Tökéletes bizalom Isten ígéretében, amellyel a keresztyén ember minden kétség nélkül elhiszi, hogy Isten az ő ígérete szerint neki minden bűnét megbocsátja, és az örök életet megadja Krisztus kedvéért, aki a mi igazságunk, váltságunk, és Isten előtt való megigazulásunk lett.

Siderius János: Katechizmus (1597) 34. Kérdés - felelet

 

- Akkor nem üdvözülhetünk a jócselekedet által?

- Nem: Mert a mi cselekedetünk még a jó a nevet sem érdemli, hiszen a mi igazságunk hasonló az undok vérben szerzett ruhához, és nincs sehol egyetlenegy igaz sem, aki jót cselekedne, amint az Írás mondja.

Siderius János: Katechizmus (1597) 37. Kérdés - felelet

 

- Akkor nem kell jót cselekedni?

- Igenis kell, de nem azért, hogy abból valamilyen érdemet várjunk, vagy azáltal akarjunk üdvözülni, mert arra nem elegendő.

Siderius János: Katechizmus (1597) 38. Kérdés - felelet

 

- Akkor miért kell jót cselekedni?

- Először, mert Isten parancsolja, és Őt dicsérjük általa (Dán 2; Ézs 3). Másodszor, mert szent életre, és nem förtelmességre teremtettünk (Mt 5; 1Kor 10; Ef 4.). Harmadszor, mert a hit enélkül semmi és halott dolog (Kol 3; Tit 2.). Negyedszer, hogy másoknak jó példát adjunk, még ellenségeink se szidalmazzanak, és a Szentlelket bennünk megszomorítva, az Isten haragját fejünkre ne vonjuk (Jak 2; Mt 2; 2Kor 9; Ef 4; 5Móz 28).

Siderius János: Katechizmus (1597) 39. Kérdés - felelet

 

- Ha nem a cselekedeteinkből, hanem kizárólag a Krisztus érdeméből van üdvösségünk; akkor miképpen kell Krisztust megismernünk?

- Úgy, hogy higgyük és ismerjük el, hogy Krisztus igaz Isten és igaz ember egy személyben, és tiszte szerint ő nekünk olyan Közbenjárónk, aki üdvösségünket tökéletesen helyreállította, és a mennyország bezárt kapuját megnyitotta.

Siderius János: Katechizmus (1597) 40. Kérdés - felelet

 

Isten előtt igaznak számítunk egyedül a mi Urunk és Megváltónk, a Jézus Krisztus érdeméért, amely hit által a miénk, és nem a mi cselekedeteinkért vagy érdemeinkért. Ezt az igazságot, melyet Isten kegyelméből és Krisztus érdeméért hit által mi magunkhoz ölelünk, Isten is elismeri és elfogadja, mint ami tökéletes és teljes megigazulásunkat.

Noha ez a megigazulás nekünk ingyen van, mégsem minden váltság nélkül a miénk. Isten megmutatta az Ő nagy irgalmát abban, hogy kiszabadított előbbi rabságunkból, anélkül, hogy tőlünk váltságdíjat vagy megjobbulást követelt volna; erre ugyanis képtelenek lettünk volna. És mivel hogy senki a világon nem volt képes arra, hogy a maga váltságának akármi kis részét is megfizesse, tetszett a mi mennyei Atyánknak, hogy az Ő végtelen irgalmából, minden mi érdemünk nélkül megszerezze számunkra az Ő Fiának legdrágább érdemét. Ezzel a mi váltságunkat teljesen megfizethette, a törvényt betölthette, és tökéletesen eleget tehetett az Ő igazságának. Így hát Krisztus az igazsága mindazoknak, akik igazán hisznek benne. Ő fizette meg érettünk a váltságdíjat az Ő halála által. Ő töltötte be érettünk a törvényt, az Ő életében, hogy benne és általa minden igaz keresztyén ember a törvény betöltője lehessen. Azt ugyani, amire gyengeségünk nem volt képes, Krisztus igazsága véghez vitte. Ily módon Isten igazsága és irgalma öleli egymást: mert az Isten kegyelme nem zárja ki Isten igazságát a mi megigazulásunk tekintetében, csupán az ember igazságát (azaz a mi cselekedeteinkét), hogy ne szolgálhasson mi megigazulásunk alapjaként.

