Krisztus és a pápa ellenségei azok, akik a búcsú hirdetése miatt Isten igéjét más templomokban teljesen elnémítják.

Jogsérelem éri Isten igéjét, ha ugyanabban a prédikációban ugyanannyi vagy több időt szentelünk a búcsúnak, mint Isten igéje hirdetésének.

A pápa gondolata szükségképpen az, hogy ha a csekély értékű búcsút egy haranggal, egy díszfelvonulással és egy szertartással ünneplik, akkor az evangéliumot, ami a legnagyobb dolog, száz haranggal, száz díszfelvonulással, száz szertartással kell hirdetni.

Luther Márton: 95 tétel (1517): 53-55.

Íme, lerajzoltuk remekül röviden és mégis gazdag szavakkal az Isten egész lényegét, akaratát és munkáját. Ez minden bölcsességünk, amely messze felül van minden emberi bölcsességen, észen és értelmen. Mert bár minden igyekezetével volt is azon az egész világ, hogy kikutassa, kicsoda az Isten, mik a tervei és tettei, mégse jutott ezzel a törekvéssel semmire sem. Itt azonban, íme, mindezt megtalálod a maga egész gazdagságában! Mert itt, a hitvallásnak ebben a három hitágazatában, maga az Isten nyilatkoztatta ki és tárta fel atyai szívének és merőben kifejezhetetlen szeretetének legmélyebb mélységeit. Mert íme, épp azért teremtett bennünket, hogy megváltson és megszenteljen. S azonfelül, ami csak van égen és földön, mindent nekünk adott és elénkbe rakott, nekünk adta még az ő Fiát és Szentlelkét is, hogy általuk vigyen vissza bennünket magához. Mert ahogyan már fentebb rámutattunk, mi soha nem lennénk képesek arra, hogy az Atyának kegyelmét és irgalmát felismerjük, hanem egyedül csak az Úr Krisztus által, aki az Ő atyai szívének tükre, akin kívül mi csak haragos és rettenetes bírót láthatnánk Benne. Viszont önmagunktól Krisztusról sem tudhatnánk meg semmit, ha a Szentlélek ki nem nyilatkoztatná.

Ezek a hitágazatok azért elválasztanak és megkülönböztetnek bennünket, keresztyéneket, a föld minden más lakójától. Mert akik a keresztyénségen kívül vannak, akár pogányok, akár törökök, zsidók vagy álkeresztyének és képmutatók legyenek, mindazok, még ha az egy igaz Istent hiszik és imádják is, mégsem tudják, hogy milyen érzelemmel viseltetik irántuk az Isten és nem is várhatnak Tőle se szeretetet, se semmi jót s ennél fogva örök harag és kárhozat a részük. Mert hiszen ők nem mondhatják magukénak az Úr Krisztust, sőt a Szentlélek sem világosította és áldotta meg őket az ajándékaival.

Luther Márton: Nagy Káté (1529)

Először kijelentjük, hogy egyedül a Szentírást kívánjuk követni, mint hitünk és vallásunk előírását, nem keverve bele semmit abból, amit az emberek Isten igéje nélkül találtak ki; és nem kívánunk lelki útmutatásként más tanítást követni, mint amit az Írásból tanulunk, ehhez semmit nem adunk hozzá és semmit nem veszünk el, ahogy ezt a mi Urunk parancsolja.

Fárel Vilmos – Kálvin János:

Genfi Hitvallás (1536)

1. Isten igéje

Az Egyház külső rendjéhez szükséges előírásokat, melyek célja, hogy béke, tisztesség és rend legyen a keresztyének közösségében, nem emberi hagyományoknak tartjuk. Benne foglaltatnak ugyanis Szent Pál általános rendelkezéseiben is, ahol azt kéri, hogy magunk között mindent ékesen és szép renddel intézzünk. Viszont elvetünk és a Sátán gonosz tanításának tartunk minden más olyan törvényt és alkotmányt, mely célja, hogy megbéklyózza a hívek lelkiismeretét, hogy nem Isten által elrendelt dolgokra kötelezze őket, hogy más istentiszteletet tartsanak, mint amilyet Isten elrendelt, és amely igyekszik véget vetni a keresztyének szabadságnak, hiszen a mi Urunk azt mondja, hogy hiába dicsőítik őt emberek által parancsolt módon. Ilyennek tartjuk a zarándoklatot, a szerzetesi életet, a húsok megkülönböztetését, a házasság megtiltását, a gyónást és a hasonlókat.

