1.

 A Fiú személye 

 

a. Jézus a Krisztus

 

És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban

Apostoli Hitvallás

 

És az egy Úr Jézus Krisztusban, az Isten Fiában, aki az Atyától született, az Atya lényegéből való egyszülött, Istenből való Isten, világosságból való világosság. Igaz Istentől való igaz Isten; született, nem teremtetett, egylényegű az Atyával.

A Niceai Egyetemes Zsinat (325) hitvallása

 

És (az) egy Úr Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született minden idők előtt, világosság a világosságból, igaz Isten az igaz Istenből, született, nem teremtetett, egylényegű az Atyával

A Konstantinápolyi Egyetemes Zsinat (381) hitvallása

 

Az evangélium summája az, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus, az Istennek igaz Fia, az Ő mennyei Atyjának akaratát nekünk kijelentette, és ártatlanságával minket a haláltól megszabadított és Istent kiengesztelte.

Zwingli Ulrik: 67 tétel: II. Tétel (1523)

 

Mindazokra nézve tehát, akik voltak, vannak és lesznek, az üdvösség egyedüli útja Krisztus.

Zwingli Ulrik: 67 tétel: III. Tétel (1523)

 

Mert Isten a Jézus Krisztust ígérte és rendelte is vezérül és kormányzóul az egész emberi nemzetség számára.

Zwingli Ulrik: 67 tétel: VI. Tétel (1523)

 

Krisztus a mi egyetlen bölcsességünk, megigazulásunk, megváltásunk és fizetség az egész világ bűnéért. Ezért más érdem elismerése, amely üdvösséget szerezne, vagy más bűneinkért való elégtételnek az elfogadása – Krisztus megtagadását jelenti.

Haller Berthold – Kolb Ferenc:

A 10 berni tézis (1528): 3. Tézis.

 

Így tehát az egyetlen Krisztus az igazi közvetítő Isten és az emberek között (1Tim 2,5); egyedül ő az ajtó (Jn 10,7), az út (Jn 14,6), az igazság és az élet. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, szentséggé és váltsággá (1Kor 1,30).

Kelet-Frízlandi Hitvallás (1528) 3. artikulus

 

Itt a második személyét ismerjük meg az Istenségnek, hogy lássuk, mit köszönhetünk Istennek még a fent említett ideiglenes javakon felül is, ti. hogy teljesen megüresítette magát és semmit sem tartott fenn magának, amit nem adott volna nekünk. Ez a hitágazat már most igen gazdag és széleskörű, de hogy röviden és egyszerűen magyarázhassuk meg ezt is, vegyünk egy szót és abban ragadjuk meg az egésznek a tartalmát, hogy megtanuljuk abból (miként mondtuk), mi módon váltattunk meg. És ezt ezekre a szavakra alapítjuk: „A Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.”

Ha azt kérdezi tehát valaki: mit hiszel Jézus Krisztusról a második hitágazat szerint? – feleld röviden: hiszem, hogy Jézus Krisztus, Istennek valóságos Fia az én Urammá lett. És mit jelent az: urammá lett? Azt jelenti, hogy megváltott engem bűntől, ördögtől, haláltól és minden boldogtalanságtól. Mert azelőtt nem volt nekem sem uram, sem királyom, hanem fogoly voltam az ördög hatalmában, kárhozatra ítélve, bűn által megkötve, vaksággal megverve.

Mert amidőn az Isten, a mi Atyánk, megteremtett és mindenféle jóval ellátott bennünket, eljött az ördög, és engedetlenségbe, bűnbe, halálba és mindenféle boldogtalanságba döntött, úgyhogy magunkra vonva az Úr haragját és kegyelmének elvesztését, örök kárhozatra ítéltettünk, amint rászolgáltunk és megérdemeltük. Nem volt itt tanács, segítség vagy vigasz, míg Istennek ez az egyszülött, örökkévaló Fia mérhetetlen jóságában meg nem könyörült a mi mélységes nyomorúságunkon, és el nem jött az égből segíteni rajtunk. Zsarnokainkat és nyomorgatóinkat mind elűzte, s helyükre Ő, Jézus Krisztus lépett, aki Ura az életnek, igazságnak, minden jónak és boldogságnak. Minket, szegény, elveszett embereket kiragadott, megszerzett, megszabadított a poklok torkából, és visszahozott az Atya irgalmába és kegyelmébe, s mint tulajdonát, védelmébe és oltalmába vett, hogy igazságával, bölcsességével, hatalmával, életével és boldogságával kormányozzon bennünket.