Amikor azt mondjuk, hogy egyedül hit által igazulunk meg, nem állítjuk, hogy ez a megigazító hit nélkülözhetné az igaz megtérést, reménységet, szeretetet és az Isten félelmét (mert az ilyen hit halott, és meg nem igazíthat). Azt sem értjük alatta, hogy az a cselekedetünk, hogy hiszünk Krisztusban, és a bennünk levő hit, önmagában megigazítana, vagy kiérdemelné számunkra a megigazulást (mert ez azt jelentené, hogy valami bennünk levő dolognak érdeméért vagy ereje által tartanánk magunkat megváltottaknak). Ennek viszont az igazi értelme és jelentése az, hogy bár halljuk Isten szavát és elhisszük, és bár a hit, a reménység, a szeretet, a megtérés és az Isten félelme bennünk mind megvannak megannyi jócselekedettel együtt, mégis le kell mondanunk minden említett erényünkről – hitünk, reményünk, szeretetünk, valamint minden általunk elkövetett, elkövetendő vagy elkövethető jócselekedet – érdeméről. Ezek ugyanis mind túl erőtlen, tökéletlen és elégtelen dolgok ahhoz, hogy bűneink bocsánatát és a megigazulást nekünk megszerezzék, amiért is nekünk egyedül Isten irgalmában és az Ő legdrágább Fiának, a mi Megváltónknak, Üdvözítőnknek és Megigazítónknak, a Jézus Krisztusnak nevében kell bíznunk. Mindazonáltal mivel megigazulásunk dolgában a hit bennünket egyenesen Jézus Krisztushoz irányít, és mivel az Isten által adott hittel ragadjuk meg Isten irgalmának ígéretét és bűneink bocsánatát (amit semmi más erényünk vagy cselekedetünk el nem érhet), ezért mondja az Írás, hogy a hit cselekedetek nélkül igazít meg, az egyház régi atyái pedig hasonló céllal mondják, hogy egyedül a hit igazít meg.

A megigazító hit több, mint a keresztyén vallás tételeinek közönséges elhívése, és az isten Igéjének igazsága felől való általános meggyőződés: jelenti egyben az evangélium kegyelmes ígéreteinek sajátos alkalmazását is a saját lelkünk vigasztalására, ami által megragadjuk Krisztust, minden jótéteményével együtt; ugyanakkor azt az Istenbe vetett komoly bizodalmat is, hogy Ő irgalmas lesz irántunk az Ő egyetlen Fia érdeméért. Így hát az igazán hívő bizonyos lehet a hitnek bizonyossága által bűneink bocsánata és Krisztus által megszerzett örök üdvössége felől.

Az igaz, élő megigazító hit és az Isten megszentelő Lelke az újjászületett emberből sem végképpen, sem teljes mértékben ki nem hunyhat, és el nem tűnhet.

Ír Hitvallás (1615) A hit általi megigazulás (34-38)

 

A hívők ebben az életben nem képesek tökéletesen felfogni e tevékenység mikéntjét; egyelőre be kell érniük azzal, hogy Isten kegyelme által mindössze azt tudják és érzik, hogy szívükkel hisznek és szeretik Megváltójukat.

Dordrechti Kánonok (1618-1619):

3-4. Fejezet. XIII. Cikkely. Az ember megromlott állapotáról, és arról, hogy miként van lehetősége Isten felé fordulni

 

Így tehát a hit Isten adománya, mégpedig nem abban az értelemben, hogy az ember akaratán múlna annak Istentől való elfogadása, hanem abban, hogy a hit valósággal az ember birtokába jut, Isten ténylegesen beléleheli és eltölti vele. Nem is úgy áll a dolog, hogy Isten csupán a hitre való képességet juttatja az embernek, a hittel való egyetértést vagy a hit alapján való cselekvést pedig még külön ezután, az ember akaratától várja, hanem éppenséggel úgy, hogy mind a hinni akarást, mind magát a hivést az viszi végbe az emberben, aki mind az akarást, mind magát a cselekvést is munkálja, s aki végtére is mindenben mindent véghezvisz.