Fárel Vilmos – Kálvin János:

Genfi Hitvallás (1536)

17. Emberi hagyományok

Amit a pápa hívei mondanak, hogy az emberi hagyományok bűnök bocsánatára szolgálnak és üdvöt szereznek, az keresztyénellenes és kárhozatos, amint Krisztus mondja (Mt 15,9): „De hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai.” Hasonlóképpen Titusnál (Tit 1,14). Éppúgy nem igaz az az állításuk, hogy halálos bűn az ilyesfajta hagyományok eltörlése vagy megszegése. Az sem igaz, hogy halálos bűn az ilyen hagyományok megrontása.

Ezek azok a tételek, amelyek mellett meg kell állanom, és meg is állok mindhalálig, ha Isten is úgy akarja. Ezeken nem változtathatok semmit, ezekből nem engedhetek semmit.

Ha bárki valamit engedni akar, végezze el saját lelkiismeretével.

Végezetül hátra volna még a pápa játékos zsákja, tele bohókás és gyerekes holmikkal, amilyenek a templomszentelés, harangkeresztelés, oltárkő keresztelés vagy avatás, oltárkeresztelés mind felkért komákkal, akik arra adakoztak stb. Ez a szentség kicsúfolása, ezért nem tűrhető.

Azután: a gyertyaszentelés, pálma-, kalács-, fűszer-, zabszentelés. Ezt talán csak mégsem lehet szentelésnek tekinteni, hiszen merő gúny és játék.

A hasonló szemfényvesztésnek se szeri se száma; ezeket mi az ő Istenükre bízzuk, és rájuk magukra, hogy teljék benne kedvük, míg meg nem unják; nekünk azokhoz semmi közünk sincsen.

Luther Márton: Shmalkaldeni cikkek (1537)

III. A cikkek harmadik része

Az emberi hagyományról

Ez az Isten fölfedi magát az emberek előtt, mégpe­dig először alkotásaiban, úgy a világ teremtése, mint annak fönntartása és kormányzása által. …

1Móz 15,1; 3,15; 18,1; 2Móz 24,3-4; Jn 5,39; Róm 1,2. 19-20; 15,4; Zsid 1,1.

La Rochelle-i Hitvallás (Confessio Gallicana 1559) (2.)

Kétféle módon ismerjük meg őt. Először az egész világ teremtése, fenntartása és kormányzása által; minthogy az gyönyörűséges könyvként tárul szemünk elé, amelyben valamennyi teremtmény, kicsik és nagyok egyaránt olyanok, mint a betűk, amelyek szemeink előtt feltárják Isten láthatatlan dolgait, tudniillik az ő örökkévaló hatalmát és istenségét, ahogyan Pál apostol mondja a Róm 1,20-ban. Mindez pedig elegendő ar­ra, hogy az embereket meggyőzze, és fel nem ment­hetővé tegye. Másodszor Isten sokkal nyilvánvalób­ban és teljesebben tárja fel magát szent és isteni Igé­jében, mint amennyire az szükséges ebben az élet­ben, saját dicsőségére és a mi üdvösségünkre.