E hitágazatnak tehát az a veleje, hogy e szócska: Úr, egyszerűen annyi, mint Megváltó, vagyis: aki elvezérelt bennünket az ördögtől Istenhez, a halálból az életre, a bűnből az igazságra, és megtart azokban. A hitágazat többi részének pedig, amint azok egymás után következnek, nincs más jelentősége, mint hogy magyarázzák és kifejtik ezt a megváltást: hogyan és miáltal történt ez, és mily drága árat fizetett, mennyit fáradt és vállalt Ő ezért, hogy magáévá tegyen, és uralma alá hozzon bennünket. Nevezetesen, hogy emberré lett, bűn nélkül fogantatott és született a Szentlélektől és a Szűztől, hogy úrrá legyen a bűnön, továbbá szenvedett, meghalt és eltemettetett, hogy eleget tegyen énérettem és megfizessen mindazért, ami bűnöm és tartozásom csak volt, nem ezüsttel, sem arannyal, hanem önnön drága vérével. És mindezt azért tette, hogy nekem urammá legyen. Mert hiszen önnönmaga végett nem kellett volna ezt tenni, nem volt reá szüksége! Továbbá feltámadott, legyőzte és megsemmisítette a halált. Végül pedig fölment a mennyekbe, átvette az Atya jobbján az uralmat, hogy kénytelen legyen urának vallani, és alá legyen vetve az ördög és minden hatalmasság, míg végre az ítélet napján egészen el nem választ s el nem különít bennünket a bűnös világtól, ördögtől, haláltól, bűntől, stb.

Luther Márton: Nagy Káté (1529)

 

Tanítják továbbá, hogy az Ige, azaz Isten Fia, a boldogságos Szűz; Mária méhében magára vette az emberi természetet; úgyhogy két természet van - az isteni és az emberi - van szétválaszthatatlanul összekötve egyetlen személyben, egy Krisztussá, ki valóságos Isten és valóságos ember, szűz Máriától született, valóságosan szenvedett, keresztre feszíttetett, meghalt és eltemettetett, azért, hogy kiengesztelje irántunk az Atyát és áldozattá legyen az emberek minden elkövetett bűnéért, nem csak eredendő vétkességükért. Ugyanő alászállt a poklokra és harmadnapra valóban feltámadt, majd felment a mennybe, hogy az Atya jobbjára üljön, mindörökké országoljon és uralkodjék minden teremtményen, és megszentelje a benne hívőket a Szentlélek által, elküldvén Őt szívükbe, hogy vezesse, vigasztalja, megelevenítse őket és megvédelmezze az ördög és a bűn hatalma ellen.

Ugyanez a Krisztus egyszer majd mindenek láttára visszatér, hogy megítélje az élőket és a holtakat stb. - az Apostoli Hitvallás szerint.

Melanchton Fülöp: Ágostai Hitvallás (1530)

I. Rész: A fő hitcikkek: III. Az Isten Fia

 

A harmadik pontot helyeslik ellenfeleink, amelyben valljuk, hogy Krisztusban két természet van, mégpedig úgy, hogy az Ige az emberi természetet az ő egységes személyében magára vette, és hogy ugyanaz a Krisztus szenvedett és meghalt, hogy az Atyát velünk kiengesztelje, és feltámasztatott, hogy uralkodjék, megigazítsa és megszentelje a hívőket stb., miként azt az apostoli és niceai hitvallás tanítja.

Melanchton Fülöp: Ágostai Hitvallás Apológiája (1531)

III. Cikk: Krisztusról

 

… Ez az Úr Jézus, mivel egyedül Ő a mi Szószólónk, Közbenjárónk, Áldozatunk, Főpapunk, Urunk és Királyunk, ezért csak Őt fogadjuk el, és teljes szívvel hisszük, hogy egyedül Ő a mi megbékélésünk, megváltásunk, megszentelődésünk, váltságunk, bölcsességünk, oltalmunk és segítségünk. Itt elutasítjuk mindent, ami életünk közbenjárójának, értünk való áldozatnak, életünk megbékéltetőjének mondja magát, és senki mást sem ismerünk, mint egyedül az Úr Krisztust.