Dordrechti Kánonok (1618-1619):

3-4. Fejezet. XIV. Cikkely. Az ember megromlott állapotáról, és arról, hogy miként van lehetősége Isten felé fordulni

 

Isten senkinek sem tartozik megadni ezt a kegyelmet. Mert ugyan mivel tartozna annak, akinek nem áll módjában, hogy bármit is előbb adjon őneki, hogy aztán visszakaphassa? Avagy mivel tartozna annak, akinek önnön bűnén és csalárdságán kívül semmiféle tulajdona nincs? Úgyhogy aki elnyeri ezt a kegyelmet, az egyedül Istennek adhat örökkévaló hálát (és hálát is kell érte adnia); aki pedig nem nyeri el, az vagy egyáltalában nem törődik e szellemi dolgokkal, és önmagában leli örömét, vagy nem törődve semmivel, hiábavalóan kérkedik azzal, ami nem is az övé. Azokról viszont, akik külsőleg hívőnek mutatkoznak és láthatólag feddhetetlen életet élnek, az apostolok példája nyomán kedvezően kell ítélnünk és beszélnünk, a szív belső útjai ugyanis kifürkészhetetlenek számunkra. Azokért pedig, akik még nem elhívottak, Istenhez kell imádkoznunk, aki a nem létezőket is meglévőkként hívja elő. Semmiképpen nem szabad azonban gőgösködnünk velük szemben, mintha önmagunkat megkülönböztettük volna tőlük. 

Dordrechti Kánonok (1618-1619):

3-4. Fejezet. XV. Cikkely. Az ember megromlott állapotáról, és arról, hogy miként van lehetősége Isten felé fordulni

 

Annak megfelelően azonban, hogy az ember a bukás után sem szűnik meg ember lenni – amiképpen értelemmel és akarattal van felruházva –, a bűn tehát, amelyben az egész emberi nemnek része van, az emberi természetet nem törölte el, jóllehet eltorzította és szellemi értelemben elpusztította, így az újjászületés isteni kegyelme sem mintegy karóval és doronggal ösztönzi az embereket, s nem szünteti meg saját akaratukat és rájuk jellemző tulajdonságaikat, továbbá nem is erőszakkal kényszeríti akaratukat, mintha csupán kényszeredetten cselekednének, hanem szellemi értelemben megeleveníti, meggyógyítja és javítja, s egyszerre hatékony és kellemes módon hajlítja maga felé, úgy, hogy ahol eddig teljhatalmat gyakorolt a test érdekeinek megfelelő szembeszegülés és ellenállás, ott most a Léleknek való könnyű és tiszta engedelmesség kezd uralkodni, s e folyamatban akaratunk valódi, szellemi természetű megújulása és szabadsága nyilvánul meg. Ennélfogva csakis azt mondhatjuk, hogy ez a csodálatos mester, minden jónak a készítője tevékenykedik bennünk és általunk, s hogy az ember nem reménykedhet abban, hogy szabad akaratával kikerülhet a bukás állapotából – hogyan is kerülhetne ki belőle éppen azzal, amellyel önmagát, amikor tőle függött a döntés, romlásba vitte?!

Dordrechti Kánonok (1618-1619):

3-4. Fejezet. XVI. Cikkely. Az ember megromlott állapotáról, és arról, hogy miként van lehetősége Isten felé fordulni

 