Belga Hitvallás (1561) 2. cikkely: Isten ismerete

 (A szent atyák magyarázatai.) Azért nem vetjük meg a görög és latin egyházi atyák magyarázatait és nem vetjük el ugyanazoknak szent dolgokra vonatkozó fejtegetéseit és értekezéseit, amennyiben azok egyeznek a Szentírással, mindamellett teljes tisztelettel elfordulunk tőlük, ha rajtakapjuk őket, hogy a Szentírástól idegen vagy azzal ellentétes dolgokat hoznak elő. És nem gondoljuk, hogy ebben a dologban részünkről sérelem éri őket, minthogy mindnyájan egyhangúlag azt kívánják, hogy ne tekintsük irataikat egyenrangúaknak a Szentírással; sőt inkább felszólítanak bennünket, vizsgáljuk meg, mennyiben egyeznek azok a Szentírással vagy térnek el tőle és meghagyják, hogy ami egyezik, azt fogadjuk el, ami pedig eltér a Szentírástól, attól forduljunk el. (A zsinatok.) Ugyanilyen elbírálás alá esnek a zsinatok végzései vagy kánonai. Ezért nem tűrjük, hogy a vallási vitás kérdésekben vagy a hit dolgaiban pusztán az atyák véleményeivel vagy a zsinatok végzéseivel akarjanak bennünket sarokba szorítani, még kevésbé, hogy bevett szokásokkal vagy éppen az egy véleményen levőknek sokaságával vagy egy nagy múltú szabállyal érveljenek ellenünk.

(Kicsoda a döntőbíró?) Tehát a hit dolgában nem fogadunk el mást döntőbírónak, mint magát az Istent, aki a Szentírás által jelenti ki, hogy mi igaz, mi hamis, mit kell követnünk, vagy mit kell kerülnünk. Ezért csak a lelki embereknek az Isten igéjéből vett ítéleteiben nyugszunk meg. Jeremiás és a többi próféta súlyosan elítélte az Isten törvénye ellen rendezett papi zsinatokat és buzgón intettek is, hogy ne hallgassunk az olyan atyákra és ne lépjünk nyomdokaikba, akik az ő kitalálásaik szerint járva eltértek Isten törvényétől.

(Az emberi hagyományok.) Hasonlóképpen elvetjük azokat az emberi hagyományokat, amelyeket jóllehet tetszetős elnevezésekkel ékesítenek fel, mintha isteni és apostoli hagyományok volnának, melyeket az apostolok élőszóval és mintegy apostoli férfiak, az őket felváltó püspökök keze által adtak át az egyháznak, mégis egybevetve a Szentírással, attól eltérnek és éppen ezzel az eltérésükkel árulják el, hogy semmi közük sincs az apostolokhoz. Amint ugyanis az apostolok nem tanítottak egymástól eltérő dolgokat, úgy az apostolok tanítványai sem hoztak elő az apostolokkal ellentétes dolgokat. Sőt istentelen dolog volna azt állítani, hogy az apostolok élőszóval olyasmit tanítottak, ami saját irataikkal ellentétben volna. Pál világosan mondja, hogy mindenütt, minden gyülekezetben ugyanazt tanította (1Kor 4,17). Másutt pedig így szól: „Mert nem írtunk nektek mást, mint amit olvastok, és meg is értetek, sőt remélem, hogy teljesen meg fogtok érteni” (2Kor 1,13). Másutt ismét arról tanúskodik, hogy ő és az ő tanítványai, azaz az apostoli férfiak egyazon Lélek szerint jártak, ugyanazokon a nyomokon (2Kor 12,18). Voltak annakidején a zsidóknak is régiektől származó hagyományai, de azokat erősen megcáfolta a mi Urunk, kimutatva, hogy azoknak megtartása útjában áll az Isten törvényének és ezekkel hiába tisztelik Istent (Mt 15,1 kk., Mk 7,1 kk.).

II. Helvét Hitvallás (1566): II. fejezet:

 A Szentírás magyarázata,

 az egyházi atyák, zsinatok és hagyományok

• Honnan tudható, hogy van Isten?
• A természet világossága az emberben és Isten munkái egyértelműen tanúskodnak amellett, hogy van Isten, de egyedül az ő Igéje és Lelke nyilatkoztatja ki őt elégségesen és hatékonyan az embereknek az üdvösségre.

 Westminsteri Nagykáté (1648) 2. Kérdés – Felelet