I. Helvét Hitvallás (1536): Az Úr Krisztusról, és arról, amit általa nyertünk

 

Valljuk, hogy Jézus Krisztust azért adta nekünk a mi Atyánk, hogy benne megtaláljuk mindazt, ami belőlünk hiányzik. S mindazt, amit Jézus tett és elszenvedett a mi megváltásunkért, igaznak tartjuk, és nem kételkedünk benne, ahogy írva van az Apostoli Hitvallásban, melyet a templomban mondunk, nevezetesen: „Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában…”

Fárel Vilmos – Kálvin János:

Genfi Hitvallás (1536)

6. Üdvösség Jézusban

 

L. Miért mondod Krisztust Isten egyszülött Fiának, mikor Isten mindannyiunkat gyermekeinek nevez?

Gy. Ha Isten fiai vagyunk, ezt nem a természettől vettük, csak örökbefogadás és kegyelem által. Isten akar minket gyermekeinek tekinteni. De az Úr Jézus, ki az Atya állagából született s vele egylényegű, teljes joggal nevezhető Isten egyszülött Fiának, mert egyedül ő természet szerint való gyermeke.

L. Úgy érted hát ezt, hogy e tisztesség csak az Ő sajátja, csak Őt illeti meg természetszerűleg, velünk azonban csak ingyen s oly mértékben közöltetik, amily mértékben Krisztus tagjai vagyunk?

Gy. Igen. Tehát erre a közöltetésre való tekintettel neveztetik Ő egyebütt sok testvére között első szülöttnek.

…

L. Hogy érted azt, hogy Krisztus a mi Urunk?

Gy. Úgy, hogy Isten rendelése szerint mindannyian hatalma alatt állunk, hogy Isten országát a földön és égen Ő kormányozza, embereknek és angyaloknak feje.

Kálvin János:

A Genfi Egyház Kátéja (1545)

A hit

 

Valljuk továbbá, hogy az Úr Jézus igaz Isten és ember, örökkévaló áldozó pap és a mi egyetlen közbenjárónk az Atyaisten és miközöttünk bűnös emberek között, és hogy neki kettős természete van. Kárhoztatjuk tehát azokat, akik a testből kiköltözött szenteket teszik közbenjárókká és a közbenjáró Krisztus dicsőségét a szentekre ruházzák át.

Az 1545. évi erdődi első zsinat hitvallása

II. Cikk: Isten Fiáról, az egyetlen közbenjáróról

 

Hisszük, hogy mindaz, ami az üdvösségre szükséges, Jézus Krisztusban felkínáltatott és velünk kö­zöltetett. Ő lett bizonnyal, aki üdvösségünkre adatott, a mi bölcsességünk, igazságunk, szentségünk és váltságunk, úgy, hogy tőle elhajolva az Atya irgalmát utasítjuk vissza, ami pedig egyetlen menedékünk.

Jn 3,18; 1Kor 1,30; Ef 1,7; Kol 1,13. 14; 1Tim 1,15; Tit 2,14; 1Jn 2,23.

La Rochelle-i Hitvallás (Confessio Gallicana 1559) (13.)

 

Hisszük, hogy Jézus Krisztus isteni természete sze­rint Isten egyszülött Fia, öröktől fogva létezik, nem lett vagy teremtetett (akkor ugyanis teremtmény len­ne), hanem az Atyával egylényegű, vele egyformán örök, az Atya lényegének képmása és az ő dicsőségé­nek visszatükröződése, vele mindenben egyenlő. Nem csupán azóta Isten Fia, mióta a mi természetün­ket magára öltötte, hanem örök időktől fogva, amint azt nekünk e tanúságtételek egybehangzóan tanítják. Mózes mondja: Isten teremtette a világot. Szent Já­nos pedig: minden az Ige által lett, akit Istennek is nevez. Az apostol pedig ezt mondja: Isten a világot Fia által teremtette. Valamint: Isten mindeneket Jé­zus Krisztus által teremtett. Következésképp annak, akit Istennek, Igének, Fiúnak valamint Jézus Krisz­tusnak hívnak, már akkor léteznie kellett, amikor min­den teremtetett. Ezért mondja Mikeás: származása eleitől fogva, öröktől fogva van. Az apostol pedig: sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs. Tehát az igaz, örök és mindenható Isten, akit segítségül hívunk, imádunk és tisztelünk.

Belga Hitvallás (1561)

10. cikkely: Jézus Krisztus, a-mi Urunk örök istensége

 

- Miért nevezzük Krisztust „Isten egyszülött Fiának”, ha mi is Isten gyermekei vagyunk?