Amiként pedig Isten mindenható tevékenysége, amellyel természeti életünket létrehozta és fenntartja, szintén nem zárja ki, hanem éppenséggel megkívánja azon eszközök használatát, amelyek révén az ő végtelen bölcsességének és jóságának jeléül, saját erényét kívánta gyakorolni, éppen így e természetfölötti, sokat magasztalt tevékenysége, amellyel újjáalkot bennünket, semmiképpen sem zárja ki vagy oldja fel azt a parancsot, hogy az evangélium eszközével éljünk; azzal, amelyet Isten arra rendelt, hogy az újjászületés csírája és a lélek tápláléka legyen. Ezért ugyanúgy, ahogy az apostolok és az őket követő hittudósok , akik Isten kegyelmével kapcsolatban jámborul arra tanították a népet, hogy dicsőítsék őt, és hogy szorítsák vissza minden gőgjüket, nem szűnvén meg törődni az evangélium szent intéseivel s az Ige, a szentségek és a hittudomány tanulmányozásával, ugyanígy tehát most is távol álljon az egyház hittudósaitól és tanítóitól, hogy kísérteni merészeljék Istent azáltal, hogy elválasztják azt, amiről Isten úgy látta jónak, hogy mással nagyon is összekapcsolt legyen. A kegyelem ugyanis az intések révén jut el hozzánk, s feladatunkat azzal az eszközzel végezzük el könnyebben, amely által a bennünk tevékenykedő ISTEN jótéteménye is ragyogóbbá válik, s műve a legkívánatosabb módon kerül beteljesedésre. Egyedül őt illeti hát a dicsőség mind az eszközökért, mind ezen eszközök üdvözítő gyümölcseiért és foganatáért mindörökké. Ámen.

Dordrechti Kánonok (1618-1619):

3-4. Fejezet. XVII. Cikkely. Az ember megromlott állapotáról, és arról, hogy miként van lehetősége Isten felé fordulni

 

Miután a Zsinat kifejtette az igaz hitvallást az ember megromlott állapotáról, és arról, hogy miként van lehetősége Isten felé fordulni, elutasítja azoknak a tévelygéseit,

Akik azt tanítják, hogy „Az ember igazi megtérése során nem az történik, hogy Isten új minőségekkel, tulajdonságokkal vagy adományokkal ruházza fel az akaratot, mint ahogy az sem igaz, hogy a hit amely elsődlegesen járul hozzá megtérésünkhöz, s amely által egyáltalán hívőknek nevezhetjük magunkat, Isten által nekünk juttatott tulajdonság vagy adomány lenne, hanem éppen ellenkezőleg: kizárólag emberi aktus, s legfeljebb az Istenhez való eljutás képessége szempontjából nevezhetjük adománynak, másként semmiképpen.” Ezek ugyanis ellentmondanak a Szentírásnak, amely tanúsítja, hogy Isten a hit, az engedelmesség és az iránta való szeretet érzésének új minőségeit csepegteti szívünkbe: Jer 31,33: „Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek” és „vizet árasztok a szomjas földre, patakokat a szárazra. Lelkemet árasztom utódaidra, áldásomat sarjadékaidra.” (Ézs 44,3). Róm 5,5: „szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által”. Ellentmond továbbá a Szentírás állandó eljárásának is, amelyet a prófétánál látunk: „Téríts meg engem, Uram, és megtérek.” (Jer 31,18)

Dordrechti Kánonok (1618-1619):

3-4. Fejezet. VI. Anatéma.

 

- Hogyan alkalmazza ránk a Lélek a megváltást, melyet Krisztus szerzett meg?

- A megváltást, melyet Krisztus szerzett meg, a Lélek úgy alkalmazza ránk, hogy hitet munkál bennünk és valóságos elhívásunkban egyesít bennünket Krisztussal. (Ef 2,8; 3,17; 1 Kor 1,9)

Westminsteri Kiskáté (1646) 30. Kérdés – felelet

 

- Mit kíván Isten tőlünk ahhoz, hogy megmenekülhessünk bűneink miatti jogos haragja és átka alól?

- Ahhoz, hogy megmenekülhessünk bűneink miatti jogos haragja és átka alól, Isten azt kívánja, hogy higgyünk Jézus Krisztusban, térjünk meg hozzá, és szorgalmasan éljünk az összes külső kegyelmi eszközzel, melyek által Krisztus a megváltást közli velünk.  (ApCsel 20,21; Péld 2,1-5)

Westminsteri Kiskáté (1646) 85. Kérdés – felelet

 

- Mit jelent Jézus Krisztusban hinni?

- A Jézus Krisztusban való hit egy üdvözítő kegyelem, amely által befogadjuk őt és üdvösségünk végett egyedül rá támaszkodunk, ahogy az evangélium őt felajánlja nekünk. (Zsid 10,39; Jn 1,12; Fil 3,9; Ézs 33,22)

Westminsteri Kiskáté (1646) 86. Kérdés – felelet

 

1. A hit kegyelmi ajándéka Krisztus Lelkének munkája a választottak szívében, amely képessé teszi őket a hitre, lelkük üdvössége érdekében. A hit általában az igehirdetés által jön létre. Az igehirdetés, a sákramentumok kiszolgálása, az imádság növelik és erősítik e hitet.

2. E hit által, a keresztyén ember igaznak tartja mindazt, amit Isten Igéjében kijelentetett, a benne megnyilvánuló isteni tekintélyért. Ugyanakkor különbözőképpen viszonyul minden egyes igehely tartalmához: engedelmeskedik a parancsolatoknak, fél a fenyítésektől, elfogadja Isten ígéreteit a mostani és eljövendő életre. De az üdvözítő hit legfontosabb cselekedetei: Krisztus elfogadása, befogadása és a benne való megnyugvás a megigazulás, megszentelődés, örök élet érdekében, a Kegyelmi Szövetség alapján.

3. E hit különbözhet mértékében. Lehet gyenge vagy erős. Gyakran és különféleképpen támadhatják, gyengíthetik, de ennek ellenére győzelemre jut. Sokakban a teljes bizonyosság eléréséig növekszik Krisztus által, aki hitünk szerzője és bevégzője.

Westminsteri Hitvallás (1647): 14. Fejezet: Az üdvözítő hitről

 

1. Csak az nevezhető jócselekedetnek, amit Isten parancsolt szent Igéjében; s nem azok, amelyeket az emberek a Szentírás felhatalmazása nélkül, vakbuzgóságból és a jószándék valamilyen látszatával gondoltak ki.

2. Azok a jócselekedetek, amelyeket Isten parancsa iránti engedelmességből teszünk, az igazi, élő hit gyümölcsei és bizonyítékai. Ezek által a hívők kinyilvánítják hálájukat, megerősítik bizonyosságukat, testvéreik épülését szolgálják, ékesítik az evangéliumi bizonyságtételt, elnémítják ellenfeleiket, és Istent, akinek Jézus Krisztusban jócselekedetekre teremtett munkatársai, dicsőítik, hogy a megszentelődés gyümölcseit teremve örök életük legyen.

3. A jócselekedetekre való képesség nem a hívők saját erejéből van, hanem teljesen Krisztus Lelkétől. Hogy erre képesek legyenek, az elnyert kegyelem mellett szükségük van a Szentlélekre, aki Isten jótetszése szerint munkálja mind az akarást, mind a cselekvést. Ez az igazság azonban nem szabad, hogy a hívőket hanyaggá tegye, mintha nem lenne semmi kötelességük, hanem csak akkor, amikor a Lélek különleges indítását tapasztalják. Hanem szükséges, hogy fegyelmezetten táplálják és felgerjesszék Isten bennük levő kegyelmi ajándékait.

4. Azok, akik engedelmességük által elérik a legmagasabbat, ami elérhető ebben az életben, azok még mindig nagyon távol állnak attól, hogy túlteljesítsenek és többet tegyenek, mint amennyit Isten megkövetel, így tehát híjával találtatnak kötelességük betöltésében.

5. Legjobb cselekedeteinkkel sem érdemelhetjük ki a bűnbocsánatot vagy az örök életet Isten kezéből, mert nagy a különbség legjobb cselekedeteink és az eljövendő dicsőség között, ahogy végtelen távolság van Isten és közöttünk. Nem nyerhetjük meg Istent legjobb cselekedeteinkkel sem, és nem szolgáltathatunk elégtételt előbbi bűneink adósságáért sem, mert miután mindent megtettünk, amit megtehettünk, csak kötelességünket cselekedtük és haszontalan szolgák vagyunk. Ez pedig azért van, mert ha jók ezek a cselekedetek, akkor a Lélektől származnak; ha pedig mi tettük őket, akkor sok gyengeséggel és tökéletlenséggel szennyeződtek és keveredtek, és nem viselhetik el Isten ítéletének szigorúságát.