- Azért, mert egyedül Krisztus Istennek amaz örök, természet szerint való Fia, minket ellenben Isten Őérette kegyelemből fogadott gyermekeivé.

Heidelbergi Káté (1563): 33. Kérdés – felelet

 

- Miért nevezed Őt „mi Urunknak”?

- Azért, mert Ő minket testestől-lelkestől a bűnből és az ördög hatalmából nem aranyon vagy ezüstön, hanem drága vérén megváltván a maga tulajdonává tett.

Heidelbergi Káté (1563): 34. Kérdés – felelet

 

- Kicsoda a Fiú?

- Az Istenségben a második személy, aki az Atya lényegéből öröktől fogva született, és aki Isten és miközöttünk Közbenjárónak rendeltetett, ezért az idő teljességében emberi testet vett fel a Szűz méhéből, hogy az ő engesztelő áldozatával minket megváltson.

Siderius János: Katechizmus (1597) 15. Kérdés - felelet

 

- Bizonyítsd be, hogy Isten a Fiú!

- Ézsaiás a 9. részben erős Istennek és örökkévalóság Atyjának nevezi. Jeremiás a 23. részben Úrnak, a mi igazságunknak és Pál örökké áldandó Istennek nevezi őt.

Siderius János: Katechizmus (1597) 16. Kérdés - felelet

 

A Fiú, aki az Atya Igéje, öröktől fogva az Atyától született, az igaz és örök Isten – azaz egylényegű az Atyával –, az áldott Szűz méhében, annak lényegéből emberi természetet vett fel, úgy, hogy a két teljes és tökéletes természet – az istenség és az emberi mivolt – egy személyben elválaszthatatlanul egyesült, az egy Krisztust igaz Istenné és igaz emberré tévén.

Krisztus a mi valóságos természetünket hordozta, hozzánk mindenben hasonlóvá lett, a bűn kivételével; attól Ő életében és természetében teljességgel mentes volt. Mind szeplőtelen bárány, azért jött, hogy elvegye a világ bűneit, önmaga egyszeri feláldozásával, és bűn nem volt benne (amint Szent János mondja). A törvényt tökéletesen betöltötte érettünk: miérettünk lelkében a legszomorúbb kínokat, testében a legfájdalmasabb szenvedéseket hordozta. Megfeszítették és meghalt, hogy Atyját megbékéltesse velünk, és hogy áldozat legyen, nem csupán az eredendő bűnért, hanem minden jelenlegi vétkükért is. Eltemették, és alászállt a pokolra, harmadnapon feltámadott, felvévén újra a testet: hús, csontokat és minden egyebet, ami a tökéletes emberi természethez tartozik, amelyekkel a mennybe emelkedett, és ott ül az Atya jobbján, amíg újra eljön megítélni minden embert az utolsó napon.

Ír Hitvallás (1615) Krisztus, a második szövetség Közbenjárója (29-30)

 

- Ki Isten választottainak Megváltója?

- Isten választottainak egyetlen Megváltója az Úr Jézus Krisztus, aki Isten örökkévaló Fiaként emberré lett, és így egy személyben, de két megkülönböztethető természetben Isten és ember volt, és továbbra is az mindörökké. (1Tim 2,5; Jn 1,14; Róm 9,5; Zsid 7,24)

Westminsteri Kiskáté (1646) 21. Kérdés – felelet

 

1. Úgy volt kedves Isten előtt, hogy örökkévaló terve szerint kiválassza és arra rendelje az ő egyszülött Fiát, az Úr Jézust, hogy közbenjáró legyen Isten és ember között. Mint közbenjáró, ő próféta, pap és király, az egyház feje és megváltója, mindenek örököse és a világ ítélő bírája. Isten az örökkévalóságtól fogva egy népet adott neki, hogy az az ő magva legyen, melyet a maga idejében megváltott, elhívott, megigazított, megszentelt és megdicsőített.

6. Bár a megváltás tényleges munkáját csak azután végezte el Krisztus, miután testté lett, annak erejét, hatékonyságát és javait már a világ kezdetétől fogva közölte a választottakkal folyamatosan, azokban az ígéretekben, jelképekben, áldozatokban, amelyek úgy fedik fel és jelképezik őt, mint az asszony magvát, aki a kígyó fejére tapos, és mint a világ kezdetétől fogva megöletett Bárányt, aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.

Westminsteri Hitvallás (1647): 8. Fejezet: A közbenjáró Krisztusról