6. Mindezek ellenére Isten elfogadja a hívőket Krisztus által és így jócselekedeteiket is ugyancsak Őbenne. Nem azért fogad el, mert a hívők ebben az életben feddhetetlenek és tökéletesek Isten előtt, hanem mivel Ő reájuk Fián keresztül néz és kedves neki elfogadni, megjutalmazni azt, ami őszinte, annak ellenére, hogy sok gyengeség és tökéletlenség kíséri azt.

7. Habár az újjá nem született emberek cselekedetei önmagukban lehetnek olyan dolgok, amelyeket Isten parancsolt: hasznosak maguk és mások számára, mégis - mivel nem hit által megtisztított szívből származnak, nem az Ige szerinti helyes módon vitték véghez, és nem Isten dicsősége a végső céljuk - bűnösök, nem kedvesek Istennek, ugyanakkor nem is szerezhetnek kegyelmet Istentől az ember számára. Mégis ezek elhanyagolása sokkal nagyobb bűnt jelent, és Isten nemtetszését vonja maga után.

Westminsteri Hitvallás (1647): 16. Fejezet: A jócselekedetekről

 

1. Azok, akiket Isten az ő szeretett Fiában elfogadott, eredményesen elhívott és Lelke által megszentelt, soha teljesen vagy véglegesen a kegyelem állapotából ki nem eshetnek, hanem abban állhatatosan kitartanak mindvégig, és örök üdvösséget nyernek.

2. A szentek állhatatossága nem saját szabad akaratuktól függ, hanem a kiválasztás változhatatlan végzésén, amely az Atya Isten szabad és változhatatlan szeretetéből fakad; továbbá Jézus Krisztus érdemének és közbenjárásának a hatékonyságától, valamint a Lélek állandó jelenlététől és a bennünk levő isteni magtól és a Kegyelmi Szövetség természetétől. Állhatatosságuk bizonyossága és változhatatlansága ezeken alapszik.

3. Ennek ellenére a Sátán és a világ kísértései, a bennük megmaradt romlottság mindent átható volta, és a megőrzésükre adott eszközök elhanyagolása által súlyos bűnökbe eshetnek, és egy ideig azokban maradhatnak. Ezért Isten nemtetszését váltják ki, és megszomorítják a Szentlelket; Isten kegyelmének és vigasztalásának egy bizonyos része elvétetik tőlük; szívük megkeményedik és lelkiismeretük megsérül; megbántanak másokat, okot adnak nekik a bűnre és ideig való ítéletet vonnak magukra.

Westminsteri Hitvallás (1647): 17. Fejezet: A szentek állhatatosságáról

 

- Mi a megigazító hit?

- A megigazító hit Isten üdvözítő kegyelme, amelyet a bűnös szívében munkál ki Igéje és Lelke által, amely által a bűnös – miután meggyőződött saját bűnösségéről és nyomorúságáról, valamint arról, hogy ebből az elveszett állapotából sem önmaga, sem semmilyen más teremtmény őt kiszabadítani nem képes – nemcsak beismeri az evangélium ígéretének igaz voltát, de el is fogadja azt és megnyugszik az evangéliumban bemutatott Krisztusban és az ő igazságosságában. Ezt bűnei bocsánatáért teszi és hogy Isten előtt igaznak legyen elfogadva és tekintve az üdvözülés céljából.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 72. Kérdés – Felelet

 

- Hogyan igazít meg a hit egy bűnöst Isten előtt?

- A hit nem azon más kegyelmek miatt igazít meg egy bűnöst Isten előtt, amelyek mindig társulnak hozzá, vagy azok miatt a jócselekedetek miatt, amelyek a hit gyümölcsei, és Isten nem is a hit kegyelmét, vagy bármilyen abból fakadó cselekedetet számít be neki megigazulásáért, hanem a hit csakis úgy igazít meg, hogy az egy eszköz, amely által a bűnös elfogadja és alkalmazza Krisztust és az ő igazságát.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 73. Kérdés – Felelet